Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-09 / 9-10. szám
S orunk A csarnokban ívhegesztők villognak. Olajszag terjeng, az izzó esztergaforgácson forr a hűtőfolyadék, s a csarnok távolabbi részéből nehéz acetonszag szivárog az ajtó felé. Itt anyaggá szilárdul a munka. A kemény acéllemezek, rudak percenként új és új formát öltenek. Kerek hátú tartályokat, súlyos acélállványokat szállít a csarnok falain futó daru. Egy pillanatra megállók a „zűrzavarosnak“ látszó csarnok ajtajában. Ahhoz, hogy a munka kavargása, a sürgés-forgós között tájékozódni tudjak, meg kell szöknöm a zajt, az izmok ritmusától lüktető környezetet. Keresem a rendezett sorokban álló Tatra teherautó alvázai között a kijelölt utat, amelyen tovább indulhatok. Sikerült. A csarnok túlsó felében kisebb a zaj, tompábban hangzik a kalapálás s a hegesztőkészülék ívfénye mire ideér, egy zseblámpaizzó fényerejével sem ér fel. Alacsony állványokon sötétzöld tartályok sorakoznak. Kíváncsian tekingetek a tartályok közé, ahol egy középkorú’ nő és két fiatal férfi szorgoskodik. A kezükben tartott szórópisztolyból ködnyi finomságú sugárban lövell ki a sötétzöld festék, s vékony rétegben elborítja a rozsdásan sötétlő vastest felületét. Szakmájuk hivatalos neve: festő és mázoló. A köztudatban férfi szakmaként él és mégis ... ... Jolana Salagovicová 1955-től dolgozik a Keletszlovákiai Gépgyár kosicei (kassai) vállalatánál mint festő és mázoló. — Szinte összenőttem az üzemmel. Esztendők teltek el és ez alatt több férfi itthagyta ezt a munkát. Lassan én lettem az egyetlen, aki a gyár törzsgárdájába tartozik. Nem szoktam kérkedni a munkámmal, arra azonban büszke vagyok, hogy a munkába lépéstől egy helyen dolgozom. Az itt töltött éveim és talán szakmai tapasztalatom is közrejátszott abban, hogy annak idején a festő és mázoló részlegben megalakuló szocialista munkabrigádnak én lettem a vezetője. A brigád taglétszáma 5—6 fő körül mozgott. Sajnos munkánkat nem a legegészségesebb környezetben végezzük, azonban ha rendszeresen használjuk a védőeszközöket, semmilyen károsodás nem érhet bennünket. Ennek ellenére a brigád férfi tagjainak nagyobb része más munkahelyre ment dolgozni. Talán a jobb kereseti lehetőség vonzotta őket máshová. Szerencsére még egészséges vagyok, így semmi akadálya nem lesz, hogy a nyugdíjig még hátralevő éveket itt töltsem, — mondja és szavaiból az őszinteség meggyőző ereje szól. Nem beszélt róla, utólag tudtam meg az üzemrészleg pártszervezetének elnökétől, hogy a brigádot alkotó férfiak némelyikének megmutatta, hogy az általuk kivitelezhetetlennek tartott munkát is el lehet végezni. A vállalat és a társadalom ezt nem is hagyta figyelmen kívül. 1960-ban megszerezte a „Szakma mestere" címet, majd ugyanabban az évben minisztériumi kitüntetést kapott. Közben a brigád elnyerte a „szocialista" címet. A vállalat a régi gyártmányokat újabbakkal cserélte fel. Az államosítást követő években a szocializálódó mezőgazdaságot látták el gépekkel, majd az energetikai és vegyipar részére gyártottak berendezéseket. A termelés a későbbi években a kor és a társadalom igényei szerint bővült. A legutolsó évtizedben kezdték el gyártani, és a Tatra teherautók alvázára szerelni az üzemanyag és a víz szállítására alkalmas tartályokat. Nemrég újra kapcsolatba kerültek a mezőgazdasággal, ugyanis tej szállítására