Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-06-30 / 26. szám
26. SZAMUNK RIPORTJA Véletlenül csöppentem a probléma kellős közepébe. Éjjeli műszakban dolgozó darukezelő nőről akartam írni. Ezért mentem este tíz órakor a Bratislava! Építkezési Vállalat Mlynské Nivy-i panelgyárába. Tíz óra elmúlt, az éjjeli műszak dolgozóinak már a munkahelyükön kell lenniük ... Ám a hármas terem még üres és sötét. Keresztülbotorkálok rajta. Félelmetesek a csöndben álló, hatalmas gépek ... Az öltöző folyosóján munkaruhában álldogálnak a nők. — Megint nem dolgozunk egész éjjel. Elromlott a cementszállító . .. — mondják. Ki nyugodtan, ki indulatosan. Keresem a mestert. Nem tudom elhinni, hogy az asszonyoknak igazuk lehet. — Tíz előtt néhány perccel jöttem — magyarázza Gavenciak Milan mester. — Az asztalomon már ott volt a papír, hogy az előző műszak abbahagyta a munkát, mert elromlott a gép. Megyek a karbantartókhoz, mi van a javítással. Hat órakor léptek munkába, lehet, hogy nemsokára készen lesznek. Vele tartok. Az irodában, ahová benyitunk két elegánsan öltözött férfi ül a televízió előtt. A Szovjetunió — Kanada jégkorong-mérkőzést nézik. — Mi van fiúk, befejezték a javítást? — kérdi tőlük örömmel a mester. — Vahalík Anton, villanyszerelő — sziszegi a foga között az idősebbik. — De ez nem az én munkám. Az övé — mutat a kollégájára, aki szitkozódva szedi elő a szekrényből a munkaruháját. Próbálom emberségesen szóra bírni. Elküld a fenébe. A mester nyugtat, ne csináljak gondot belőle, mindenkihez ilyen. Később megtudom, hogy Loviska Peterrel bizony a feletteseinek is sok baja van. A hármas teremben közben összegyűltek a munkások. A gépekhez támaszkodva cigarettáznak, várakoznak. Van, aki hangosan káromkodik, hogy ezen az éjszakán már megint „ugrik“ egy százas, de akad olyan is, aki fittyet hány az egészre, még át sem öltözött, minek most, úgy sem lehet semmit sem csinálni. — Máskor is előfordult már, hogy géphiba miatt leállt a munka? — faggatom őket. — Gyakran. De ha csak egy-két órát állunk, azt ki lehet bírni. Roszszabb, ha az egész műszak kiesik. Sajnos, ez havonta háromszor-négyszer is megtörténik. Ilyenkor aztán vagy kapunk valamilyen más munkát, vagy hazamegyünk. Minket a teljesítmény után fizetnek. A pótmunkát pedig órabérért végezzük. A különbség egy hónapban eléri a három-négyszáz koronát is. És mondja, hogy jövünk mi ahhoz, hogy a karbantartók hanyagsága miatt a hónap végén ennyi pénzzel legyen kevesebb a borítékban? — szögezik nekem a kérdést. Erre én is szeretnék feleletet kapni. A mester pótmunkára osztja be az embereket. Néhányon vállat vonnak; nem mozdulnak. Azt mondják; nekik rendes munkát adjon, akármit nem csinálnak. Rossz hallgatni őket. Sajnálom a fiatal mestert, aki nem tud velük mit kezdeni. Idősebb férfi, már ott a lapát és a vödör a kezében. Hozzá lépek. — Azért nincs velük különösebb probléma — mutat a fiatalokra Vass Jenő. — Mérgelődnek, szitkozódnak, de dolgozni tudnak! Sajnos, gyakran megfordul itt olyan is, aki csak a fizetést nézi, dolgozni nem akar, felveszi a toborzási jutalmat, aztán néhány nap múlva odébb áll. Az tervet? Jelenleg négyen hiányoznak a csoportból. Elég a többieknek ezt a hézagot betölteni. — Elgondolkozik, majd csüggedten hozzáteszi: — Itt a mesternek pszichológusnak, nevelőnek, felügyelőnek