Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-09 / 9-10. szám
MARTOS FLORA életrajza történelmi dokumentuma egy olyan korszaknak, amelyben elszánt nők és férfiak munkájukkal és tanításukkal, szabadságukat, életüket kockáztatva és feláldozva kezdték lerakni alapjait egy új társadalmi rendnek. Martos Flóra 1897-ben született Budapesten. Szülei szerény jövedelmű tisztviselők voltak, anyagi gondokkal küszködve éltek, de gyermeküknek gondos nevelést biztosítottak. Egész életére kiható első nagy csalódása akkor érte, amikor le kellett mondania az egyetemi tanulmányokról, — orvos akart lenni — mert szülei nem tudták vállalni a tanulás költségeit. Más pályát választott, elvégezte a szociális gondozónői iskolát, később iparvegyészi és röntgenasszisztensi oklevelet is szerzett. 1914-ben, amikor Kitört az első világháború, tizenhét éves volt. Felborult a család megszokott életrendje. A házak falaira lelkesítő szövegű plakátok kerültek, hadiüzemmé nyilvánították a nagyobb vállalatokat, gyárakat; a férfiak színejavát besorozták katonának. Néhány hét alatt felbolydult az ország. Áremelkedés, jegyrendszer, elsötétítés, sorbanállás keserítette az embereik mindennapjait. A fiatal Martos Flóra előbb értetlenül és riadtan, később növekvő keserűséggel figyelte a megváltozott életet. Látta a menetszázadok daloló fiataljait, a frontra induló felvirágzott katonavonatokat, és néhány hét elteltével már 6 is segédkezett a harctérről hátnaszállított sebesültek gondozásában. Látta és sajnálta a rögtönzött hordágyakon rokkantán fekvő, sebesült katonákat. Szurony, srapnel, puskagolyó elvégezte a magáét, nyomorékká roncsolta sok egészséges, viruló fiatal testét-lelkét. A szörnyű látvány megdöbbentette mindazokat, akik a sebesültek közelébe kerültek. A falvak és városok utcáin felkötött karú, mankóval bicegő szabadságos katonákat láttak a járókelők. A hatóságok nyilvánosságra hozták az első hivatalos veszteséglistákat, melyen közölték az elesett hősök névsorát. Napról napra nőtt az árvák és hadiözvegyek száma. Döbbenten ébredtek rá a keserű valóságra, hogy a háború nemcsak lelkesítő falragasz, daloló menetszázad, felvirágozott katonavonat, hanem hús-tej-cukorhiány, kukoricakenyér és hadifogság, nyomorékok, árvák és özvegyek tömege. Az otthonokban nehezen kiejthető, idegen földrajzi neveket tanultak meg gyerekek és öregek: Galica, Verdun, Doberdó, Piave, Isanzo emlegették borzalommal, közben mindennap reménykedve és rettegéssel lesték a postást, vajon halványszínű táborilapot — életjelt-, vagy hivatalos értesítést — gyászjelentést-, kézbesít-e a családnak. A háborús esztendők megpróbáltatásai Martos Flórát, a vidám fiatal lányt komoly felnőtté érlelték. A sok szerencsétlenség, nyomor és gyász, amit négy esztendő alatt látott, kialakította és megalapozta társadalmi szemléletét. A háború első heteiben emberszeretet vezette a sebesültek, árvák és özvegyek közé, később már tudatosan irányította cselekedeteit. Elkezdte szervezni a .munkások gyermekeinek ingyen nyaraltatását. Kért, és ha kellett, követelt a kicsik érdekében. 