Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-06-30 / 26. szám
9MHR mérnöknő, a tanárnő, az orvosnő, a szakmunkásnő férjhez akar menni, ma is megkövetelik az árát. S habár a fiatalok életformája ma már sehogysem illeszkedik be a törzsközösségi rendszerbe, a törzsi hovatartozás érzésének, a szülőknek való alárendeltség és a kötelező tisztelet ősi törvényének köldökzsinórját még ma sem tudták teljesen elszakítani tudatukban. Zambiában tehát a házasságok nagy részét még mindig a szülők, vagy a rokonság köti meg. Az egyezkedés fő pontja a lobola, amely törzsenként, vidékenként más és más. Az állattenyésztéssel foglalkozó törzseknél, például az ország déli részén élő ngoniknál a lobola „fizetőegysége ' a szarvasmarha volt. Egy bika és két tehén, vagy két ökör vagy még több volt a menyasszony ára. Később, amikor a brit gyarmatosítók nemcsak a földet, hanem a csordákat is kisajátították és a törzsek elszegényedtek, általában egy kecskére, vagy egy darab kelmére szállították le az átlag árat. Északon, a bembek földjén, ahol a tse-tse légy miatt lehetetlen volt az állattenyésztés, a vőlegény a lobolát ledolgozta. Már rögtön az eljegyzés után munkába állott menyasszonya családjánál, és a bemb családapa társadalmi rangját nem kis mértékben az szabta meg, hogy hány vőlegény szolgált nála. A loziknál, a mai Zambia nyugati vidékein, a lobola nagysága attól függött, hogy a menyasszony szűz-e vagy sem. A szűzért két szarvasmarha járt, különben csak egy. A Kelet-Zambia-í törzseknél a lobolán kívül a vőlegénynek külön díjat kellett fizetnie, ha a menyasszonyt a saját házába vitte. A lobola itt a régi időkben elefántcsont volt, később importált gyöngyök, amelyek között igen kapósak voltak a csehországi Jablonecből származók. A gyarmatosítás következtében sok helyütt a lobolát fokozatosan pénzben állapították meg, főleg ott, ahol le kellett dolgozni. így hát a nősülendő fiatalemberek tömegesen elhagyták a falut, a törzset, mert ha másért nem, hát ezért kénytelenek voltak munkát vállalni a fehérek tulajdonában levő bányákban vagy farmjaikon. Eddig még csak hagyján, mert a gyarmatosítók respektálták a lobola intézményét, sőt hasznot is húztak belőle: hozzácsapták a „házadót“, amelyet a vőlegény természetesen a hivataloknak fizetett. Ma azonban a lobola körül sokasodnak az egyre tisztázatlanabb kérdések, mindenekelőtt a nők emancipációja miatt. Mert fizetséget követelni a diplomás lányért, vagy a jól kereső szakmunkásnőért — ugyancsak kemény dió a szülők, illetve a rokonság számára. És így érthető, hogy közkérdéssé vált: Mi lesz a lobola sorsa? Annál is inkább, mivel a lobola nem csupán pénzügyi adok-veszek kérdés, hanem lényegében jogszabály: a házasság hivatalos érvényesítése, a férj ezáltal szerezte meg jogát a nemi élet kizárólagosságára, az apaság jogát, a jogot arra, hogy a feleségtől házi vagy egyéb munkát követeljen, és így tovább. Vagyis a lobola a családjog gyakorlásának formája, s ezenkívül még két-két nagycsalád rokonsági kapcsolatának jelképe. SZERELMI BIZONYÍTÉK? EMBERTELENSÉG? A lobola tehát ma is létezik, a lakosság túlnyomó többsége respektálja. Egyes, főleg értelmiségi körökben azonban heves vita folyik létjogosultságáról, és a hivatalos szervek sem nézik jó szemmel, mert részben ebben látják a nők 1973-ban alkotmányban törvényesített egyenjogúságának kerékkötőjét. S mivel valóban az egész zambiai társadalmat érintő kérdésről van szó, a Zambia Daily Mail c. napilap körkérdést intézett olvasóihoz. Az ankét széles vitát indított. — Megnősülni lobola nélkül annyit jelent, mintha kétes hírű éjszakai mulatóból nősülne valaki — jelentette ki a kormánypárt lusakai városi bizottságának nőkérdéssel foglalkozó titkárnője. Egy lusakai alapiskola igazgatójának véleménye: — A lobolára jogosultak a lány szülei, mert a leánygyermek kitaníttatása pénzbe kerül, s ezért valamilyen kárpótlást kell kapniuk. Egy 