Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-12 / 27-28. szám
Családi W/UtfiUi 4/ftti тммтттттмтпттттт boldogság zasságokat kötnek! Őszinte érzelmek alapján választják egymást házastársul az emberek. Akkor miért folyamodnak olyan érzelmi pótlékhoz, mint az előző korok különféle érdekek által gúzsba kötött kiszolgáltatottjai? A kommunista erkölcs, az általános emberi erkölcs valamennyi haladó normájának örököse feltételezi a legnemesebb emberi magatartást a magánélet és a társadalmi kötelességtudat minden vetületében. A szocialista irodalom közérthető eszközökkel tárja elénk a szocialista HŰSÉGRŐL ÉS HŰTLENSÉGRŐL EGY ÍRÁS ŰRÜGYÉN Mit mondjak, hogy felháborított, elképesztett a nagyító alá tett kép, amelyet „Ne kívánd felebarátod feleségét . . . !” címmel a Nő közölt? Nem — mert ha nagyító alá gyűjtve vizsgáljuk egy betegség baktériumait, vagy vírusait, aránytalanul óriásra vetítjük ki őket, hogy jobban szemügye vehessük, tanulmányozhassuk viselkedésüket. Egyrészt így értelmezem a hűtlenséghalmazt, amelyet a riporter egy nagyváros keretében „talál”. Másrészt pedig olyan jelenségről szól, amelynek létezéséről mindannyiunknak tudomásunk volt eddig is, csak cinkos hallgatással, vagy sunyi „amiről nem beszélünk, az nincs ”csel mentünk el mellette. Többes szám első személy, igen! Elmentünk mellette. Én is, te is, ő is. A barátok, a rokonok, az ismerősök. a munkatársak. Viselkedésünkre még magyarázatot is alkottunk, találtunk. A „családi béke, a családi boldogság” kedvéért! Ugye, igy szokás általában indokolni, amikor éppen az érintett házastárs előtt hallgatunk mi is, mint a másik, a hűtlen, aki miatt már mindenki szánakozóan mosolyog szegény megcsalt félen. AÜi megszegi a szabályt, az durván „beavatkozik”, „feldúlja a család életét”, azt elítélik, hogy tapintatlan volt, sőt neveletlen. Szinte olyan ez, mint a múlt századbeli francia regények, ahol a háromszög a természetes házassági „mértani idom”. Ilyen jól menne már korunk emberének, hogy erre is „telik”? Igaz, miért ne? Szabad idő is van már, hétvégi ház, kocsi is! De hogyan is van ez? Hiszen társadalmunkban már nem érdekháember erkölcsi magatartásának magánéletre vonatkozó normáit, igényeit, problémáit is. Nyikolajeva Ütközben-je, Koptyajeva „Egy orvos élete” című regénye, vagy Mesterházi Lajos „Négylábú kutyá”-ja, és Fejes Endre „Cserepes Margit házassága” című drámája is ezzel foglalkozik. Vegyük az utóbbit: Fejes Endre drámájában Vitok Pali ezt mondja: „A házasság esküvés. Szövetség jóban-rosszban. Gyerek születik. Én mindennap megcsókolom majd a feleségem arcát, akkor is, ha megöregedtünk . .. Undorodom a házasságtörő asszonyoktól, férjektől. Az erkölcs nem portéka... Ember nem élhet hazugságban. Ahol a hazugság megszületik, visszaút nincs. Nincs többé kovász, amely két embert fogjon ...” Vitok Pali a dráma keretében nem talál elveihez méltó társat, lehetőséget. Az előzőekben említett művek is csak az ideális társra találás vágyát, célját vetítik elénk, a küzdelmet érte. Nincs még „happy end”. De éppen a nyitva hagyott kérdés, a küzdelem folytatása, folytatódása adja az erőt, a reményt korunk, társadalmunk számára: hogy küzdeni kell érte, ezt is meg kell valósítani, mint annyi mást, mint mindent. Eszerint nincs tehát még olyan szocialista család, amely a kommunista erkölcs szerint élné életét a házastársi hűséget illetően is? Hogyne lenne! Van. Csak még nem olyan sok, mint az ellenpéldája. Nem is csoda. Azokat a magatartásformákat, amelyekről az előző számban közölt riport szólt, évszázadok — a feudális, a polgári társadalom — formálták ki. A miénk elvei alig fél évszázaddal ezelőtt születtek, nálunk harminc éve próbáljuk megvalósítani a gyakorlatban. A hagyományok, a nyugati magatartásmodellek ma is negatívan hatnak még, akadályozzák, nehezítik a szocialista ember társadalmunkhoz méltó erkölcsi magatartásának kialakulását. A