Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-06 / 1-2. szám
í < < z о > о о о о < N CŰ < < Z о > 2 о < N CQ V 26 «)\ a jogász „Margaréta" jeligére. 1975. február 26- án megkezdte rendes szülési szabadságát, majd ennek letelte után további meghoszszabbított fizetés nélküli szabadságon van. így a folyó évre járó 15 nap rendes szabadságát ez év végéig nem tudja kivenni. Kérdése, hogy van-e igénye a ki nem vett szabadságért járó pénzbeli kártalanításra és ezt mikor kötelesek kifizetni. 1. A szabadság egyik feltétele, hogy a folyó naptári évben legalább 75 napot ledolgozzon. A fizetett szülési szabadság idejét — a szabadságigény szempontjából — ledolgozott időnek kell tekinteni. Ezt a feltételt nyilván teljesíti s így igénye van szabadságra. 2. A meghosszabbított fizetés nélküli szülési szabadság idejét nem tekintik ledolgozott időnek. így azt kell megállapítani, hogy a 26 hetes fizetett szülési szabadság letelte után a f. év végéig hány munkanapot mulaszt el. Ha ezeknek száma 100-nál kevesebb, akkor szabadsógigénye nem rövidül meg. Ha az így elmulasztott munkanapok száma 100, akkor a szabadságigénye 1/12-del rövidül, s minden további elmulasztott 25 munkanap után további 1/12-del rövidül a szabadsága. 3. A szabadságot legkésőbb a következő naptári év április 30-ig kell kivenni. Ha ez nem lehetséges, mert további fizetés nélküli szabadságon lesz, akkor igénye lesz a szabadságért járó pénzbeli kártalanításra. Ezt április 30-án kell kifizetniök. Ha nem fizetnék ki, akkor igényét legkésőbb egy éven belül bíróságilag kellene érvényesítenie, mert különben — mint minden más munkabérkövetelés — elévül. Tehát semmi esetre sem várhat két évig! 4. A gyermekgondozási segély a fizetett szülési szabadság letelte után jár második gyermeke kétéves koráig. Kifizetését az előírt nyomtatványon kell a munkaadójánál érvényesítenie. Visszamenőleg is kifizetik, de legfeljebb az érvényesítése előtti egy évre! a pedagógus . .. Gyermekem első osztályos. Szeretnék neki minél többet segíteni, mert látom, hogy legnagyobb igyekezete ellenére is — néha rossz jegyet kap. Nem tudom mi lehet az oka: nehezen tanul-e, gyengébb felfogású, vagy az iskolában mellőzik, esetleg túlterhelik, kedvét szegik . . . Azt gondolom, valahogy a tanítója bizalmába kellene férkőznöm, és közösen egyengetni az útját. De hogyan? . .. Ilyen kérdéssel foglalkozó levél szerencsére már egyre ritkábban érkezik postánkkal. Hiszen a szülők, főleg a fiatalabbak már tudják, hogy gyermekeink nevelésében nagyon sok függ attól, milyen viszony van az iskola és a szülői ház között. A tanítók, nevelők pedagógiai munkája, törekvéseik mennyire találkoznak, ill. egyeznek a szülők nevelési elveivel. Támogatják-e, segítik-e egymás munkáját, vagy gátolják, nehezítik azt Az iskola nevelési célja, módszerei, a gyermekkel szembeni követelések nem idegenek a szülők előtt. Nemcsak azért, mert a tanuló iskolai munkáját naponta ellenőrizhetjük otthon, hanem személyesen kapcsolatban vagyunk az iskolával. A szülői munkaközösségek az iskolai nevelőmunka jó értelemben vett társadalmi ellenőrzői, s egyben a közvélemény kifejezői. De a szülők egyénenként is eljárnak szülői értekezletre, szükség esetén pedig „bizalmas" beszélgetésekre. Az érintkezés, a kapcsolatteremtés formái a szülői ház és