Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-08-07 / 31-32. szám
Szeretem az olvasótalálkozókat. Számomra örömet, megtiszteltetést jelent, ha találkozhatok azokkal, akiknek írok, akikért dolgozom. A közvetlen kapcsolat nélkül nem lenne teljes a munkánk, az életünk. Meggyőződésem, hogy az a tollforgató ember, aki csak riportkészítés közben ismerkedik meg azokkal, akikről és akiknek ír, nem ismerheti valójában olvasóit, és nem tudhatja, mit várnak tőle. Márpedig ez a mi munkánkban nagyon fontos. Ezért örömmel fogadtam a kedves meghívást Safárikovóra (Tornaijára). Amikor a kívülről is tekintélyes „ideiglenes“ új kultúrházba beléptem, eszembe jutott, hogy tornaijai olvasóinkkal tizenöt évvel ezelőtt találkoztunk utoljára az öreg „Fehér Ló“ nagytermében. Szép és felejthetetlen találkozó volt. Az ideiglenes szót nem véletlenül használtam. A nemrégen átadott korszerű kultúrközpont, a város új büszkesége tulajdonképpen a fiataloknak épült, de amíg felépül mellette az új kultúrház, addig itt tartanak meg minden nagyobb rendezvényt. Az olvasótalálkozón kedves ismerősökkel találkoztam: a nőmozgalom úttörőivel, olyan hűséges és kitartó olvasóinkkal, akik kezdettől fogva előfizetik lapunkat, lapterjesztőinkkel, tudósítóinkkal, akik rendszeresen írnak az ottani eseményekről. De eljöttek a fiatalabb olvasók is, hogy elmondják véleményüket a lapról, új ötletekkel, javaslatokkal gazdagítsák képesújságunk tartalmát. Az első értékelőnk Székesi Vince, a Gömöri Hírlap szerkesztője volt. — Feleségemmel együtt rendszeresen olvassuk a lapot. Habár ő fizeti elő, azt hiszem a gyakorlati életben én több hasznát veszem a sok jó tanácsnak. Ez azért van, mert szeretek főzni, és igyekszem megkönnyíteni a feleségem munkáját. Aki a férfiak közül erre törekszik, mindenkinek nagyon ajánlom a Nő-t, mert a gyors és racionális vacsorák elkészítéséhez sok jó receptet közölnek. Aki figyelemmel kíséri a „Családunk-Otthonunk“ rovatot, észre kell hogy vegye, mennyi ötlettel készül a rovat. A szép otthon berendezése nem könnyű feladat. Egyre-másra épülnek az új családi házak, de az emberek esztétikai érzékének csiszolásáért még bőven van mit tenni. Irena Olsavská „Szerencsés embernek tartom magam azért is, mert jól tudok magyarul, s ily módon rendszeres olvasója vagyok a lapnak. S azért is, mert nem neveltek vallásos szellemben. Simább volt az „Utam az igazsághoz“, nem olyan, mint sok más nőé. Már két esztendeje figyelem, olvasom az ateista nevelésről szóló vitát. Ez az ankét nagy erőssége a lapnak. Jó elgondolás volt elindítani ezt a sorozatot, s meggyőződésem, hogy sokat adott és ad az asszonyoknak a haladó világnézet kialakításában. Emma Grancáková: „Sok ismerősömnek jár a lap. Én magam is elolvasom njinden számát. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyit foglalkoznak a szocialista tulajdon, a közvagyon védelmével. Az óvásra, intelemre nagy szükség van. Azt hiszem nemcsak a mi városunkban látunk megcsonkított padokat, összetört OLVASÓINKKAL megértést tanúsítanak a véradó akciók iránt. Susányi István tudósítónk is felszólalt. A szerkesztőség és a levelezők közti jó kapcsolatról beszélt, de kitért egy nagyon fontos tényezőre, melyet érdemes megemlíteni. A nők között még viszonylag kevés a párttag. Én ennek okát abban látom, hogy a nőkre még ma is sokkal több gond hárul a családban, háztartásban, mint a férfiakra. Nemcsak hogy nem értek egyet vele, hanem el is vetem azt a nézetet, hogy a nők azért nem párttagok, mert politikailag még nem érték el azt a fejlődési szintet, mint a férfiak, vagy nem eléggé öntudatosak. • Az a meggyőződésem, hogy félnek a felelősségtől, hogy nem képesek a hármas szerepben helyt állni, pártmunkát végezni, és emiatt esetleg bírálat éri őket. Annak a nőnek nehéz az élete, akinek odahaza nem segít a férje, nem veszi ki a részét