Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-13 / 49-50. szám

L. BREZSNYEV ELVTÁRS A jelenkor politikai stratégiájának — a béke és a szocializmus stratégiájának — kormánykereké­nél az az ember áll, akinek a neve többé már el­­válSszthatatlan mindazoktól a törekvésektől, ame­lyek az emberiség ősi békevágyának beteljesülé­séért, a tartós és igazságos világbéke megvalósí­tásáért folynak napjainkban. Brezsnyev elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára hetvenéves. Életének első ál­lomása az Ural, ahol huszonegy éves korától tíz éven keresztül dolgozik mint földmérő, később a járási, illetve a területi szovjet funkcionáriusa, s közben a magnyitogorszki kohászati főiskolán mér­nöki oklevelet szerez. 1931 óta tagja a Szovjet­unió Kommunista Pártjának. Leonyid Brezsnyev immár több mint négy évti­zede állította egész életét a lenini párt szolgála­tába s szerez érvényt a szovjet kommunisták min­denkori legfőbb törekvésének: a tartós világbéké­ért és az emberiség jólétéért, boldog jövőjéért foly­tatott következetes küzdelemnek. A fiatal szovjet állam első dekrétuma a békéről szóló dekrétum volt. Ez az okmány egyszer s mindenkorra meg­szabta a szovjet külpolitika vonalvezetését. A vi­lágbéke megvalósításának célja állt a szovjet kom­munisták törekvésének középpontjában, öt eszten­dővel ezelőtt is, 1971-ben amikor mindent mérleg­re téve, az SZKP XXIV. kongresszusán határozat­ba foglalták a Szovjetunió Békeprogramját — a háború utáni idők egyik legfontosabb és legtel­jesebb, ma már a szó szoros értelmében az egész világon ismert és sokat idézett békedokumentu­mát. A dokumentum lényege, egy mondatba sű­rítve: A többi szocialista állammal közösen meg­teremteni a szocializmus és a kommunizmus ki­építésének kedvező nemzetközi feltételeit: megszi­lárdítani a szocialista államok tömbjét, egységü­ket, barátságukat és testvériségüket: támogatni a nemzeti felszabadító mozgalmakat és minden té­ren együttműködni a fiatal, fejlődő államokkal: következetesen megvédeni a különböző társadal­mi rendszerű államok békés egymás mellett élé­sének elvét és határozottan szembehelyezkedni az imperializmus támadó erőivel, hogy az emberisé­get megkíméljük egy új világháborútól. E Békeprogram kitűzött céljai a jelenben és a jövőre nézve elvekké magasztosultak, azóta, hogy HETVENÉVES realitásukat tettek és eredmények igazolták, és ezt az irányvonalat foglalta ismét dokumentumba a szovjet kommunisták pártjának idei, XXV. kong­resszusa is, különös tekintettel a világbékéért, a fegyverkezés megszüntetéséért folytatott küzdelem­ben már eddig elért nemzetközi megállapodások­ra. Ezektől Leonyid Brezsnyev személye elválaszt­hatatlan. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára legutóbbi moszkvai látogatásakor a hivatalos megbeszélése­ken kívül a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 59. évfordulóján a csehszlovák kommunisták és hazánk minden dolgozójának nevében jókíván­ságait fejezte ki Leonyid Brezsnyevnek a szovjet ál­lamünnep alkalmából és a kommunizmus építésé­ben új alkotó sikereket kívánt. Jókívánságaival e­­gyütt Husák elvtárs Leonyid Brezsnyev elvtársnak átnyújtotta a legmagasabb állami kitüntetést: a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Aranycsilla­gát és a Klement Gottwald Érdemrendet. E kitün­tetésekkel adózott egész népünk a legnagyobb el­ismeréssel mindazért, amit Leonyid Brezsnyev tett a