1919 nyarán többezer proletárgyermeknek biztosított boldog nyaralást. Később, a Tanácsköztársaság leverése után Martos Flóra ismét munkába kezdett, még nem alakult meg a Vörös Segély, de már gyűjtést indított a letartóztatottak családja részére. Álnévre szóló igazolványokkal látogatta családtagként az internáltakat. Élelmet, tiszta fehérneműt, üzeneteket továbbított, vállalva a felismerés veszélyét. A fehérterror időszakában, a nagy letartóztatások után sok-sok család maradt kereső nélkül, sőt nem volt ritka eset, hogy mindkét szülőt internálták. A magukra maradt gyermekeknek élelmiszer, tüaelő, orvosság kellett. Akik együtt küzdöttek az új társadalmi rendért, nem hagyták cserben egymást. Megszervezték a Vörös Segélyt. Martos Flóra, Hámán Kató és Vámos Ilonka felváltva és egymást fedezve irányították a veszélyes akciókat. Martos Flóra rokonszenves lényével megnyerte az emberek bizalmát és sok J. ŐRLIK MINDENNAPOK ILLEMTANA A dohányzásról A tudományos kutatások már régen kimutatták, milyen káros a dohányzás. Nagy mértékben segíti elő az érmegbetegedések, a tumoros és egyéb megbetegedések kialakulását. Mivel a dohányzás nemcsak annak árt, aki dohányzik, hanem a nem dohányosnak is, aki szintén beszívja a füstöt, a dohányosnak zárt helyiségben — magánlakásban, hivatalban stb. — a lehető legkevesebbet szabad dohányoznia. Cigarettával, szivarral, pipával nem illik belépni a felettes, sem más jelentős személy szobájába és nem illik rágyújtani, amíg az illető maga nem kínál cigarettával. Gyűlésen, ahol sok a dohányzó a legokosabb dohányzó-szünetet tartani. Hpgy viselkedjünk, ha nemdohányosoknál vagyunk látogatóban? A látogató természetesen nem gyújt rá mindjárt az első percben. Bizonyos idő múlva a nemdohányos házigazda minden valószínűség szerint megkínálja cigarettával. Ha tudjuk, hogy a házigazda ellenszenvvel viseltetik a dohányzás iránt, csak akkor gyújthatunk rá, ha másodszor is megkínál. A továbbiak során igyekszünk lehetőleg minél kevesebbet dohányozni. Gondoljunk arra, hogy a nemdohányos vendéglátó a dohányos vendé-20 gek utón jóformán órákig szellőztet, sót még napok múlva is érzi a dohányfüst kellemetlen szagát. A dohányos lakásában is csak akkor gyújtunk rá, ha a vendéglátó megkínál. Az oda kínált cigaretta-, vagy szivartartóban nem illik keresgélve kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb darabot. Ha nem is kínálnak a kedvenc márkánkkal, akkor is illik elfogadni legalább egyet, s utána fogyaszthatjuk saját készletünket, de ehhez is a házigazda engedélyét kell kérni. Ha á vendéglátó cigarettával kínálja férfi vendégeit, s a helyiségben nők is tartózkodnak, illik tőlük engedélyt kérni a dohányzásra. Ez az illemszabály különben is mindig és mindenütt kötelező. Ha tudjuk, hogy a társaságban levő nő vagy nők valóban csak udvariasságból bólintanak kérésünkre, jobb ha minél kevesebbet dohányzunk. Amíg asztalszomszédunk eszik, nem illő rágyújtani. Az étkezőasztalnál csak akkor dohányozhatunk, ha már mindenki befejezte az étkezést — természetesen legközelebbi szomszédainktól ilyenkor is engedélyt kérünk. Nagyobb vendégségeknél, banketteken stb. a dohányosok a dohányzó szalonba vonulnak szenvedélyüknek hódolni. Az éttermek, kávéházak, mulatóhelyek többségében szabad a dohányzás. Cukró zdákban, büfékben, bisztrókban, jobb talponállókban viszont tilos. Tüzet is rendszerint az ad, aki a dohányoznivalót kínálta. A férfi azonban nem fogad el tüzet nőtől, nála jóval idősebb férfitől, feljebbvalójától, vagy kimagasló személyiségtől. Ha mégis megelőzték, úgy kiveszi az égő gyufát vagy az öngyújtót a másik kezéből, s először 6 ad tüzet. Tüzet adni a saját cigarettánkról csak akkor lehet, ha más lehetőség nincs, de
