Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
házba, az erkölcsöt aktualizálni bíró fiatalokat Fábry minden aljas szándéknak ellenálló etikájába, s látszólag nagyobb visszhangra tehet szert mindenkori vox humanánk. Csakhogy az álmodozást mellőznünk illik, hiszen Fábry realista. Legyünk mi is azok, a valóság holtig tartó realistái. Nagy szükségünk ez, mint azt a Fábry-napok rendező bizottsága álelnökének, Madách-díjas költőnknek, Gál Sándornak, a kétnapos tanácskozás lapjának, a Kilátónak adott nyilatkozata is tükrözi: „ ... a Fábry-napokból nőhetne ki idővel a csehszlovákiai magyar irodalom ünnepi hete. Kevés anyagi ráfordítással, ám annál nagyobb és lelkesebb szervezéssel ez két-három éven belül megoldható lenne. Ha például a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Fábry Zoltán Nemzetközi Irodalmi Szinpadi Fesztivál és az itteni Fábry-napok idejét összehangolnánk, már ez is lényeges előrelépés volna. E két pólus között minden járásban író-olvasó találkozókat, előadásokat, könyvkiállitásokat stb. lehetne szervezni .. Hadd kérdezem Gál Sándortól és a többi illetékestől, miért a feltételes mód? Hiszen, mint az idei Fábry-napok is tanúsították, rendezni tudunk, szervezni pedig megtanulhatunk. S több az ember is, mint a Fábry által őrzöttek voltak. A vádlott megszólal vagy A gondolat igaza, sőt akár a Kúria, kvaterka, kultúra megírásának — kiadásának idején. Hogy még soha nem volt ilyen nagyméretű rendezvényünk? Ekkora etikai zsenije sem volt még a szlovákiai magyarságnak. SZIGETI LÁSZLÓ A LEHETŐSÉG ELSŐSORBAN BENNÜNK VAN A csehszlovákiai magyar nemzetiség kulturális életében minden országos seregszemle, találkozó vagy verseny — esemény, méghozzá: fontos esemény. Egyik több, a másik kevesebb embert érint, mozgat meg, de mindegyik alkotó munkára serkent. Van két-három seregszemlénk, amelynek tisztes rangja, szép hagyománya van, annak ellenére, hogy — többé-kevésbé — sablon szerint zajlottak le eddig. Pedig az a rendezvény, amelynek már hagyománya is van, magában hordozza a megújulás lehetőségét. Erről szó esett régebben is, de hangsúlyosabban csak mostanában, és reméljük, hogy nem eredménytelenül. Korunkban szinte napról napra változnak '"fények, követelmények, ideje hát 1 kísérletezni, tágítani, új ‘itteni a seregszemlék -■•ok a korral, ne nézünk — i magunk •sok a ban zet nemzetiségi osztálya által kezdeményezett és életre hivott különböző rendezvények száma. De ez még nem jelenti azt, hogy kevesebb lett a lehér folt kulturális (szellemi) életünk térképén. Mindaddig nem jelenti, amíg ezek a rendezvények — köztük a Fábry Zoltán Kulturális Napok — olyan szokvány-rendezvényekhez hasonlítanak, amelyeknek már a „torgatókönyvébör is kiolvasható gyakran, hogy a tervezéskor kis szerepet játszott az ötletesség, az alkotó képzelet. Ne feledjük, alkotómunkáról van szó, amely fantáziát is szükségei, és természetesen, felelős magatartást, elkötelezett hűséget. A régi, jól bevált formák ma már nem biztos, hogy beválnak. A hagyományos formákat meg lehet tölteni új tartalommal. A megmerevedett formákat nem. Ezért kell ezeket szüntelenül alakítani, változtatni, igazítani a mai követelményekhez — életünkhöz, jelenünkhöz. Meg azért, hogy kultúránk ne csak néhány száz embernek legyen ügye, egyúttal megtartó és éltető forrása. Egyetértek Szigeti Lászlóval: „Az lenne az igazi, ha az előadásokat nem csupán az a kb. 30 — szinte évről évre egyazon — lül hallaná, hanem legalább 200 főiskolás és középiskolás, és