múltban Csehszlovákia felszabadításáért, s ezt követően a szovjet-csehszlovák barátság és sokol­dalú együttműködés felvirágoztatásáért. Csehszlo­vákia népe e két legmagasabb kitüntetéssel egy­ben köszönetét fejezte ki azért az erőfeszítésért is, amit Leonyid Brezsnyev a lenini párt élén és a szovjet állam nevében a vilógbékéért, a nemzetek békés egymás mellett éléséért, a haladásért tesz. KOMMENTÁRUNK Ha a tél megkérdezi, mit csináltunk nyáron, mit felelünk rá? Azt, hogy szorgalmasan dolgoztunk, s a tél fo­lyamán nem lesz hiány munkánk gyü­mölcséből. Ezzel a mondattal lehetne talán legjobban összefoglalni Dezider GOGA mérnök a Szlovák Szocialista Köztársaság kereskedelmi miniszteré­nek sajtótájékoztatóját, amelyet az állami és a szövetkezeti kereskedelmi szervek vezetőivel együtt tartott a la­kosság élelmiszerellátásáról a téli idő­szakban. A tájékoztatóból kitűnt, hogy keres­kedelmünk a karácsonyi ünnepekre és a téli hónapokra jól felkészült. Év­közben többször hallottuk: kevés a hús, nincs megfelelő választék belőle. S most, hogy az év vége előtti mérle­get készítjük, látjuk, hogy idén ötezer­­háromszáz tonnával több húst fogyasz­tottunk, mint az előző évben. A kará­csonyi ünnepek előtt is nyolcszáz ton­nával több jut most, a közellátásra, mint tavaly. Igényesek vagyunk, ha pillanatnyilag nem kapunk valamit, már zsörtölődünk, s észre sem vesz­­szük, hogy ez helyi hiányosság, nem lehet országos méretben pálcát törni a tény felett. Igaz, tavaly az ünnepek előtt kevés volt a hal. Előfordult, hogy aki az utolsó napra hagyta a megvételét, annak már nem jutott be­lőle. Nos, idén ennek nem lenne sza­bad megtörténnie, mert ezerhatszáz tonnával több édesvízi hal kerül a piacra karácsony előtt, mint tavaly. Baromfiból is lesz elég: csirke, kacsa, pulyka bőven jut az ünnepi asztalra. A húshoz körítés is kell: burgonya, káposzta és egyéb. Ősz elején még drukkoltunk, hogy burgonyatermésünk fedi-e az ország szükségletét, tudunk­­e importálni más országból, ha törté­netesen ott is kevés terem? ... És mit tett a természet? Meglepte a földmű­veseket. Burgonyából annyi termett, hogy a legmerészebb mezőgazdász sem számított rá. Van tehát burgonya bő­ven, csak vigyázzunk: nagy készletet ne tároljunk, mert túl sok vizet tar­talmaz, és helytelen raktározással ha­mar megrothad. Ősz elején még a káposztával is gond volt, mert kevesebb termett a tervezettnél. Kereskedelmi dolgozóink azonban résen álltak, s a hiányzó mennyiséget megvásárolták a Szovjet­unióban Téli fő vitaminforrásunk a citrom és a narancs. Emellett azonban nem sza­bad megfeledkeznünk arról, milyen jelentős szerepe van táplálkozásunk­ban az almának. Nemcsak A-, B-, C-, vitamint, hanem más fontos anyago­kat is tartalmaz: savakat, lúgokat, ás­ványi anyagokat és nyomelemeket. Te­hát ne feledkezzünk meg a fogyasztá­sáról, a déligyümölcsöt fogyasszuk felváltva itthon termett almával is. Élelmiszergyártó üzemeink, keres­kedelmi dolgozóink negyvenhárom új termékkel gazdagítják a téli idényt. Köztük lesznek például a fiatal ma­mák körében már nagyon régen várt bébiételek is, melyekkel a Nővé Zám­­ky-i (érsekújvári) konzervgyár örven­dezteti meg a vásárlókat. Üzleteink gazdagon megrakott pol­cokkal várják a vevőket. Ne halasszuk a bevásárlást az utolsó napokra. Időt, fáradságot takarítunk meg, ha idejé­ben beszerezzük családunk élelmiszer­­szükségletei. (zsebik) 3

Next

/
Thumbnails
Contents