Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-26 / 29-30. szám
Aki üzen: Merva Tamás, a Zlaté Klasy-i (nagymagyari) helyi nemzeti bizottság titkára Címzett: a samoríni (somorjai) magyar tannyelvű gimnázium Otthonodból éppen a munkahelyedre, a helyi nemzeti bizottság épületére látni. Milyen érzés ez a közelség? Talán furcsán hangzik, de mindeddig nem is igen tudatosítottam. Mert funkcióm, hivatásom gyakorlásában nem játszik szerepet a „hivatali iroda“, nem a számomra fenntartott szék és asztal jelenti a munka világát. Ha a munkámra gondolok, akkor arcokat látok magam előtt, épülő házakat, növekvő új utcákat, csinosodó falurészeket... Hány órába fér bele a titkár napi munkája? Nem tudom órákban mérni... És azt hiszem, ez nemcsak a hivatás, a funkció gyakorlásával hozható összefüggésbe, hanem azzal is, hogy ki mennyire él a munkájának. Mindig tisztelettel és csodálattal néztem azokra az emberekre, akiknél a munka szeretete éltető erő volt, vagyis akiknél a munka és az élet fogalma közé egyenlőségjelet lehetett húzni. Nagyon fiatalon kerültél egy nagy község vezetőségének élére. Bizonyára sokan megkérdezik, vagy megkérdeznék tőled: hogyan? Nem erre készültem. Jogot szerettem volna tanulni. Nem sikerült a felvételi, még a fellebbezést is elutasították. Gyermekkoromtól különös erővel vonzott a kriminalisztika, és ezzel kapcsolatos pályát szerettem volna választani. S hogy mégsem így történt, nem érzem magam csalódott14 nak. A Nővé Zámky-i (érsekújvári) kereskedelmi középiskola felépítményi osztályába jelentkeztem, és a nemzeti bizottságok munkáját választottam. Aztán pedig a gyakorlatban ismerkedtem a nemzeti bizottságok munkájával. A falu, az emberek ismerete nélkül ezen a területen alig lehet eredményes munkát végezni. Ez pedig hosszú idő volt. Még így is váratlanul ért a nagy megtisztelés, a bizalom. Huszonhat évesen választottak egy több mint háromezer lakost számláló falu nemzeti bizottságának titkárává. A munkában elért sikerek életünk szép emlékű mérföldkövei. Mit jelentett ez az állomás a te életedben? Sokáig tartó nyugtalanságot éreztem. A felelősség súlyát. Hiszen egy faluközösségen belül annyi új, ismeretlen problémával álltam szemben, s úgy, mint a legifjabb korosztály képviselője. Azonkívül sajátos kérdésekkel is szembe kellett nézni: községünk három településből áll, és az emberek mentalitásában ezt érezni lehet. Számolni kell a cigány származású lakosok kérdésével is ... És hát ismert az a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában“ És ez esetben beigazolódott? Ezt mástól kellene megkérdezni, de ha mégis nekem kell válaszolni a kérdésre, azt hiszem nincs baj a prófétasággal, már csak azért sem, mert senki sem akart az lenni. Nem a kiskirályok korában élünk, gondjaink, problémáink közösek, megoldásukra közösen kell a lehetőséget keresni. Semmire se jutnék segítő kezek nélkül. Elsősorban legközelebbi munkatársaimra gondolok, akiknek munkabeosztását határvonalakkal elválasztani túl mesterkélt lenne. Különösen hasznos a tapasztaltabb idősebbek és az élettel ismerkedő fiatalok között az együttműködés. Van tekintélye a fiatal funkcionáriusnak? Ügy érzem van, mert a tekintély nem a személynek