Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-20 / 8. szám
A nő mm szerepben Lapunk 6. számában vitát indítottunk arról, hogyan élünk, dolgozunk, érvényesülünk hármas szerepkörünkben. Szeretnénk felmérni, mit értünk el, mennyit nőttünk emberként, anyaként, közéleti és termelő munkát végző dolgozóként. Olvasóink véleménye alapján képet akarunk nyerni arról, hogy eredményeinket összegezve mire van még szükségünk ahhoz, hogy egyéniségünk, képességeink, küldetésünk kibontakoztatása elképzeléseinkkel, korunk asszonyáról alkotott képünkkel összhangban legyen. Vitánkban helyet adunk azoknak a vallomásoknak, amelyek feltárják a családokban élő elavult szokások, nézetek visszahúzó erejét. Megszólaltatjuk a szakembereket, megkérdezzük a fiatalokat, milyennek képzelik a szocialista társadalom nőtlpusát, a szocialista családot. Közzétesszük azoknak a nőknek a levelét, akik úgy érzik, nekik sikerült — az ő családjuk, életük olyan, amilyennek szocialista társadalmunk lehetőségei, igényei közepette lennie kell. Helyet adunk azoknak az elemzéseknek is, amelyek járásonként, községenként mérik fel, hogy szabadságunk harminc esztendeje alatt hogyan változott meg a nők helyzete, mire van még szükség ahhoz, hogy hármas szerepkörük betöltését maradéktalanul vállalhassák, teljesíthessék. Már megérkeztek vitánkba olvasóink hozzászólásai, levelei: ÉN IS ÍGY ÉLEK Felelősségteljes beosztásban, társadalmi munkát végezve, anyaként. Nem is tudnék másképpen, csak Így, állandóan tevékenykedve. Nem mondom, hogy könnyű. Gyakran vagyok fáradt. Nagyon be kell osztanom minden percemet, hogy mindenre jusson időm, amire kell. Gyermekeimre, háztartási munkára, itt-ott egyegy színházlátogatásra, kirándulásra — olvasásra, tanulásra. Szerintem azonban csak így érdemes élni. Jó gyermekeim vannak, megértő férjem. Az otthoni tennivalókat megosztjuk — és beosztjuk a keresetünket is. Ha engem kérdeznek, miért nem tud még így élni sok asszony, anya — akkor azt mondom, azért, mert nem tudnak az idejükkel bánni, nem tudnak gazdálkodni az erejükkel. Mert vegyük a házimunkát. Mit csinál az a nő, hogyan csinálja, aki csak háziasszony? Kényelmesen kel fel, szellőzteti az ágyneműt — majd elrakja dél felé, van rá ideje. Kilenc, tizenegy között bevásárol, megáll a szomszédasszonyokkal pletykálni. Telik szépen az idő... aztán sietve főz, majd összetöri magát, hogy meglegyen az ebéd, mire megérkeznek az iskolából a gyerekek. Persze, akkor még minden szerteszét van. Most még az ebéd velejárói is — az edények, zöldséghulladék, szemét. És még az ágyneműt sem rakta el. Kapkodva mindent rendbe tesz — háromig el is készül vele. A gyerekek sajnálkozva nézik, szegény anyu, mennyi a dolga. Bűntudattal ülnek le tanulni, vagy segítenek egy kicsit, hogy miattuk „feláldozza magát“ a mama. Mindezt a dolgozó nő is elvégzi. De hogyan? A gyerekek reggel — iskolába indulás előtt szellőztetik, elrakják az ágyneműt, a papa becsomagolja a tízórait, a mama reggelit készít, gyorsan helyrerakja a távozás előtt a ruhát-cipőt, elmossa a csészéket, kistányérokat. Délután az vásárol be, aki leghamarább hazaér. Legtöbbször a nagyobb gyerek, vagy a papa. A mama hazaérkezik, egy óra alatt elkészíti a vacsorát. A mosogatás a többiek dolga — ő közben az apró, hét közben szükséges dolgokat kimossa. Nyolckor már együtt ülhetnek lecke, tévé, könyv, újság mellett. A vacsora nem volt munkaigényes — hiszen üzemi konyhában, napköziben ebédelnek. Szombaton takarítás, mosás, főzés — közösen, vasárnap kirándulhat, vendégségbe mehet a család. Azt hiszik idealizáltam? Nemi Mi így élünk. Sajnálom azt a sok elpocsékolt időt, amit a „háziasszonyok" pletykálkodással, rossz munkabeosztással veszítenek el, közben játsszák a mártírt, hogy a családjukért áldozzák fel magukat. És még minket irigyelnek, hogy azért nézünk ki jobban, mert nekünk, dolgozó nőknek telik rál Nem azon múlik, hogy telik, vagy nem telik, hanem azon, hogy adunk magunkra! Törődünk a hajunkkal, ruhánkkal, nem sajnáljuk arckrémre, lakkra, rúzsra a pénzt. A tespedés, kényelmeskedés, fásultság helyett okosabban, intenzivebben, teljesebben kellene azoknak is élni, akik minden áron Ilyen felesleges „áldozatokat" akarnak hozni — amire sem a társadalomnak, sem a