Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-13 / 49-50. szám

Ez igen! Kolléganőm, a Rimavslcá Sobota-i (rimaszom­bati) Gömöri Múzeum etnográfusa főképpen a gömöri fazekasok munkájával foglalkozik. Mol­nár Ferenc drzkovcei (dereskei) fazekasmester munkáját szeretné megörökíteni az agyagedé­nyek kiégetése közben. A kiégetés szemtanúja szeretne lenni egy bratislavai kolléganője is, így Olga íomajová október közepétől naponta hívta a dereskei hnb-t információ céljából, kisebb-nagyobb sikerrel. Legtöbbször roSsz volt a telefonvonal, vagy nem jelentkezett a hívott szám, esetleg a fazekasmester nem tudta, mikor fog égetni. Nagy volt az öröm, s talán a meg­lepetés még nagyobb, amikor egy napon csör­gött a múzeum telefonja, s a skeresovói (szká­­rosi) telefonközpont dolgozója közölte Olga Comajovával, hogy Molnár bácsi pénteken éget. Köszönetét érdemel, sajnos csak így név­telenül a szkárosi távbeszélőközpont dolgozója, aki saját jószántából megérdeklődte az agyag kiégetésének időpontját, s továbbította az infor­mációt. Egy embertársát eredménytelen törek­vésétől mentette meg, megkönnyítette alkotó munkáját. Ejnye! Borzi László Választott az ország. Minden község­ben és városban ismertették az elért eredményeket és a jövő távlati terveit. Az öntudatos embert büszkeség töltötte el, mert a beszédes számok mellett ott vannak valóságban a létesítmények. Mindez a miénk, mindnyájunké lehetne, ha Az elmúlt napokban figyelmes lettem valamire. Városunkban, Calovon (Nagy­­megyeren) ezen a nyáron egy parkot léte­sítettek a sportpálya bejáratánál. Eltűnt a gyomtenger és helyet adott a szemet gyönyörködtető rózsabokroknak és a zöl­dellő fáknak. A füvesítés a nyári száraz­ság miatt csak nagy nehézségek árán valósult meg, de a park megvan! Csak­hogy A sportpálya bejárata a parktól alig tíz méterre van, és csak engedélyt kellene kérni, hogy a gyerekek ott fegyelmezetten játszhatnának egy kis területen. Ehelyett a labdát a végre elkészült parkban rúg­ják. Nemcsak a park körül lakó gyerekek teszik ezt, de a környékről jövő barátaik is. Akaratlanul felmerül a kérdés: a kedves szülőknek nem tetszik, hogy a környékük rendezett? Talán kellemetlen az ablakon kitekintve a zöldellő fákban és nyiló ró­zsákban gyönyörködni? Vagy esetleg úgy gondolják, jövő tavasszal a város kertésze újra bevetteti fűmaggal a parkot...?! Szeretném ismételten felhívni a figyel­müket arra, amit a választási nagygyűlé­seken is elmondtak. A jövőben városunk fejlesztésére nagyszabású tervet dolgoz­tak ki. A termálfürdőnk egyre több ide­gent vonz, éppen ezért nem lehetünk közömbösek, mit látnak nálunk az idege­nek, és mit látunk mi. Nem gondolják, hogy a további fejlődés csak akkor lesz eredményes, ha a meglevő létesítmények­re vigyázunk?! 6 TELEKY IZABELLA a tanfolyam 39 résztvevője figyelmesen hall­gatja Presinszky Lajos előadását A TUDÁSVÁGYNAK E gymás után állnak meg a személygépkocsik a Du­­. najská Streda-i (dunaszer­­dchelyi) járási pártbizottság poli­tikai művelődési háza előtt. A leg­többjét nő vezeti. Otthonosan mozognak, látni, hogy nem elő­ször járnak itt. Felsietnek az első emeletre, ahol néhány perc múl­va megkezdődik az előadás. Többségük fiatal: húsz, harminc év körüli. De akad közöttük olyan is, akinek hajában már több a fehér szál, mint a fekete. Szépen öltözöttek, ápoltak. Csupán a ke­zük árulja el, ki forgatja a met­szőollót, ki a ceruzát. Presinszky Lajos, a Marxista- Leninista Esti Egyetem igazgató­ja, igyekszik mindenki számára érthetően magyarázni a szocia­lizmus építésének általános és sajátos törvényszerűségeit, a ka­pitalizmus, a marxizmus, leniniz­­mus, a szocialista forradalom, a kommunizmus fogalmának ér­telmét, összefüggéseit. Tágra nyílt szemmel, feszült figyelemmel hallgatják. Gdovina Erzsébet mérnöknőtől, a járási parasztszövetség titkárá­tól kérdem meg: milyen céllal indult ez az egyéves tanfolyam? — A nőszövetség járási bizott­ságával együtt kerestük a formát, hogyan lehetne a dolgozó nők politikai képzettségét növelni. Az egyéves politikai iskolázást tavaly indítottuk. A hallgatókat a mező­­gazdaság