Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-20 / 8. szám
iránt is. Az üvegvitrinek állandó kiállítási anyagai mellett egymást váltják a képzőművészeti-, a tudományos-, közéleti és népművelő célzatú kiállításai. Csak természetes, hogy hozzájárult a Jókai-ünnepségek gazdagításához is! Mint arról Kajtár József elvtárs, a múzeum igazgatója tájékoztat, ez a hozzájárulás nem csak alkalmi jellegű. Mivel szükségesnek ítélték — a Városi nemzeti bizottság úgy döntött, hogy egy három helyiségből álló állandó Jókai Emlékmúzeumot létesít a görögkeleti templom melletti eddigi lakóházban. A három emlékszoba berendezését a Dunamenti Múzeum vállalta. — Örömmel mondhatom — nyilatkozott Kajtár elvtárs —, hogy gazdag anyag áll rendelkezésünkre: fényképmásolatok Jókai komáromi életéről, több regényének eredeti kézirata, családi és baráti levelezése, az édesanyja rokkája, egy kanapé, amelynek támlájára a huzatot Asztalos Etelka, Jókai első szerelme hímezte, egy szép sublót, egy bőr ülőgarnitúra, az íróasztala és egy iróállvány a volt Jókai Egyesület hagyatékából, a centenárium idejéből. — Vannak eredeti virág-rajzaink is Jókaitól, valamint egy olajfestmény, amelyen Konkoly- Thege Eleket, a csillagász édesapját festette le. A Feszty-családtól vásároltuk meg, mint azt a sétabotot is, amélynek női aktot ábrázoló csontfogantyúját az író faragta ki. Az emléktárgyakat hordozható sárgaréz toll- és tintatartó, komáromi rokonainak és barátainak dedikált fényképei és személyi okmányai egészítik ki. Regényei közül csak a Komáromban írt „Hétköznapok“ 1846-ban megjelent első kiadása kerül kiállításra. Az érdeklődők számára különlegességet jeleni majd Tímár — az Aranyember — sírjának felbontásakor elég jó, restaurálható állapotban elő-Bende István elvtárs kezében az Emil Venkov szobrászművész-tervezte plakettel, amely Komárno (Komárom) város díja lesz az idei Jókai-napokon-L. О о sikerült zsinóros öltözéke. A közönséget azonban egyelőre még egy kis türelemre kell intenünk, mert az emlékszobákat csak májusban, a Jókainapok alkalmából nyitjuk meg. FELFEDEZTEM E NŐBEN A FEJLŐDÉS CSODÁLATOS IVÉT Hasonlóképpen májusra, a Jókai-napok megnyitására készül a Kőszívű ember fiai színrevitelével a komáromi Magyar Területi Színház. Konrád Józseffel, a darab rendezőjével beszélgetünk a színrevitel körülményeiről. — A Kőszívű ember fiait elsőként Hevesi Sándor, majd Földes Mihály dolgozta át, mi pedig most Kopányi Györgyöt kértük fel egy új koncepciójú beállításra. Mint azt Kopányi készülő műsorfüzetünk számára is megfogalmazta: „A drámában szereplő Baradlayné az eddigi változatokban egyesegyedül a fiaiért harcoló nőstényoroszlán volt... Felfedeztem e nőben a kínban edződő, a környezetével szakító, a hatalommal szembeszegülő nő fejlődésének csodálatos ívét is — ami eddig mellékessé degradálódott...“ — Jókaitól eddig még csak az Aranyembert játszottuk az 1954—55-ös évadban — mondta Konrád rendező. — Most már több, biztosabb dramaturgiai és rendezői tapasztalattal nyúlunk Lőrincz Margit játszotta annak idején az Aranyemberben Athalie szerepét az újabb műhöz, anélkül, hogy annak „jókaiságát“ megsértenénk. A kétrészes, 16 képből álló darabot március végén kezdjük próbálni, kettős szereposztásban. Érdekesnek ígérkezik a kétféle színészi alkat által kétféle nyomatékkai: egy gyengédebb, nőiesebb (Ferenczy Anna), és egy energikusabb (Lőrincz Margit) — Baradlayné megjelenítése. A bárónőt Udvardy Anna és Szentpétery Ary, Ödönt Dráfy Mátyás, Richárdot Ropog József, Jenőt Póthe István, Palwitz Ottót Holocsy István, Rideghváry Bencét Turner Zsiga viszi színpadra. Gondot számunkra egyelőre csak a 16 kép váltásához bizony most nagyon hiányzó műszaki berendezés, a