családnak nincs szüksége. Meg a férjnek sem, hiszen az sem mártir-arcot, hanem tevékeny, elégedett, mindig frissen gondolkodó társat akar manapság, nem rabszolga-feleséget — hanem társnak való embert. Erre gondoljon kedves Éva, ha döntenie kell I Vállalja a szép megbízást, az új munkakört. Ne féljen, On és családja csak nyerhet azáltal, ha magabiztos, tekintélyt érdemlő, okos és gondos anyát — feleséget — dolgozót becsülhetnek Önben. Zágonyi Mihályné, Bratislava Továbbra is várjuk olvasóink hozzászólását, leveleit. A borítékra ne felejtsék el ráírni .vitánk címét: „A nő hármas szerepben". lünk a tiszta szobában, az egyszerű bútorok között, amelyek úgy állnak, mintha most tették volna oda őket. Pedig ki tudja, hány évtizede van már ez így. Egy különös érzés támad bennem: itt, ebben a szobában megállt az Idő. Az új világot csak néhány apróság, a műanyag asztalterítő, a nagy világos ablak, vagy az új függöny érzékelteti. Borcsa néni, mintha csak a gondolataimat olvasná, megszólal: — Olyanok ezek, mint én magam. Együtt öregedtünk meg... Hiába is mondaná neki a menye, a fia vagy a lánya, hogy másként is élhetne, például úgy, mint ők, mert nem kell már garasoskodni, van miből venni. Borcsa néni ebbe nem egyezne bele. De nem is mondják. Miért vennék el tőle az 6 megszokott világát, miért kényszerítenék arra, hogy más ember legyen, mint ahogy megszokta. Meg aztán Borcsa néninek a vérében van a takarékoskodás. Ö úgy tanulta meg, hogy a pénzt gyűjtögetni kell és nem elkölteni, mert a holnapra is gondolni kell. A holnapra, amely csaknem hetven esztendőn keresztül rettegésben tartotta. Hogyan is érthetné ‘meg a kilencvenhét esztendejével a mát, amikor élete nagy részét azzal a tudattal élte le, hogy a szegény embernek minden fillérét a fogához kell vernie, hogy megélhessen. А гш ágya mellett ülök, a kezét nézem. Az ХЖЖ4 agyondolgozott, elformátlanodott ujjait, amellyel a takarót simogatja. Mennyit dolgozhattak életében a bütykös ujjak?... Alig jegyezgetek. Nem kell, mert élő regény, amit elmond, nem lehet elfelejteni. Nézem és csodálom az emlékezőtehetségét, a szellemi frisseségét, kiváló hallását, jó látását, optimizmusát és életszeretetét, amely átszövi egész lényét. — Kilencvenhét éves múltam. Most volt a születésnapom. Jót és szépet csak az utolsó harminc év alatt éltem. Most haljak meg, amikor olyan jó élni? Hát mondja, lelkem, nincs igazam? Igaz is, maga nem ismerte az urakat. Most mindenki úgy élhet, mint azok ... Borcsa néni, tudja-e, kik kergették el őket? — Hogyne tudnám! Hiszen láttam, ismertem őket: az oroszok. Nagyon jól tették, áldja meg őket az ég... Sok koldust láttam azelőtt az életemben. A nyitrai piac, az utcasarkok, de a falvak is tele voltak velük. Az egyik táncolt, a másik énekelt, a harmadik imádkozva könyörgött pár fillérért. Jaj, mennyien voltak! Se ruhájuk, se cipőjük, a zöld hulladékot szedték össze á földről, és azt rágcsálták. Aztán vándoroltak, egy tál levesért munkát kértek. Szállást a fészer alatt, ahol éjszakára meghúzhatták magukat. De kevesen merték befogadni őket, féltek, hogy elhúznak valamit. fi ® intér Borcsa néni Brané (Berencs) legidő*- sebb lakosa. Ott született, és ott élte meg azt a szép kort, amellyel kevés ember dicsekedhet. Fia, József, közel négy évtizeddel ezelőtt hozta a feleségét a szülői házba. Borcsa néni azóta együtt él a menyével, akit Irén néninek MÉG HOGY ÉN NEM TÖRŐDTEM VELE! Magának fogalma sincs, hogy milyen rosszindulatúak, mit rosszindulatnak, kimondottan gonoszak az emberek. Azt merik mondani, hogy nem törődtem rendesen a fiammal, bitangjában hagytam, s most azért, mert hogy a kutya se törődött vele, került megint ebbe a slamasztikába? Hát tudja mit, akármit beszélnek, minden csúf rágalom! Hát nem adtam meg neki mindent a világon?.' Ügy gondoskodtam róla már kis korától, hogy sohase volt beteg, mindent megkapott, Пду etettük, hogy megnézheti, milyen vasgyáré lett belőle, meg ágy öltöztettük, mint egy kis herceget. Bezteg, amikor én gyerek voltam, hol volt meg az, ami neki?! Mikor hazajöttünk az iskolából megtanultuk a leckét, aztán gyerünk: fát vágni, szenet hordani, ezt, azt megcsinálni a ház körül. Ennek? Ennek aztán soha semmit sem kellett otthon csinálni, mert még bejárónőt