az iskola között tehát sokrétű lehet. A gyakorlatban akkor kovácsolódik össze ez a viszony, amikor pályaválasztásról, továbbtanulásról van szó. Pedig már ezt megelőzően, az alacsonyabb évfolyamokban is sokszor lenne hasznos és indokolt, mint ahogy levélírónk is érzékelteti. Azt tanácsoljuk hát, járjon rendszeresen a szülői értekezletekre, kapcsolódjon be, vagy legalább kísérje figyelemmel a szülői munkaközösség munkáját, és gyermeke tanítóját keresse fel fogadó óráiban, hogy elbeszélgessen vele gyermeke eredményeiről, hiányosságairól, érezze meg, mi az, ami serkenti a tanulásban, önbizalmat, erőt ad neki, mi az, amiben segítségre van szüksége. A szülői ház és az iskola jó kapcsolata mindenképpen a gyermek javára válik. az orvos A közhit a magas lázzal járó betegséget tartja komolynak. Ha a lázmérő csak kisebb hőemelkedést mutat, a csalód hajlamos arra, hogy a betegségnek ne tulajdonítson túl nagy fontosságot. Sok súlyos betegség azonban nem jár lázzal. Magas lázat akút fertőző megbetegedés okoz. De fontos az alacsony lázas állapot, a subfebrilitás felismerése is. Ilyenkor alig néhány tizeddel megy a lázmérő a 37° Celsius fölé és ez általában lappangó betegség jele. A mandulában, a fogakban, az orr-melléküregeiben, de általában mindenütt keletkezhetnek apró gócok, amelyek múlni nem akaró alacsony lázat produkálnak a szervezetben. A kis gócból, amely lehet egy foggyökér táján meghúzódó apró tályog, ilyenkor fertőző anyag kerülhet a véráramba és ez okozza a hőemefkedést. Az ilyen góc felkutatása sokszor nem könnyű, de fontos, mert eltávolítása (pl. foghúzás) után megszűnik a hőemelkedés. De lehetséges az is, hogy influenza után hosszabb-rövidebb ideig még subfebrilis a beteg, ami azt jelenti, hogy a fertőző anyag még nem távozott el teljesen a szervezetből. Lehet az egyén teljesen egészséges, de hőszabólyozó rendszere rendellenesen működik. így hőmérséklete állandóan magasabb a normálisnál. A láz mérése szárazra törölt hónaljban történik, időtartama tíz perc. A szájban történő hőmérőzés is ennyi ideig tartson, de leolvasásánál a talált értékből két tizedet voniunk le. Gyermekeknél alkalmazott végbél-hőmérőzésnél öt tizedet vonjunk le a talált értékből. A mérésre itt elegendő egy percnyi időtartam. A láz csillapítására szolgáló hőcsökkentő szerekkel mérsékelik csupán a lázat, valójában az alapbetegséget nem gyógyítják. A lázcsillapító gyógyszerek mellett átmenetileg borogatásokat is alkalmaznak. Dr. Marék Antal Kedves barátnőim és barátaim! >(ÜSégyszemközt Tizennyolc évvel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni négyszemközt, bizalmasan, őszintén. Lapunk régi számait lapozgatva látom, hogy mennyi, de mennyi fontos dolog került szóba, mindennapok, hétköznapok aprócseprő gondjai a házassággal, családdal, háztartással, gyermekneveléssel, serdülőkkel, nagyszülőkkel, férjekkel, szomszédokkal, munkatársakkal stb. kapcsolatban. Bizony nem sajnáltam a fáradságot, és 1958-tól egészen 1960-ig amikoris Katalin egy időre elbúcsúzott, elolvastam minden egyes levelét. S úgyszintén azokat is, amelyek Katalin újbóli „megjelenése“ óta láttak napvilágot. Evekig azzal a céllal, hogy idézzek a legérdekesebbekből, a legszebbekből, kiragadjak emlékeztetőül egy-egy időtálló gondolatot, jó tanácsot... De nem ez lett