Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-05-31 / 21-22. szám

Ötszáz éves gyarmati rabság és tizenöt éves véres harc után új fejezet nyílt az angolai nép történel­mében. A nagy összeesküvés Angola és az egész Fekete- Afrika népei ellen összeomlott. Az imperializmus és a fajüldöző politika újabb kudarcot vallott. November 11-én, mint ismeretes a szorongatott Luandában az MPLA kikiáltotta az Angolai Népi Köztársaságot. Nyomban megalakultak az Angolai Felszabadító Fegyveres Erők (FAPLA), kihirdették az általános mozgósítást (egyetlen nap alatt csupán Luandában több mint 30 000 fiatal jelentkezett ka­tonának) és a luandai kormány barátaitól kért se­gítséget. Ez a támogatás, mindenekelőtt a Szovjet­unió és Kuba anyagi kiképzési, katonai segítsége nagy szerepet játszott abban, hogy a törvényes kor­mány hadserege felszabadította egész Angola terü­letét. Az FNLA az Unita és a dél-afrikai intervenciós csapatok katonái tömegesen adták meg magukat a hazafias erőknek. Érdemes emlékeztetni rá, hogy elsőnek az MPLA kezdte meg a fegyveres harcot a portugál gyarma­tosítók ellen, amikor fegyveresei még 1961. február 4-én megostromolták a luandai börtönt. Angolában megváltozott a helyzet 1974. április 25-e után, amikor a portugáliai demokratikus for­dulattal napirendre került Lisszabon gyarmatbiro­dalmának felszámolása. Tény az, hogy Antonio de Spinola tábornok akkori portugál elnök előbb Richard Nixonnak majd Mo­butu Sese Sekozairei köztársasági elnöknek ígéretet tett, hogy Angolában nem adja át a hatalmat a ha­ladó MPLA-nak. Ugyanakkor a nemzetközi jobb­oldali sajtóban, sőt az afrikai burzsoá körökben is megindult a haladó MPLA és vezetőinek tervszerű lejáratása. De nem szűntek meg az Unita részére a fegyver­­szállítások sem, az FNLA és az Unita egyre több hadianyagot kapott és csapataik erősítésére Ameri­kában és Angliában megkezdték a zsoldosok tobo­­rozását. A tét azonban nem csupán a halacfó MPLA ki­szorítása majd politikai és fizikai megsemmisítése volt. Az imperialista stratégák tervei ennél sokkal vérmesebbek voltak. Angolát, Fekete-Afrika egyik legnagyobb és leg­gazdagabb országát akarták felhasználni arra, hogy érett gyümölcsként hulljon az ölükbe az egyenlítő és a Dél-afrikai Köztársaság között húzódó hatalmas terület. Egy nyugati orientációjú angolai kormány nemcsak Angola sorsát pecsételte volna meg, sza­vatolva a dél-afrikai fajüldöző rendszerek biztonsá­gát, hanem hamarosan térdre kényszerítette volna a térség valamennyi haladó rendszerét is, elsősor­ban Mozambikot és Tanzániát. Dél-Afrikában az aranybányászat 60, a bank­ügyletek 90, a feldolgozóipar 50 százalékát külföldi, főleg amerikai és angol tőke ellenőrzi. Itt térülnek meg leggyorsabban a beruházások, évi 18—20 szá­\ ANGOLÁBAN zalékos haszonnal. 1975-ben több mint félmilliárd dollárt fektettek be külföldi vállalkozók. Néhány hónap alatt nemcsak a katonai helyzet változott meg gyökeresen Angolában (november 11-én, amikor az Angolai Népi Köztársaságot ki­kiáltották, Luanda ostromgyűrűben volt, és az FNLA csapatai 30 kilométerre közelítették meg a fővárost), hanem meghiúsult a nemzetközi reakció és az imperializmus intervenciója is. A nemzetközi porondokon is sikereket könyvelhet el a fiatal Angolai Népi Köztársaság. Megszilárdult helyzete azzal, hogy felvették az Afrikai Egység­szervezet tagjai közé. A „Kilencek“ külügyminiszterei Luxemburgban közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kijelentik, hogy „hajlandók együttműködni minden afrikai országgal, amely ilyen együttműködést akar“, és hogy „elítélnek minden külső katonai beavatkozást és befolyási övezet létezését Afrikában“. Igaz ugyan, hogy egy szóval sem említik Angolát, de megfigye­lők úgy értékelik, hogy ezzel a nyilatkozattal készí­tik elő az Angolai Népi Köztársaság elismerését. ANGOLA A felszabadított angolai városokban és falvakban hozzáláttak a népi hatalom megszervezéséhez és a legégetőbb gondok orvoslásához, Luandában pedig már a földreform-törvényen dolgoznak a szakembe­rek. Angolában bebizonyosodott, hogy az afrikaiak között mesterségesen szított szakadások, bár nagyon fontos tényezők, de alárendelt szerepet játszanak, amikor a független lét és a gyarmati függőség egyik vagy másik formája lesz a harc kimenetelének az alternatívája. És még egy faktor kapott a korábbi­nál sokkal nagyobb hangsúlyt: az internacionalista segítség, amelyet a szocialista közösség és a haladó afrikai tényezők minden eddiginél hatékonyabban nyújtottak egy élethalálharcot vívó népi felszaba­dulási mozgalomnak. Az angolai háború jelentőségét talán csak eszten­dők múlva mérhetjük fel majd igazán, amikor bizonyára azt írhatjuk meg róla, hogy vele kezdő­dött el az afrikai kontinens déli részén megkapasz­kodott imperialista uralom felszámolása. 9

Next

/
Thumbnails
Contents