Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-27 / 9. szám
(jj]UNKÁSNAK LENNI.. A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a Nő szerkesztőségének közös riportja — Szilvia, a nagyobbik lányunk óvodás, ősszel iskolába megy. A kisebbikkel egyelőre édesanyám van otthon, aki szívesen vállalta, ősztől már ő is az üzemi óvodát látogatja majd. Mi, gyerekes anyák, egy műszakban dolgozunk, úgy, hogy a délutánt, estét együtt tölti a család. — Valóban nem szükségmegoldás, hogy a nagymamák vigyázzanak a gyerekekre, — veszi át a szót Juricsekné. — Hiszen az üzemnek óvodája, bölcsődéje van, az anyák táppénzes betegállományban vannak, ha gyermekük megbetegszik, szülés után pedig 2—3 évre is otthon maradhatnak. Amikor én voltam fiatal asszony, szülési szabadság nem volt. Ugyanúgy, ha a gyermek megbetegedett, senki sem törődött a dolgozó anyával. Ha volt ismerőse, ahová elvihette gyermekét, míg ő dolgozott, akkor szerencsés volt. Ha nem volt segítsége, otthon maradt, persze kereset nélkül... A mai munkásnőknek nemcsak a munkakörülményeik változtak meg, haCerzon Antalné három éve dolgozik az üzemben Az üzemben több mint kétezer nő dolgozik C— z A Nővé Zámky-i (érsekújvári) Elektrosvit termékeit nem kell külön bemutatnunk olvasóinknak. Azt talán mégis kevesebben tudják, hogy az üzem csaknem négyezer dolgozójának több mint a fele nő. Zömében munkásnők, akiket már hosszú évek emléke köt munkahelyükhöz, s akiknek mindennapi dolgos, építő munkája biztosítja a gyár jó hírnevét. És fiatalok is dolgoznak itt, akik a munkásnemzedék utánpótlásai, akik ma, felszabadulásunk harmincadik évében más körülmények között dolgozna'k, élnek, mint a velük egy munkapadnál dolgozó, de két-három évtizeddel ezelőtt induló munkásnők. — Ezekről a változásokról mi, az idősebb nemzedék tagjai tudnánk legtöbbeszélni, — kezdi az emlékezését Juricsek Imréné, az Elektrosvit munkásnője. — Én tizenhét éves koromtól dolgozom. Csak idénymunkát végeztem, mert állandó munkahelyhez nem jutottam. Télen a dohánygyárban, nyáron meg a lehgyárban dolgoztam néhány hónapig. De azt is csak addig, amíg férjhez nem mentem és gyerekeket nem szültem. Pedig a keresetemre nagy szükség lett volna a családban... Csak jóval később, amikor édesanyám a saját gyermekeit felnevelte, és elvállalta az enyéimet, állhattam újra munkába. Ez persze azt jelentette, hogy együtt laktunk a szüleimmel, két nagy család egy fedél alatt. Kezdetben csak szoba-konyhás lakásban, később ugyan kétszobás hajlékhoz jutottunk, de ez meg vizes, egészségtelen volt. Rendes, megfelelő otthont csak a felszabadulás Az üzemi óvodában. Közöttük van Méhes Szilvia is. után tudtunk teremteni, amikor a városban megkezdődött az építkezés. A legelsők között kaptunk lakást. Gerzon Antalné szintén tizenhét éves korától dolgozik. Előbb a Tesla, három éve pedig az Elektrosvit munkásnője. — Fiatalon, tizenhét évesen mentem férjhez, — kapcsolódik a beszélgetésbe. — Kezdetben szüleimnél laktunk, de hamarosan kaptunk lakást. Most kétszobás, összkomfortos otthonunk van. Két gyermekünk a lakhelyhez közeli óvodába jár, semmi sem akadályozza, hogy dolgozhassak. Méhes Károlyné ugyancsak az Elektrosvit fiatal dolgozója, két gyermek édesanyja. nem munkájuk eredményeképpen a kitermelt javakból is másképp részesülnek, mint elődeik. Juricsekné elmondja, hogy harminc évvel ezelőtt a legnagyobb eredmény az volt, ha egy kis családi házat fel tudtak építeni. De az igazán csak egy nagyon szerény családi házat jelentett. Egyszerű berendezéssel, szerencsés esetben kis kerttel, ahol a zöldség, a télire való megtermett. — Nekem húsz kerek esztendőt kellett várnom — mondja Juricsekné —, amíg ez a célom, álmom valóra vált. De berendezni is már csak akkor tudtuk, amikor a legidősebb fiam dolgozni kezdett. Ma kölcsönt kapnak a fiatalok, de Juricsek Imréné össze tudja hasonlítani a régi és az új munkakörülményeket Szinte természetes, hogy ebbe beletartozik a mai modern konyha felszerelése, a beépített bútorok, a háztartási gépek, amelyek kétségtelenül igen megkönnyítik a háziasszony munkáját, ezáltal időt takarít meg. — Egy régi háztartást össze sem lehet hasonlítani a maival, — mondja Juricsekné. — Azelőtt nyolc, kilenc órát dolgoztunk a gyárban. De úgy is volt, hogy este kilenckor, tízkor kerültünk haza. Persze szombaton is munkanap volt. A vasárnap pedig nem a pihenés napja volt, hanem az otthoni nagytakarításé, nagymosásé. Mert aki a hét minden napján fáradtan és későn tért haza, az 'csak vasárnap ért rá az "<t> •M *0) még enélkül is néhány év alatt fészket rakhatnak, otthont teremthetnek. Gerzonné megerősíti az imént mondottakat. — Ahol két kereső van a családban, mindenre jut. Mi jól keresünk, takarékoskodunk, most éppen a lakás berendezésén van a sor. Később, felnőnek a gyerekek, több kiadás lesz rájuk. Meg aztán szórakozásra, üdülésre is kell valamit fordítani. — S talán még autóra is lehetne gyűjteni? — Autónk már van, — hangzik a természetes válasz ... Méhesék nyolc éve vannak együtt, saját házukban laknak. — Kényelmes, megfelelő lakás. Központi fűtésünk van, meleg víz, összkomfort, Már be is rendeztük. Mindenünk megvan, amire vágytunk. Azért továbbra is takarékoskodunk, hiszen az ember mindig tervezget. A kényelmes, összkomfortos lakás azért önmagában még nem végcél. £ Г ■o > о 'ö -C D —1
