Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-06-14 / 23-24. szám
Családi мим BOLDOGSÁG Vajon ki mit ért családi boldogság alatt? Manapság sok embert foglalkoztat ez a gondolat. Sokan az anyagi jólétet teszik az első helyre. Autó, hétvégi ház, utazás stb. Az ezeken a dolgokon alapuló boldogság egyoldalú. Az ilyen elvet vallók előbb utóbb rájönnek arra, hogy valami mégis hiányzik az életükből. S ezt a valamit nem az anyagiakban kell keresni, hanem egész másutt: a jó emberi kapcsolatokban, a kölcsönös megértésben. Ha az egészséges anyagi gyarapodás mellett ilyen jellegű értékeket gyűjtögetnénk, akkor bizonyára több ember mondhatná el magáról, hogy boldog. A házastársi együttélés évei alatt a tiszta, őszinte érzelemből fakadt szerelem tartós szeretetté alakul. A szeretet hatalmas erő. * О ►—4 cn ♦—4 b Ч-» о Ha két ember között önzetlen és kölcsönös ez az érzés, akkor a legnagyobb nehézségek is megoldhatók. A kölcsönös megértéshez a házastársaknak jól kell ismerniük egymás természetét. Igyekeznek alkalmazkodni egy máshoz anélkül: hogy meg akarnák változtatni egymás egyéniségét. A családi élet fontos alapelve a beszélgetés. Rohanó korunkban is szakítani kell néhány órát arra, hogy nyugodtan megbeszéljük a családi ügyeket, közösen döntsünk, hogy később elkerüljük a nézeteltéréseket. Ahogy változik az élet körülöttünk, megváltozunk mi magunk is. Ezt tükrözi a családi életünk is, amelyből nem hiányozhat az egymás iránti figyelmesség, egyegy kedves meglepetés. Ezek az aprónak tűnő dolgok azok, amelyekre később is szívesen emlékezünk vissza. Tízéves házasok vagyunk. Mint minden házasságban, a miénkben is voltak viharok. Azonban goromba szó, szidalmazás nem hangzott el. Az udvariasság a „légy szíves“ a „köszönöm“ a mai napig is megmaradt társalgásunkban. 'Tevékenykedésünk a tömegszervezetekben feledteti velünk, hogy nincs alkalmunk színházba, hangversenyre járni, mert vidéken élünk. Nekünk az is nagy öröm, ha nyolcéves kislányunk jelenlétében hangosan felolvasunk egy-egy szép verset, vagy ha a gyermekkorunk emlékeiből igaz történetet mondunk neki. A mi boldogságunk sohasem szigetelhető el a közösségtől. Szerintem boldog család csak az lehet, amelynek életcélja, stílusa összhangban van a társadalom érdekeivel. Mindehhez a mi társadalmunkban minden lehetőség megvan, csupán tőlünk függ, hogy milyenné alakítjuk életünket. D. E. Habár még fiatal vagyok, elég régi olvasója a lapnak. Figyelemmel kísérem az ankétokat, vitákat, így a március 23-i Családi boldogság címűt is. Figyelmesen elolvastam a Kölcsönös bizalom című írást, amely sok fiatalnak tanácsul szolgálhat. Én is féltékeny természetű vagyok. Ráadásul nem tudom, alaptalanul-e vagy sem. Tizennyolc éves vagyok, a férjem huszonegy. Van egy aranyos, kéthónapos kisfiúnk. Nem is lenne semmi baj, ha a férjem nem maradozna el, ha a munkából hazajönne, nem máshol keresne kikapcsolódást. Szeret kiruccanni, sörözni, labdarúgó-mérkőzésre járni. Amikor későn jön haza, az az első kérdésem: Hol voltál ilyen sokáig?... Én nem tudok vele tartani, engem leköt a kisbaba, a házi munka. A férjem semmit sem segít nekem. Házon túl keres szórakozást. Ha nem lenne az aranyszívű nagymama, minden az én nyakamba szakadna. Amióta a cikket elolvastam, elhatároztam, hogy beszélek vele a kettőnk ügyéről. De attól félek, hogy nem tudom megőrizni a nyugalmamat és akkor talán még jobban eltávolodik tőlünk. Pedig érzem, tudom biztosan, hogy ha nem járna el otthonról, egész másképpen élnénk és én sem lennék rá féltékeny. Szeretem a férjemet, megkísérlek mindent megtenni, hogy megváltozzon, hogy boldogok lehessünk. K. B. VONAL ALATT 1Л < N < az. >LD Z О az Köztudomású, hogy senki nem kérhet és nem is kér önfeláldozást, aszkéta életmódot a