Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-17 / 19-20. szám
MÁJUSI ZÁSZLÚK ALATT A _ ünnepi emlékezés éppúgy elénk villantja arcukat, mint a hétköznapok helytállást kívánó küzdelme. Mert tőlük tanultuk, hogyan kell látni és láttatni a célt. Ök kötötték életük, harcuk tapasztalatait útravalóul batyunkba, amikor sietve indultunk, hogy megostromoljuk az értelem bástyáit, hogy felépítsük az eszméinkhez méltó új várakat: gyárakat és városokat, vízduzzasztókat, és az emberek tudatában a szocialista társadalom iránti elkötelezettséget. Lett volna számunkra még több mondanivalójuk is, életükről, elszántságról és helytállásról, régi — az első — májusokról... De látták, türelmetlenek vagyunk. Féltő szemmel néztek utánunk, de nem tartóztattak. Hiszen ők tanítottak bennünket arra is, hogy a harcban nem szabad megállni . . . Tudták, hogy vissza-visszatérünk az ünnepek szép pillanataiban és akkor újra elénk tárhatják emlékezésük képeit. Életük felmutatott, feltárt epizódjaiból, sorsuk ismeretéből, szűkszavúan, szerényen elmondott küzdelmeikből, nehéz harcukban edzett szemléletükből nőtt bennünk teljessé a Példa. Az a tapasztalat, amelyet magatartásként az utánunk következőknek mi is továbbadhatunk. Nevüket tisztelettel és meghatódottan ejtjük ki. Tudjuk, hogy mindannyiukat felsorolni sem lehet. De mi, akik nyomukba lépünk, mindannyian őrizzük valamelyikük szavait, tanácsait, s ebből merítünk erőt, mint egy kiapadhatatlan forrásból. Legalább néhányuk nevét hadd írjuk le. — Mondok elvtársét, Patócs Gáborét, Virág Dezsőét, Bojtos Erzsébetét, Boros Eszterét, Zsigó Máriáét... azoké közül, akiket először szólított és állított csatasorba az Eszme, a lenini gondolat, akik ötvenöt évvel ezelőtt a Csehszlovák Kommunista Párt alapító tagjai voltak. Pártunk ötvenöt éves történelme eredményeinek számbavételére semmilyen régi mérce nem alkalmas. Ezt csakis az új társadalom igényeivel és mértékeivel lehet fölbecsülni. A XV. kongresszus beszámolóit hallgatva eredményeinkről — és minden eddiginél szebb és biztatóbb távlatainkról — jó lenne megköszönni minden elvtársunknak, aki egykor a lenini eszmék tüzét csiholta; hogy szította a lángot, hogy májusi zászlóink alá hívta a proletárok tömegeit. Hogy a sztrájkok, a kosúti sortűz, a tornád manifesztáció — az áldozatos harc nehéz évei alatt, majd a szocializmus építésének első, hősi korszakában ott haladtak mindig az első sorban. Sokan már csak emlékezetünkben élnek. Azok, akikhez eljut még köszönő szavunk, mostani májusunk minden fénye és öröme, velünk ünnepelnek és „új tavaszi seregszemlénket" látva, amelyen soraink fiatal harcosokkal erősödnek: tekintetükkel, példájukkal újabb célok elérésére lelkesítenek bennünket, ötvenöt évvel ezelőtt elkezdett harcukat egyre igényesebb munkával kell folytatnunk. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET 3
