Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-12-13 / 49-50. szám
félve veszem kezembe a tollat, mert alig bilié tenni, ha belekezdek élményeim írásába. Ne- IWH&ontot tenni egy-egy folytatás végére, mindig úgy érzem, sok minden kimaradt még belőle: Például utunk az esti tajgában, Nagornij felé, ahol a fából épült turistaszálló helyén egy éve még a vörösfenyők ősi rendje megbonthatatlannak tűnt. Ma hátrább léptek az őrt álló fák, de éppen csak annyira, hogy beláthassanak az ablakokon, ahol a vendégszobák, a társalgó a kandallóval még árasztják a gyantaillatot. Nem mondtam még el azt sem, milyenek az üzletek: Nagornijban, Nerjungriban, ahol megálltunk. Hasonlóak a mi vegyeskereskedéseinkhez. Kívülről szerények, belülről kitűnően ellátottak. Élelmiszer, porcelán (kínai és japán készletek mellett mindennapi használatra való egyszerűbb), kötöttáru (svéd, dán gyapjúpulóverek), készruhák (nyugatnémet és angol), olasz és japán cipők, és a legfeltűnőbb helyen álomszép menyasszonyi ruhák. Ezeket nézegetik a legtöbben. Amíg a deszkákkal megrakott teherautók, az üzletből fazekakat, gyermekkádakat, öblös fehér lavórokat cipelő emberek között nézelődünk, felszalagozott személykocsik robognak el az úton. Az itteni hagyományok szerint menyasszonyi ruhába öltöztetett játékbabával az autó elején: Egymás után házasodnak a tajga fiatal lakói, dolgozói. Itt vernek majd gyökeret, lehet, hogy az üzletekből sietők nekik viszik a nászajándékot. Alig írtam még a nőkről, pedig a dél-jakut bányakomplexum irányítását hatvan százalékban ők végzik. Mérnökök, műszaki szakemberek, tervezők, ökonómusok, brigádvezetők... A lakótelepekről, ahol a házak előtt játszó gyermekek maguk költötte dalocskája arról szól, hogy ők is a BAM-ot építik. Nem hagyhatom említés nélkül a Zolotyinka szovhozt sem, ahol két ВАМ építkezési centrum között megálltunk. A környék egyik legrégebbi települése, neve arra utal, hogy aranyat kerestek és találtak itt valamikor. Most ezüstróka- és cobolytenyészete aranyat érő. Alacsony, barna arcú férfiak, csillogó fekete hajú lányok — evenkek és jakutok — néznek utánunk, amikor az ezüstróka-telep felé fordul velünk a kocsi. Jurta-szerű sátorból jött elénk a szolgálatos állatgondozó. Egy másik lóháton érkezett, végigvezetnek a ketrecek hosszú sora mellett, a nyári melegben orri'acsaró volt a kecses, nyugtalanul mocorgó ragadozók körül a levegő. A rénszarvasok ottjárlunkkor nyári szállásukon voltak, olyan kétszáz ki-2 lométerre a tajgában. Télen leterelik őket a falu közelébe. Akkor kellene ide jönni! Az az igazi látvány, ahogy a folyó jégtábláin hozzák a cobolyt a vadászok, ahogy a pásztorok az ötven fokos fagyban a zúzmarás orrú, párafelhőbe, burkolózó rénszarvas-csordát terelik. De mennünk kellett tovább, szinte suhannak mellettünk a kékre festett, csipkésre faragott párkányzatú faházak. És még egy magyarázattal is tartozom: miért voltam olyan pontatlan — vagy inkább bizonytalan — Nerjungri nevének írásában. Jegyzetfüzetemben így is — úgy is szerepel. Aszerint, hogy orosz nyelvű 16 beszélgetésekkor írtam-e fel, vagy jakut kollégánk diktálására. A két nyelv különbségéből adódott a kétféle írásmód, azóta is találkoztam az általam használt változatok mellett még Nerjungra megnevezéssel is. Hiába, most születő városok most születő neveit még csak most tanulja az ország, a világ. De néhány év múlva — biztos vagyok benne, — már pontos neve, elnevezése lesz tankönyvekben, amit a diáktól kezdve közgazdasági szakemberig mindenki ismer majd! Ideje, hogy elbúcsúzzam a BAM-tól, Tindától, Nagornijtól és Csulmantól, mert akárhogy is igyek-