Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
A Meridián hetvenöt perces késéssel robogott be a komáromi (Komárno) állomásra. A mozdony kerekei még sikítottak a fagyos síneken, mikor a szolgálati kocsi ajtajában megjelent a fiatal kalauznő. Hosszú fekete hajába belemarkolt a szél. 'Repülve ugrott le a vonatlépcsőről. Kezét sapkájához emelve üdvözölte a forgalmistát, s egy kecses fordulattal irányt váltva az öltöző felé indult. Kéthárom lépés után hirtelen megtorpant... — Fotóznak ... ? Engem . .. ? ... Bogárfekete szemében ott bujkált az a vidám fénysugár, amit tizenkét évvel ezelőtt hiába kerestem volna. Emlékeznek még Zsuzsikára? A párkányi (Stúrovo) gyermekotthonban 1965-ben lejátszódó szomorú eseményre? Lapunkban közöltük akkor a nyolcéves félárva kislány történetét, akit szinte félholtra vertek. Az otthonban akkor egyetlen ember érzett szánalmat az ártatlan gyermek iránt, Bartáné, a varró néni. Mikor megtalálta a lázban vergődő, meggyötört Zsuzsikát, azonnal orvoshoz vitte, de elutasították, mint a többi illetékes helyen is, ahova panasztételre ment. Végül szerkesztőségünkhöz fordult. JANDANÉ H. MAGDA TÖRTÉNET FOLYTATÁSA Mikor tíz nap után a helyszínre érkeztünk, a kislány hátát torzító huszonhét korbácsütés véraláfutásos helye még mindig sajgóit. Zsuzsika nem sírt, nem panaszkodott, csak meghúzta magát a sarokban. így búcsúztunk el tőle annak idején, amikor az igazságszolgáltatás érdekében bogozni kezdtük a szálakat. Később hivatalos értesítést kaptunk konkrét intézkedések történtek az ügy jogi vonatkozásaiban. (Azokat, akik elmulasztották kötelességüket leváltották, B a szakácsnőt pedig testi sértés vádjával — szabadságvesztésre ítélték.) Azt is megtudtuk, hogy a kislányért eljött az édesapja és magával vitte. Zsuzsi ma húszéves, csinos, jó alakú lány. A Csehszlovák Vasutak dolgozója. Vonatkísérő jegykezelő. Illik neki a kék egyenruha. Megvártuk, míg „leadta“ a szolgálatot, elszámolt a bevétellel és civilbe öltözött. Néhány perc múlva divatos, farmernadrágos lány libbent ki az állomás főbejáratán. Ugyancsak farmeranyagból varrott, henger alakú táskáját a kezében lóbálta. — Ilyet nálunk még nem láttam ... Hol szerezted? — Tavaly egy hétig Németországban nyaraltam, Drezdában vettem ... Beültünk a közeli kávéházba egy Pepsire, hogy legalább dióhéjban felidézzük az elmúlt tizenkét évet. — Kire emlékszel abból az időből? — Barta nénire, meg az igazgató bácsira, ők szerettek... és a szakácsnőre, aki megvert... De erről ne beszéljünk, jó? ‘ — Hová tűntél el Párkányból? — Apu azt mondta, hazavisz, Komáromba ... — És azután ... ? — ... ha néhány évet átugorhatok, ott folytatnám, hogy Szerdahelyen (Dunajská Streda) fejeztem be az általános iskolát, szerettem volna továbbtanulni, de nem lehetett. Partizánskera vittek a cipőgyárba. A „kaszálógéphez“ kerültem, mint betanított munkás. Futószalag mellé a felsőrészkészítő részlegen. Jó volt ott nekem. Megbecsültek az üzemben, a munkásszállón is megértés volt köztünk, kerestem annyit, hogy haza is tudtam küldeni belőle. Komáromban (Komárno) megnyílt a fióküzem és apám hazahívott, legyek szem előtt... Nyolc féltestvérem van, otthon is kellett a segítség. Gútán addig volt jó, amíg együtt dolgozhattunk, egy csoportban, akik Partizánskeról jöttünk. Amikor újakat tettek hozzánk, nem tudtuk teljesíteni a normát... Második éve viselem az egyenruhát. Itt jó a kereset is, és érdekes ez a mozgó szolgálat... Jegykezelés közben figyelem az embereket... A kalauznő mindenkihez egyformán kedves, az emberek sokfélék . . . Kevesen fogékonyak a szép szóra, pedig az életben olyan kevés jut belőle ... — Szolgálat után? — Éjszakai után alszom egy kicsit, azután teszem otthon, amit kell... és zenét hallgatok. A muzsika mellett nevetni és sírni is lehet... — Barátaid vannak? — Két munkatársam, egy lány meg egy fiú. Hármasban szoktunk eljárni szórakozni. Táncolni szeretek. Ritkán van rá alkalom, a szolgálat miatt is. Sokat helyettesítek. A karácsony estét, a második ünnepet és a szilvesztert is a vonaton töltöm. Nem panaszképpen mondom. Szívesen helyettesítek mindenkit, aki ilyenkor boldog családi körben töltheti az ünnepeket... — És te, Zsuzsika? — Talán maid egyszer én is... ha találok olyan fiút, aki megért... aki jó lesz hozzám ... Zsuzsi sok mindent nem mondott el magáról, amit másoktól tudtam meg. Többek között, hogy azt a bizonyos „átugrott“ időt is gyermekotthonban töltötte; hogy nagyon szeretne tovább tanulni, nyelveket tudni s hogy nagy szüksége lenne egy kis fészekre, amit a magáénak mondhat — mert egy éjszakai műszakos húszéves lánynak vajmi kevés pihenés jut a tizenegy ember lakta kétszobás lakásban. Azt is elmondták róla, hogy a munkáját pontosan végzi, többet is dolgozik, mint amennyit elvárnak tőle. Mikor erre gondoltam, már elindult kis magnóját bekapcsolva, Dean Reedet hallgatva, a H-es lakótelep felé. Örülök, hogy tizenkét év után rátaláltunk Zsuzsira és annak is, hogy azok a jellemvonások szilárdultak meg benne. amelyeket másodikos tanító nénije, Benyó Józsefné írt be az osztálykönyvbe: Jó magaviseletű, szerény, szorgalmas kislány. 9