a házimunkából, a gyereknevelésből. Az ilyen aszszony nem vállalhat párttisztséget, nem végezhet tevékeny társadalmi munkát. Szerintem minden férjnek, de különösen a párttagoknak meg kell vizsgálniuk önmagukat, mennyit tettek azért, hogy a feleségük politikailag is velük egyenrangú emberré váljék. Anna Betíková, a nőszervezet elnöke: „A szövetkezet növénytermesztő csoportjában dolgozom. Találok időt a társadalmi munkára is. Azonban én sem tudnék helytállni, ha nem segítenének odahaza. Az utóbbi időben több riport jelent meg a Nőben járásunk asszonyairól. Jól tudok magyarul, olvasom a cikkeket. Jó tudósítónk van, Susányi ‘elvtárs sokszor felkeres, megkérdezi kikről írjon, milyen akciókat készítünk elő. Köszönetét érdemel, hogy sok időt áldoz a mi munkánkra. Sajnos azonban, még nem minden férfi beszél ilyen tárgyilagosan a nők munkájáról. Ami a szervezetünket illeti, kétszáztizenkilenc tagunk van. Mint más szervezetekben is, itt sem dolgozik mindenki egyforma aktivitással. Talán- sokakat hasonló okok tartanak vissza, mint amilyenekről az imént szó volt. Sok „No“ jár hozzánk, de még mindig akadnak olyanok, akik nem fizetik elő lapunkat. Nemrégen előfizetőket toboroztunk, húsz új családdal bővült a Nő olvasótábora. Az új olvasók bekapcsolását én politikai feladatnak tekintem. Hogy miért? Az V«.. 1 A találkozó résztvevői 2 Pásztor Sarolta, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága Elnökségének tagja 3 Székesi elvtárs: „Nagyon szeretem olvasni a Nő-t.” BORZI LÁSZLÓ felvételei újság nevel, tanít, oktat, öntudatossá tesz, és ez a mi célunk.“ A vitában felszólalt Pásztor Sarolta, a Szlovákiai Nőszövetség Rimavská Sobota-i (rimaszombati) Járási Bizottságának titkára, a Nőszövetség Központi Bizottsága Énökségének tagja is. Sok elismerő szót mondott lapunkról, s a járás asszonyainak mun-^ kaeredményeiről. Beszélt a gondokról is. A város gyorsan épül, fejlődik, új üzemek létesülnek, ezért sok új család költözik Tornaijára. Az óvodákban, bölcsődékben kevés a férőhely. A piesoki Gépgyár és a trencíni Ruhagyár üzemegységei úgy segítenek áthidalni a nehézségeket, hogy közös összefogással óvodát, bölcsődét építenek. Szép és követésre méltó példa ez. A találkozó csaknem négy óra hosszat tartott. Senki sem sietett, hiszen az asszonyok gondjairól, eredményeiről beszélgettünk. Azt hiszem, mindannyian elégedetten távoztunk, és találkozónk teljesítette küldetését. GÁL ETA villanyégőket. És itt a szülőkhöz akarok szólni: *A gyerek nem születik rossz szokásokkal, ezeket csak jóval később sajátítja'el, amikor szülői felügyelet nélkül kikerül az életbe. Annak a szülőnek a gyerekével, aki céltudatosan, kiskorától kezdve oltogatja a gyerekébe a virágok és az állatok szeretetét, arra tanítja a gyerekét, hogy becsülje meg, ne tegye tönkre játékait, mert az pénzbe került, azokkal a gyerekekkel kevesebb a baj. De milyen szülő az, aki maga is olyat tesz, amiért egy serdülő fiatalt elítélnénk? A minap egy felháborító botránynak voltam a tanúja. Egy jólöltözött nő fényes nappal — valószínűleg gratulálni akart valakinek — összetévesztette a városi parkban pompázó virágokat a saját ‘rtjében virulókkal. Mit sem törődve a felháborodott emberekkel, csokorba tördelte a rózsákat. Megfogtam a karját és arra kényszerítettem, hogy jöjjön velem a városi nemzeti bizottságra, ahol jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről. Mit érdemel az ilyen ember?“ Gabriella Vlaská nemcsak lapunkkal kapcsolatban mondta el javaslatait, észrevételeit, hanem arról is beszélt, hogy szerinte mivel foglalkoznak keveset az újságok. Beszámolt tevékenységükről a Vöröskeresztben, ahol szép sikert értek el, ötvenhat új, önkéntes véradót szereztek. Példaképül említette a Gömöri EFSZ-t, a piesoki Gépgyár tornaijai üzemegységét és az állami gazdaságot, ahol nagy TALÁLKOZÁS 3 7
