Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-27 / 9. szám

otthont teendőket ellátni. S persze mindent kellett végezni. Mondhatom, vasárnap jobban kifáradtam, mint a hét bármelyik napján. A magamfajta munkásnők, akiknek gyermekeik voltak, hétfőn nem pihenten, hanem kifáradva mentek munkába.

Gerzonék, Méhesék lakásában minden megtalálható, ami a mái háziasszony munkáját megkönnyíti: mosógép, porszívó, hűtőszekrény, villanyvasaló, mixer. Délután, kora este van idő a házi munkák elvégzésére, szabad szombaton pedig nagyobb dologba is foghatnak. Így aztán több idő és főleg több kedv jut a szabad idő hasznos kitöltésére.

— A szabad időről is inkább csak mostanában beszélhetünk — folytatja Juricsekné. — Mert akkoriban nem volt a dolgozó nőknek, az anyáknak szabad idejük, örültünk, ha a mindennapi, legszükségesebb tennivalót elvégeztük. A fáradt ember pedig örül, ha lepihenhet. És akkoriban a szabad idő csak azt jelentette, hogy a gyerekekkel sétáltunk egyet a városban. Sem időből, sem pénzből nem futotta többre. A fizetés éppenhogy csak fedezte a háztartás, ruházkodás költségeit, persze nagyon szerény keretek között. Nem szabad idő, de még szabadság sem volt. Én, a dohánygyári vagy lengyári idénymunkás nem tudtam, mi a fizetett szabadság, üdülés, gyógykezelés.

A Gerzon család életében a sza' ad idő megszervezése is a családi

et része. — Jut időm a gyermeknevelésre, a szórakozásra is, — gondolkozik el Gerzonné.

Méhesné még hozzáteszi, hogy az üzem sokat törődik a dolgozók üdültetésével. Két üzemi nyaralójuk van: Sklené Teplicén és Poéúvadlon. A Balatonhoz is eljutottak. A gyerekek pedig pionírtáborban tölthetik a nyarat.

Mindaz, amivel az üzem dolgozó női dicsekednek, büszkélkednek, értük van és általuk van. Mert a dolgozó női, háziasszonyi szerepük mellett arról is szólnunk kell, hogy az önként vállalt társadalmi munkából is kiveszik a részüket. Méhesné, Juricsekné kommunista, Gerzonné párttag jelölt. A szocialista munkabrigád tagjai. Méhesné tagja az üzemi műhelytanácsnak, Juricsekné hosszú évekig szakszervezeti vonalon dolgozott. Ismerik, átérzik asszonytársaik gondjait, és tudják, hogy hova kell fordulni kérelmeikkel, panaszaikkal. Azért, hogy a ' olnapok még szebbek; gazdagab■k legyenek, mint a tegnapok voltak. És azt sem felejtik el, hogy a ma eredményeiből részesülnek holnap. Hogy társadalmi elkötelezettségüket a munkájuk eredménye fejezi ki legjobban, leghitelesebben. S viszonzásul ők a társadalom, — mindannyiunk megbecsülését kapják. A rangot, amely a munkásság társadalmi szerepét jelzi, hagyományait, érdemeit, nevét erősíti.

MEGYERI ANDREA LÖRINCZ KATÓ

Méhes Kórolyné kétgyermekes édesanya, egy műszakban dolgozik

OLAJÁHOZ

Tíz éve szerény kis közlemény jelent meg a szovjet sajtóban arról, hogy Tyumenyben tartályhajóba szivatytyúzták a kutatófúrásból nyert első háromezer tonna olajat, és elindították az Obon a finomítóba. A bejelentés még a Szovjetunióban sem keltett nagy visszhangot, nemhogy külföldön: a hírt nem kapta fel a világsajtó. Ma viszont már aligha akad olyasvalaki, aki ne hallott volna Nyugat-Szibéria gazdag olaj- és gázmezőiről. A tyumenyi olajvidék a Szovjetunió legnagyobb olajtermelő területévé válik: 1974-ben 116 millió tonna fekete aranyat adott. Több mint száz lelőhelyet fedeztek fel itt, ezek egyike található a Szamotlor-tó körzetében.