belőle, az eredeti szándék szinte eltörpült amellett a kép mellett, amely e gond-mozaikokból elgondolkodtatón elém. tárult. A legbizalmasabb, a legegyénibb, a legszemélyesebb emberi problémákon lemérni, mekkorát fordult a világ, társadalmunk mennyit haladt előre, milyen változás állt be emberi kapcsolatokban, mennyire más gondokkal kell megbirkózniuk a serdülőknek, az öregeknek. Izgalmas néhány óra volt. Például itt van a család. Az ötvenes években olvasóink a nagy családokban előforduló nézeteltérésekben kérték tanácsunkat. Ma leszűkült a család a szülőkre, gyermekekre, vagy csonka családokra, és ezekben ma már merőben mások a gondok. Az ötvenes években még nem volt ritka jelenség, hogy a férfi tovább képezte magát, egyre följebb lépett, addig-addig, míg végül röstellte elmaradott, falusi feleségét. Ma már lámpással kell keresnünk ilyen példát. Még szembetűnőbb az idősek gondja. Az ötvenes években a nyugdíjasok valóban idősek, öregek voltak, olyan igazi „hagyományos“ nagymamák és nagypapák. És ma? A nagymama, akinek már iskolás unokái vannak — tulajdonképpen jól öltözött, ápolt, egészséges és még nagyon is életrevaló asszony, aki állásban van, színházba, nyaralni jár, autót is vezet. Nem vitás, hogy ennek a modern nagymamának a gondjai-bajai is merőben mások. Ezzel szemben nem hallgathatom el azt sem, hogy az emberi kapcsolatok, a gyermeknevelés terén több olyan probléma van, amely az idők múltával nem változott, sőt hovatovább kezd egészségtelen méreteket ölteni: az anyagi jólét fitogtatása, megmondom magyarán: a rongyrázás, a harácsolás stb. s éppen ezekkel kapcsolatban: a szülők negatív példája a cseperedő, serdülő gyermekek előtt. Ügy érzem, a jövőben erről lesz mit mondanom. Egyre gyakrabban halljuk: rohanó, modern életünk, aztán az elgépiesedő, az „atomizált“ ember és így tovább. S halljuk kongatni a vészharangot: veszendőben az emberi értékek. En ezt nem hiszem. Nem hiszem, mert a levelek, amelyek egyéni panasszal, tanácskéréssel fordulnak hozzám, sokszor tartalmaznak olyan kérdést: „Mit tegyek, hogyan viselkedjek, hogyan oldjam meg ezt vagy azt a gondomat úgy, hogy ne veszítsem el a becsületemet ... úgy hogy ne bántsak meg másokat. . . úgy, hogy döntésemmel ne essek az önzés hibájába Azóta, az első bizalmas beszélgetés óta a tizennyolc esztendő alatt a szemünk előtt felnőtt több nemzedék, amely beleszületett már a szocialista társadalomba, akiknek tudást és kenyeret már a mi társadalmunk adott. Természetes, pályaválasztási és párválasztási problémáik is mások, mint szüleiké, nagyszüleiké voltak. Például: a fiatal házasok már nemcsak azt akarják tudni, hogy hogyan kerüljék el a veszekedést, hanem azt, hogy miért veszekszenek, ők már tudják, hogy a bajt gyökerében kell kiirtani Talán csak egyetlen fajta tanácstalanságot nem változtatott meg idő és meggyőződésem, hogy nem is fog — a nagy kérdést: Szeret vagy nem szeret? Azzal búcsúzom olvasóinktól, amivel 1958. május 1-én rovatunk jelentkezett: ....... az őszinteség egyike a legszebb tulajdonságoknak ... Még akkor is, ha néha fájdalmat okoz ... A barát, a barátnő név csak azt illeti, akiben megbízhatunk, hogy mindenkor, mindenben, mindenhol őszintén megmondja a véleményét, őszintén tanácsol, őszintén kész rajtunk segíteni.“ Ilyen barátnő marad továbbra is
