Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-26 / 29-30. szám
Ránk maradt emlékirataiban olvashatjuk céljait, amelyek tenni merész embert igazolnak — „műveltté tenni az egyest, hogy szerencsésebb előmenetelre tegyen szert általa a nemzet“. Amos János Comenius (Komensky), a nagy tudós és politikus — akit II. Habsburg Ferdinánd rendelettel űzött el hazájából — már egész Európát bejárta. amikor Lórántffy Zsuzsánna felkínálta neki, hogy tanítson a sárospataki kollégiumban. Comenius elfogadta az ajánlatot és 1650 őszén Sárospatakra költözött, több évig ott lakott _és tanított. A nagy tudós ott-tartózkodása alatt létesített a fejedelemasszony nyomtató műhelyt is az iskola részére, hol a kiváló nevelő könyveit is kinyomatta. Comenius nemcsak az iskola megbecsült tanára volt, hanem a család kedves barátja is. A fejedelemasszony tudatos következetességgel vallotta: „Mindig annak a közösségnek van a legjobb közszelleme, mely maga termeli ki magából a legjobb erőket a testületi szellem gazdagítására." Lórántffy Zsuzsánna épségben ránk maradt leveleinek tartalma és stílusa logikus gondolkodását, gazdag szókincsét tanúsítják. Leveleit magyar és latin nyelven írta, attól függően, hogy kinek és milyen ügyben. Politikusokkal és államférfiakkal a haza ügyes-bajos dolgairól cserélt véleményt. Sárospatak bíráival, egyházi méltóságokkal a nép érdekében váltott írást. Sok egykori sárospataki tanárral és diákkal is levelezett. Ezek a levelek történelmi becsüek, azért értékesek az utókor számára. Művelt asszony volt. Mint férje és Zsigmond fia — akik felismerték a szellemi fejlődés szükségességét —, a fejedelemasszony is jövedelme tekintélyes részét könyvek vásárlására fordította. Az iskola könyvtárát is állandóan gyarapította. A fejedelemasszony eszménykép marad abban is, hogy rendkívüli fogékonysággal támogatott mindent, ami a haladást szolgálta, maga pedig meglepően haladó társadalmi nézeteket vallott. Bámulatos szervezési képességgel rendelkezett, és türelmesen bánt azokkal, akiket meg akart nyerni az ügynek. Lórántffy Zsuzsánna neve megérdemelten szerepel irodalmi művelődési és történelmi müvekben. A sárospataki főiskola tanári kara és diáksága szép és nemes Lórántffy Zsuzsánna kultuszt őriz és ápol, amely nemzedékről nemzedékre száll. B. P. is rövideden felelek: Azt akarom, hogy a német elveszszen, és Újvár megmaradjon! Azért gyüttem, — hogy én azt véghez vigyem: de nekem a Fejedelemhez kell mennem . . . Végre, midőn fogdozódtam, mit akar? azt mondja: Heister sok ördögséggel van környikezve. ö megcselekszi, kilenc nap alatt maga s lova elvész. Ha akarom, egy puskája sem sül el a németnek! Megvakul, sőt Pálffy is megbolondul, — de neki vissza kell magánoson menni azon határba.' Bercsényi nem hitt a „tátos“-nak. Ahelyett, hogy a fejedelemhez küldte volna elfogatta és táborában szigorú őrizet alá helyezte. A GARABONCIÁS DIÁK A nép azt tartja, hogy a boszorkány fia, — tizenhárom iskolát végzett s azzal a sajátsággal bír, hogy egy szavára jégeső és szélvész áll be Azt mondják, hogy könyvvel szokott járni, vállán fekete köpeny van s rendesen kéregetés ürügye alatt kóborolja be a falukat. E jellemzéssel a jámbor suplicans diákok jutnak eszünkbe, kik csakugyan könyvet hordanak hónuk alatt, de hogy fergeteget tudnának csinálni, azt a tulajdonságukat nem ismerjük. A garabonciás diák leginkább tejet és tojást szokott kérni, mit ha nem adnak neki, átkot mond, mely rendesen be szokott teljesedni. Néha sárkányon lovagol, de akkor jaj a vetéseknek, melyek fölött keresztül száguld, mert azokat elveri a jég. folytatjuk (Magyar régiségek és furcsaságok) Dr. CUDMILA PAJDUSÁKOVÁ iifAM az igazsághoz A VILÁGŰR SZÍNEI A Földön élünk, amely a bölcsőnk — „az emberiség bölcsője“. A Nap az anyánk, mert nélküle nem lenne élet, tehát mi sem lennénk. Szűkebb hazánk bolygórendszerünk, amelyből mindeddig még nem léptünk ki a „nagyvilágba“. Az égbolton szabad szemmel látható csillagok csupán a legközelebbiek, egészen közeli szomszédok, habár sokuknak éppen olyan központi nap körüli bolygórendszere lehet, mint a miénk. Am mindenképpen csak szomszédos épületek, amelyek saját lakásunk ablakából láthatók. Az éjszakáink napjait csupán a mérhetetlen távolság miatt látjuk pislákoló fénypontoknak — hiszen legnagyobb teleszkópjainkkal sem láthatjuk őket valóságos állapotukban, tehát gömbként, sőt még csak úgy sem, mint sík felületet. Viszont rádióteleszkópjainkkal már meg tudunk figyelni még további, távolabbi és még távolabbi csillagokat. Nemrég még minden megfigyelhető égitest egyetlen óriási csillagvárosba tartozott — a Galaxiába. A Tejútrendszerben, kozmikus