Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-12-06 / 49. szám
ASSZONYOK Gondolatok egy cikksorozat elé Az ember tulajdonképpen mindig, folyamatosan világtörténelmet él, csak persze a hétköznapok körforgásában, megszokott rendjében nem tudatosítja. Világtörténelem a nők útja is ezredéveken keresztül ... a máig, az emancipációig, a szocialista társadalomban elfoglalt helyünkig. Ebben a társadalomban, és csakis ebben a társadalomban egyenjogúak lettünk a „teremtés koronájával“. Nincs urunk és parancsolónk, hanem társunk van a férfi személyében. Ebben a társadalomban orvosok lettünk, mérnökök, pszichológusok, vasesztergályosok és marósok, agronómusok és zootechnikusok, gyógyszerészek és műszerészek. Üstökösöket fedeztünk fel és szupernóvákat, és mint okleveles geológusok leszálltunk a föld mélyébe, hogy sajátos makacs asszonyi kíváncsiságunkkal, tudásszomjunkkal, amelynek a mi társadalmunkban már mi sem áll útjába, föltárjuk a Föld kieseit. És elnökölünk, szervezünk és utazgatunk, miniszteri tárcát töltünk be és laboratóriumok csempés falai között behatolunk a mikrokozmosz titkaiba, és a sugárveszélyt jelző, narancssárga alapokon fenyegető halálfejtől sem riadunk vissza. És nem torpantunk meg a makrokozmosz, a világűr küszöbén sem: azt is átléptük. Vitathatatlanul nagyszerű utat tettünk meg Cornéliától, a Grachusok anyjától, Cleopatrától és Angliai Erzsébettől kezdve Mme de Stäl-en, Sonia Kowaleeskán és Mme Curien keresztül Indira Gandhi-ig és — Tyereskováig. Göröngyös, küzdelmes, nehéz út volt, teli akadályokkal, gátló, fékező, visszahúzó erőkkel, buktatókkal. De bíztunk. Valahogy úgy, mint Madách Évája: Mit állsz tátongó mélység, lábaimnál? / Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt: / A por hull csak belé, e föld szülötte, / Én glóriáyal átallépem azt. Igen. Átléptük, ötvenhét évvel ezelőtt, amikor megalakult a világ első szocialista állama, amely az őt megillető helyre emelte a nőt, úgyis mint anyát, úgyis mint dolgozót, úgyis mint állampolgárt. Mélyen humánus, magasan erkölcsi példát mutatva világítja meg azt az utat, amely az egyedüli járható a világ minden asszonya számára. Nem véletlen, hogy az első nő, aki legyőzte a gravitációt szovjet nő volt. Mi is ilyen társadalmat építünk, új, jobb világot teremtve gyermekeinknek, új, szélesebb távlatok kulcsát adva kezükbe. S ha rohanó életünk percnyi szüneteiben megkérdeztük: honnan jövünk és hová megyünk, honnan indultunk és merre tartunk, hol, milyen síkon, milyen sávon van a helyünk ma az emberiség egyetemes haladásának egyre szélesedő országúján, akkor kérdésünk nem marad megválaszolatlanul. Következő cikksorozatunkban Valentyina Nyikolajeva-Tyereskova mondja el azt, milyen volt az orosz asszonyok útja addig, amíg eljutottak odáig, hogy így szólhatnak magukról: „Mi, szovjet asszonyok...“ Láng Éva A BABA MÉRETEI 1. mellbőség 2. derékbőség 3. csípőbőség 4. nyakbőség 5. hátszélesség 6. karbőség 7. eleje hossza 8. szoknya hossza 9. egész hossza 10. ujja hossza 11. válltól bokáig 12. a baba egész h i 29 cm 27 cm 31 cm 16 cm 11 cm 11 cm 12 cm 14 cm 26 cm 14 cm 34 cm :a 50 cm BENEVEZÉSI szelvény a népviseletet varró versenyre Név: Foglalkozás: Lakhely: Melyik falu népviseletét készíti el MÓRICZ VIRÁG A MAZURI TAVAKNÁL Augusztus Augusztowban Lengyelország északkeleti sarkában, a Mazuri ezer tó országában, Bialystok vajdaságban, ahol országnyi földön félmillió ember se él, ahol az őserdők és mocsarak között rozs, zab, krumpli, sőt dohány is terem és fekete-fehér tehenek pettyezik be a réteket. A levegő illatos, a víz tiszta, mint a harmat, mégis fekete, akár a csillagos éjszaka. A tavak bőrét nem borzolják csak a vadkacsák és a fekete, szúrósan hegyes szárnyú mulatságos vlzityúkok. Néha egy berregő motor, vagy a búsan ácsorgó, szelet váró vitorlások, apró