Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-06 / 1-2. szám
HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA AMELY MÉG MA IS TART MZ : 1952-es év bekötött számával I a hónom alatt kopogtam be az okoéi-Opatovsky Sokolec-i (ekecsiapácaszakállasi) egyesített szövetkezet irodájába. Magam is kíváncsi voltam, vajon akad-e valaki, aki felismeri a huszonnégy évvel ezelőtt készült képeken látható személyeket. Ugyanis 1952-ben a Dolgozó Nő riportot közölt „Apácaszakállasi asszonyok az idei békearatásban“ címmel, melyben arról van szó, hogy a falu lakossága nagy lelkesedéssel köszöntötte az első önkötöző aratógépet. Csoda volt ez akkor még az emberek szemében. Virággal, szalagokkal díszített traktor vontatta az önkötözőgépet, és a szövetkezeti tagok ámulattal nézték a munkáját. Ezeket a mozzanatokat örökítette meg a fényképezőgép lencséje. E képek nyomában indultam tehát el, hogy felkutassam, mi is lett azokkal a fiatalemberekkel, akik akkor olyan öntudatosan vitték a zászlót, vagy azokkal a mosolygós lányokkal, menyecskékkel, akik szalagokat, kendőket lobogtatva fejezték ki örömüket. Az irodában hosszú találgatás után Andics Irén főkönyvelőnek sikerült néhány asszonyt felismernie. Mikorra megkérdeztük volna, hol vannak, mit csinálnak most ezek az asszonyok a leleményes könyvelőnő már mosolyogva közölte is velünk: — Telefonon bejelentettem Önöket Mariska néninél, ö majd többet is mond erről az eseményről. Elindultunk hát özvegy Vörös Máriához. — Emlékszem én erre a fölvonulásra jól. Hogyisne emlékeznék, amikor a férjem szervezte meg. Még most is hallom a hangját, amint mondja: „Első aratógép a földünkön — történelmi esemény ez számunkra!“ — ö volt ekkor a szövetkeze! elnöke. Nem lehet ezeket az éveke olyan könnyen elfelejteni... Aztán szemüveget tesz a szemén és figyelmesen megnézi a képe' Örömmel kiált fel: 1. Bajcsi Karolina 2. Sárközi László és Vígh Géza traktorosok ma már nagyteljesítményű gépekkel dolgoznak 3. Apácaszakállason e huszonnégy év alatt az új házak egész sora épült fel 4. Öllé Imre, a szövetkezet elnöke: A tudományos-műszaki fejlődés ma is teremt „csodákat" 5. Kovács József: Érdemes volt akkor támogatni a közös gazdálkodás gondolatát 6. Vörös Mária: Ez itt meg én vagyok! 7. Bajcsi József: Ó, a mai világban mórkönnvű élni! — Ez itt meg én vagyok... Ez az aratógép nem a szövetkezeté volt, a gépeket a traktorállomástól kaptuk — mutat a képen levő önkötözőgépre — de mi így is nagyon örültünk neki, mert megkönnyítette a munkánkat. Ez után már nem kellett markot szedni, csak a kévéket összerakni. Ezen a képen látni is, hogyan cipelik az asszonyok a kévéket. Nehéz munka volt ez, de az asszonyok szíwellélekkel csinálták. Nézzük csak, kit is látni rajta? Az egyik már nem lakik itt, ez a másik kettő már meghalt, Bajcsi néni is már évek óta betegeskedik. Hiába, azóta elszállt fölöttünk az idő. Aki akkor fiatalaszszony volt, ma már nagymama. És az akkori nagymamákból ma már keveset találni... Bajcsiékat is otthon kerestük fel. Józsi bácsi kedvesen fogad szerény hajlékában. Betessékel és széket törül, hogy Karolina néni mellé ülhessünk, aki szélütésben szenvedve nehezen mozdulhat. Mind a ketten jól emlékeznek a szövetkezet első éveire. Józsi bácsi alapító tag volt és egészen a nyugdíjazásáig hű maradt a szövetkezethez. Kocsisként, majd csoportvezetőként dolgozott. A három fia is követte apja példáját, csakhogy ők már vasparipát vezetnek, nem lovat... — Most lenne jó fiatalnak len-