forgószínpad hiánya jelent. Távlatilag azonban azzal vigasztalódunk, hogy már komoly tárgyalások folynak az új színházépület építésének megkezdéséről. Derűlátóbb befejezést nem is találhattunk volna ehhez a Komárno (Komárom) városában tett kulturális körsétához, amelyet a februári hűvös szélben a dérlepte szigeti filagóriánál kezdtünk el és amelynek igazi befejezése az idei Jókai-év végén lesz. Beleférnek majd a Csemadok KB és a Népművelési Intézet rendezésében sorra kerülő Jókai-napok, az ugyancsak májusra tervezett — a kerületi és járási könyvtárral közösen szervezett — szeminárium: Jókai a szlovák irodalomban címen, valamint a Csemadok komáromi helyi szervezetének és más helyi kultúrintézménynek rendezvényei, programjukban a 150 évesen is örökifjú Jókaira, az általa annyira óhajtott, nekünk már felvirradt szabadságra — és mint azt a színház dramaturgiája is teszi — a nők idei nemzetközi évében egy kicsit a nőkérdésre is összpontosítva. IA rendbehozott szigeti filagória L. GALY OLGA Ebben a házban nevelkedett az ifjú Jókai NÉMETH IZABELLA * Ijjig' BS írta történet Éhesen, megalázva Reggel mindig úgy mentem iskolába, hogy nem kaptam reggelit, csak édesanyám dugott néha valamit a zsebembe, ha volt mit. Apám mindig azt mondta, éhes hassal jobban oda lehet figyelni a tanító néni magyarázatára. Édesanyám nem mert ellenkezni, és ha már látta az én szomorú arcomat, azt mondotta: Kislányom a kenyérke még alszik, majd ha hazajössz, lesz ebéd és eszel. Nem tudtam, hogy édesanyáméknak nagyon kell takarékoskodniuk, hogy törleszteni tudják a házépítésre fölvett kölcsönt. Én reggel mindig éhes voltam, de az iskola örömei részben feledtették velem az éhségemet. A szemem le nem vettem a tanító néniről, ha magyarázta azt, amiről tanultunk. Ha tizenegy órakor vége volt a tanításnak, siettem haza segíteni édesanyámnak. És ha már elment valahová dolgozni, ki volt téve az ebéd, ehettem. Tanulni otthon nem igen volt szabad, mert mostohaapám mindig azt mondta : Azért van az iskola, hogy ott tanulj, itthon segítened kell, amiért enni kapsz. Egy nagyon fájó esetet említek meg, ami megtörtént velem. Sajnálom, de megtettem. Egyik nap nagyon elfogott az éhség, de talán azért, mert láttam hogy az egyik kislány sült húst evett. Hentes lánya volt. Majd meghasadt a szívem, hogy milyen jó a gazdagoknak, azok akkor ehetnek, amikor éhesek. És ez az iskolatársnőm nem bírta megenni azt a húst, amit a szülei adtak neki. Láttam, hogy az ablakba tette, amit meghagyott. Engem annyira bántott már az éhség, hogy kicsöngetéskor, amikor nem látta senki, elvettem azt a darabka húst és megettem. Nagyon szégyelltem magamat amiért ezt csináltam, de valami föllázadt bennem, hogy én mindig éhes vagyok, és vannak olyanok, akiknek olyan sokjuk van, hogy kifog rajtuk, olyan jól élnek. A tisztelendő úr azt tanította a hittanórán, hogy a másét elvenni bűn, de én már akkor gyerekesszemmel tudtam, hogy amikor azt a kis darabka húst elvittem, nem követhettem el bűnt. Igen, mert azt gondoltam, hogy isten minden embert azért teremtett erre a földre, hogy dolgozzon, de legyen ennivalója is. És én azt tapasztaltam, hogy mi szegény proletárok sokat dolgoztunk a gazdákra, és ők húst is ehettek, amikor akartak, nekünk meg vagy jutott ennivaló, vagy nem. Nem értettem én még akkor az okát. Én igazságtalanságot láttam ebben és az egyik hittanórán meg is mondtam a papnak, hogy miért teremtett a jó isten éhező embereket is a földre, vagyis szegényeket? Azt mondta, ez a világ rendje, mert dolgozni is kell valakinek. Többet nem mertem kérdezni, mert féltem hogy megver. Mert bizony sokszor, ha valaki nem tudta a hittant, fölfektette a pad tetejére és jól elverte. (folytatjuk)