kell lennie egy személyben. Sokszor még így is nehéz helytállni... A megválaszolatlan kérdések százával a fejemben lépek ki jóval éjfél után a kapun. xxx Néhány nap múlva Radic Ondrej főmester irodájában pakolok ki nyugtalanító kérdéseimmel. — üzemünkben kétszázhúsz termelő munkás és kilencven karbantartó dolgozik. Minden éjjeli műszakhoz két karbantartó van beosztva, de nem tartoznak a termelő csoport mesterének irányítása alá. Éjjel csak a kisebb javításokat tudják elvégezni. Persze itt sok függ a karbantartótól, hogyan ítéli meg a hibát... Mondhatja azt, hogy nem lehet megcsinálni, nincs hozzá alkatrész, ezer kifogást találhat és talál is, A munka pedig leáll, ha a gépet nem lehet beindítani. Nem mondom, vannak nagyon becsületes karbantartók is, akik minden igyekezetükkel arra törekednek, hogy minél előbb elinduljon a gép. De sajnos olyanok is akadnak — mint azon az éjszakán is — akik csak a saját érdeküket nézik, a többivel nem törődnek — mondja a főmester. — Szerintem ezen nagyon egyszerűen lehetne segíteni. Ho a karbantartókat beosztanák egy-egy termelő csoporthoz, s azok a csoportban elért eredmények szerint kapnák a fizetésüket, akkor biztosan azon lennének, hogy egy percig se álljon a gép — adom át mindjárt ötletemet. — Hasonló átszervezésről mi mór sokszor beszéltünk, de a karbantartók ebbe nem akarnak beleegyezni. Mert ahogy most van, az nekik nagyon jól megfelel. Elintézik azzal, hogy nem lehet, és nyugodtan végzik az otthonról hozott „fusi" munkát, vagy kártyáznak, tv-t néznek, szórakoznak. Slanina Ondrej és Trnka Peter mester is közbeszól. Mindkettőjük véleménye, hogy itt a karbantartótevékenység nagyon alacsony színrosszabb. Ilyenkor a mestereknek elő kell venniük a fúvócsövet, s ha ennek alapján ittasságot állapítanak meg, hiányzást írnak be. Ez prémiumlevonással és két nap szabad-' ságlevonóssal jár. Nem szívesen tesszük ezt, de mit csináljunk? Állandó munkaerőhiánnyal küzdünk, az összlétszámból most is legalább harminc ember hiányzik, a terv pedig az összesre van kiszabva. A munkások gyakran hosszabbított műszakokban dolgoznak, nem ritkaság a tizenhat óra sem — panaszkodik Radic mester. Amikor keresztülmegyünk az udvaron, a munkabiztonsági ellenőr megállítja a mestert. — Kénytelen voltam a rendőrséget hívni. Az az ember mindenáron a géphez akar menni dolgozni ... XXX Bridzik Rudolf mérnöknek, az üzem igazgatójának felsorakoztatom az itt észlelt hibákat, észrevételeimet. Szeretném legalább azt hallani tőle, hogy mindez átmeneti, a hibák kiküszöbölése már folyamatban van, hiszen többnyire szervezési kérdésről van szó, amelyet meg lehetne oldani. A válasza viszont nem győz meg. Elmondja, hogy ez az üzem már húsz éve működik, öt évvel ezelőtt már likvidálni kellett volna. Ma még mindig teljes üzemeltetés folyik benne, sőt ha a hozzájuk tartozó petrzalkai és vrakunai részlegen lemaradás mutatkozik, ezt is az ittenieknek kell behozni. A három üzemrészleg ez évi terve ötezer-kétszáz lakásegység előállítása. Ebben a régi, elavult állandóan javításra szoruló üzemrészlegben kétszer nyolcszáz lakás elemeit kell elkészíteni, akármilyenek is a körülmények. Nincs elég munkás, nincs alkatrész. Igen, ezek objektív nehézségek. De . . . éppen ezek miatt kellene nagyobb gondot fordítani a szervezési kérdésekre. Mert