társadalmunkban élőktől. Elsődleges célunk, hogy az emberek munkájukban és szabad idejükben egyaránt megtalálják és elérjék a valódi örömöt hozó kiegyensúlyozott emberi életet. £ célt követve ózonban egy-egy közösségen belül spontánul vagy mesterségesen kitermelődik a társadalmi pozícióhoz, státuszhoz tartozó kisebb-nagyobb anyagi befektetéssel mások számára is elérhető tárgyi jelkép: a státuszszimbólum. Ez még talán nem is volna baj. A baj ott kezdődik, amikor egyes emberek úgy vélekednek és cselekszenek, hogy nyilvánvalóvá válik: számukra a státuszszimbólum az elsődleges és mindeneklölött álló. Vegyünk néhány példát. Fiatal irodalmár barátommal beszélgettem a minap. Kétségbeesetten és keserűen mesélte, hogy falujukban vírusként szaporodnak a kerti törpék. A legkétségbeejtöbbnek az látszik a dologban, hogy ezeket egy fazekas gyártja. A terjesztésükről nem beszélt a barátom. Tudom azonban, hogy elterjedésükhöz elég volt, ha a fazekas felállított egyet a virágoskertjébe. Azontúl, hogy a giccs fogalmát a maga tárgyi valóságával kitölti a kerti törpe, a faluban már a státuszszimbólum szerepét is ráosztották. Az ok nyilvánvaló: A fazekas a népművészet aktív részese, a faluban tekintélyes ember lehet, ezért ízlése meghatározó és befolyásoló szerepű a falu egészében. A kertto jébe állított kerti törpe — a falubeliek egyöntetű véleménye szerint — a jó ízlést szimbolizálja. Tévedésük mellbevágó szellemi rongyrázás. A kerti törpe rendszerint két tárgy között áll: az egyik a kerítés a másik a ház. A napsugárkerítések viszonylagos egyszerűsége mellett egyre gyakrabban tűnnek fel a stílustalan kovácsolt kerítések és kapuk. Pölleszkedő körívek, kényeskedő csigavonalak kiabáló zűrzavarának tanyái ezek. Gazdáik gondoskodásának jelképei. Nem beszélve értékükről, amely fölösleges holt tökeként hever az út mellett, csupán azért, mert a gazdája rázza a rongyot. Egyik elsőrendű feladatunk a város és a falu között még meglévő különbségek megszüntetése, elsősorban a közművelődés és a szolgáltatások terén. Építészeink általános véleménye, hogy a falu jellegét tovább kell örökíteni a jövőbe. Nos, lalvaink házai nem tükrözik ezt a törekvést. Sátortetővel vagy lapos tetővel, csempézett vagy tükrös ablakszéllel a falusi házak egy része a városi villákhoz hasonlóan státuszszimbólumnak épült. Mindenképpen a tulajdonos anyagi és szellemi lehetőségeinek a jelképei. A régi falusi házak tisztaszobája ezekben a palotákban néggyelöttel szaporodott. Kihasználatlanul álló lakóhelyiségek egyetlen céllal: A tulajdonos elmondhatja, hogy иötszobás a családi házunk“. — Nem kevesebb mint a szomszédé, eggyel több, mert rázzák a rongyot. Az autó egyre alárendeltebb szerepet játszik a státuszszimbólumok újszerű és kiszámíthatatlanul változó világában. Életünkben betöltött funkciója egyre inkább a tartós használati tárgyak hétköznapi kategóriájába helyezi át. De vannak még... Vasárnapiak, amelyekkel a családfő az ünneplőbe öltözött családot a húslevessel együtt kifuvarozza a szőlőskerti „sufnihoz“. Ahhoz a sufnihoz, amelynek vörösfenyő deszkáit a státuszszimbólumra vágyó építőanyag raktár vezetője borravalóért soron kívül csúsztatta... majd a délutáni ácsmester, aki szintén státuszszimbólumra gyűjt és úgy szabta az árat, hogy egy rongyrázó kispolgár zsebéből a lehető legnagyobb összeget vegye ki. Sétáltatjuk és a játszótér homokozójába piszkoltatjuk fajtiszta kutyáinkat, s mivel autónk még nincs, az autóbuszban két falat között teli szájjal meséljük a barátunknak, hogy a svájci Alpok „isteni szépségű“. A szomszédunk közben elpirul, hogy ő csak a Magas Tátrában járt a nyáron. Tehát rázzuk a rongyot. Rázzuk anélkül, hogy előtte a kispolgári gondolkodás vírusait terjesztő öreg bútordarabokat letöröltük volna.
