Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-13 / 49-50. szám

„Tudod mennyibe került a bútorom? Tizennyolc ezresbe és rengeteg idegeskedés, utánjárás, várakozás, a „mellékest" nem is említem. — „Nekem mondod? Én is vagy fél évig futottam bútor után. De miért van ez így? Talán nem teljesítik a bútorgyárak a tervet?“

A párbeszéd bárhol és naponta többször is elhangozhat. Mert ritkán történik meg napjainkban, hogy az ember csak bemegy a bútorüzletbe és már meg is veheti a bútort. Még ritkább az az eset, hogy elképzeléseinek, ízlésének megfelelőt kap.

Miért van ez így? Miért nagyobb a kereslet, mint a kínálat? A kérdésre ezúttal a galántai bútorgyárban kerestük a választ.

A galántai vasúti felüljáró és a vasúti sínek alkotta szögbe ékelődik a galántai bútorgyár, amely a bratislavai nemzeti vállalat fióküzeme. Nem nyújtanak valami felemelő látványt, az üzem szomorkásán ósdi épületei. Szinte elképzelhetetlen, hogy az itt gyártott bútorok Dániában,

szőr közbe akarok szólni: mi nem számonkérni, csak tájékozódni jöttünk, megismerkedni az üzem életével, örülök a telefon csöngésének. Alkalmam nyílik közbeszólni. Mikor a kagyló újra a helyére kerül, elmondom jövetelünk célját. Az igazgató elvtárs nem lélegzik fel, csak megjegyzi: „A gondokkal együtt ez is a gyár életéhez tartozik.“ Természetesen igazat adok neki, hiszen egy üzem alapvető feladata, kötelessége a terv szerinti termelés, a terv teljesítése. Ettől függ aztán sok minden más, például a jó munkafeltételek megteremtése, s ami ebből ered: az alkalmazottak munkához való viszonya, ez a jó kollektívák kialakulásának alapja, s ezek együttesen alkotják tulajdonképpen az üzem életét.

— Hát igen! Ez nagyjából az elmélet, nagyjából a valóság. Ugyanilyen mértékben azonban más az elmélet is, meg a gyakorlat is. Folyik a termelés, teljesítjük a tervet, mégsincsenek meg a kellő feltételek, s azoknak, amelyek megvannak, csak egy részét használjuk ki. Mert igaz, hogy az üzemnek van külön bölcsődéje, óvodája, ahol dolgozóink gyermekei teljes ellátásban részesülnek, de nem tudunk valamennyi alkalmazottunknak lakást adni — bár sok esetben ezt az

buszok, hogy az egyikkel túl korán érnének be dolgozóink, míg a másikkal már késnek. A közlekedési vállalattal már többször érintkezésbe léptünk, egyenlőre eredmény nélkül. Pedig ha jól tudom, a mi üzemünk a legnagyobb itt Galántán, s a járási forgalmat egy kicsit hozzánk is igazíthatnák. Nem szeretném, ha panaszként értelmeznék, amit mondok. Tudom, hogy a gondjainkat magunknak kell megoldanunk.“

Nem vettük panaszkodásnak Marsovszky Igor szavait, de örültünk annak, hogy az igazgató ennyire jól látja a nehézségeket, gondokat. S ami a legörömtelibb, hogy nem másoktól várja a segítséget. A vezetőséggel, a szakszervezettel, a munkásokkal karöltve akarja kiküszöbölni a fogyatékosságokat.

Kíváncsiak voltunk, mit szólnak mindehhez a munkások, hogyan vélekednek munkájukról, a munkafeltételekről, amelyeket az üzem biztosítani tud. A biztonsági intézkedéseket betartva — ez is egy jó pont — az igazgató Nagy Lóránt normázót adta mellénk kalauznak, aki nagyszerű kísérőnek bizonyult. Ha szóba elegyedtem egy-egy munkással, ő diplomatikusan hátrább maradt, s ha hozzánk

MIÉRT NINCS, HA VAN?

Hiánycikkek nyomában: A BÚTOR

Svédországban, Franciaországban, az NSZK-ban, sőt a távoli Kanadában, és természetesen a szocialista államokban szereznek jó hírnevet Galántának, és egyben szocialista hazánknak.