szülővárosunkban csakúgy hemzsegnek százmilliárd számra a napok, amelyek között a mi éltető, nappali csillagunk, a mi Napunk valóban semmiféle különleges helyet nem foglal el, semmivel sem tűnik ki a többi közül. Mint már említettük, ma már több millió nagyvárosát ismerjük a végtelen csillagvilágnak, s tudjuk azt is, hogy ha a fénysugárnak 100 000 esztendőbe kerül, míg átszeli egyik végétől a másikig a mi Galaxiánkat, addig a fény útja a csillagvilág egy másik, szomszédos nagyvárosáig egymillió évig is eltart. S így, noha minden egyes galaxisban több milliárd nap is fényeskedik, ne csodálkozzunk, hogy égboltunkon szabad szemmel nem is láthatjuk őket. Persze, a két legnagyobb kivételével — a Kis és a Nagy Magellán-felhő — amelyek a Föld déli féltekéjére boruló éjszakai égbolton ragyognak. A legtávolibb galaxisokból és égitestekről, amelyeket egyáltalán meg tudunk figyelni műszereinkkel és lefényképezni, 5—10 milliárd évig repül. De mielőbb gondolatban túllépnénk ezt a határt, beszéljünk előbb a ma ismert kozmikus „tájak“ két legfontosabb tulajdonságáról. Körülbelül 10 milliárd évnyi távolságig a tejútrendszerek milliárdjai találhatók. Azt is említettük már, hogy a csillagok csoportosan szeretnek „élni“, kettesben, hármasban, vagy még többen, szinte egymáshoz láncolva a gravitáció révén. Aztán ismerünk ún. csillaghalmazokat, amelyekben több ezer sőt több százezer csillag is van. Hasonlóképpen a tejútrendszerek sem szeretik a magányt. A mi Galaxiánk sem egészen magányos vándor — két kisebb csillagrendszer kíséri, a Magellán-felhők. Ezenkívül Tejutunk maga is egy csillaghalmazba tartozik, abba, amelyikben az Androméda-köd gyönyörű spirális alakú galaxiája, az M 31-es van. A mi csillaghalmazunk több tucatnyi, a hozzánk legközelebb álló tejútrendszerekből áll. Ma már olyan óriási csillaghalmazokról is tudomást szereztünk, amelyek több tízezer tejútrendszert foglalnak magukba. Ám ezek az óriási csillaghalmazok is csoportokat, újabb, még óriásibb halmazokat alkotnak — ezek a szupergalaxisok. A tejútrendszerek végtelen világa ebben a században még egy érdekes jelenséggel lepte meg a csillagászokat és a fizikusokat. Mielőtt azonban erre rátérnénk, meg kell magyaráznunk, hogy mi az a „színképeltolódás“. Ezzel a fogalommal minden csillagászati könyvben találkozunk. A fény és egyáltalán a sugárzás a gravitációs jelenségeken kívül az egyetlen olyan híradás, amely képet ad a fényes illetve a fényt, sugárzást kibocsátó égitestekről (csillagok, üstökösök, galaxisok), valamint annak a közegnek a tulajdonságairól, milyenségéről, amelyen a kibocsátott fény áthalad. Ha a Nap, a csillagok, a galaxisok, a meteorok stb. fényét színképre bontjuk, akkor a színképen, amely a vöröstől a narancson, sárgán keresztül az ibolyáig terjed, sötét és világos színképvonalakat is kapunk. A színképen minden elem meghatározott helyen színképvonallal jelzi jelenlétét. Például a hidrogén színképvonala a vörös, a nátrium kettős színképvonala a sárga színcsoportban van. Egy-egy színképvonal alakja — tehát hogy milyen széles, mennyire éles, eltolódást mutat — a hőtől, az izzó gázok sűrűségétől, illetve mozgásától és hasonlóktól függ. Habár a csillagok színképe olyan rejtélyesnek tűnik, akár valamilyen meg nem fejtett hieroglifa, az asztronómusok beható tanulmányozásukkal mégis ki tudják fürkészni a csillagok milyenségét, tulajdonságait. Az asztronómusok a színképvonalak .hieroglifáit is megfejtették s így már nem egy égitest titkát. A fény színképelemzésével valóban nagyon jó leírást kapunk a fény forrásáról. A tejútrendszerek csillagokból állnak. A galaxisok fényének színképén azonban a színképvonalak nincsenek a helyükön, valamennyien bizonyos eltolódást mutatnak a vörös színskála felé. Például a nátrium kettős színképvonala, amely a Nap és a mi Galaxiánk csillagainak színképében a sárga színtartományban van, a messzebbi galaxisok színképében már a narancs, a még távolabbiak színképében a vörös tartományba tolódott. És a legtávolabbiak színképéről teljesen eltűnt a számunkra láthatatlan infravörös sugárzás zónájában. Természetesen, mihelyt a csillagászok és a fizikusok észrevették ezt a jelenséget, igyekeztek magyarázatát lelni. Miután a vörös fénynek hosszabb a hullámhossza, mint az ibolyának, az asztrológusok először úgy vélték, hogy a távoli galaxisok fénye útközben — hiszen több millió, sőt több százmillió évről van szó — fokozatosan meggyengül, elkopik, „megöregszik“, veszít az energiájából, vagyis megvörösödik. Ezt a vélekedést azonban a fizikának semmiféle törvénye sem támasztotta alá, s így más magyarázatot kellett keresniük. (folytatjuk) 19