ladikok, kishajók és kelepelő vlzibiciklik. Augusztow parányi város négy országút találkozásában. Van benne roskadt vén faház és elegáns lakótelep. Van bolhapiac és modern áruház, temérdek fodrász — és néhány gyár, ahol a divatosan fésült ifjúság dolgozhat. Két múzeum is van — az egyik vén parasztházban néprajzi tárgyakat őriz —, a másikban megtanulhattam a vidék víziútjának történetét. A fiatal igazgatóval némi orosz tudományunk, de inkább a lelkesedés nyelvén beszélgettünk. Mint az útitársainkkal a szép, háromhetes kirándulás alatt. Európa valamennyi szocialista országából jöttünk vendégségbe, s ha nem mindig szavak révén, hangulattal megértettük egymást. Lengyel barátaink mutattak olyat is, amit itthon is láthatunk: föld és ipar egyre többet termel, — folyton építkeznek, mégis kevés még a lakás, — és, ha otthon nincs tpódja tanulni, távoli nagy városokba költözik a fiatalság. De megmutatták nekünk a lengyel mesevilágot is. Órák hosszat hajókáztunk esőtől hólyagosra vert, vagy napfénytől ezüstös vizeken. órákig vonatoztunk két kocsiból álló, keskenyvágányon futó erdei vonaton. Méteres hasáb fenyőfából raktak nekünk pásztortüzet, amit egy szál gyufával, gyantás forgáccsal gyújtottak meg. Úttörő fiúk és lányok ülték körül a máglyát és gitárkisérettel népdalokat és politikai dalokat énekeltek nekünk. (Minden lengyel iskolásgyerek .köteles“ “minden nyáron egy hónapot nyaralni. Az északi gyerekeket déli, a délieket északi táborba küldik.) Kérdem a helyes kis erdőmérnöknőtől, mit jelent a vajdaság és székhelyének neve: Bialystok? Felcsillant a szeme és mintha valami igen finom étel nevét keresné, németül, ízlelgetve mondta: Fehérdomb, Fehérhalom, valami olyanhely, ami kiáll a fehérből. Nálunk mindent elborít a tavak felől felszálló fehérség Értettem is, nem is. De a bialystoki őserdőben, ebben a tejfehér, térdig érő nyári ködben zakatolt a nyitott, faszállításra való vonatunk! Ennek az őserdőnek 26 kilométer hosszú rezervátumában 280 bölény él maga kedvére, szabadon. A rezervátum bejárata turistacélpont. Autóbuszok, személykocsik és hosszú sor bazár veszi körül. Magas beton-palánk mögött, tágas kertben él öt felnőtt és két gyerek-bölény. Idegenforgalom mulatságára? — Kísérletek is folynak — mondta a bölények agronómusnője. — A világon nincs már több 2000 bölénynél. Szabadon, Európában, csak a mi rezervátumunkban élnek. Lassan és nehezen szaporodnak. Megpróbáltuk a mi kistermetű, nagytejelő tehenünkkel keresztezni. Óriási utódok születtek, 12 mázsás kolosszus lett a hibrid borjúból, de olyan ideges, félős és gyávaságában támadó, hozzáférhetetlen. Deszkaállványba zárva próbáltuk megfejni, de egész testében remegett és iszonyú félelmében szívszélhüdést kapott, ott azonnal elpusztult. De még ennél is nagyobb kár, hogy akár az öszvér-hibrid, nem szaporodik tovább. Mit eszik a bölény? — Gyökeret, harasztot, fenyőtobozt, makkot. De itt télen tartósan nagyon hideg van és mellig érő hó, akkor lerágja a fiatal fák kérgét. Sok kárt tesznek az erdőben, pedig szénával etetjük őket, 400 tonna szénát gyűjtöttünk idén is nekik télre. Próbáltuk őket nyugat felé, a bialystoki erdőkbe terelni. Visszajöttek, jobban ízlik nekik itt az étel. Nekünk is ízlett a szép erdei múzeummal egybeépült turistaszállóban a vaddisznópecsenye. Mert vaddisznó is van. meg vadmacska, róka, menyét, százféle állat, ezer madár, millió bogár ebben a gyönyörű őserdőben. S mindenből egynéhány példány az új múzeumban, mely ezen az ötszázéves telepen, az erdésziskola mellett az UNESCO segítségével épült. «Alig merem ezt a harmatosán érintetlen világot hirdetni, kár volna, ha ezt is megbolygatná a mindent birtokba vevő civilizáció. Persze nem múzeum-sorsot kívánok nekik, hanem egyéni kultúrájuk megőrzését. Amire, a legnagyobb elismeréssel mondhatom, őszinte és komoly hajlamuk is van.