21 éves fiatalember: — A lobola megszilárdítja a házasságot, mert féken tartja azokat a lányokat is, akik férjüket legszívesebben úgy váltogatnák, mint a harisnyájukat. A hozzászólók között többen a lobolában a férfi szerelmének és menyasszonyába vetett bizalmának bizonyítékát látják. Még többen határozottan igenük, „ha nem túlságosan nagy“. Elhangzottak olyan vélemények is, hogy „csak akkor kelljen kifizetni, ha a férj két év múlva is szereti a feleségét, s így a házasság feltehetően tartós lesz“. Azok, akik a lobola ellen foglaltak állást, elsősorban a múlt elvetendő csökevényei közé sorolták. Sok vitázónak az volt a véleménye, hogy a szülők ezzel megalázzák leányukat, mert vagyonuk gyarapításának eszközét látják benne. Egy protestáns pap embertelennek minősítette, mert nyomorba juttatja a nősülendő fiatalembereket. Egy könyvelő véleménye: — Megöli a szerelmet, mert az így megvásárolt nő rabszolgának érezheti magát férje házában. Közérdekű, a szocáüs és gazdasági viszonyok alakulását mélyen befolyásoló kérdésről lévén szó, a lap hasábjain a szakszervezetek is kifejtették nézetüket. — Nem szándékunk megsérteni népünk ősi szokásait, hagyományait, de amennyiben pénzéhes szülők hét bőrt akarnak lehúzni a munkásfiatalokról, tehát fennáll a kizsákmányolás ténye, úgy a szakszervezetek közbe fognak lépni — jelentette ki a lobola kérdésével foglalkozó szakszervezeti különbizottság elnöke. Sokak igen józanul azt javasolják, hogy a lobola feltétlenül maradjon meg, de csak jelképesen, mint tiszteletreméltó nemzeti, népi hagyomány. LÁNG ÉVA egy pergő ritmusú előadásban, a színészek jó mozgástechnikájával és a pantomin-játék néhány elemének felhasználásával válik igazán élvezhetővé. Sajnos, a szímőiek nem tudták így előadni ezt a darabot, így a Jókal-napok színvonalának emeléséhez sem járultak hozzá. Az újváriaktól lassan megszokottá válik a szinte az erejüket meghaladó igényes választás. Tavaly a János vitézt vitték színre, az idén pedig még ezen is túlléptek: Dosztojevszkij Félkegyelműjét adták elő. Az előadás sikerességét hadd bizonyítsa egy nem mindig mérvadó tény (ez esetben minden bizony - nyal az volt), hogy a közönség a majdnem éjfélig tartó előadást végigizgulta, s a végén nagy tapssal jutalmazta. Természetesen ennek az előadásnak is voltak fogyatékosságai, de az vessen követ az újváriakra, aki a Félkegyelműt kifogástalanul rendezte meg, illetve játszotta el. (Hasonlót mondott Bauer Ferenc orvos, a félkegyelműt alakító színész az értékelés után.) Már csak azért is, mert az ízlések különbözők, s a belőlük eredő vélemények, elképzelések mindig szubjektivek maradnak. Annyi azonban biztos, hogy a XIX. századi Oroszország jellegzetes hangulatát nem mindig tudták feleleveníteni. Legtöbbször csak akkor sikerült, amikor Ragoszin (Kovács Mihály) és Nasztaszja Filipovna (Majercsik Hilda) a színen voltak. Ezért is indokolt, hogy a legjobb női, illetve férfi alakítás díját nekik ítélték. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, a legnagyobb művészi élményt nyújtó előadás a vágkirályfaiaké volt, akik Jókai Mór — Török Tamás Szegény gazdagok című kalandos történetét mutatták be. Vincze Gábor (ő kapta a legjobb rendezés díját) munkája egyre inkább beérik. Egy olyan színészgárdát nevelt ki, amely klasszikus és modern darab színre vitelére egyaránt vállalkozhat, s azt a kor, a közönség igényeinek megfelelően formálhatja. Teljesen megérdemelten kapta a társulat a legszebb színpadi beszéd díját is. A színészek egyre inkább felnőnek Morovics Imréhez (Hátszegi Bárót alakította), aki amatőr színjátszásunk páratlan tehetsége. Bízzunk abban, hogy sem az érsekújváriak, sem a vágkirályfaiak nem állnak meg a fejlődésben, a többi csoport pedig rövidesen felzárkózik hozzájuk. NESZMÉRI SÁNDOR A vágkirályfaiak előadása aratta a legnagyobb közönségsikert. A zsűri is csak dicsérő szavakkal tudta illetni az együttest. 5
