Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-29 / 47-48. szám

iránti közöny, a rosszra való hajlam, a könnyű gyönyörök, orgiák, a szeszes ital kedvelése jellemzi.“

De eszébe jutott-e valaha bárkinek, hogy megrajzolja a „született kliens" jellemképét? Vajon a bordélylátogatóban nem fedezhetők fel ugyanezek a vonások? De hát kit érdekel a kliens? Egyébként ma már nagyon jól tudjuk, hogy mit is keres a kliens a nyilvánosházban: nem annyira a szexet, mint inkább szexuális uralmat, az objektummá degradált nőt. A prostituált nemcsak testét adja el, hanem a méltóságát. A női sors a prostitúcióban találja meg szélsőséges kifejezését, a férfiasság kultusza itt növekszik rémületessé — megnyilvánul mindaz, amit a hétköznapi életben elrejt a jó modor és a képmutatás: az erőszak elve a férfi és a nő viszonyában, amely az egymás testének megbecsülésén alapuló gyönyört az „úr és rabszolganő" tipusú szexualitássá változtatja, és így beleviszi a játékba a szadizmus és a mazochizmus elemét.

A prostitúciót kodifikáló tilalmak és jogszabályok rendszere kizárólag a klienst védelmezi, szemet hunyva afölött, hogy mekkora anyagi hasznot húznak a prostitúció intézményéből más személyek: a kerítők, a „védelmezők", különféle alvilági elemek és megvesztegetettek, hatósági személyek. Mintha a jogszabályok egyetlen célja az lenne, hogy szüntelenül megalázza a kéjnőket.

A patriarchátus idején még magától értetődőbbnek fogták fel a megosztást: egyfelől vannak nők, akiknek hivatása a családi tűzhely őrzése és a gyermekek nevelése, másfelől olyanok, akikre az érzéki gyönyörök tartoznak, például a görög hetérák vagy a japán gésák. Csak össze ne keveredjen a két szerep! Mert akkor véget ér az uralommal egybekötött szeretkezés, és megkezdődik egy másik veszélyes kaland: az egyenlőség.

Az ókori Görögországban a prostituált mesterséget egyáltalán nem vetették meg. Thaisz Ptolemaiosz felesége lett. Aszpázia pedig Periklészé. A mély valóságérzékke! rendelkező görögök az Olimposzt egyformán szabad és a szex iránt egyformán érdeklődő istenekkel és istennőkkel népesítették be.

Más úton haladt a kereszténység. Eltávolította a keresztény mennyből az ókori anyaistennőt, minden élet forrását, és helyére a tisztán férfi Szentháromságot állította. Nőgyűlöletének betetőzéséül Évára hárította a felelősséget az eredendő bűnért és az ember bukásáért, majd a nőt a testtel, a testet pedig a gonosszal azonosította. Az egyházatyák és a keresztény filozófusok nőgyűlölö kijelentéseiből egész kötetet lehetne összeállítani.

BENEITE CROULT

(Franciaország)

„A

BETTER

LIFE

FOR

ALL!"

„Jobb életet mindenkinek!"

A belfasti nők menete

Betty Williams, harminchárom éves háziasszony Andersonstownból (így hívják Belfastban a katolikus gettót), két gyermek édesanyja, egy angol protestáns felesége, két hónappal ezelőtt néhány barátnőjével együtt felhívást intézett az ír asszonyokhoz, felvetve az első békemenet javaslatát. Egészen ösztönösen cselekedett — azért, mert tele volt kétségbeeséssel és felháborodással, s egyáltalán nem volt biztos abban, hogy felhívása az észak-írországi anyákhoz, katolikusokhoz és protestánsokhoz, visszhangra talál. Hirtelen elhatározását egy közeli baráti család három gyermekének halála indokolta, akik úgy vesztetnék el életüket, hogy állítólagos terroristák üldözése közben a brit katonák lelőtték az üldözőbe vett gépkocsi sofőrjét és a kocsi a halott vezetővel fölfutott a járdára . . . Ekkor döntötte el, hogy valamit tennie kell.

A menetekben és a tüntetésekkor a nőket nemcsak jámbor óhaj vezette. Kétségek közepette vonultak fel nem utolsósorban azért, mert a szervező asszonyok látszólagosan

kihangsúlyozták akcióik „apolitikus“ jellegét, hogy a jelszavakat bibliai citátumokkal és imádságokkal helyettesítették, s a beszédeket istenes karének kísérte. Mert közben robbanásszerűen felszínre kerültek az ellenséges érzületek s a gyűlölet hullámai és fenyegetően magasba lendültek az öklök, lan Paisley, az extrémista jobboldali protestáns lelkész folyóiratában, a Protestant Telegraphban az asszonyokat „farizeusoknak" és mozgalmukat „a katolikus egyház összeesküvésének" nevezte. Az IRA, a „baloldali" extrémisták csoportja viszont a nőket „a brit háborús gépezettel történő kollaborálással" gyanúsította. És mindkét szembenálló tábor ifjúsága bosszúval fenyegetődzött.