minden ágazatából és a háztartásból választottuk ki. Idén már csak a mezőgazdaság­ban dolgozó nőket hívtuk meg, mert eddig ők kaptak a legkeve­sebbet ezen a téren, tehát ezt az adósságunkat valahogyan tör­lesztettünk kellett. Ezenkívül így szakosítani tudunk egy-egy elő­adást, ami növeli a színvonalat is. Másik indítóokunk pedig az volt, hoov járásunkban évről évre szaporodnak a szocialista munka­­briqádok. Jelenleg csupán a szö­vetkezetben több mint száztíz van belőlük. Szeretnénk elérni, hogy ne csak a számuk emelkedjen, de a minőség is javuljon. Ezért igyekeztünk erre az egyéves párt­­oktatásra elsősorban a szocialista munkabrigádok tagjait megnyer­ni. Az érdeklődés nagy: az idei évfolyamba tizennyolc kertészeti és szőlészeti, nyolc állattenyészté­si dolgozó és 13 adminisztrátornő jár. Hogy mit ad számukra ez az iskolázás, azt mondják el ők maguk. Kaczo Katalin, a lúci (lúcsi) szövetkezet könyvelőnője: —Gim­náziumot és kétéves felépítményi iskolát végeztem. A politikai gaz­daságtanban, pszichológiában mór találkoztam ezzel a tan­anyaggal. De hol van már annak a nagy része?! Hat év alatt, amióta dologozom, az egész napi monoton munka, az egyre ismét­lődő számok egy irányba terelték a figyelmemet, s nem nagyon foglalkoztam a körülöttem zajló eseményekkel. Amióta ide járok, rendszeresen figyelem a politikai életet, s mintha más szemmel néznék a dolgokra, mint eddig. Vajzer Anna, a calovói (nagy­megyeri) szövetkezet kertészeti dolgozója: — Kicsit nehéz ez ne­kem. Úgy érzem, hiányzik hozzá az alaptudás. Én csak kilenc osztályt végeztem... Jól oda kell figyelnem, hogy meg tudjam érteni az összefüggéseket. A szü­leim mezőgazdasági dolgozók. A hat testvér közül én vagyok a legfiatalabb. Egyikünk sem tanult tovább. Pedig mennyi mindent kellene tudni az embernek... erre most ébredek rá. És örülök hogy ebből a sokból egy pici most jut nekem is. Krastenics Ágnes, a Jurovái (dercsikai) Egyesített Szövetkezet bakai kertészetének csoportveze­tője: — Meglepődtem, amikor tudtomra adták, hogy enqem küldenek erre az iskolázásra. Attól tartottam, hogy a munka­társnőim maid megjegyzik: az irodába akar kerülni, azért meqy az iskolába ,.. Pedig nem hagy­nám én ott a kertészetet sem­miért! Ha valami baj, vagy pa­nasz van, azt megmondom a ve­zetőségi gyűlésen. Meg aztán az is igaz, hogy az én nyolc osztá­lyom után egy kicsit féltem is ettől a tanfolyamtól. Most már örülök, hogy eljöttem, sok min­dent tisztábban látok mint eddig. Érdeklődéssel veszem kezembe az újságot, nem ismeretlenek már az egyes fogalmak. Csak a se­gédanyag hiányzik a tanuláshoz. Ha az egyes előadásokat sok­szorosítanák, otthon is átolvashat­nánk, több maradna meg belőle. Csiba Erzsébet, a lehnicei (légi) szövetkezet szőlészeti csoportjá­nak tagja: — Én csak hét osztályt végeztem a szüleim meghaltak, dolgozni kellett mennem, nem tanulhattam. Ezek az előadások nagyon érdekesek. Amióta ide járok, mintha kinyílt volna a világ körülöttem... Az újságokban eddig csak az érdekességeket kerestem, ma már azt is elolva­som, mi történik más országok­ban, hogyan élnek ott az embe­rek. A tématervünkben a nőmoz­galom is szerepel. Az is bizonyá­ra nagyon érdekes lesz, alig vá­rom, hogy sor kerüljön rá .. . Úgy érzem, nagyon sokat kellene még tanulnom. Szőcs Mária, a csilizközi szö­vetkezet balonyi részlegének gaz­dasági felelőse: — Én olyan „örök diák" vagyok. Elvégeztem a gimnáziumot, majd esti tago­zaton érettségiztem a mező­­gazdasági technikumban. Jövőre szeretnék bekerülni a marxista egyetem esti tagozatára, s ezt a mostani egyéves pártoktatási erre jó előkészítőnek tartom. Az embernek mindig van mit tanul­nia. Különösen most, hogy járási képviselőnek választottak... A szövetkezetünk támogat a tanu­lásban, a férjem is segit. Ha tő­lem függne, jövőre még több termelésben dolgozó nőnek ad­nék lehetőséget arra, hogy ilyen formában bővítse tudását, széle­sítse látókörét. A mi szövetkeze­tünkben is sok fiatal állatgondo­zónő van, akik bizonyára ‘szívesen vennének részt ezen az iskolázá­son. Keresetlen, mélyről jövő sza-

Next

/
Thumbnails
Contents