Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-15 / 45-46. szám
K íváncsiak klubja GITÁRRAL ORSZÁGÚTIAIH Joan Baez mondta az egyik fiatal popénekesnőnek: — Nem az a lényeg, hogy optimista vagyok, hanem az, hogy tudom, milyen úton kell járnom. Az ötvenes évek végén indult egy énekesnemzedék, amely szakított' a megszokott, ártalmatlan dalocskák kultuszával. Társai azóta kiálltak a sorból, árokba tévedtek. Bob Dylan westernekben keresi millióit, a fiatalabbak a pénz és a kábítószer mámorába fulladtak. Ö viszont megmaradt az úton. Közel húsz évvel ezelőtt még a bécsi zeneakadémián tanult gitár- és énekszakon. Amolyan igazi amerikai kislányként tűnt fel a hangos diákpartik közönsége előtt. Műsoraiban népdalokat énekelt, miközben szenvedélyesen terjesztette Mahatma Gandhi erőszak ellenes, a türelmes ész győzelmét hirdető tanait. 1959-ben fellépett a Newportfesztiválon és egy csapásra híressé vált. Megjelent első lemeze is. Állandó, még tétovázó társként kísérte őt Bob Dylan, majd később együtt álltak az egyre növekvő tiltakozó hullám élére. A hatvanas évek elején a két énekes dalai ébresztették öntudatra az amerikai fiatalok nogy részét. Népszerűvé válása jelentős vagyonhoz juttatta Joant. Luxusautóval járt, s csodálái egyre inkább kezdtek benne csalódni. És ekkor történt valami. Eladta a luxusautót. 1962-ben indult emlékezetes turnéjára az Egyesült Államok fajüldöző déli államaiban. A néger polgárjogi harc élén Martin Luther King állt, akinek tanaival Joan nézetei egyeztek. — Akkoriban legtöbben úgy gondoltuk, hogy már a közös énekléssel is megváltoztathatjuk a világot. Ezt azonban életeket kioltó lövések, türelmetlenség és csalódottság követte. A csalódottság, amelynek végső oka Martin Luther King meggyilkolása, és a Bertkey-egyetem diákjai közé lőtt golyók voltak. Joan 1966-ban az NSZK-ba utazott és ott részt vett a húsvéti békemenetben. Egy évvel később egyik főszervezője a washingtoni békemenetnek ... S énekel a fajüldözés, az erőszak, az igazságtalanság, „kis sikerrel és nagy vereségekkel" a vietnami háború ellen. Olősztrájkot szervez egy sorozóiroda előtt, amiért 100 napi börtönbüntetésre ítélik. Kiszabadulása után egyik dalában így énekel: „Mondjatok igent azoknak a férfiaknak, okik nemet mondanak a katonoi szolgálatra." ö is férjhez megy David Harrishoz, a katonai szolgálatot megtagadók vezetőjéhez. Közben fellépései előtt egyre növekszik izgalma, lámpaláza. Nevetséges gyáva nyúl vagyok. Ha haragos arcokat látok, kiver a veríték, s ha beszélnem kell úgy érzem, csak dadogni tudok, és a színpadon majd összeesem. — Férjét közben 3 évre börtönbe zárják. Egyetlen öröme marad: a kisfia. Két fronton folytatja a harcot: dalaival politizál és küzd magánélete gondjaival. Miközben dúl a vietnami háború, Joan Baez Hanoiba utazik. Tizenkét napot tölt a bombatámadásoktól rettegő vietnami fővárosban. Az óvóhelyeken vietnamiaknak, lengyel és kubai matrózoknak énekel, akiknek hajóik az aláaknázott kikötőkben rekedtek. Dokumentumokat gyűjt, dalokat ír és énekel, hogy megköszönje és továbbadja, amit a vietnami emberektől tanult: a bátorságot. Épp az egyik óvóhelyen énekel, amikor a közelben bomba robban. Elcsuklik a hangja, valaki a hallgatóság közül azonban bátorítólag így szól hozzá: — Énekelj tovább, Joan! Semmi különös nem történt. S ő folytatta. Az Egyesült Államok kormánya nem akarta engedélyezni hazatérését. Joan leleményességét dicséri, hogy mintegy 600 hadifogoly levelét hozta magával és így tehetetlenek voltak vele szemben az amerikai hatóságok. A bőröndjében azonban más is volt. Kották, dalszövegek és riportok, beszélgetések, hangdokumentumokat tartalmazó magnótekercsek egy igazságtalan háborúról. Az itt