Mindennek ellenére a Betty Williams és barátnői által föllázitott asszonyok tömege hétről hétre növekedett. Emberemlékezet óta első ízben nevezhetők valóban tömeges, nek a katolikusok és a protestánsok közös béketüntetései Eszak- Irországban. A szakszervezetek, amelyek az év elején indítottak kampányt „A better life for all" — — Jobb életet mindenkinekl — jelszóval, amely ugyancsak az egységre épült —, legmesszebbmenően támogatták a nők mozgalmát, éppen úgy, mint a kommunista párt. Ebben a kampányban, amely több mint negyedmillió északírországi dolgozót ölelt föl — protestánsokat és katolikusokat egyaránt — a szervezők, tömeges aláírásokkal alátámasztva, a kővetkezőket követelték:

• Az élethez való jogot erőszak alkalmazása, rombolás és a meg. különböztetéstől való rettegés nélkül,

> az általánosan biztosított jogot a munkához,

# a szabad egyesülés és a politikai eszközökkel folytatott harc jogát a nem zakos változtatásokért,

# az egészségügyi követelményeknek megfelelő lakásokra való jogot,

9 mindenki számára az egyenlőség elve alapján a rendes művelődéshez való jogot,

9 a nép jólétének és életszínvonalának (különös tekintettel az öregekre, az ifjúságra, betegekre, munkanélküliekre, szociális károsultakra) védelmét szolgáló szociális intézkedésekre való jogot.

Ezek a követelmények felölelik mindazokat az alapvető problémákat, amelyek évtizedek óta gyötrik nemcsak a politikailag, szociálisan és vallási szempontból is diszkriminált katolikus kisebbséget, hanem ugyanolyan súllyal nehezednek a protestáns dolgozók túlnyomó többségére is. Nemcsak a polgárjogokért harcoló mozgalom baloldali és haladó körei, hanem a reálisan gondolkodó protestáns politikusok is — akik egyébként amellett kötelezték el magukat, hogy Észak- Irország az Egyesült Királyság kötelékében maradjon — ezeknek a követelményeknek a megvalósításában látják az egyetlen lehetőségét annak, hogy lépésről lépésre fel lehessen számolni a terror és az ellenterror rettenetes bűvös körét, amely már több mint hét esztendeje tart.

Dehát azok, akiken a változás, a jobbra fordulás múlik, egy szálmaszálat sem tesznek keresztbe.

Merlyn Rees, Észak-lrország minisztere a londoni kormányban, csökönyösen ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a provizórikus IRA terroristáit a brit katonaság újabb megerősítésével szorítsa viszsza. Viszont a terroristák állandó, éjjel-nappal szünet nélküli üldözése, amelynek többnyire mindig ártatlan emberek esnek áldozatul, az IRA extrémistáít úgyszintén mindig újabb és újabb ellenterrorista akciókra, támadásokra ingerli. És ilyenformán aligha kerülhet sor a katolikus lakosság feltételezett együttműködésére, nemcsak azért, mert a katolikusok félnek az IRA bosszújától az „árulókkal" szemben, hanem elsősorban azért, mert mind a mai napig éppen az IRA jelenti az egyetlen védelmet a gettókba szorított kisebbségek tízezrei számára a protestáns terroristák jobboldali extrémista bandái (UDA) gyilkos garázdálkodásával szemben.

Ugyanaznap, amikor több tízezer nő tüntetett Londonderryben a békéért, az UDA terroristái egy katolikusok által látogatott vendéglő megtámadásánál próbálták ki legújabb fegyverüket, az új tűzszórókat. És ezután hivatalos nyilatkozatban közölték, hogy ezt a bestiális fegyvert ezután az utcai harcokba is bevetik. A lakosság legszélesebb rétegeinek, mondhatnák úgy is, hogy a közvéleménynek, megújult ösztönös követelése, miszerint végre valahára tiltsák be az UDA szervezetét és aktivistáit tartóztassák le,

— Londonban ismét csak süket fülekre talált.

„A következő három-négy év folyamán a brit kormány nem szándékozik új, kezdeményező lépéseket tenni Észak-frország ügyében" — jelentette ki nemrég Brian Faulkner, a protestánsok volt vezére, aki szoros kapcsolatban áll Rees-szel és kabinetjével. Jellemző Rees, az észak-írországi ügyekkel megbízott miniszter megjegyzése, amelyet a nők megmozdulására tett: „Az andersonstowni nők átvették a vezetést ... Ha sikerül megszerezniük a lakosság teljes mértékű együttműködését, akkor esetleg lehetséges legyőzniük a terroristákat.“

A terror okairól, az észak-írországi katolikusok százezreinek elviselhetetlen politikai és szociális helyzetéről azonban a miniszter ezúttal sem ejtett egyetlen szót sem. De Betty Williamson és a több ezernyi nő harcának csak akkor lesz értelme, ha a valós okokat felszámolják. Az imádság és az istenes karének

— nem segít. Észak-lrországnak politikai akcióra van szüksége.

láng