Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-20 / 51-52. szám
hogy r>»m oz újságíró váratlan megtelenése okozta, hanem az, hogy a »rigód tagjai n«m mindennapi perceket élnek át. Most indítják félévi generálellenőrzés és javítás után az egye* áramfejlesztő blokkot, Ebben a pillanatban éppen azt várják, mikor lesz a kazánban annyi víz, hogy begyújthassák a szénporégőket. Csatlós István brigádvezető is, miközben velünk beszél, szemével a fényjelzéseket figyeli, percenként a telefonhoz ugrik, veszi és adja az irányító parancsokat. Nincs sok Idő a társalgásra. Félmondatokból tudom meg, hogy a brigád tagjai kötelezettséget vállaltak, mely szerint abban a műszakban, amelyben ők dolgoznak, a termelésben nem fordul elő ember által okozott hiba. Bizonyos berendezéseket pedig szocialista gondozásba vettek. Ezenkívül vállalták azt Is, hogy az üzem most épülő rekreációs központján tíz-tíz órát ledolgoznak. Ugyanannyi árét segített minden egyes brigádtag a Kriíovská Liesková-i szövetkezetben az őszi betakarításnál. A kulturális tevékenységük közül meg kell említenem a Szovjetunióról rendezett nagysikerű kvízt, és az évente megszervezett társas utazásokat. Egy fényjelzés és egy telefonhívás között azt is megtudom, hogy a műszaki dolgozók legnagyobb gondja Itt az üzemi konyha, A második és harmadik műszakban dolgozók nem jutnak meleg ételhez, de a büfében még száraz kosztat sem vásárolhatnak, mert az fél négytől zárva van. Pedig milyen jó lenne a főtt vacsora, vagy éjfél után a meleg étel... Gojdics József a brigád legidősebbje, az üzemi tanács tagja iehangoltan feleli kíváncsiskodásomra: •— Sajnos nincs, és amíg nem lesz saját üzemi konyhánk, vagyis amíg a RAJ és a Jednota biztosítja az üzem területén a dolgozók étkeztetését, ezt a problémát meg sem tudjuk oldani. Talán majd, ha az új üzemi konyha felépül... Panaszként hangzik, de ugyanekkor hozzáteszik, azért van ez, mert aránylag fiatal még az üzemük, és a kezdeti nehézségeket eddig nem sikerült mindenben kiküszöbölni, Különben a dolgozókról eléggé gondoskodnak itt. Például a családosok rövid időn belül lakást kaphatnak az üzem Veiké Kapuiany-i (nagykaposi) lakótelepén, ahonnan autóbuszok hozzák a dolgozókat az üzem kapujáig, A lakótelepen klubot és mozltermet is építenek számukra, fürdő és fedett jégpálya Is lesz. Sok mindenről beszélnénk még, de a műszerek jelzik: a kazánban elegendő a víz, bekapcsolhatják a termelésbe az egyes blokkot. Ez pedig számunkra azt jelenti, hogy búcsút vehetünk levélírónktól és szorgalmas brigádjától, mert a műszak végéig már Juj tű > uuu. Z < I IrtIrt 0 au i 0 Qt 0 0 2. A laboratórium három dolgozója: Eszenyi Júlia (bal oldalról), Kiss Mária és Lesiíanská Márta 3. A 36 tagú, ezüst fokozatot viselő brigád'héhány tagja 4. A vojany-i (vaján!) hőerőmű egy része madártávlatból nem lesz több idejük számunkra. Hagyjuk őket dolgozni. Munkájuk megbecsült és nélkülözhetetlen. A villanyáramot, a fényt küldik nekünk. Epilógus Ha karácsony estéjén a fényben tündöklő fenyőfa mellett összegyűl a család, és a lámpák csillogó fénye megvilágítja arcunkat, gondoljunk egy pillanatra arra, hogy Csatlós István 36 tagú szocialista brigádja és a vajánl hőerőmű sok száz dolgozója ezen az estén nincs a családja körében. Az ünnep tényei helyett a gépek, berendezések fényjelzéseit figyelik, őrt állnak a fény bölcsőjénél, hogy mi teljes szépségében, tiszta ragyogásában élvezhessük azt. KÉT RÉGI KÉP Egy asszony siet az úton, kezében nehéz táska. Mire a városszéli házhoz ér, el is fárad. Kulcsokat csörget. Egy pillanatra végigsimogatja szemével a kopaszodó fákat, az ősz megkésett virágait, aztán gondosan bezárja a kaput, az ajtót. Ide úgysem jön senki. . . Sietett. Pedig csak a szélben hajladozó virágok fogadták köszönését, és csak a falak visszhangozták sóhaját. Ki tudja hányadszor. Hiszen évek óta él így, egyedül. Valamikor régen, minden másképp volt, A férjével közösen tervezték az éveiket, napjaikat. Takaros házat építettek, a nagy kertet teleültették gyümölcsfákkal, télire való zöldséggel. Az udvarban megfért mindenfajta háziállat. Nyoma sem volt ebben a házban a szomorúságnak, félelemnek, magánynak, amíg együtt volt a család. Aztán nem sokkal azután, hogy a lánya férjhez ment és elköltözött a családi házból, bekövetkezett a tragédia. Férje, egy óvatlan pillanatban leszédült a tetőről, és súlyos baleset érte. Néhány hónapig reménykedett, hogy megmentik, meggyógyítják az orvosok, de Genovéva asszony egyedül maradt. Felejteni akarta a fájó sebeit, a munkájába