Már az is lenyűgöző, hogy ezen a hatalmas kiterjedésű lelőhelyen Ilyen rövid idő alatt indult meg a kitermelés. A tatárföldi olajvidéken, ahol röviddel a második világháború befejezése utón kezdődött meg az olajtermelés, egy negyedszázad alatt érték el a százmillió tönnás hozamöt, Tyumenyben Ugyanehhez nyolc évre volt szükség csupán. Ez az összehasonlítás azonban korántsem teljes, ha számításon kívül hagyjuk Nyugat-Szibéria természeti és éghajlati viszonyait.

Szküllához és Kharübdiszhez hasonlóan két rendkívül kedvezőtlen természeti tényező állja el itt az olajhoz vezető utat: nyáron nem lehet dolgozni a járhatatlan ingoványbán, télen hóviharok és a metsző hideg zavarják a munkát.

Ha beköszönt a tavasz, a mocsarakban felenged a fagy, az ezernyi tavon pedig megolvad a jég. Helikopterről nézve ilyenkor olyan ez a táj, mintha hatalmas méretű, soha nem látott árvíz pusztítana itt: millió és millió négyzetkilométernyi terület áll vízben. Víz csillan mindenütt a rügyeiket bontó bokrok között, s magában a tajgában is, nem is szólva a medencékről, a mélyedésekről. A tavaszi hónapokban hihetetlenül sokai dolgoznak az olajbányászok különleges búvárbrigádjai. Több mesterséges sziget teljesen víz alá került, s csak az ő segítségükkel lehet kijavítani és újra beindítani a kutakat, a gépeket.

A fő gondot mégis az okozza, hogy a kép ‘-nyáron sem változik: a terület nyolcvan százaléka víz alatt áll. A süppedékes ingovány elnyel mindent, ami fémből készült, az ideiglenes gerendautak mind mélyebbre süppednek és használhatatlanokká válnak, a teherautók kínlódva, eredménytelenül pörgetik sáros kerekeiket egy helyben, az emberek csípőig érő gumicsizmát viselnek. És ez így van egészen addig, míg be nem áll a tél.

Télen meg tombolnak a szelek, mintha egy csőben dudálnának végig az Obon, az Északi-Jeges tenger felől, s a fagyok ötvenfokosak. Ráadásul a mocsár nem fagy be mindig: ha a hó korán hull le, mielőtt még megfagyott volna a föld, alatta süppedékes marad az ingovány, s a súlyos gépeket álnokul elnyeli.

Ilyen az a vidék, amelynek olajtenger rejtőzik a mélyében.

A főidény a tél.

Ügy tíz évvel ezelőtt a Szovjetunió déli részén fekvő, hagyományos olajvidékekről többezer olajbányász érkezett Tyumenybe. Ezek az emberek, akik szakmájuknál fogva megszokták, hogy a szabad levegőn dolgozzanak, nem pedig tető alatt, itt a szibériai téllel találkoztak. A fúrótornyokon itt csak télen

lehet dolgozni, és csővezetéket és utat építeni is csak télen lehet. Eleinte leküzdhetetlennek tűntek a nehézségek, mára már azonban sajátos, merőben tyumenyi módszereket dolgoztak ki az olajtelepek kiaknázására. Viktor Muravlenko, a Tyumenyi Kőolaj és Földgázkitermelő Vállalat igazgatója, mielőtt Tyumenybe jött volna, a Volga középső szakaszán vezetett egy olajtelepet — ennek most már tíz éve. Akkoriban összesen évi 160 millió tonna fűtőanyagot adtak a Volga menti olajtelepek. Viktor Murovlenko már 1976-ban túl akarja szárnyalni ezt a szintet Szibériában.

