Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-05 / 21-22. szám

A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSÁNAK ÉS A NO SZERKESZTŐSÉ­GÉNEK KÖZÖS RIPORT­JA. „A jÚ ÖTLET ARANYAT ÉR!" Fillérekből lesz a korona és a koronákból olyan érték, ami javunkat, szebb, tartalmasabb életünket szolgálja. A takarékoskodásról nagyapám jut eszembe, aki ha talált az utcán egy szeget, fel­emelte. S amikor megkérdeztük tőle, minek az ne­ki, azt mondta: — Mindent fiam, ami egy fillérnél többet ér, meg kell becsülni. Így vagyunk a jó ötlet mozgalommal is. Mindent, ami hasznavehető, hasz­nosítani kell. Hogy a rejtett tartalékok, az elfekvő értékek fel­tárásával és üzembehelyezésével milyen nagyszerű eredmények születtek „A jó ötlet aranyat ér“ ak­ció négy esztendeje alatt, arról a nők sokat tud­nának beszélni országszerte. Mi ezúttal egy üzem és egy állami gazdaság dolgozó nőit kérdeztük meg, nekik mit adott a Szlovákiai Nőszövetség védnök­sége alatt zajló országos akció. A Krárov Brod-i (királyrévi) Alapiskola mellett egy újonnan tatarozott földszintes épület áll. 1973 elején még ütött-kopott falakkal éktelenkedett az üres pedagóguslakás. Volt lakója korszerű otthont kapott a községben. A régi épület azonban nem so­káig volt gazdátlan. Megszületett a jó ötlet és a helyi nőszervezet, az Állami Gazdaság és a hnb összefogásából rövidesen a napközi otthon is. 1973 novemberében adták át rendeltetésének — tehát még ugyanabban az évben! Korszerűen felszerelt konyha, ahol tízórait (na­pi 1,30 Kés-ért) és ebédet (a kereset szerint 2—3 Kés-ért) kapnak a helyi szlovák és magyar iskola tanulói. Három tágas, világos és szépen berendezett teremben a pedagógusnők hetven tanulóval foglal­koznak délelőtt V211-tól délután ‘ÁS-ig. Kovács Olga, a hat-nyolcévesek napközis tanító nénije, a megnyitás óta itt működik. Szerinte a két esztendő alatt szembetűnően javult a kicsinyek ta­nulmányi előmenetele. A közös foglalkozás, a házi feladat elkészítésére kijelölt idő, pontosságra, rend­szerességre neveli a gyerekeket, megkönnyíti a pe­dagógusok és a szülők munkáját. A pedagógus az iskolában könnyebben boldogul a „napközis“ gye­rekkel és a szülőknek nem kell azon töprengeniük, mikor írja meg a leckéjét, mit csinál otthon, míg a szülő munkában van ... Megszólítom az egyik kis nebulót, aki a számtan­leckével birkózik, de nem a többiek között, hanem TOLLAL és MIKROFONNAL 1. Ügy vettük észre, Kovács tanitó néni nemcsak csin­­talansága miatt ülteti Sa­nyikat az asztalához.' Szí­vesen foglalkozik az ér­telmes kisfiúval 2. Szalayné kislányával, Mó­nikával és a helyi nőszer­vezet lelkes, tettre kész elnökével, Szijjártó Gab­riellával 3. A megifjodott régi peda­góguslakás, ahol egész évben gondját viselik az ÁG-ban dolgozó anyák gyermekeinek. Még nyá­ron a vakáció ideje alatt is 4. Indul az óvodás külön­járat, becenevén a „bo­dega“

Next

/
Thumbnails
Contents