alkalmas tartályokat is gyártanak. Az üzem gyártmányainak változásával az embereknek is változniuk kellett. Jolana Salagovicová pedig elsajátította az új munkamódszereket, ismerkedett a fejlődő technika vívmányaival. Igényesebb lett a munka, gyorsabb a tempó. A szocialista brigádba új tagok jöttek — férfiak — akiket irányítani kellett és gyakran jó példával elöl járni a munkában, a kezdeményezésben. Ezek után kapta meg 1975-ben a „Kiváló munkáért" állami kitüntetést. — Munkába állásom után egy évvel léptem be a kommunista pártba. Az egyszerű emberek a munkájukkal politizálnak. A beszéd helyett én is ezt tettem. A mostani választási időszakban az üzemrészleg pártszervezetének vezetőségi tagja vagyok. Férjem munkabiztonsági technikus. Mindig örült a sikereimnek. Kezdetben még neheztelt, ha szombatonként túlóráztam, később ezt is megszokta. Jól megvagyunk egymással. Gyerekeink-sorsát is elrendeztük. Lányom érettségizett, már férjnél van. A fiam szakközépiskolát végzett, de ennek ellenére munkásként dolgozik — mozdonyvezető — mondja és szelíd mosoly nyílik az arcán. Elindulok a csarnok csendesebb feléből — a festők „birodalmából'' — a zajfelhőn átvezető, fehér csíkkal kijelölt átjárón. A két oldalon az alacsony állványokon álló tartályok hátán szentjánosbogarakként villognak a hegesztők ívfényei. Munkájuk eredményét az idő egyhamar kikezdené, ha a csendesebb sarokban nem tartaná a festékszóró pisztolyt egy középkorú asszony és szocialista munkabrigádjónak hat tagja. DUSZA ISTVÁN A szerző felvételei HjT bben az ötéves tervben különösen sok gondot fordítottunk a nők tanulására, munkakörülményeire, üdültetésére. Ezt akár a Dusanbei Pamutipari Egyesülés példáján is nyomon követhetjük. Az egyesülésnek van egy tanüzemi-oktatási egysége, amely ipari szakiskolából és a két műszakban dolgozó munkásfiatalok esti iskolájából áll. ötszáznál több asszony és lány tanul itt és szerez nagyobb általános műveltséget, magasabb szakképzettséget. Az egyesülés kétszáznál több munkásnője jár egyetemre, főiskolára, technikumba. Mindez a kilencedik ötéves terv éveiben valósult meg az egyesülés növekedésének arányában. Hasonló ékes, meggyőző példa sok van Tádzsikisztánban. N. Zaripova a Tadzsik SZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese • * « rményország a hegyek, a kő országa. Mondákat regélnek csodálatos malomkövekről, amelyek segítenek az emberen: megőrlik, termő talajjá változtatják a követ. A mondánál is merészebb azonban korunk, egy szabad nép jelene. Népünk kerteket, szőlőt telepített a sziklákra, és a híres rózsaszínű örmény tufából gyönyörű városokat épített. Mint Szovjetunió-szerte, Örményországban is a legkülönfélébb szolgáltató vállalatok állnak a nők rendelkezésére. A gyermekek számára pedig bölcsődék, óvodák, úttörőházak, uszodák, sporttelepek létesültek. A tudósok kiszámították, hogy örményországban ma a nők átlagéletkora eléri a 76 évet. Ez mindennél ékesebben szól az életviszonyokról. R. Szvetlova az Örmény SZSZK Minisztertanácsának elnökhelyettese A mai kirgiz nő sorsa egészen más, mint elődeié. Iskolát végezhet, egyetemen tanulhat, pásztorkodhat, cukorrépát termeszthet. Lehet tudományos kutató, tanár, agronómus, mérnök, építész vagy orvos. Békében élhet és alkothat. öt év nem nagy idő a történelemben. De ez alatt az idő alatt óriási változások
