Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-05 / 21-22. szám

a tanító néni asztalánál. Vajon miért érte ez nagy „megtiszteltetés“ ? Állítólag csintalan és zavarja a többieket. De megtudom azt is, hogy Szalay Sanyi második osz­tályos, jó tanuló, értelmes kisfiú. A napköziből ha­zafelé menet kiváltja kishugát, Mónikát az óvodá­ból és együtt mennek haza. Ennyivel osztozik Sa­­nyika a család munkájában. Anyuka az ÁG kacsa­farmján, apuka pedig a CSAD-nál dolgozik. A Sza­lay házaspárnak kétségkívül nagy segítség, hogy gyermekeiket napközben biztos kezekben tudják, ahol étkezésükről is gondoskodnak. Az óvodáról azonban nemcsak a napköziben hal­lottunk, hanem el is mentünk oda. Meg akartuk ugyanis lesni, mikor érkezik a „bodega“ külön­járat. A Királyrév körüli majorokban — 4—8 km tá­volságra a községtől — mintegy négy-ötszáz ember lakik. Az itt élő gyerekeknek a múltban kevés le­hetőség jutott a művelődésre. Az iskolakötelesek a tanyákról gyalog jártak be az iskolába. Olyan léte­sítményt, hogy óvoda, olyan fogalmat, hogy óvodai gondoskodás, a tanyákon nem ismertek. Ma a ki­­rályrévi óvoda nemcsak a helyi, de a tanyasi kicsi­nyeknek is otthont nyújt. Hogyan járnak be ide? Nem gyalog. Különjárat­tal, amelyet az AG a gazdaságban dolgozó anyák gyermekei érdekében a nőszervezet közbenjárására létesített. Menyhárt Dezső traktoros minden reggel pon­tosan nyolckor megáll a négy kilométerre fekvő Slovenské Pole (Ürföld) „főutcáján“, felsegíti az apróságokat és az iskolásokat a pótkocsiba „bode­­gába“, bezárja az ajtót és viszi őket Királyrévre az iskolába és az oviba. Délután pontosan négykor megáll az ovi előtt és viszi őket haza. Vigyáz rá­juk, hiszen ő is két kicsi gyerek apukája és nem­sokára a sajátjai is ott ülnek majd a pótkocsiban a csipogó apróságok között. Egy úrföldi anyuka, Bartos Jánosné mondja el, mennyire örül annak, hogy Ildikója óvodába jár­hat. A háromgyermekes anya a dohánytermesztés­ben dolgozik, most szülési szabadságon van, mégis bejáratja kislányát az óvodába, mert „... sokat és türelmesen foglalkoznak velük...“. Jövőre óvodás ötlet aranyat ér“ akciót, amelynek eredményei a nők, a családok helyzetének javítását, gondjainak csökkentését szolgálják. Egy más irányú, de nem elhanyagolható gon­doskodással találkoztunk a Gálántai Járási Építő Vállalatnál. Galánta járási központ. A Kommunális Üzemek­nek itt mégsem sikerült még, a sok egyéb szolgál­tatás mellett, kozmetikai szalont nyitni. Rugalma­sabban oldották meg ezt a kérdést a járás két má­sik városában, Sereden (Szereden) és Salán (Vág­­sellyén). Abban, hogy a galántai nők is eljárhassa­nak a szépítő kozmetikára, megint a „Jó ötlet“ se­gített. A nőszervezet üzemi vezetősége javaslattal fordult az építővállalat igazgatóságához és kérésük megértésre talált. A kozmetikai sarkot egy kihasználatlan raktárhe­lyiségben rendezték be. A felszerelést és a szak­embert a Kommunális Üzem biztosította, a kar­bantartást pedig az építővállalat. A kozmetikusnő minden hétfőn délután dolgozik, és szinte lélegzet­­vétel nélkül. Az üzemi nőszervezet elnökénél, Blichová Margiténál kell előre bejelentkezni a ke­zelésre. A nagy érdeklődés miatt ugyanis sorren­det kellett felállítani. Galántán ez a második üzem, ahol kozmetikai ta­nácsadót és kezelést biztosítottak a dolgozó nők számára a „Jó ötlet aranyat ér“ akció keretében, ahol megértették, hogy a szépségápolás nem luxus. A dolgozó nőnek éppúgy szüksége van rá, mint a testápolásra, hogy megőrizze üde, fiatalos külsejét és ezzel együtt önbizalmát. Sok, nagyon sok lehetőség akad mindenütt — vi­déken — városon — valami réginek a felújítá­sára, üzembe helyezésére, csak nyitott szemmel kell járnunk magunk körül. Sok olyan elfekvő dolgot, üres helyiséget, épületet találunk, amiket felhasz­nálhatunk, értékesíthetünk a nők, a családok, mind­annyiunk — az egész társadalom javára. Jó példáért nem kell messzire menni! A riportot írta JANDÄNfi H. MAGDA A hangfelvételt készítette LÖRINCZ KATÓ lesz a nagyobbik fia is és ha letelik a kétéves ... zetett szülési szabadsága, a kis Szilvesztert is óvo­dába adja, hogy megint munkába állhasson. Hasonló különjárat hozza-viszi az óvodásokat és iskolásokat az ugyancsak négy kilométerre