temetkezett. Kezén megkeményedett a bőr, a hétköznapok összefolytak az ünnepnapokkal. Meg is volt a látszata! Olyan takaros házat rendezett be magának, hogy sokáig mondogatta is: Nincs az a férfi, akinek a kedvéért itthagyná az otthonát! Pedig valójában vágyott arra, hogy esténként leüljön valaki mellé, és elmondja neki örömét, gondját. S ahogy az évek teltek, egyre többször jutott eszébe, hogy társra Vágyik, akivel néha a kevesebb is többet jelenthet. ., Egyszer nagyon megbetegedett. Egyedül volt, mint mindig. Innen még a szomszéd is messze van, az sem hallja meg a kiáltást. Elfogta a félelem. Talán még sohasem fájt ennyire az egyedüllét, a támasz nélküli magány. Amikor fölépült, elhatározta: találni akar valakit, akivel összeköti életét, akinek támasza lesz, s akitől ugyanezt kapja majd viszonzásul . . . Találnia kell valakit. ♦ # + Kulacs József még nem tudta azt, milyen a szép, harmonikus családi élet. Bar már elmúlt negyvenéves, még nem találkozott olyan asszonnyal, akivel megoszthatta volna életének minden titkát. Igaz. nemigen volt rá alkalma, hogv lányok után nézzen. Amikor a faluban megalakult a szövetkezet, elsőként lépett be. Kertész volt. Kemény harc folyt a mindennapok eredményéért. Állandóan a kertészetben volt, minden tenyérnyi helyet be akart ültetni, vetni akart, és nem volt szebb, igazibb öröme, mint munkájának gyümölcse ... A bátyjával élt együtt, a családi házban. Megfőztek, kitakarítottak, Csakhogy beteg bátyja hamar itthagyta. Rászakadt a teljes magány^ Amikor késő este hazatért a munkából, ^ nem várta senki, hideg és barátságtalan volt a lakás, nem gőzölgött a meleg vacsora. S ami még ennél is jobban fájt: senki sem kérdezte meg tőle: hány láda paprikát szedtek le, mennyi a paradicsom, az uborka? Meleg emberi szóra vágyott, hogy szebbnek lássa a paprika zöldjét, a paradicsom pirosát, hogy gazdagabbnak érezze saját életét . , , TALÁLKOZÁS A töprengés negyedórái egyformán érlelték az elhatározást: találkoznom kell valakivel, akivel megoszthatom magányomat, aki jó társam lenne. De hogyan ... Talán mégiscsak hallgatni kellene az ismerősökre, a szomszédokra, akik jóindulatból, emberi együttérzésből akarnak segíteni. Talán még sincs abban semmi kivetni való, ha válaszolok egy levélre, egy ... újsághirdetésre .. . És tollat fogtak. Három-négy sorba tömörítették bele vágyukat, céljukat, elhatározásukat. Három-négy sorba, amelyből érezni lehetett az őszinteséget, a szándékot, amely arr^-biztatott, hogy bizalmat, szeretetet, megbecsülést ajándékozzanak egymásnak . . . Tétovázva, szégyenérzetükkel viaskodva, de reménykedve írták meg levelüket: „Fáj a magány . . . Társat keresek .. . Megértő felesége lennék ... Jószándékú asszony levelét várom . ..“ A borítékra pedig ezt írták: NŐ szerkesztősége, Bratislava ... „Szeretnék rátalálni“.,, rovat... A levél eljutott a címzetthez, Utána még váltottak néhányat, és végül személyesen is találkoztak. Alig két hónap telt el, s a Szeretnék rátalálni rovat vezetője kedves levelet kapott: őrömmel tudatjuk, hogy összeházasodtunk . ., Most, egy évvel az esemény után, már könnyebb beszélni, hiszen mindketten tudják, hogy nem tévedtek: Kulacs József: „Megmondtam én őszintén, szeretem a szépet és a jót. Gondold meg! Ha eljössz, semmiben sem lesz hiányod!“ Kulacs Józsefné: „Nem sokat gondolkoztam. Ilyen jó embert úgysem találok. Mégis otthagytam a megszo^ kott, szép lakásom, kertem. És volt erőm vállalni azt, hogy itt, az új otthonomban mindent elölről kezdünk. Elölről, hiszen az öreg lakást teljesen lebontottuk, és bármennyire hihetetlen, hat hónap alatt újat építettünk: Négyszobás, központi fűtéssel, vízvezetékkel ellátott, összkomfortos lakást. Falusi viszonylatban álmodni sem lehet jobbat, kényelmesebbet. A rózsatöveket is elhoztam, ide ültetem a ház koré ... Szebb ez az otthonom, mint valaha volt... És többé nem kell bezárni a kiskaput magara után. Ha nyílik, tudom, hogy a férjem jön haza a munkából. Mindennap meleg étellel várom. És mindennap azt kapom tőle, ami valamennyiünk számára a legfontosabb: meleg emberi szót. UTÓSZÓ HELYETT Olvasóink kívánságára kerestünk fel egy olyan házaspárt, akik a Szeretnék rátalálni rovatunk révén találtak egymásra. Nem rendkívüli, nem szenzációs eset. Csupán egy a sok közül, amelynek alapja a kölcsönös megbecsülés, a segíteni akarás, a megértés, az emberi érzések tiszteletben tartása. Annak a lehetősége, hogy jószéndékkal, értelemmel, józan ésszel is megnyithatjuk az utat a tiszta, önzetlen emberi érzések felé . .. MEGYERI ANDREA
