Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-20 / 51-52. szám
H. ZSEBIK SAROLTA ELETRÖL ÉRKEZIK vojany-i (vajáni) hőerőmű alkalmazottja azt az ötletet karácsonyi számhoz, hogy ismertessék meg a Nő olvaovákia legnagyobb hőerőművével és ennek dolgozóival, akik azon fáradoznak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is folyamatos legyen az áramtermelés." (Idézet Csatlós István, az ezüst fokozatot viselő szocialista munkabrigád vezetőjének leveléből) A kazánház felvonójában találkoztam az első nővel, aki nem az adminisztrációban dolgozik. Szallár Jolán három évvel ezelőtt került ide, sokáig a kazánházban söprögetett, ma a felvonót kezeli. A termelésben kevés a női munkaerő. Csupán a laboratóriumban és néhány kisegítő munkarészlegen dolgoznak. A gépházban — ahová a negyvenegy méter magasságú kazánházból jutunk — már tisztább környezetben dolgoznak az emberek. Az óriási turbinák mellett olyanok ők, mint a törpék, akik fürgén járnak egyik géptől a másikig, ellenőrzik, folyamatos-e a termelés. Mert a villanyáram tulajdonképpen a turbinák segítségével jön iétre. A turbinák hajtják az áramfejlesztő generátorokat, ahonnan az áram a transzformátorokba kerül, A transzformátorok aztán a szükségletnek megfelelően emelik, illetve csökkentik a fejlesztett villamosáram feszültségét, hogy az vezetésre, illetve azonnali használatra alkalmas legyen, Az üzem berendezései olyan korszerűek, hogy a kezelő személyzetnek csupán irányító szerepe van. Egy pillanatra megállunk még a laboratóriumban, ahol a nyolc laboránsnő a víz vegyi összetételét ellenőrzi, Műszak vége van, látni rajtuk a napi fáradságot. Még néhány lépés és Magyar Sándor, a mérés és szabályozás részlegének mestere, — akfi egész idő alatt nagy szakértelemmel, de a laikus számára mégis érthető módon magyarázta meg az áramfejlesztés technológiáját —, tágas, tiszta terembe vezet, ahol egy csoport fiatalember olyan elmélyülten figyeli a munkaasztalokon felvillanó fényeket, hallgatja a hangjelzéseket, hogy észre sem veszi, mikor belépünk. — A központi vezérlőteremben vagyunk. Ez Csatlós István ezüst fokozatot viselő szocialista munkabrigádja — mutatja be a fiatalokat Dobos Béla mérnök, a mérés és szabályozás részlegének vezetője. A legjobbak között Azt már előzőleg megtudtam, hogy az üzem 1660 dolgozójának átlagos Prológus A szobába besurran az alkony. Sötét színű fátylával bevonja a pompába öltözött karácsonyfát. Betakarja az ablakot, nyugodt, békés hangulatot áraszt maga körül. A csönd és sötétség lassan hatalmába keríti az egész szobát. Majd nyílik az ajtó... anyuka mögött feszült kíváncsisággal figyel két csillogó szempár. S ekkor egy mozdulat, egy kattanás ... s a szobából mintegy varázsütésre elillan a sötétség és a csönd. Helyét diadallal foglalja el a fény. Bearanyozza a karácsonyfát, szikrát lop a pici lámpásokba, megvilágítja az örömtől és boldogságtól csillogó gyermekarcokat, a meghatott szülői szemeket. Ebben a meghitt pillanatban senki sem gondol arra, hol születik a fény, kik állnak őrt bölcsőjénél. Ahol a fény születik Utunk nyugodtan pihenő szántóföldek, hó alól kikandikáló zöld vetések mellett halad. Sehol egy domb, egy magaslat, mely megbontaná a táj sík jellegét. És egyszerre, mint tiszta papíron a felkiáltójel, nyújtózkodik a magasba két óriási kémény. Olyan tétován állnak az őket körül övező szántóföldek között, mintha csak véletlenül kerültek volna ide. Pedig véletlenről itt szó sem lehet. Nagyon is jól megfontolt, alapos, körültekintő vizsgálatok utón rakták itt le tíz évvel ezelőtt az alapjukat. Hol lett volna nagyobb szükség rá, ha nem itt, Szlovákia legkeletibb csücskében, ahol az ipari üzemet eddig csak hírből ismerték. A hőerőmű valóban fényt jelentett a környék lakosságának. Fényt, mely világosságot nyújt nemcsak a házakban, de a szívekben is; munkalehetőséget, a jobb életkörülmények megteremtésének alapját kínálja. Már tíz éve naponta kétszer-háromszor futnak be ide a véget érni nem akaró hosszú tehervonatok, hogy elhozzák a Don medence kincsét, a feketeszenet. Ha a csillogó villanyfénybe nézünk, eszünkbe sem jutna, hogy ennek a ragyogásnak az alapanyaga a fekete kőszénpor, mely úgy ráragad a hőerőműben dolgozó emberek arcára, kezére, ruhájára, hogy könnyen összetéveszthetjük őket a kéményseprőkkel. A kazánházban — ahol a tekergő csövekben levő vizet a finomra őrölt szénpor segítségével átalakítják a turbinákat hajtó nagynyomású gőzzé — minden fekete a portól. életkora 29 év, de amint elnézem eteket a fiatalokat, alig akad közöttük néhány, aki ezt a korhatárt túllépte. Harminchaton dolgoznak a brigádban. Azt tartják róluk, nem is akármilyen ez a brigádI... Mindenben a „leg" vonatkozik rájuk. Például oz üzem 29 brigádja közül az övék a legrégibb. Itt a legfiatalabbak a dolgozók. Az ő brigádjuk éri el a legjobb eredményeket és itt a legnagyobb az összetartás. És így sorolhatnám tovább egészen az utolsó „leg-" ig, mely még egyelőre nincs meg, de minden igyekezetükkel azon vannak, hogy 14 hónap múlva ők kapják meg legelsőként Szlovákia energetikai rezortjában a szocialista munkabrigádnak kijáró arany fokozatot. A fiatalok arcán különös izgalmat fedezek fel. Pillanatok alatt megértem,