Számításaikat arra alapozzák, hogy a tyumenyi olajkutak hálózata továbbrc is rohamos ütemben fejlődik. Kiterjedése ma kelet-nyugat irányban 1000 kilométer, észak-dél ircnyban pedig másfélezer kilométer. A geológusok azonban már újabb olajmezőket fedeztek fel a sarkkörön túl. Újabb másfél ezer kilométert kell meghódítani, és ki kell jutni az Észak-Jeges-tenger partjára. Észa < felé most már a nyugat-szibériai mo csarakban kiépített ipari hídfőállásból folytatják az előrenyomulást.

Az olajbányászok igyekeznek ott maradni a geológusok sarkában, a geológusok pedig mind mélyebben hatolnak a tajgóba és a tundrába.

Ha már a geológusokról beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy kiadásaik felét az emberek és a felszerelés légi szállításának költségei teszik ki. Igaz a tréfás mondás, hogy Nyugat-Szibériában helikopterek és repülőgépek nélkül lépni sem lehet, s ez persze mór nemcsak- a geológusokra vonatkozik.

A repülőgépeknek itt tavaly is közel egymillió utasuk volt. Persze nem olyanyok, akik jegyet vásárolnak és az Aeroflot menetrendszerű járatait veszik igénybe, hanem olyanok, akik munkahelyükre járnak repülőgéppel. Más városokban a munkások autóbuszon vagy autón mennek munkába, itt repülőgépen és helikopteren utaznak száz és száz kilométert. Van, aki Tyumenyben lakik és a sarkkörön túl dolgozik. Még

ha drága is ez a megoldás, mégis célszerűbb mint ideiglenes lakótelepeket építeni a tundrában.

Utak a mocsarakon át.

Érdekes tény mutatja, milyen szerepük van itt az utaknak. A Tyumenyből a Szamotlorra vezető első téli utat, ,az élet útjának" nevezték, akárcsak azt, ameiy a második világháborúban a Ladoga-tó jegén a fasiszták által körülzárt Leningrádba vezetett. Igaz, napjainkban a tyumenyi téli út már veszít jelentőségéből: a vasútvonal csaknem Nyizsevartovszkig ér.

Érdekes, hogy szemben a „Nagy Földdel" ahogy errefelé az emberlakta vidékeket nevezik, Szamotlor környékén főforgalmú autóutakat csak télen lehet építeni, amikor a mocsarak fenékig befagynak, Itt a betonutat a tóban kell építenünk. Ezt is télen végezzük: eifűrészeljük a jeget, exkavátorokkal teherautókra rakjuk és arrébb visszük. Azután kiemeljük a tófenékről a teljesen szétkorhadt tőzeget. A helyére kemény tőzeget, majd földet és más anyagokat rakunk. Rendkívül fáradságos, bonyolult munka ez.

Rjabcsenyuk annak idején résztvett a Pamírban a Frunce—Os hegyi út építésében, ahol a talajgyaluk előtt robbanták haladtak, és a szó szoros érteimé ben sziklákba vágták a híres hegyi utat.

Mégis azt vallja, hogy Tyumenyben sokkal nehezebb utat építeni, és mint a számok bizonyítják, drágább is, mint a hegyekben.

A tyumenyi olajmezők meghódítása nagy erőfeszítést, óriási beruházásokat, rengeteg gépet és berendezést követet. Csak a Tyumenyi Kőolaj és Földgázkitermelő Vállalat évi költségvetése megközelíti az egymilliárd rubelt.

Napjainkban azonban már sok millió tonna fűtőanyag árad Nyugat-Szibériaból az olajvezetékeken. Maga a vidéis átalakul, megteremtették a feltételeket Észak olaj- és gázkincseinek tovább kiaknázásához.

Átvéve a Szovjetunió című lapból