szól, hanem az elvégzett munkának, az eredményeknek, a társadalmi elkötelezettségnek. Már a korábbi években is — mint az ifjúsági szervezet vezetője — aktívan részt vállaltam a falu életének szervezésében, irányításában. Különösen a sporton és a kultúrán keresztül lehet az ifjúsághoz vezető utat megtalálni. Van elég idő napjainkban a közösségi életre? Idő van, csak sokan — főleg a fiatalok — rosszul gazdálkodnak vele. A szabad időt sok esetben azonosítják a tétlenséggel, ami szerintem téves felfogás. Olyanok is akadnak, akik a közösségtől elszigetelve kevésbé értékes, vagy kimondottan káros szenvedélyeknek hódolnak, elfecsérelik ifjúságuk legértékesebb napjait, éveit. Szerintem a közösségi élet nélkülözhetetlen formája életünknek. Ahogy a családi fészek melegére ösztönösen szükségünk van, úgy a társadalomban elfoglalt helyünk tudatosítása is nagyon fontos. A közösségi élet határozza meg a hovatartozásunkat, ami erkölcsi, anyagi biztosítékunk záloga egyben. Ezt kellene éreznünk a munkahelyen, a lakóhelyen. És erre szűkebb környezetben — mint a falu — nagyszerű lehetőségek vannak. Szívesen vállalnak funkciót a fiatalok? Erről nehéz általánosságban beszélni. Inkább úgy fogalmaznám, hogy azok a fiatalok vállalnak szívesen vezető szerepet, akik szerencsés családi, iskolai,, vagy munkakörnyezetben készültek fel az életre. Ahol az idősebb generáció természetes feladatának tartja, hogy tapasztalatait átadja a soron következőknek, hogy ezzel az emberiség fejlődésének láncszemeit rakja össze. Türelem, bölcsesség és öntudat szükséges ehhez. Persze mindkét részről. Ez egyúttal üzenet az egykori iskoládba is? Csak általában. Én abbán a „szerencsés“ környezetben nőttem fel. A somorjai gimnáziumból is sok szép emléket őrzök, és hasznos útravalókat, amelyek eddigi munkámban is segítettek, s amelyekből még sokat tartogatok tarisznyámban. Különösen szívesen emlékszem vissza Sidó Zoltánra, későbbi tanáromra, aki emberségével, pedagógiai rátermettségével külön ajándék a diáknak. De a teljesség kedvéért szüléimét is meg kell említenem. Anyám türelme, jósága érzelmi életem forrása. Apám pedig olyan ember, aki a legkisebb munkát is a legnagyobb gonddal és felelősséggel végzi el. Élő példakép, munkaszeretetem tápláló forrása. Beszélgetett: MEGYERI ANDREA 17 ITANK SORÁN KÖZÖLTÜK MISKOLCZ1 _______ MIKLÓS MAGYARORSZÁGI SZERZŐ ÍRÁSÁT A HÁZASTÁRSI HÜSÉGRÖLHÜTLENSÉGRÖL. OLVASÓINK KÖRÉBEN NAGY VISSZHANGOT KELTETT A RIPORT, LEVELÜKBEN VÉLEMÉNYT MONDANAK ÉS AZT KÉRDEZIK, NÁLUNK MILYEN A HELYZET, MI ERRŐL A KÉRDÉSRŐL A SZAKEMBEREK — ÉS SZERKESZTŐSÉGÜNK VÉLEMÉNYE. KÉRDÉSEIKRE VÁLASZOLVA KÖZÖLJÜK, HOGY OLVASÓINK HOZZÁSZÓLÁSAI ÖSSZEGEZÉSEKÉPPEN SZAKEMBEREKET HÍVUNK MAJD KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSRE, AHOL ÁLLÁST FOGLALUNK MIND EZZEL KAPCSOLATBAN, MIND A CSALÁDI BOLDOGSÁG TÖBBI ALAPVETŐ FELTÉTELÉT ILLETŐEN. ADDIG IS VÁRJUK HOZZÁSZÓLÁSAIKAT! A Nő szerkesztősége FELHÁBORÍTÓ FELTÉTELEZÉS! A házastársi hűségről szóló riport azt állítja, hogy „mindenki csinálja”. Hogyan írhat ilyet a szerző, aki csak egy nagyváros körülményeit ismeri. Az igaz, hogy aki kiteregeti házassága, családja gondjait, panaszkodik — rendszerint ezt KICSISÉGGEL KEZDŐDIK
