Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-26 / 25-26. szám
JOHANNES R. BECHER Dal Szeretlek, mert kemény strázsám leszel, Szeretlek, mert jobb küzdővé teszel. Szeretlek, mert gyengéim gyűlölöd, S mindazt, mi bennem sápadt és gyűrött. Szeretlek, mert kívánságod az, Hogy egyenes maradjak és igaz. Szeretlek, mert csak néked sikerül Erőt páncéloznod szívem körül. Szeretlek, mert a szád csókolta fel Lelkemben azt, minek ébredni kell. Szeretlek, mert tőled kapok derűt. Mert nevetésed az arcomba süt. Szeretlek, mint a tengert, a napot, Mert álom vagy, emlékkel megrakott. Réten patak vagy, friss hullámvető, Vad éjszakámban csillagos tető. Te jöttél velem, amikor elhagyóm A múltam szennyét, s dalra nyílt a szám. Mikor beállottam a sorba, hol A nép „Fel-fel — ti-rabjai“-t dalol. Szeretlek^ és kell, hogy szeresselek, Mi bennem érték, mind Te neveled. Mindaz, mit tettem s vágyok még tehetni, Téged szeretett, s téged fog szeretni. Gábor Andor fordítása GENNADIJ AJGI Szerelmes vers Mit feledett álmában az isten? vékony bőröd alatt? Itt ámult el legelőször, így jelölte meg arcodnak tereit. Itt a legszelídebb a hullám, legmesszebb innen a part Hol vagy én? Hiszen szemed felém tárja a pillák rácskapuját. Megállók alattuk valahol, Mint aki nem léteztem sohasem. Féltem a hangoktól és féltem a fénytől az arcod. De az élet múlik, és mi ezegyszer mindent elviselünk. 22 DÖME PIROSKA 1rL~ ■ MÍW4' — Az egész Kállay-kormányt letartóztatták. Még Sombor-Schweinitzert is az Astoria Szálló pincéjébe hurcolták, Miliők Sándorral, a Népszava felelős szerkesztőjével együtt. Peyert nem tudom, hová vitték. — Ez a história nagy játéka! — kacagott Anna. — A sors iróniája: Peyer és Sombor-Schweinitzer a Gestapo foglya! — Pedig hányszor figyelmeztettük őket: vadállatokkal nem lehet egyezkedni. Talán most már ők is megtanulják. — Persze, mindez az ellenünk irányuló terrort is fokozza. — Nekünk pedig fokoznunk kell a konspirációs éberséget. Papírjaid rendben vannak? tatnak anyu után is. Nem akarom, hogy bántsanak, nem engedem! Elbújtatlak valahol. Nagy bujócskát játszunk, Péter! Nagyon okos, komoly fiúnak kell lenned. Ha nem tartod magad ahhoz, amit megbeszéltünk, nagy baj lehet belőle. Most te is belépsz a bujdosó magyarok közé. A bujdosók apród ja leszel! — engedte szabadjára romantikus hajlamait Zrínyi Ilona. — Apród? — csillant fel Péter szeme. — Bársony ruhát is kapok? — Velem nincs semmi baj. Irataim tökéletesek. Lakásom és munkahelyem rendben. De mi lesz a családdal? Féltem őket, különösen Pétert. — Semmi esetre sem jelentkezhetsz! Eszedbe ne jusson! Valamit persze tenni kell. Elhozom Pétert hazulról. — Megbeszélem, mit tehetünk... — töprengett Sándri. — Addig gonolkozz. — Mindenképpen két hét szabad mozgási lehetőség kellene. — Holnap megkapod a választ. Megkapta a szabadságot. Vagy minek is nevezhette volna a párt hozzájárulását a gyermekszöktetéshez? Mindenekelőtt új, megbízható, eredeti okmányokat kellett szerezni. Péter a hokedlin ült. Anna föléje hajolt, és megcsókolta. A gyerek várakozón, szinte kimérten viszonozta az anyai gyengédséget. — Remélem, mindent betartottatok fordult sógornőjéhez. — Ügy tettetek, ahogy megbeszéltük. Nem tapasztaltam gyanúsat a környéken. Erzsi bevonult Irmával a szobába. Anya és fia kettesben maradt a konyhában. Most Anna ült a hokedlira, s magához húzta Pétert: — Nagyon figyelj, kisfiam. Irma már biztosait elmondta, hogy most miért hozott ide. Nem maradhatsz tovább otthon. A németek megszálltak bennünket. Ezentúl még jobban üldözik a kommunistákat, még inkább ku— Majd egyszer, majd azt is. Most így megyünk, ahogy vagyunk. Figyelj csak tovább: más neved lesz. Másképp hívják ezentúl aput is, anyut is. De a háború végéig csak engem látsz. Se aput, se nagyapáékat. Még Irmát se láthatod. Nem is írhatsz nekik. Mától fogva katolikus vagy és nem református. Mától nem Bencsáth Péternek, hanem Ferencz Jánosnak hívnak. Kispesten lakunk, a Kossuth Lajos tér háromban. Érted, kicsi fiam? Gyere ide szépen, anyuhoz. Péter