Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-29 / 47-48. szám

ÉVA BŰNE

Néha eltűnődöm, vajon mit gondolnak magukban a prostituáltak о számtalan statisztikáról, felmérésről, többé-kevésbé őszinte (vagy provokativ) vallomásról, kétértelmű magyarázkodásról és erkölcs-prédikációról, amelyeknek sűrű tömege árasztotta el mosianság Franciaországot, de jottányit sem változtattak sem a prostituáltak helyzetén, sem pedig általános, mérhetetlen képmutatásunkon.

Mert ki kell mondani, hogy hazánkban évszázadok óta általános a szexuális represszió, az, hogy egyesek fennkölten vagy gúnyosan semmibe veszik a problémát, mások mossák kezeiket, mondván, hogy a prostitúció — akárcsak a verés vagy a nemi erőszak — az „asszonyi sors" megváltoztathatatlan része. Mindez arra vezet, hogy a prostitúció körül a jogi és erkölcsi fogalmak zűrzavara terjed.

Ismeretes, hogy egyedül Párizsban a rendőrfőnökség 1973-ban napi 45 000 „strichelést" jegyzett fel. A prostituáltak 70 százaléka Nagy-Párizs külvárosaiból és siegénynegyedeiböl vagy a nagy természetes népszaporulaté falusias megyékből származik.

A lányok 25 százaléka gyermekkorában nemi erőszak áldozata

volt. Többnyire saját apjuk volt a tettes. 39 százalékuk 17 évesnél fiatalabb korában kezdte a prostitúciót.

Tudjuk azt is, hogy a prostituáltak 70 százaléka dézsmát fizet „védelmezőjének", fiújának, méghozzá napi 600 3000 frankot. A rendőrség egy év alatt 44 000 alkalommal lépett fel az utcalányok ügyeiben. A „védelmezőkkel" szemben mindössze 384 esetben történt rendőri beavatkozás.

Még sokáig folytathatnánk a listát. Vajon hány prostituált hagyta el a „pályát"? Hánynak van neveltetésre kiadott gyermeke? Ezeket a statisztikai adatok felmérték már és azt hihetnénk, hogy a prostitúcióról mindent tudunk, amit csak tudni kell. De ami magukat a prostituáltakat illeti, rájuk gondolva többnyire beérjük az olcsó érzelgéssel vagy a disznó viccekkel, esetleg Manón Lescaut megható történetének régebbi és újabb változataival. A „tisztességtudó utcalány" östipusa bámulatos sűrűséggel ismétlődik társadalmunk tőrölmetszett férfiirodalmában: ezt a gyakoriságot nem magyarázza az utcalány-foglalkozás tényleges társadalmi szerepe, csupán az oz érdeklődés, amellyel a férfiak a női életmódnak ezt a változatát övezik.

De mit gondolnak erről a témáról a nők? Nem nagyon tudjuk, mivel a XX. századig a nők elég ritkán jutottak szóhoz az irodalomban — a prostituáltak még ritkábban. Mindenki örült, hogy a nyilvánosházak szemérmesen elrejtik falaik mögött a lányok életének és halálának titkait, a „vidám" lányokét, ahogy nevezték őket, közölvén ezzel a meghatározással, hogy mit várnak tőlük. És hogy volt-e okuk a vidámságra? Micsoda kérdés! Kit érdekelnek egy prostituált élményei?

Jeanne Cordelier nemrég megjelent Menekülés című könyve talán az első, amelyben egy „valódi" prostituált őszintén leírja klienseit, gyermekkorát, fiúját, kolléganőit, a „hekusokat", menekülését és a „leckéket", amelyekben bőven volt része. Többet mond el, mint bármelyik statisztika, felmérés és elemzés.

A szociológusok és pszichiáterek vagy hatvan éve érdeklődnek katedrájukról e társadalmi jelenség iránt. Közmegelégedésre határozták meg a prostituáltak helyét. Bizonyos Morasso úr kijelentette, hogy a „nőt a prostitúcióra hajlamosító fő tényező az erős szexualitás", Lombroso pedig úgy vélte, hogy „a prostituáltak frigidek“. Ugyancsak ö büszkélkedhet azzal a jeles elmélettel, hogy „a született bűnöző és a született prostituált jelleme tökéletesen azonos". Ezzel Lombroso biztosította a társadalom lelki nyugalmát, mert minek időt, pénzt vagy akár részvétet vesztegetni efféle született társadalomellenes elemekre! „Mindkét típust oz erkölcsi érzék hiánya, a züllés