Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-27 / 9. szám

NEMETH IZABELLA Ei HE írta történet Szegényen, de tisztán Nagyon egyszerű ruhákban jártam az iskolába, mert csak az a ruhám volt, amit édes­anyám kapott azoktól, ahová eljárt dolgozni, és hozzám hasonló gyermekeik voltak. De ha iskolába mentem, min­den reggel édesanyám tiszta ruhát-kötényt adott rám, és megparancsolta, hogy vigyáz­zak a ruhámra, ne hogy be­­piszkoljam nagyon, mert nin­csen mindig pénzünk szap­panra. Bizony sokszor láttam, hogy a fahamut forrázta le, és ab­ban mosott szappan nélkül. Este szokott mosni, amikor mi már lefeküdtünk, mert nappal nem igen volt rá ideje. Hogy mikor aludt, én nem is tu­dom, egyszer meg is kérdez­tem őt. Édesanyám mikor al­szik? Azt felelte, nem jó a sok alvás, mert ellustul tőle az ember. Tanító nénim is ismerte sor­somat. Mindig azt mondta az iskolában az osztálytársnőim­nek: — Látjátok ezt a Kis Izabellát, ez mindig milyen szépen vasalt tiszta ruhában jön az iskolába, pedig ő a legszegényebb köztetek, és a ruháit is mástól kapja az édesanyja. Sokszor csúfoltak is ezért, mert hogy nekem sosincs új ruhám. Azt feleltem, majd ha nagy leszek, és dolgozni fo­gok, nekem is lesz szép új ru­hám, és új cipőm is. És ilyen­kor elgondolkodtam, hogy ha már megnövök és kijárom az iskolát, elmegyek szolgálni és én is ágyban fogok aludni, mégha cseléd-ágyban is, de nem a földön a szalmazsá­kon. Sajnos 12 éves koromig ágyban nem aludtam, csak már akkor, amikor mostoha­apám meghalt, akkor édes, drága jó anyám maga mellé vett az ő ágyába. Talán akkor aludtam elő­ször életemben édesen, nyu­godtan, amikor édesanyám melegséggel teli, jó és fájó szívét a közelemben éreztem dobogni. Akkor tudtam iga­zán érezni, hogy milyen jó is annak, akinek van édesanyja. (folytatjuk) A nók nemzetközi éve FELADATAINK TÜKRÉBEN Mindent, amit az emberek közösen hoznak létre, előbb meg kell vitatni, hogy a közös törekvés, a közös mű — jobb, tökéletesebb, korszerűbb legyen. Csak úgy szolgáljuk valóban a haladást, ha átadjuk egymásnak tapasztalatainkat, azokat az ismereteket, amelyek előbbre viszik az ügyet, mindannyiunk érdekét. Ennek az állításnak az igazáról győződhettünk meg a szocialista női lapok főszerkesztőinek tanácskozásán is, Prágában. A Nők Nemzetközi Évének akcióján nemzetközi jelentőségű dolgokról folyt a szó. Olyan feladatok kerültek napirendre, amelyeket nem kategorizálhattunk csak nőkérdésként, mert mindannyiunkat, egész társadalmunkat érintik. A háromnapos tanácskozás hangsúlyozta azt, hogy a női sajtó nagy­hatalom a szocializmusban. Olvasótáborunk több mint száztíz millió asszony, édesanya. Ennyi ember tudatának formálása, jellemének alakí­tása, nevelése és érdekeinek biztosítása felelősségteljes feladat. Az egyes nőlapoknak vannak sajátos problémáik is, de egyben meg­egyezett valamennyi felszólaló: — társadalmi feladatokon kívül a népek békés egymás mellett élésének megvalósítását kell sürgetnünk és segíte­nünk. Mi, a szocialista országokban élő nők nem elégszünk meg a nem­zetközi feszültség enyhülésével. Nekünk tartós béke kell I IRINA KOBCSIKOVA, a szovjet Kresztyanka főszerkesztője: — A mezőgazdaságban dolgozó nők munkáját megkönnyítette az új techno­lógia bevezetése, sok időt takarítanak meg a mezőgazdaságban dolgozó nők a közös étkezés bevezetésével, amelynek előnyeivel sokat foglalkoztunk lapunk hasábjain írnunk kell arról is, hogy a műszaki forradalom során alapvetően megváltozik, átminősül a női munka is. A KGST tagállamainak bizottságai a munka hatékonyságának összetevőit vizs­gálják, különös tekintettel a női munkára. Olyan lehetőségeket keresnek, amelyek mellett kisebb erőkifejtéssel még jobban ki lehet bontakoztatni a nők képességeit. MARIA COSTACHE, a román nőlap.a Femeia főszerkesztője: — Az egyenjogúságunkat elértük, életünk minden területén súlya van szavunknak, nem vártunk a Nők Nemzetközi Évére, hogy a romá­niai nő forradalmi átalakulását megvalósítsuk. Abban, hogy hazánkban magasra tudtuk emel­ni az életszínvonal mércéjét, nagy része van a nőknek is. Hogy a kitűzött feladatokat a jövő­ben miként tudjuk megvalósítani, az tőlünk, nőktől is függ. Feladataink, beleérve a női sajtó feladatát is, nagyok. Sokat kell foglalkoznunk a szocialista család modelljének megformálásá­val, egy olyan erkölcsi környezet kialakításával, amelyben szilárd jellemű qeneráció nevelődik. PENKA DUCHTEVA, a bulgáriai Zsenata dnesz képviselője: — A nők részvétele a társadalmi munkában szocia­lista törvény. Mi teljes mértékben élünk is ezzel a jo­gunkkal. De a tapasztalat azt mutatja, hogy nem vesz­­szük egyenlő arányban igénybe azokat a társadalmi juttatásokat, amelyek hármas funkciónk megkönnyítését szolgálják. Az értelmiségi nők például sokkal jobban ki­használják a szolgáltatásokat, mint az iparban vagy a mezőgazdaságban dolgozók. Ez a tény nem az anya­giakon, hanem a szokásokon alapszik. Lapjainknak a feladata megértetni a nőkkel, hogy mit jelent, ha a szol­gáltatások igénybevételével több szabad időhöz jutnak és ezt önmaguk, csalódjuk javára fordíthatják. VLASTA KOSNAROVA, a Vlasta főszerkesztője: — Minden nap történik va­lami a világban, ami nyugta­lanít, ami aggodalommal tölt el bennünket. Nekünk, a szo­cialista országokban élő nők­nek segítenünk kell szilárdab­bá tenni a békét a Földön. Az emberiség döntő többsége megértette, hogy létét, nyu­galmát csak a szocialista ha­ladás tudja szavatolni. Jövőnk zálogát az internacionalista szolidaritás és segítségnyújtás egységében látjuk. Jelentős eszmei munkát kíván ez a fel­adat a női sajtótól is. De mi felkészülten állunk a felada­tok elé. Nagy alapossággal és felelősséggel végezzük munkánkat, hogy növeljük a dolgozók kezdeményezését, fejlesszük olvasóink társadal­mi felelősségtudatát. Ezek azok a hatóerők, amelyek szocialista társadalmunkat előbbre viszik és megszilárdít­ják hazánk internacionalista egységét.

Next

/
Thumbnails
Contents