Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
NAGY LÁSZLÓ felvétele ELENA LITVAJOVÁ, az SZLKP KB elnökségének a tagja, a Szlovákiai Nőszövetség elnöke „Az embereket a család fogalmának helyes értelmezésére, a szocialista család funkciójának betöltésére kell nevelnünk. Arra, hogy a gyermekükhöz és az idős emberekhez fűződő kapcsolatuk mély és felelősségteljes legyen.” Nemesebb feladatot adhat-e, kaphat-e ember, mint mi kaptunk pártunktól, annak kongresszusi határozatában? Társadalmunk figyelmének, gondoskodásának középpontjában az ember — a szocialista család áll. Minden családjogi törvényünk, minden határozat és rendelet ezt szolgálja. A Szovákiai Nőszövetség fontos szerepet tölt be a család nevelő funkciójának megerősítésében, amelyben alapvető feladata van a művelt kulturált nőnek — anyának. Az anya személyiségének állandó fejlődésének, szocialista öntudatának, a munkahelyén szerzett tekintélyének, a családban és a társadalomban betöltött szerepének óriási a jelentősége a fiatal ember, az egész család életében. A gyermekek egységes, harmonikus nevelése szempontjából rendkívül fontos, hogy az anya és az apa egyetértésben éljen, hogy meggyőződésük, magatartásuk összhangban legyen egymással és a társadalom érdekeivel. Társadalmunk számára fontos azoknak az emberi tulajdonságoknak a fejlesztése, tiszteletben tartása, amelyek által az ember értékesebbé, tökéletesebbé válik, ezzel szemben azoknak a szokásoknak, negatív tulajdonságoknak az elfojtása, amelyek megbontják a család egységét, nyugalmát deformálják küldetését. Elsősorban az alkoholizmus ellen kell küzdenünk, amely aláássa a családot veszélyezteti a gyermekek fejlődését a szenvedő házastársak egészségét munkakedvét. Úgy tűnhet hogy a válás két személy magánügye, pedig nem így van. A társadalom ügye is, ezért mindent meg kell tennünk, hogy megelőzzük a válásokat megakadályozzuk a válások számának növekedését. A válóokok között a túlzott alkoholfogyasztás a második helyen szerepel. A fiatalok meggondolatlan, tiszavirág életű kapcsolatainak eredménye a nem kívánt korai terhesség. Az így létrejött házasságok nagy százaléka is felbomlik, s a szenvedő fél minden esetben a gyerek. Ezek a tények arra figyelmeztetnek, hogy komolyan gondolkozzunk el a fiatalok házasságra való felkészítésén, felkészültségén, családi életre való nevelésén. A nőszövetség a „ Kis családi iskola" segítségével eddig is felelősségérzetet oltott a fiatalokba, hogy tudatosan készüljenek fel és vállalják gyermekeik nevelését a házasságban rájuk váró kötelességeket. Alapszervezeteink a család helyzetének és feladatainak vizsgálatakor hasznos tapasztalatokkal, javaslatokkal segítették nőszövetségünket. Ezekből a leglényegesebbeket kiragadva leszögezhetjük: A harmonikus családi környezet az apa és az anya közös igyekezete, gondoskodása optimális feltételeket biztosítanak a gyermekek egészséges, gondtalan neveléséhez. Ennek a harmóniának bármilyen megbontása igen rossz hatással lehet a gyermek lelki fejlődésére, jellemének alakulására. A szülői hivatástudat még nem mindenkinek veleszületett tulajdonsága. Ezt is tanulni kell, gyermekünkbe kell oltanunk saját példánkkal, megszületésüktől kezdve. Járásainkban egyre több házassági tanácsadó várja a fiatalokat hogy felvilágosítsák őket a partneri, családi kapcsolatokról, hogy felelősségük teljes tudatában vállalják az egymáshoz tartozás kötelezettségeit. A Szlovákia Nőszövetség a jövőben is fokozottan támogatja a családokat nevelési küldetésük betöltésében. A CSKP KB határozatával összhangban felülvizsgálja és elősegíti a szolgáltatások, üzlethálózat bölcsődék, óvodák további fejlesztését különös tekintettel a nők házi munkájának megkönnyítésére, a szabad idő gazdaságos, okos kihasználására, hogy a nők boldog családanyaként tiszteletet érdemlő dolgozó emberként követésre méltó példaképei legyenek saját gyermekeiknek; És így a jövő családja a szocialista társadalom egészséges, biztos alapja legyen. Családunk jövője (Kivonat a Szlovákiai Nőszövetség decemberi plénumán elhangzott beszédből.) Hány alapvető törvényt kellett életbe léptetni? Hány féle módon kellett biztosítani a nők egyenjogúságának gyakorlati megvalósítását, részvételüket a termelő munkában, a társadalom irányításában, a szakképzettség megszerzésében? Óvodákat kellett létesíteni, a szolgáltatásokat fejleszteni, a közellátást javítani, mig végül termelő munkánk, törekvésünk eredményeképpen megteremtettük a feltételeket a szocialista életmód sokoldalú kialakításához. Társadalmunk legfontosabb, alapvető sejtje a család. Amilyen a család, olyan az ember, a társadalom — olyan lesz a jövő. E legkisebb sejtről — számunkra, édesanyák, nők számára a legfontosabbról — tárgyalt, ennek jövőjét körvonalazta a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának decemberi plenáris ülése. 3