Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-03-09 / 9-10. szám

volt tiltva gépjárművek vezetésétől. S noha a joggyakorlat szempontjából az elítéltet bizonyos idő elmúltával úgy kell venni, mint büntetlen előéletűt, a felsorolt tények mégis erősen aláfestik ennek a „hivatásos“ járművezetőnek lehetséges magatartását a kormánykerék, mégpedig egy tömegszállító gépjármű kormánykereke mögött.

„A gépkocsivezető felel a szállított személyek számáért“. Tudatában van ön ennek a kötelességének, amit a Tt. 80/66 sz. rendeletének 30. cikkelye ró a gépkocsivezetőkre?

— Erről bennünket senki sem világosított föl — hangzott a vádlott felelete az ügyész kérdésére. Ezzel fölöslegessé vált minden további mérlegelés arról, hogy a vádlott ismeri-e vagy sem az előírásokat. Nem ismeri. Ezt maga erősítette meg az előtt a büntetőszék előtt, amely előtt felelnie kell vétkéért.

Hogyan lehetséges, hogy a Csehszlovák Autóbuszközlekedési Vállalat dunaszerdahelyi 803-as fiókjában az említett tényeket nem vették figyelembe? Végeredményben a tömegszállító

gépjárművek vezetőit a legnagyobb körültekintéssel kellene kiválasztani. Hiszen az 6 kezébe teszik le tulajdonképpen az életüket, az egészségüket, testi épségüket azok, akik munkába menet, munkából jövet beszállnak a buszba. A kormánykeréken nyugvó kezet és a lábát a gázpedálon tiszta, józan észnek kell irányítania, hogy logikusan, gyorsan és felelőséggel cselekedhessenek. Semmilyen körülmények között sem lehet csak azzal megelégedni, hogy valakinek vezetői jogosítvány van a kezében — magatartása, egész konmánykerék mögötti „énje“ legalább ennyire fontos.

Az újabb és újabb tanúk kihallgatása alatt élénken merül föl emlékezetemben az a perc, amikor azon az ajtón kopogtattam, amely mögött akkor még föl sem fogták teljesen a legszeretettebb elvesztésének tragédiáját. A tizenötéves Miklós Tivadar szüleivel való találkozásomra gondolok. Az anya szívéhez szorítva fia legutolsó képét — aprócska fotográfia az autóbuszbérletről — könnyek között mesélt az anyai fájdalom szörnyű kálváriájáról. Az apa, kérges férfitenyeré-IV,

A köztársaság nevében... Alföldy József, okleveles jogász, a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járásbíróság elnöke felolvassa az ítéletet.

vei morzsolva el a kibuggyanó könynyet, arról szólt, hogy a véres, sebesült utasok között hogy kereste a fiát. Hiába. Nem az élők között talált rá.

És nehezen lehet elfelejteni a fiatal Fekete Erzsébet, a dunaszerdahelyi kórház sebészeti osztályán szolgálatos ápolónő találkozását az apjával. A beszállított sebesültek tömegében pillantotta meg az arcát a kórházi tolókocsin. Még élt. De öröme nem tartott sokáig. Emlékszem, akkor azt mondta: — Egyszerűen nem tudtam megérteni, miért nem örülhetek a többiekkel, akik magukhoz ölelhették életben maradt szeretteiket

A következő tanú Kristóffy József újságíró kolléga, a járási lap, a Csallóköz főszerkesztője. Tanúvallomása rövid és tárgyilagos.

— Ez a sofőr mindig gyorsabban hajtott, mint a többi. Jelentéktelen késésünk volt, mert tovább tartott az utasok felszállása a már telt autóbuszba és utánfutóba. Már a Topolovec (Nyárad) utáni első kanyarban megjegyzések hangzottak el a sofőr vad hajtását illetően. Az előtt a tragikus kanyar előtt csakugyan nagy gyorsasággal hajtott...

Itt egy pillanatra megcsuklik a tanú hangja, majd erőt véve magán, elnézést kért az esküdtszéktől. — Bocsánat, előttem volt az egész

Az átélt stressz maradandó nyomot hagy. A gondolat túl könnyen röppen vissza ahhoz a pillanathoz, amikor egyetlen kaotikus hangzavarba olvadt egybe az összeroppanó vas, az üvegcsörömpölés és az emberek jajkiáltásai, majd a süket csend rettenete is, amelyben tudatosította, hogy él. De a jóbarát mellette már egy búcsúszót sem rebeghetett. — Akkor azt mondtam, hogy hat bordám törött el. Nos, kettővel több volt... — idézi föl mai találkozásunkkor azokat a perceket, amelyeket kórházi ágya mellett töltöttem.

— Elérkeztünk egy bűnvádi eljárás befejezéséhez. Az elkövetett bűntény következményeit tekintve, nagyobb kárt tett emberéletben, mint az 1965- ben bekövetkezett árvíz, amely az áldozatok számát és az egészség károsodást illetően meg sem közelíti ezt a közúti katasztrófát.

