Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-06 / 49. szám
mi lenne, ho megszöktetném? Ha magammal vinném ., > — Lebukás. Némán ültek néhány percig. Anna a férfi kezére ejtette tenyerét. — Igazad van. Biztosan igazad van, de úgy féltem. És amíg úton leszek, nem tudhatok róla semmit. Mikor is jöhetek vissza? — Szeptember nyolcadikán, délelőtt tíz órakor találkozunk a Látóhegyen, az Árpád-kilátó alatt, a kioszknál. Gondolkozz, hová utazol I — Mihály az órájára pillantott. — Mennünk kell. Várnak. — A következő randevvún? — Az a fontos, Kicsim, hogy munkára alkalmas terep legyen és jó búvóhelyt. Egy füst alatt módot találj a szervezkedésre és a lehetséges biztonságra. — Bányászok közé szeretnék menni. Mihály megszorította az asszony kezét, ujjaival átfonta kecses ujjait. Jó szerencsét, édes Annál V. P Magda nénit elvitték a detektívek. Régóta figyelték a „vörös óvodát", ahogy a rendőrség nyilvántartotta a gyermekiélek nagy formálójának magánintézetét, a jellem bölcsődéjét. Valaki beköpte a nevét? Vagy csupán elérkezettnek látták az időt, hogy rácsapjanak? Nem tudta senki. Sudár tanár úr gondolataiba merülve vezette haza az óvodából unokáját. Pollák Magda és Anna sorsán töprengve lépkedett a Harnád utcán, hallgatva Péter okos, sőt kolosszális kérdéseit, melyeket a kisfiú kiapadhatatlan képzelete alkotott, s amelyekre máskor oly élvezettel felelgetett. Anna gyakran zsörtölődött: apu elkényezteti ezt a taknyost. Úgy imádja, csodálja, mintha ilyen gyerek nem is lenne több a világon. Nincs is! — védekezett vidáman Sudár Aurél, és megfeddte lányát: nem értékeli eléggé az ő unokáját, akiben Annát vélte felfedezni, annak élénk, logikus észjárását és mégis csapongó fantáziáját. — Miért ment el Magda néni azokkal a fekete bácsikkal? — kérdezte immáron másodszorra Péter. — Dolga akadt a városban. — Akkor miért nem ment egyedül? És miért fekete autón? — Sürgették .., — kereste a választ Sudár tanár úr. — Sietnie kellett. — Mi miért nem megyünk autón, ha sietünk? — Nekünk nincs olyan sürgős dolgunk. Ha egyszer sok pénzem lesz, elviszlek kocsikázni, de nem ilyen fekete autón! — Hanem piros autón! Ugye? Szép piros autón, és elvisszük anyut is. — Vagy anyu mindkettőnket! Péter megnyugodott. Szerette ő is Aurél nagyapát, főként mert hinni lehetett neki. Mindig olyat ígért, amit teljesített. Nagyszerű dolog volt, ha ott lehetett náluk, mert akkor anyu nem avatkozott mindenbe. Igaz, azért anyu nagyon hiányzik. Vele mindenről bátran lehet beszélni, bár nem enged meg mindent. Péter úgy gondolta, hogy anyunak ebben Is Igaza lehet, hiszen amit ő mond, az is mindig igaz szokott lenni. Péter alaposan megfigyelte a nagyok viselkedését, és gyakran érte őket kisebb-nagyobb füllentésen. A fényképész bácsi is azt mondta a múltkor: nézzen a fekete masinája szemébe, mert abban lakik egy kismadár. És majd kirepül! A végén kisült, hogy nem is lakott benne senki, semmi. A szem különben sem lakás, igaz, annak a micsodának nem is volt szeme. Azt lencsének hívják, ahogy nagyapa aztán megmagyarázta. S apu? Apu teljesen kiszámíthatatlan, Előszöris ritkán találkoznak. Anyu ugyan azt mondta: apu katona, és nem engedik haza. Apu tényleg katonaruhóban szokott hazajönni. Ez nagyon érdekes, és Péter boldog volt, ha apu feldobta őt a levegőbe, vagy a díványon hancúrozott vele. Az is nagyon tetszett, amikor elmentek a kaszárnyába. Vonaton is utaztak. (folytatjuk) kulturális ИШВШШИВЕ ÉVFORDULÓK 1694 november végén született Párizsban, jegyzői családban, Francis Marie Arouet de Voltaire, a 18. századi francia felvilágosodás legnagyobb alakja, filozófus, történész, drámaíró, a vallás és az egyházi tanítások eivakultsága elleni harcos. Legismertebb irodalmi müve a Candide, Voltaire összetett egyéniség volt: gyűlölte az ebszolutizmust, de a társadalmi különbségeket törvényszerűnek tekintette. Mégis egyike volt a Nagy Francia Polgári Forradalom eszmei előkészítőinek. 1829 november végén született és ugyancsak november végén halt meg Anton Grigorjevlcs Rubinstein, az egyik legjelentősebb orosz zongoraművész, zeneszerző. 