szerzett élményanyagból állította össze új hanglemezét. Mór véget ért a vietnami háború, de Joan Baez tovább énekel — járja a világ útjait. További céljairól így beszél: — Meg kell próbálnom változtatni a dolgokon. Sokkal előbbre jutnánk, ha erre használnánk fel azt az erőt és energiát, amelyet egyébként a félelem leküzdésére fordítunk. Feldolgozta: —D— Kedves fiatal Olvasóinki Ugye, észrevetted már, hogy új rovatot indítottunk, — a Kiváncsiak Klubját. Ebben az arcképcsarnokban szeretnénk bemutatni olyan neves embereket, akikről szívesen olvasnál. Mint általában a fiataloknak, biztosan neked is van eszményképed — egy sportoló, politikus, művész vagy tudós — akinek tehetsége mellett emberi magatartása is rokonszenves számodra. Akinek nemcsak szurkolsz, nemcsak tapsolsz, hanem akit tisztelsz is, és örülnél, ha minél többet megtudhatnál róla. Nos, ilyen népszerű és egyben közkedvelt személyiségeknek adunk helyet a Kiváncsiak Klubja galériájában. Hogy ki lesz a soron következő, az tőled is függ, ha megírod kiről szeretnél a legközelebb olvasni. Erre kérünk tehát, hogy szerkeszd velünk a Kiváncsiak Klubját. Kívánságodat postafordultával közöld velünk. Ha módunkban áll kérésedet teljesítjük. Jó ötletedet ajándéktárggyal jutalmazzuk. Szerkesztőségünk új címe: 803 24 Bratislava, Martánovicova 20. Várjuk leveledet I A TEREMTÉS GYÖNYÖRŰSÉGE az emoeri kultúra fejlődésének állandó mozgatója mindig a tudásvágy és a teremteni vágyás voltak_ Ezekre a sajátságokra épít, pontosabban: ezeknek a vágyaknak kielégítését hivatott szolgálni kulturális és közművelődési intézményrendszerünk. Városi és falusi művelődési házak, üzemi és szövetkezeti klubok százai épültek fel az elmúlt választási időszak alatt, hogy ezen intézményrendszer tevékenységének méltó környezetet biztosítsanak. Nem lesz ez másként az előttünk álló öt évben sem, s ez természetes. Hazánk gazdaságának szilárdsága kedvező feltételeket biztosít a kulturális intézmények létesítéséhez. Néha azonban ezekkel a lehetőségekkel vissza is élnek. 20 Ennek eredménye, hogy vitatható lokálpatriotizmusból, vagy erőt fitogtató csoportérdekből épült művelődési házak állnak kihasználatlanul. Elörebocsájtom, még mielőtt bárki megvádolhatna: Nem a művelődési házak építése ellen szólok. Csupán az olyan eseteket pellengérezem ki, amelyek eredményeként felépültek, de megfelelő vezető szakember híján kihasználatlanul állnak. Sajnos, nem egyedi esetekről van szó. A többség azonban más. Az ilyen művelődési házak tevékenysége nem merül ki abban, hogy évente két-három alkalommal meghívják vendégszereplésre a MATESZ-t. Ennél jóval többre képesek. Elsődleges céljuknak a tömeges művelődés és a tömegkultúra feltételeinek a megteremtését tekintik. Ennek a munkának a bázisa pedig az amatőr művészegyüttesek és a szakkörök. Itt összpontosul a tanulni és teremteni vágyó emberek többsége. A szocialista embertípust nem jellemzi az anyagi javak hajszolása és korlátok nélküli halmozása. Ügy kell élnünk, hogy a naponta feltett kérdésre — mi célja életünknek? — kertelés nélkül válaszolhassunk: a teremtés gyönyörűsége. Ennek az eléréséhez azonban különböző utak vezetnek, s ezeknek csak az iránya, a célja a bizonyos. Az út hosszúságát, szélességét nem lehet sémákkal meghatározni. Egy azonban mindenképpen szükséges az egészséges igyekezetei szülő, alkotó elégedetlenség. Elsősorban önmagunkkal, majd utána a társadalommal szemben. Ifjúságunknál sem könnyű ezt elérni, pedig őket pedagógusok százai nevelik, s ezeknek munkáját a modern oktatás segíti minden eszközével. Hatványozottabban jelentkezik ez a nehézség az iskolapadból kikerült felnőtteknél. Az ő esetükben az iskola szerepét az önművelésnek kell be-