durcásan félrehúzódott: — Hagyjál! — Jól van kisfiam. Csak annyit mondj, hogy megértetted. Nem félsz? És vállalod? A nehéz pillanat barázdát szántott a puha gyerekarcra: kis férfivá öregedett : — Persze, hogy értem. És vállalom. Ismét vasárnap. Az októberi nap szokatlan ragyogással úszik az égen, mintha csak vendégeskednék. Anna tűnődve sétál, minden óvatosságról megfeledkezve. Három hete nem látta Pétert. Nem utazhatott Tardosra. Csupán néhány napja szűnt meg a készültség. Naponta találkozott Pongrácz Lászlóval, és négyóránként kellett elsétálnia a tűzoltólaktanya előtt. — Horthyéknál tárgyalások folynak — közölte Pongrácz. — Horthyék fegyvert ígértek a munkásságnak. Minden órában várhatjuk a döntést. Anna négyóránként jelent meg a kitűzött helyen: talán most, talán még mindent meg lehet menteni — reménykedett. — A magyar nép becsületét, Budapestet. Fegyvert kapunk. Megindítjuk a nagy támadást a németek ellen. Lehetetlenné tesszük, hogy a nyilasok teijnátaimat Kapjanak. S egyszer csak jött az üzenet: ' — Leállni! Felesleges a permanencia. Ezentúl csak kétnaponként találkozunk! Mi történt? — Rótta az utcákat. — Hallotta a rádiót? — szólalt meg valaki mellette. — Most már béke lesz... Anna csodálkozva nézett a mellette lépkedő nőre. Mit akarhat? Az asszony azonban kitartott, és homályos, félénk szavaiból kiderült: „Horthy kiugrott a német szövetségből, és békenyilatkozatot tett. Kiléptünk a háborúból.“ Magyar katonákkal zsúfolt teherautók száguldottak az utcákon. Budapest tétovázott, hogy kivesse-e magából az idegen megszállókat. Minden bizonytalan. Horthy, aki huszonöt éven át hóhéra volt a szabad gondolatnak, önálló cselekvésnek, kimondta a bűvös szavakat, és most lapulva ül odafent, a budai várban. Várta és rettegte a hatást. Ám a huszonöt esztendő megtette a magáét. Várakozott a főváros, várt az ország népe. Izzott a levegő. Az ocsúdó munkásosztály próbálgatta izmait. A gúzsbakötéstől zsibbadt test nehezen mozdult. Kis lökés kellett volna. Egy hang. amely elkiáltja: Le a háborúval! Éljenek a katonák! Várakoztak a németek is. Gyorsan csomagoltak, hogy kivonuljanak, legalábbis Pestről. És vártak a hiénák. A zöldinges, nyilaskeresztes gyilkol Sehol se mutatkoztak. A politikai sz^_ csend nem tartott sokáig. A dermedtség, a bizonytalanság felbátorította a hiénákat, és megragadták az ország torkát. Délután öt órakor a rádió már nyilasindulót sugárzott. Szálasi átvette a hatalmat. Lezárták a csillagos házak kapuit. A téboly vette át a hatalmat. Egyedül a kommunisták tudták: mi a dolguk. Anna harmadik nap reggel találkozott Pongrácz Lászlóval az Erzsébet téren. Pongrácz a szigorúan pontos, kerek mondatok után Annára pillantott. — Látom, meg vagy elégedve. Ügy szólván egyszerre értek mindhárman a MÁV Podmaniczky utcai kórháza elé. — Milyen pontosak vagyunk — örvendezett Anna, miközben kezet rázott mindkettőjükkel. — De mindjárt elválhatunk. Borz, neked sietned kell. Tudod: megkérdezed, mikor mehetünk a megbeszélésre. Egy órakor újra itt találkozunk. Kettesben maradt ifj^b Császárral. Sok beszélnivalójuk Az István út és az Aréna út sarkán betértek a kisvendéglőbe ebédelni. Malacsültet ettek. A ropogós pecsenye íze még a szájukban volt, amikor a kisvendéglőből kilépve megálltak az Aréna út és a Vilma királyné út sarkán. — Érdekes — nézelődött Anna —, úgy látszik, ide helyezték a huszonhármas végállomását. Alighanem javítják a síneket mondta János, s tovább fejtegette a bányászfelkelés tervét. — Miért kellene felrobbantani a bányákat? Hiszen napok kérdése a felszabadulás! — Már megint itt... — fordult Anna a Franciaországot járt bányász felé. — De mit akarnak az urak? — kiáltotta felháborodottan: két markos alak rontott rájuk. Hátracsavarták a kezüket, s mielőtt lélegzetet vehettek volna, máris egy gépkocsi felé tuszkolták őket. — Micsoda eljárás ez? Mit akarnak az urak? — csattant Anna hangja. A detektívek egy pillanatra meghökkentek : Miért? Maga kicsoda? — Hornyák Mária vagyok! — vetette fel fejét az asszony.
