Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-09 / 9-10. szám
AHOGY végignézek a zsúfolt termen' fölismerem az apát, az anyát, amott megint a leányt, a feleséget... Nemcsak azért, mert gyászruha van rajtuk, hanem azért is, mert szemükből sohasem gyógyuló fajdalom sötétlik. A nem egészen négy hónap kevés idő még ahhoz is, hogy fájdalmuk enyhüljön, hogy sebeik ne sajogjanak a visszaemlékezéskor, mikor azokra gondolnak, akik ma már ízért nem lehetnek itt, mert halottak. S ha jobban körülnézek, sokat fölismerek azok közül is, akiket aztán a sorsdöntő reggel után a kórházi igyon láttam testben-lélekben összeérve, megnyomorítva. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Városi Nemzeti Bizottság nagy ülésterme, ahol oly gyakran találkoznak az emberek azért, hogy városuk, járásuk életének nagy terveit beszéljék meg, ma a jog csarnokává változott, ahol pontot tesznek egyetlen perc mögé, amely számos ember életét, sorsát, terveit futtatta zátonyra. A vádlottat bevezetik a terembe. A rászegeződó tekintetek megannyi kimondatlan kérdéssel kísérik meghajlott alakját. Az az érzésem, mintha meg se látná, föl sem fogná a zsúfolt teremben szinte kézzelfoghatóan öszszesűrűsödött emberi sorsok tragikus szövevényét. Alföldy József, okleveles jogász, a dunaszerdahelyi járásbíróság elnöke felüti a szokatlanul terjedelmes vádiratot: a vádlott vallomásai, a nyolcvan kárvallott tanúvallomásai, szak-Dr. Jón Bánók záróbeszédét mondja A KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Százszor is felelevenedett annak a szörnyű percnek az emléke értők, orvosok véleménye, a halottszemlék jegyzőkönyvei és egyéb okmányok, iratok összesen 552 oldalas elaborátum. És a néma csendben felhangzik a könyörtelen „vádolom A vádló idézi a törvénycikkelyt és fokozatosan felépíti, kifejti a vádat — annak a szörnyű reggelnek, tavaly szeptember 29-ke reggelének eseménysorozatát, amely a Topolovec (Nyárad) és Gabéíkovo (Bős) közötti kanyarban játszódott le. A tanács elnöke felolvassa a halottak nevét: Bereczk Judit 22 éves Nagy Imre 53 éves Miklós Tivadar 15 éves Fekete Benedek 48 éves Bartel Gábor 23 éves Sághy Lajos 46 éves A nevek felolvasását, mint lélekbe markoló hangkulissza, kíséri a fel-felcsukló, elfojtott zokogás. A vádiratból közben újabb neveket hallunk, a harminchárom súlyosan és a huszonhárom könnyebben sebesült névsorát. A vádlott lehajtott fejjel hallgatja ezeket a neveket, amelyeket élete végéig kellene hordoznia a lelke mélyén, mint az emberi balsors megkövesedett panoptikumát. Tud ez az ember felelni arra a lelkiismeretet gyötrő kérdésre, hogy miért, miképpen történhetett meg, ami megtörtént? — Nem érzem magam bűnösnek. Mindenért a vállalat a felelős. Ezt a kijelentést a vádlottól valóban senki sem várta. Bűnösségének beis-18 mérésé, a megbánás szavai helyett ez a néhány szó elképesztően hatott. És a tárgyalás alatt egyetlen egy szóval sem fordult azokhoz, akik még itt is siratták szeretteiket, sem azokhoz, akik súlyos sérülésükből alig-alig fölépülve, mankójukra támaszkodva bizonyították bűnösségét. Végülis ezt dr. Boris Sobolovsky, a védőügyvédje tette meg helyette. S mivel mind a bíróság, mind a bűnvádi eljárásban tevőleges szervek kötelessége a lehető legjobban megközeliteni a tényállást s felderíteni mindazokat a tényeket, amelyek a vádlott ellen, illetve mellette szólnak, megkezdődik a tanúk kihallgatása. Huszonnyolc lapnyi bírósági szakértői vélemény az 1975. november 18-án véghez vitt rekonstrukció részletes jegyzőkönyvével együtt sem volt elég ahhoz, hogy a vádlott értelme megnyíljon. Hogy beismerje: a szörnyű pusztulást fegyelmezetlen kockázatos vezetésének sebessége okozta. Nem érti, vagy nem akarja érteni? Stefan Ivanic mérnök, bírósági szakértő hiába elemez, magyaráz, érvel a fizika törvényeivel. Semmi sem segít. A vádlott nem érzi bűnösnek magát. „A fuldokló a szalmaszálba is kapaszkodik“, így a régi szólásmondás. A vádlott is ezt teszi. Figyelmeztet arra, hogy nem volt jelen, amikor a szerencsétlenség után az autóbuszból kivették a sebességmérőt, azt a kis kartontekercset, amely azonban a legnagyobb és a legmagcáfolhatatlanabb tanú: a gép föl jegyezte, kitörölhetetlenül regisztrálta a bűnt — a zsúfolt autóbusz és a még zsúfoltabb utánfutó 67 km/óra sebességét a szerencsétlenség előtti kritikus pillanatban. — Hatvanasnál többel nem mentem. A tachográf rossz is lehetett, vagy valaki akinek érdeke volt, másképp állította be. Olyan gazembernek nézek ki, mint aki hazardírozik az emberéletekkel ? Ezen a helyen azonban senki sem száll vitába. Senki sem ítél a külső szerint. Itt az igazság tárgyilagos felderítése komoly felelősségtudattal történik: az igazság pedig az, hogy a bűntény újra lejátszása alkalmából felülvizsgálták a sebességmérőt is. A műszer által rajzolt vonal pedig pontosan megegyezett a mért sebességgel. A tachográfot pedig a szerencsétlenség után rendőrök emelték ki az autóbuszból a járási ügyész jelenlétében. Ott helyben leolvashatták róla a sebességet, amely semmivel sem cáfolható meg. Másik megcáfolhatatlan tény, hogy a vádlott nyilvánvalóan félvállról vette a gépkocsivezető törvény által előírt kötelességét — a közlekedési szabályok ismeretét. A tudásában mutatkozó hézagokat szuverénitással pótolta. Erről tanúskodik a tizenegy bejegyzés gépkocsivezetői nyilvántartólapján a megengedett sebesség túllépése, kíméletlen hajtás, az előny többszörös meg nem adása, baleset alkohol következtében és így tovább. Két ízben róttak ki rá büntetést. Elvették gépkocsivezetői jogosítványát s el