az, hogy a karbantartó munka helyett a televíziót nézik, nem „objektív nehézség". Hogy a mesterek és javítók között olyan jó a barátság, hogy ennek leple alatt a hanyagság, nemtörődömség is megfér, az sem objektív ok. Sorolhatnám tovább, de minek. Tudják ők ezt maguk is nagyon jól — erről H. ZSEBIK SAROLTA TERMELÉSI MŰSZAK - TERMEKEN éjszakai látogatás a panelgyárban - egy műszak kiesés : két lakással kevesebb - megzavart kártyaparti - mit csiná — Ugyan ... hozzá sem fogtunk. Úgy sem tudjuk megcsinálni — felelik. És nagy érdeklődéssel nézik tovább a tévét. öt perc múlva háromnegyed tizenegy. Ez a két ember hat órától ül a tévé előtt, — ugyanis az első mérkőzés még öt órakor elkezdődött — és négy és fél óra alatt még annyi fáradságot sem vett magának, hogy munkaruhába öltözzön! — Huszonegy ember áll kint munka nélkül. Nem tudnak dolgozni, mert maguk ahelyett, hogy a kötelességüket végeznék, a televíziót nézik! ... — szólalok meg a mester helyett. — Magának ehhez semmi köze! — feleli a fiatalabbik, s úgy lép felém, hogy azt hiszem, mindjárt fellök. — Kihez van szerencsém? — hogy legalább tudjam, kérdem a nevüket. ilyen több kárt csinál itt, mint hasznot. — A tervünk: Ebben a teremben havonta hatszázötven darab lakás, építő elemet kell gyártanunk. És ennek meg kell lenni akkor is, ha három-négy műszak alatt nincs termelés — veszi át- a szót Modrovsky Alojz. A tervet teljesítik. De hogyan? Amit ma nem csinálnak meg, azt holnap kétszeres erőfeszítéssel állítják elő. A mennyiség meglesz, de el lehet azt mondani a minőségről is? ... t A mester újra közbeszól; a cementszállító körül el kell lapátolni a cementet. Hárman indulnak el. A mesterre nézek. — Mit csináljak velük? — mondja tehetetlenül. — Ha bírságot szabok ki rájuk, levonom a prémiumot, itthagynak. Hogy teljesítsük akkor a vonalú, szó szerint idézve őket; katasztrofális! A termelő munkások és a gépjavítók között állandó az ellentét; az előbbiek „csak olyan munkások" a javítók viszont „szakemberek". A legnagyobb baj ebből pedig az, hogy mindez a termelésben tükröződik vissza. Amíg beszélgetünk, egy férfi nyitja ránk az ajtót. Alig áll a lábán, olyan ittas. Azt mondja, az orvostól jött és most munkát akar. A főmester visszafojtva kitörő indulatát, haza küldi azzal, hogy szabadságot ír ki neki. A férfi nem tágít, állítja, hogy nem ivott, követeli a munkát. Nem lehet vele bírni. A mester előhúzza a fúvócsövet, ennek láttán kisiet. — Ilyesmi is gyakran előfordul. Aki most itt volt, például nagyon jó munkás, de ha elkezd inni, nem tudja abbahagyni. A hétfői nap a legmeggyózödtem — de kényelmesebb így. Minek elrontani az egymás közötti jó viszonyt?!. . . Az igazgató érvei a legjobb szándék mellett sem győznek meg. Mi igazolhatja egy egész műszak kiesését? Hiszen egy műszak alatt kéthárom lakás építéséhez szükséges panel készülhet el. A lakásépítés pedig egyike a hatodik ötéves terv legfontosabb feladatainak. Végül is azt javasolja, keressem fel Supák Antont, a javítóközpont vezetőjét, Az éjszakai műszak kieséséért őt terheli a felelősség. xxx Supák Anton jól felkészülve, iratok kötegével jött a találkozóra. Adatokkal argumentált, hogy a hiba nem bennük, javítókban van, hanem a munkásokban. Nem törődnek a gépekkel, addig járatják őket, amíg mennek, elhanyagolják a napi kar-