házastársi hűség ilyen viszonylatban mikor válik majd természetessé, szükségessé, ellentétét mikor ítélik majd el a munkatársak, barátok, rokonok, ismerősök? Ha a párválasztás mindenki számára egyet jelent majd: az emberi értékek keresését, ezeknek becsülését a társban, szövetkezést a közös küzdelemre: a társadalom építésére. A születő gyermekek nevelésére ezért a célért. Eszmei, elvi megértést, érzelmi kötődést. És ennek révén őszinteséget, bizalmat. Az igényt egymást megértésére, önmagunk nemesítésére: tudásban, munkában, emberségben, áldozatvállalásban. О. V. pedagógus VONAL ALATT KINEK IÖ EZ?! „A jasovi (jászói) szociális otthon festői környezetben van. A masszív, tágas épület, a gyönyörű park méltán szolgálja lakóit. Az egész komplexum műemlék jellegű, így gyakran keresik fel a bel- és külföldi turisták, Az elmúlt időszakban az volt a gyakorlat, hogy heti három alkalommal volt látogatási idő, de a valóságban bárki bármikor átléphette az intézet küszöbét, ha a művészi alkotásokra vagy a parkra volt kíváncsi, vagy pedig a lakók közül akart valakit meglátogatni. Néhány hete meglepő változást tapasztaltak az alkalmi és a rendszeres látogatók. A kapura új tábla került, amely heti egy alkalomban, szombat délutánban jelöli meg a látogatási időt. Ha valaki netalán nem ebben az időpontban érkezik, akkor az új kapusnő az utasítás szerint útját állja, iskoláslányként mondja a szöveget az új házirendről, szabályról.^És felszólítja a vendégeket, hogy tartsák be. 10 Nem tudom elképzelni, mi tette indokolttá ezt az új intézkedést. Az otthonban példás rend és tisztaság uralkodik. A lakók ruházata kifogástalan. Semmi olyat nem tapasztalhat az ember, ami nemtetszést váltana ki. Az otthon nem börtön, ahol a látogatási idő korlátozásával is növelhető a büntetés. Nem kórház, ahol szigorú időbeosztás van és betegekről van szó. Sok panaszt hallhattunk, hogy a szociális otthonok lakóiról megfeledkeznek a kívül élő hozzátartozók, ismerősök. Nos, ha valaki még el is menne a jászói otthonba, miért korlátozzák a látogatást ilyen rendszabályokkal? Előfordul, hogy valaki szolgálati úton jár az ország másik részében és útközben szeretne meglátogatni valakit. »Jöjjön szombaton.« — mondják neki. Miért hoznak ilyen intézkedéseket? Kinek jó ez?“ így szól Győry Sarolta levele. Igen. Kinek jó ez? Az emberek közötti kapcsolatoknak jórészt a megértésen kell, vagy kellene alapulnia. Ezért mi is megértjük, hogy rendszabályokra szükség van. Az a nézetünk, hogy reguláim kell végeredményben mindent. Rendnek kell lenni, különben mindenki azt teszi, ami jólesik neki, és ebből mi alakulna ki? Anarchia, zűrzavar, káosz. Igen ám, de ... itt nem a közlekedési rendszert szabályozó rendelkezésről van szó. nem a fizikai törvények kényszeréhez alkalmazkodásról, sem egy bonyolult műszer összeállításának mértani precizitásáról. Nem, itt ennél sokkal bonyolultabbról: az emberről. Mégpedig az idős, megrokkant, tehetetlen emberről. Akiknek életét ugyan szintén szabályok regulázzák, de ennél sokkal több is. Mert itt még az értelmi komponenseken kívül egy rendkívül fontos tényezőt is figyelembe kell venni: az érzelmit. Mert ezek az emberek, akik itt élnek, a minimális napi szükségleteiken kívül ebből igénylik a legtöbbet. Törődöttségükben a melengető napocska mellett ezt kívánják a legjobban. És úgy tűnik, éppen ebben szenvednek hiányt. Magukra hagyatottságuk folytán. Felnevelt• és hálátlan gyermekeik miatt. De mondjuk meg világosan. Megértjük, hogy a jászói szociális otthonban nem nyitnak ajtót a turisták előtt. Mert vagy műemlékház ez, vagy pótotthon. De semmiképpen nem érthető, ha az amúgy is ritkán oda tévedő látogató (tisztelet a kivételnek) családtagot korlátozzák abban, hogy hozzátartozóját bármikor felkeresse. Megértésünk odáig nem terjed, hogy ezt elfogadjuk! Mert a szabály csak addig jogos, értelmes, amíg az ember járót szolgálja. i/f j