1840-ben Párizsban megismerkedett Liszt Ferenccel és vele tett európai hangversenykörutat. Bratislavában is fellépett a mai Aprils 4-e téren levő egyik sarokházban. Utolsó, 1885 áprilisában megrendezett bratislavai hangversenyének jövedelmét felajánlotta J. N. Hummel elhunyt zongoraművész emlékművének költségeire. KIÁLLÍTÁS A Nővé Zámky-i (érsekújvári) Járási Nemzeti Bizottság kulurális ügyosztálya, a Járási Múzeum és a CSEMADOK városi szervezete mellett működő Képzőművészet Kedvelők Klubja járási méretű kiállítást rendezett hazánk felszabadításának 30., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulója, valamint a Csehszlovák-Szovjet Barátsági Hónap tiszteletére. Huszonnégy műkedvelő képzőművész különböző technikával készült 54 munkáját mutatja be a kiállítás. — lgo — AFORIZMÁK • Az az ember, aki csakis önmagát szereti, semmit sem gyűlöl annyira, mint egyedül maradni önmagával. (Pascal) • Az igaz szerelemmel úgy vagyunk, mint az éjféli kísértettel: mindenki beszél róla, de kevesen találkoztak vele. (La Rochefoucauld ) • A szerelmeseket azért nem untatja az együttlét, mert mindig önmagukról beszélnek. (La Rochefoucauld) • A mag sokszor becsesebb a növénynél. (Fontenelle) • A legtöbb emberrel úgy vagyok, hogy inkább helyeselek nekik, semmint meghallgassam őket. (Montesquieu) A NÖ KÖNYVESPOLCÁRA THOMAS HARDY Egy tiszta nő Hardy az angol irodalom kimagasló alakja, a múlt század utolsó éveiben alkotott. Az „Egy tiszta nő“ utolsó regényeinek egyike (1891). Megjelenése polgári olvasói körében nagy botrányt keltett. Ebben a regényében ugyanis már éles bírálattal szembefordul a kispolgári képmutatással, a társadalmi elnyomással, a vallásossággal. Hősnője Tess, az egyszerű, nemes tulajdonságokkal bíró, tiszta erkölcsű, szép parasztlány, akinek minden álma, hogy tanítónő lehessen, de erről le kell mondania. Az író érdeme, hogy az olvasó mindvégig mélyen átérzi Tess fájdalmas életét, amelynek tragédiájáért tulajdonképpen a társadalom felelős. Thomas Hardy megindítóan szép regénye az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg a Madách Könyvkiadó részére. . — gé — A KŰKECSKE mondája Valamikor, nagyon régen a Fövenyek erdő szélén egy hatalmas vár állott. A vár gazdag, de fösvény, Ilka nevű gazdája nagyon rosszul bánt a néppel. Sanyargatta, kizsákmányolta a szegény embereket. A vár szépségéről és gazdagságáról az emberek csodákat meséltek. Szegény ember azonban soha nem tehette be lábát a várba. Egyszer azután a kegyetlen és zsugori gazda elnyerte méltó büntetését: elsüllyedt a vár, maga aló temetve gazdáját, Hogyan, hogyan nem, egy kőből kifaragott kecskeszobor azonban kikerült a várból A falu népe azt tartotta róla, hogy meg van átkozva, és aki megtartja, azt nagy szerencsétlenség éri. Féltek az átoktól a gazdák és egyikük földjéről a másikra dobálták a kőkecskét. így tartott ez jó ideig, amikor egy napon idegen ember jelent meg a faluban és a szobor iránt érdeklődött. Persze, hogy megkapta a kecskét; a falubeliek még csak árat sem kértek. örültek, hogy az idegen megszabadította őket az átoktól. Az pedig megköszönve az ajándékot, odébbállt. Nem is látták többé a faluban, A hír azonban, miszerint a kecske-szobor farka kicsavarható volt és a gyomra tele volt arannyal — eljutott a faluba. Hej, fogták a fejüket a gazdák, de már késő volt. Még évtizedek, s tán évszázadok múltán is mondogatják a gazdák; ha jó volt a termés: nem csoda, mert arannyal volt trágyázva a föld. (Szájhagyomány után, Görlöl Jenő gyűjteményéből, Jelka (Jóka) 1969J Szülőföldünk A szülőföld nemcsak egy falu vagy város, hanem a körülötte lévő táj Is. Szülőföldünk csak egy van, mint ahogy édesanyánk Is egy van. Mindenkinek a sajátja a legkedvesebb. Petőfi azt írja: „Itt születtem én ezen a tájon, az alföldi szép nagy rónosógon." Berzsenyi Dániel, régebben élt költőnk, Kemenesalja „kéklő halmait" nevezi szülőföldjének: „Messze sötétedik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdeje, Szülőföldem, képedet. Megállók még egyszer, s reád visszanézek, TI kéklő halmok, gyönyörű vidékekl" KÉRDÉSÜNK: Te hol születtél? Milyennek látod szülőföldedet, a helyet, ahol élsz? Mit érzel, ha távol vagy tőle? írd le, vagy készíts róla rajzot I Kíváncsian várjuk válaszodat: A NÖ szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Prazská 5 — Gyermekeknek,