Pedig a termelésen kívül még más munkálatok is folynak az üzem területén. A bejárattól legmesszebb eső részeken modern épületek emelkednek, bővítik a több mint hét és félszáz személyt foglalkoztató üzemet.

Elég sokat kellett várnunk az üzem igazgatójára, Marsovszky Igorra. Egy nagy üzemben mindig sok az intézni való ügy. Szívélyesen invitált egy — stílusosan — ütött-kopott földszintes épület felé a „rezidenciájában“. Aztán a bemutatkozásra is sor került, kissé meglepő körülmények közt:

— Újságírók? — kérdezte az igazgató. — Hm! Nem szeretem, ha írnak rólunk. Azt mondják, hogy ha egy gyárról írnak, ott vagy nagyon rosszul megy valami, vagy nagyon jól. Nos, meg kell mondanom, nálunk annyira jól nem megy. Igaz, olyan rosszul sem. Mint látják, az üzem átépítésben van, bővítjük, korszerűsítjük. A befektetés értéke 96 millió korona. Ezt azzal érdemeltük ki, hogy a mi üzemrészlegünknek sosem volt gondja a munkaerőhiány. De talán az is közrejátszott, hogy a növekvő igényeket nem tudtuk volna kielégíteni az üzem átépítése nélkül. Az első félévi tervet teljesítettük, amiért meg is kaptuk a vándorzászlót, az egész évi tervet pedig túlteljesítjük, ha valami nem várt esemény közbe nem jön. Termékeink több mint ötven százaléka külföldre megy és mindenütt megelégedéssel fogadják gyártmányainkat.

Nyugodtan, megfontoltan sorolja Marsovszky Igor a tényeket, de bizonyos fokú magyarázkodó kicsengése is van. Több-2

igényt is ki tudtuk elégíteni. Dolgozóink nagy része azonban így is bejáró, akik az említett intézmények előnyeit nem tudják élvezni. Étkezdénk viszont nincs, pedig ez minden dolgozónk érdekét szolgálná. Az új részlegen, amely most épül, konyha is lesz, viszont már most tudott tény, hogy kicsi lesz, nem fog megfelelni a követelményeknek. A biztonsági intézkedéseket az üzem megteszi, de alkalmazottaink nagy többsége egyenesen tiltakozik a kesztyű, még inkább a fülvédők használata ellen. Több esetben a jutalom elvonásához kellett folyamodnunk emiatt. Sajnos, ez sem használt mindig. Rengeteg gondunk van a beutazókkal is. Függetlenül attól, hogy a munkaidő-betartással nincs különösebb problémánk, előfordul, hogy későn érnek munkába. Egyegy faluból ugyanis úgy jönnek az autó-4

Marsovszky Igor igazgató

Fülvédő helyett vattával védekezem a zaj ellen

Így „izmosodnak" dolgozó nőink

Uhlárik Terézia a csiszológép mögött

csatlakozott, szívesen magyarázta a felvetődő kérdéseket.

Már az első pillanatokban észre kellett vennem, hogy az üzemben rengeteg nő dolgozik, de azt is, hogy gyakran olyan helyen is nők dolgoznak, ahol egy férfit könnyebben el tudtam volna képzelni.

Horváth Valéria: 1958-tól dolgozom a gyárban. Ezen a részlegen a furnírokat ragasztjuk, vagy ahogy mi mondjuk, secceljük. Ez kimondottan női munka, hiszen jó idegek kellenek hozzá, nagyon pontosan kell végezni. A kereseti lehetőségek sem a legrosszabbak, s most még javultak. Bekapcsolódtunk ugyanis a Szaratovmozgalomba, amellyel a munka minőségi javulását tartja szem előtt a vállalat, és persze mi dolgozók is. Pénzben kifejezve ez ötszázalékos prémiumot jelent.

Az ő esetében valóban nincs szó nehéz munkáról. Néhány lépéssel arrébb Szabó Katalin mór más munkát végez, ő gépen dolgozik.- Ez a munka sem nehéz, — mondja, — csak egészségtelen. Még jó, hogy megtanultam kesztyűben dolgozni, s már a kötény sem zavar. Sajnos, a por ellen