Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-11-24 / 47. szám

gyermekmunka olyan méreteket öltött, mint sehol máshol a világon. Ezt nevezték későbbi történetírók „nemzeti" tragédiának, pedig inkább „szociális" tragédiának tartható — áll a bizottsági jelentésben.

Nehéz egyértelmű magyarázatot találni Anglia mai szociális tragédiájára a gyermekkínzásra,

agyonverésre, a felnőttek brutalitására. Az ok-okozati összefüggésekben sok tényező játszik közre. Érdemes megjegyezni, hogy például a felnőttek szadista hajlamai legföljebb csak 10 százalékot tesznek ki. A brutális bánásmódért jóval többször okolható a család anyagi helyzete, jövedelme, a lakásviszonyok, a szülők műveltségi színvonala és hasonlók. A vádlottak padjára kerülő szülők életkörülményei feltűnően sokban egyeznek, túlzsúfolt, egészségtelen lakás, minimális jövedelem, állandó gondok a fűtéssel, gázzal, világítással, és nem utolsósorban az átlagosnál alacsonyabb szellemi színvonal, amely épp hogy túllépte az írástudatlanság határát, s így érthető, hogy ezek az emberek nem juthattak el a családtervezés, a szülői hivatásra való tudatos felkészülés fogalmáig sem, nemhogy a gyakorlatáig. Ilyen feltételek törvényszerű következménye a depresszió, a pszichikai labilitás. És ilyenformán a gyermek nagyon hamar súlyos teherré válik.

Lényegében tehát nem az emberek rosszak a qyermekekhez, hanem az adott társadalom feltételei roszszak, azok a körülmények, amelyek ezeket a szülőket a legmélyebb és a legreménytelenebb kétségbeesésbe taszítják; s az érzelmi élet eltompultságának e szakadékában könnyen lesz a szülő saját gyermekének gyilkosa, megnyomorítója.

Az Angliában hagyományos és mindenütt jelenlevő jótékonysági egyesületek, gyermekvédelmi ligák és bizottságok valóban önfeláldozó munkája legföljebb egy-egy családot, néhány tucatnyi gyermeket menthet meg. A társadalmi rendet azonban, amely e szörnyűségek szülője, jótékonykodással nem lehet megváltoztatni.

„Halálra kínoztak egy ötéves kisfiút a gyermekotthonban!"

„Hagyták éhenhalni kétéves gyermeküket egy sheffieldi családban!"

„Megkinozta ötéves mostohalányát az apa!"

„A nevelő kábítószer hatása alatt cselekedett!"

Az ilyen és hasonló címek és hírek nem fognak egyhamar eltűnni a brit sajtó hasábjairól.

Feldolgozta: LÄNG ÉVA

Beszéljünk a szerelemről!

Az emberiség fejlődése során elért egy olyan szintre, amelyen már magas fokú civilizációról beszélhetünk. A korok erkölcse szerint változott a szerelem, vagyis az udvarlás módja is.

Nem tudom, mennyi azoknak a fiataloknak a száma, akikben él még az igazi nemes érzés, akik nemcsak elhamarkodottan gondolkodnak, hanem így is cselekednek, s nem tudom azt sem, hogy az utóbbiak milyen családot alakítanak ki. Hiszen társadalmunk egyik fő alkotó eleme a család. Vajon milyen család az, ahol a mézeshetek után a családi köteléket a házasságlevél képezi. Pedig nagyon sok minden szerezhet örömet egy fiatalnak anélkül, hogy bármilyen kalandban része lenne. Én harmadikos gimnazista vagyok s nagyon szívesen megnézek egy-egy jó filmet, színházi előadást, rengeteget olvasok, jó lemezeket hallgatok, bizalmas baráti körben szívesen megvitatjuk a politikai eseményeket, és mindezek tetejébe még nem vagyok szerelmes. Igaz, már átestem két apró csalódáson, és most keresem az igazit, de remélem, hogy egyszer felkel az én napom is.

Szerintem az igazi szerelemnek gyakran jó barátság az előzménye, és jó barátság csak két olyan ember között szövődhet akiknek bizonyos dolgokban megközelítőleg azonos a véleményük, és hasonló elveket vallanak. Sajnos sok fiatal az első látásra fülig szerelmes lesz, és ez annak szomorú bizonyítéka, hogy a partnerben csak a külső szépet keresik. Pedig a szépség nem minden. A partnerek jellembeli tulajdonságai igen fontos szerepet töltenek be akkor, amikor a nagy szerelem lángja már csak halványan ontja fényét.

Az egyik újságban a következő kérdéssel fejeződött be egy cikk: Melyik kép legyen a szerelem szimbóluma?

a) Egy fiatal pár holdfényes éjszakán egymást átkarolva ül a pádon, és boldogságtól sugárzó arccal néz egymásra.

b) Ugyanaz a fiatal pár otthon, a konyhában, a lány mosogat, a fiú törülget, és ugyanolyan boldogan néznek egymásra, mintha kint ülnének a pádon.

Szerintem a szerelem jelképe az első kép lenne. Azonban az igazi szerelemnek házasság a vége, és a harmonikus családi élet sok vonását feltétlen az utóbbi kép tartalmazza.

PANKOVICS LÁSZLÓ, Lelesz