még több lelkes népművelő és pedagógus, hogy közügy legyen. Fábry Zoltán öröksége, állandóság a Fábry megteremtette erkölcsi többlet,.. Csak hívni kellene őket..Ehhez az utolsó mondathoz hozzá kell tennem: tapasztalatból tudjuk, a rendezők hiába küldik ki a meghívókat, ha a munkahelyen nem teszik lehetővé, hogy a meghívott részt vegyen a rendezvényen, mondván, „nem azért fizetünk téged“; vagy „mire jó az?" Ideje lenne már azt is lelismerni és megérteni mindenütt, hogy nem csak a faültetés társadalmi munka. Meggyőződésem, ha a Fábry-napoknak és más rendezvényeknek több résztvevője lenne, hamarabb szétpattannának a régi keretek, gazdagabb tartalommal telítődnének az újak. Egyszóval nagyobb lenne a rendezvény hatósugara. BODNÁR GYULA ISMÉT FELTÉTELES MÓDON Szigeti László beszámolója a VI. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok ürügyén egy sor olyan kérdést vet fel, amelyeknek megválaszolása kulturális életünk és közgondolkodásunk szempontjából aligha kerülhető meg. Lépten-nyomon belebotlik a gondolkodó elme, s a látó szem. De nemcsak képletesen: a hétköznapok egymásutánjában, s a ritkább ünnepek idején sokszor azon kapom magamat, hogy Fábry kérdéseivel kérdezek, példájával érvelek, s tovább — tanácsaihoz igazodom, ha egy-egy helyzet elbizonytalanít Vajon miért? A kérdésre lehet könnyű választ is fogalmazni, olyat •mit már számtalanszor elszajkóztak, de '•'en válasz nem elégíthet ki, mert csak a felszínt érinti. A másik válasz megfogalmazása már sokkal nehezebb. Mégpedig azért, mert nem elég ha azt egyetlen ember foglalja össze. Ide már közösség kell! Az a közösség, amelyet Fábry a „vox humana népé"-nek nevezett: a csehszlovákiai magyarság egésze. Az én kérdésem itt és ezzel kapcsolatosan az, hogy a csehszlovákiai magyarság vállalja-e Fábryt, a Fábry-életmű vet, a Fóbry-maqatartást? Innen ered a „feltételes mód”. Pár évvel ezelőtt, omikor a Fábry-napok koncepciója foglalkoztatott, egy Csemadok-vezető azt kérdezte: „Mit gondolsz, Érsekújváron (Nővé Zámky) kinek kell Fábry?” Ez a kérdés akkor annyira meghökkentett, hogy még egy közhelyet sem tudtam eldadogni. A kérdés azóta is kísért, és sokszor elhatároztam már magamban: elmegyek s megkérdem az ottaniaktól, kell-e nekik Fábry Zoltán? De az odautazásról mindezidáig lemondtam. Mert mi lesz, ha tényleg kiderül, hogy nem kell Fábry? Más alkalommal, s más körülmények között, de a Fábry-napok szervezéserendezése közben olyan kérdés is elhangzott. hogy nem fetisizálom-e Fábryt? Hogy valóban olyan nagy író volt-e, hogy ilyen nagy szerepet szónok neki tulajdonított irodalmunk, közéletünk jelenében? Ezeket a kérdéseket nem azért sorolom ide. hogy élüket valaki, vagy valakik felé irányítsam, hanem azért, mert ezek a kérdések: vannak! S mert vannak: szembe kell velük nézni, s válaszolni kell rájuk. Az igen ésa nem ebben az esetben kevés. Akkor mi a járható út? Bebizonyítani Fábry Zoltán emberi és írói nagyságát a kételkedőknek; bebizonyítani, hogy szerepe, életműve minket emel, ha befogadjuk, ha megtanulunk vele élni, mozdulni, lélegzeni. Ebből következik, hogy — kérdés ez is — mi lehet a leghatásosabb és ugyanakkor a legegyszerűbb mód elindítani ezt a „bizonyítási" eljárást, folyamatot. Három súlyoontot szeretnék kiemelni: a Fábry-ház benépesítésének a problémáját; a Fábry-életmű teljes, lehetőleg kritikai kiadását, és végül a Fábry-napok országos rendezvénnyé tételét. Az első kettő — a Fábry-ház benépesítése és a teljes Fábry-életmű kiadása, intézményes