Ezekkel a szavakkal kezdte záróbeszédét dr. Ján Banák, járási ügyész. Még néhány töredék beszédéből:

— A vádlott védelmét egyetlen gondolatra építette föl — én nem érzek személyes felelősséget a történtekért. Mindenért valaki mást terhel a felelősség. Bűnös a Csehszlovák Autóbuszforgalmi Vállalat. Nem tudom, milyen indítóokok késztették a vádlottat ilyen védekezésre. Szükségesnek tartom megkérdezni tőle, vajon nincsen-e benne egy szemernyi lelkiismeret és önbírálat sem ahhoz, hogy legalább utólag elgondolkozzon tette fölött, afölött, hogy hol követte el a hibát.

— A hivatalos rendelet kimondja, hogy a tömegszállító eszköz vezetőjének a járműt megfelelő sebességgel kell vezetnie. Megfelelő az a sebesség, amelynél a vezető minden körülmények között biztosan ura marad a járműnek. A közúti balesetet közvetlenül megelőző sebesség 67 km/óra volt. Ezt megcáfolhatatlanul bizonyítja a sebességmérő, ez az írásos dokumentum, amelyet nem lehet befolyásolni, lefizetni, sem másmilyen módon más belátásra bírni.

— Engedjék meg, hogy a következő álláspontra helyezkedjek: ennek a közúti balesetnek egyetlen és megcáfolhatatlan oka a jármű meg nem engedett sebessége volt.

— A vádlott egész sor olyan jogi előírást szegett meg, amelyek neki, mint gépjárművezetőnek előírják, miként közlekedjék, illetve hajtson a közutakon:

A Tt. 80/66 sz. rendelete 1. cikkelyének 1. bekezdése — a gépjárművezetőnek kötelessége fegyelmezetten és kíméletesen viselkedni és magatartásával nem veszélyeztetni a közutat használó személyeket, sem önmagát sem a szocialista, sem a személyi tulajdonban levő vagyont; — köteles viselkedésével alkalmazkodni a közúti forgalom adott körülményeihez;

6. cikkely, 3. bekezdés — A gépjárművezető vagy a fuvaros csak akkor térhet le az útszegélyező sávra, ha ez elkerülhetetlenül szükséges, akkor is kötelező a fokozott óvatosság.

9. cikkely, 1. bekezdés — A vezető a hajtási sebességet köteles az adott körülményekhez alkalmazni, főleg a közút milyenségéhez és állapotához -30. cikkely, 1. bekezdés — A vezető felelős a szállított személyek számáért. Bíróság elé állítanánk és bűnvádi eljárást indítanánk a Csehszlovák Autóbuszforgalmi Vállalat olyan felelős dolgozója ellen is, aki a gépjármű vezetőjének azért, mert pontosan ragaszkodik a közúti forgalom rendszabályamak betartásához és a törvény rendelkezéseihez, bármilyen nehézséget, vagy egyéb kellemetlenséget okozna munkahelyén.

— Világos előttem, hogy a bíróság által kiszabott legnagyobb büntetés sem pótolhatja azt a veszteséget, amely a társadalmat és az áldozatok családját érte, sem nem enyhítheti a sebesültek szenvedését. Nem ez az első eset, amikor a vádlott így kezelte a rábízott közlekedési eszközt. A vádlott legutóbbi baleseténél 1970-ben négy személy sebesült meg. Szerencsére, akkor az autóbuszban többen nem is tartózkodtak. Ez a tény elegendő okot szolgáltat, hogy elgondolkozzunk a vádlott tettének társadalmat veszélyeztető volta fölött, már csak azért is, mivel ebből a korábbi közúti balesetéből nem vonta le a tanulságot a jövőre nézve.

A jelenlevők felállnak. A tanácselnök felolvassa az ítéletet.

— A dunaszerdahelyi járásbíróság az 1928. 6. 22-én született, palkoviéovói (szapi) lakosú Tóth Béla, a dunaszerdahelyi Csehszlovák Autóbuszforgalmi Vállalat hivatásos gépkocsivezetője ellen indított bűnvádi eljárásban a vádlottat bűnösnek találta a közbiztonságot veszélyeztető bűncselekményében.

A büntető Törvénykönyv 180. cikkelyének 4. bekezdése érteimében a bíróság a vádlottat hét és fél évi feltétlen szabadságvésztésre ítéli.

A Büntető Törvénykönyv 49. cikkelyének 1. bekezdése, valamint a Büntető Törvénykönyv 150. cikkelyének 1. bekezdése értelmében büntetés terhe alatt öt évre eltiltja a járművezetéstől.

A tanácselnök még hosszasan indokolta az ítéletet. Az elítélt lehajtotta fejét, arca rejtve maradt. Megértette végre? Erre a kérdésre nem kaptam választ.

Irta és fényképezte:

FERÓ SPÄCIL

19