fekvő Mácsonásról is. Mindmáig mostohagyerek volt azon­ban a nyolc kilométer távolságra levő, területileg Király révhez tartozó Dolny Chotár (Alsóhatár). De már nem sokáig. A társadalmi összefogásból, az öt­letként kipattanó szikrából itt egy konyhával fel­szerelt egyosztályos óvoda létesült. Az óvodát ez év szeptember elsején adják át az AG-ban dolgozó édesanyák gyermekeinek. Az ezerháromszáz lakosú község és a körülötte fekvő majorok majdnem négyszáz asszonyának ad munkalehetőséget az állami gazdaság. Dé a tények azt igazolják, hogy a kereseti lehetőségen túlme­nően emberi humanitásból, társadalmi összefogás­ból is jó példával járnak elöl az ÁG, a hnb és a helyi nőszervezet képviselői. Elvárják, hogy a dol­gozók jó munkát végezzenek, de ők sem maradnak adósak. Minden igyekezetükkel támogatják a „Jó 7 5. Az óvodások egy lépést sem tesz­nek felügyelet nélkül. Dezső bácsi átveszi őket az óvó néniktől és beülteti a pótkocsiba. Az anyu­káknak nem kell nyugtalankod­niuk Ó. A Bartos családból Ildikót viszi­­hozza naponta a különjárat 7. Rögtönzött szépségápolás a rak­tárhelyiségből létesített kozmeti­kai sarokban. — így végzi a ke­zelést a kozmetikusnő — mutatja be Füzék Barbara és Czafik Er­zsébet, az épitővállalat dolgozói. Fényképezte: Nagy László NÉMETH IZABELLA mt 1НЦЩ sro яд írta történet REGRUTABÜCSÜZÖ Negyven évvel ezelőtt a tavaszi hónapok­ban vitték a legényeket sorozásra. Az a szőke fiú, a Jóska, aki néha-néha da­­lolgatott a házunk előtt, mert édesanyám nem engedett még legényezni, csak lopva az utcán találkozva beszélgettünk, — ez a Jóska is a sorozásra indulók között volt. Megtud­tam, hogy őt is besorozták. Amikor a legkö­zelebbi vasárnap mentem a templomba, a nagymisére, már várt, és láttam, hogy a ka­lapja mellett van a sok-sok pántlika a ko­kárdával. Még a nyár boldogságban telt, mert néha­­néha még táncolgattam Jóskával a mulatság­ban.. Azután eljött szeptember utolsó vasár­napja. Mindig ekkor volt a regruták búcsú­bálja. Édesanyám már egész délelőtt mondo­gatta: Te lány, hol jár az eszed? Ugye már a regrutabálban érzed magad? Én csak azt kérdeztem: Elmehetek? Édesanyám azt felelte: Igen, de csak este 7 óráig, akkor itthon légy. Megértettem, és egy barátnőmmel délután 3 órakor elmentem. Tudtam, hogy ott lesz ő is, mert hisz ez az ő báljuk volt. Az én ka­tonajelöltem táncoltatott engem, de mind a ketten szomorúak voltunk. És amikor tánc közben átfogta a derekam, azt sugdosta a fülembe: Tudom, érzem, hogy te máshoz fogsz feleségül menni, nem vársz meg, amíg leszerelek. Azt feleltem: Én még ráérek férjhez men­ni, még staférungom sincs elég. Azután ki akartam szökni a bálteremből,' hogy meg­tartsam édesanyám bizalmát, de az én reg­­rutám észrevette, sietett utánam és azt hal­lottam: Várjál, ne siess annyira. Lassítottam, és a fiú azt mondta: Te szöksz előlem? Ma este bemegyek hozzátok, és be­szélek anyáddal. Én nagyon szégyelltem sze­gényes bútorunkat, és féltem, hogy édes­anyám megharagszik, ezért azt mondtam, majd ha leszerel, akkor jöjjön. Azt mondta: Ügy látom nem is akarod, hogy bemenjek, de ígérd meg, hogy bevonu­láskor kikísérsz a többi lánnyal együtt az ál­lomásra. Ezt megígértem, gondoltam, valami ürügy­­gj;el majdcsak el tudok menni hazulról. Bár nem szerettem hazudni édesanyámnak, mert ha rámnézett azzal a szomorú szemével, job­ban fájt az minden verésnél. Az ő tudtával mentem el. Először a falu végén a malomnál gyűltek össze a bevonu­­lók, már ott volt a cigánybanda is és egy-két lovaskocsi, amire a fiúk fölrakták a katona­ládákat. Akkor a cigánybanda rázendített, és ki-ki a párjával táncolta az utolsó táncot. Majd elindultak a pántlikás legények dalolva. A cigányok addig húzták a keservesebbnél keservesebb nótákat, míg nem jött a vonat. Ekkor a fiúk levették kalapjuk mellől a sok­színű pántlikacsokrot, szalagokat és odaadta ki-ki annak a lánynak, aki kikísérte. Majd fölugráltak a vonatra, és integetve dalolták: Ha elindult ez a gőzös hadd menjen Én utánam senki ne keseregjen Keseregjen minden anya a fiáért Én is kesergek a kedves babámért. Mi lányok és az anyák is egypáran köny­­nyes szemmel néztünk a mind jobban távo­lodó vonat után. (folytatjuk) 11

Next

/
Thumbnails
Contents