keretek között folyamatosan megoldható. A Fábry-napok országossá tétele — úgy látom — három intézmény, a CSEMADOK KB, a MADÁCH KIADÓ és a SZLOVÁK ÍRÓSZÖVETSÉG (Magyar Szekció?) összefogásával érhető el. A keret adott. A tartalommal kapcsolatban több lehetőséq kínálkozik. Kiindulási alapul — úgy érzem — az idei rendezvény megfelelne. Alig kellene hozzá valamivel több erőfeszítés, szervezési és rendezési munka, s egy-két éven belül létrejöhetne — a magyarországi ünnepi könyvhét mintájára — a csehszlovákiai magyar irodalom és kultúra ünnepi hete. A Fábry-könyvhét, vagy a Fábry-napok — nem a név a döntő — módot nyújtana arra, hogy közös dolgainkról-gondroinkról, a csehszlovákiai magyarság közművelődési, történelmi, művészeti stb. helyzetéről, lehetőségeiről tudományos szinten, felmérésekkel, előadásokkal, publikációk előkészítésével valós képet nyerjünk. Most látom: ismét feltételes módban foqalmazok. Még mindig. De ezzel a hittel, hogy az eljövendő évek kristályosító ereje, s a társadalmi igény e feltételes módot feloldja. Mert Fábry Zoltán kérdései — sorsunk mutatja — kikerüfhetetlenek. Fők) és nyelv, ember és nép foglaltatott össze bennük. Mondta és élte: szükségből lehet erény, s lehet vert helyzetből is fölemelkedni. ha von tisztesség, erkölcs és erő. Példája igazolja: van mód, s van út erre. A példa követhető, az út járható. És már érik — látom — a cselekvő összefogás ideje is. GÁL SÁNDOR KOVESDI KÁROLY A sapkás ember 160 aladAr népművész TESTAMENTUMÁBÓL Álom-bakó kocog át az udvaron. Megáll a galambzuhogásban. Súlyos fejét ingatja, majd mellére ejti. Mit akarhat? Küklopszi szeméből könny csordul, nem törli le. Áll a gömöri sáron hazug könnyeivel. Ólálkodik. Riasztó a napfény. Leolvad az égről, alácsorogva fölizzít mindent maga körül. A kutyaólat, a fészert, az omló istállópárát a ház végében. Lángra kap a tornác. Áll a barlangjából kieresztett emberállat és néz. Szembe vele alacsony ember jön sapkában. Akkor megriad, fölfut a dombra. Onnan néz, a mogyoróbokrok mögül. A bejei kertek alatt három kislány zabot arat... A kalászok utánaölelnek a lábaknak. Meztelen, aprópihés lábak, előre-hátra ringanak. Markos kezek, lobogó gatyák. Suhogás. Aztán lepihennek a kaszák, sóhajjal lefeküsznek a tarlóra. Korsóban megkotyog a víz, lecsordul a borostás ábrázaton. Káromkodás függeszkedik a viharfelhők alatt. Visongás, gurgulázó nevetés: a lebegő pelyvafelhőből lábszár kalimpál elő, fölrúg, megrepeszti az eget. Akkor megindul a hóodafönt, aláereszkedik, s szikrázó páncélt hersegtetnek a csizmák. Kisjézus, kicsinyke Fázik a dedecske Nincsen néki párnája Se ringó nyoszolyája Barmok szája melegítő kályhája ... A barmok távolabb, emitt emberek a ded körül. Áhítatos parasztarcok, a káromkodás csak az imént suhogott ki a szájakból. Hátul a sapkás ember. Előrejön, megáll az ajtóban. Mindent magamtól tanultam. Emeli a baltát. Nyúl a hasábért, kezdi aprózni. Akkor valaki megmozdul a fában. Nyáron az öregember kézenfogta az unokáját, vitte a mezőre. Határnézőbe. Hadd ismerkedjék a gyerek az örökséggel. ’ Látod, az is a tied lesz. Meg az is ott, az erdőig. Itt vannak, ők állnak itt kicsiben. Visít a forgács, szertesuhog. Mint a galambok odafönt a tető gerincén. Mint a kutyák idelent. Ahogy a lovasok. Nem tudnak már ezek szórakozni. Csak a foci, hétfőn oszt arról megy a beszéd. Hát ahány falu, mindenütt egy csapat, dehát az egy se kerül fel. ideje GONDOLATOK A VI. FÁBRY ZOLTÁN IRODALMI ÉS KULTURÁLIS NAPOK ÜRÜGYÉN 15
