Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-29 / 48. szám

v

С

с

äSZOa

1

<

S

о

о

Megindultak a Kinizsi utcán, befordultak a Ráday utcába, s onnan a Bakáts térre mentek. Ilonka a kanyargós úton beszámolt az otthoni eseményekről: Tegnapelőtt jöttek Mihály anyjához a detektívek. Nem is nagyon faggatták, sejtették, hogy nem boldogulnak vele. Letanyáztak, s aztán elvitték Erzsit. Azt mondták, majd ha a bátyja előkerül, kiengedik.

A férfi arca megvonaglott, elképzelte, hogy kísérik klshúgát a detektívek a főkapitányság zeg-zugos, áporodott folyosóin, a vallatószobába. Először ígérgetnek, még udvarolgatnak is: „Ilyen csinos kislány nagy karriert csinálhat, csak egy kicsit kell akarniaI" Mesélje el: kikkel érintkezik, hol szokott megfordulni a bátyja? Amikor aztán tapasztalják, hogy mindez hiába, következnek az ismert módszerek, a talpalás, gumibottal ütlegelik, villanyozzák. 5 amikor ezzel sem érnek el eredményt, belökik о kétszázas cellába. Talán már át Is vitték a Markóba? Vagy az Andrássy-kaszárnyában gyötrik?

Gőzölt Mihály feje, de csak annyit mondott Ilonkának:

— Köszönöm. Most pedig reggelizünk!

Addigra körüljárták a Bakáts téri templomot, és visszatértek a Ráday utcába. Benyitottak a sarki kávémérőbe. Mihály tejeskávét kért, sok föllel. Ilonka tiltakozott:

— Ma már ettem I

— Nem hízol el egy kávétál I

Mihály biztatta Ilonkát: folytassa

csak bátran. A lány amúgy is csendes hangját még jobban lefojtotta a megilletődöttség s a nyugtalanság.

— Három detektív jött, felforgattok mindent, de semmit se találtak. A moma a hokkedlin ült, és megállás nélkül átkozta őket. A behemót emberek alig fértek el a kis szobában, s azóta felváltva ott vannak most is.

Mosoly futott Mihály arcára: látta anyját a víziló testű hekusok között, hallotta a hangját, ahogy anyatigrisként védelmezi a fiát, miközben magában ostorozza: ugye, megmondtam, hogy ez lesz a végei Újra börtön, nyomor és magányossági De hangosan csak a botosokat szidalmazza, ahogy csak kifér a torkán: „Az Isten magúkból Mit akarnak a fiamtól? Nem csinált az semmitl" A detektívek utálják a szegényszagot, és időnként visszaszólnak a mamának: „Ne minket szidjon, szidja a fiát!" Es a mama csak mondja a magáét, vég nélkül, talán még éjszaka is, hisz három-négy óránként váltják a kövér fenevadakat. Szegény mamai Sovány kis testében több az erő, mint az állam kosztján hizlalt fogdmegekben.

A kopott számlapos falióra kilencet mutatott. Búcsúzniuk kellett. Együtt mentek a Nagykörútig.

fi

— Majd hírrel leszek, Ilonka nyújtotta kezét Mihály.

Anna úgy érezte: még soha nem szerette így Mihályt. Az aggodalom, hogy az izgalmas napokban lebukhatott, megkettőzte vonzalmát.

Szerencsés asszony vagyok — tűnődött útközben, a Horthy Miklós körtér felé haladva —, a legtöbbet kaptam: elhivatottság és szerelem találkozását. S a legszerencsétlenebb lennék, ha valami baja esett volna. A teljes élet reményét hordozom magamban mint új magzatomat.

S erről megint Péter jutott eszébe. Az lenne az Igazi, ha ők hárman összetartoznának, s ha ez nem lehetséges, legalább együtt bujkálnának. Micsoda képtelenség I -— lázadozott, tiltakozott az érzelmei ellen fegyelmezett agya. Amikor külön-külön is a hatalom szabad prédái. Pétert ugyan e pillanatban óvja a nagyszülői ház, de ki tudhatja: meddig? S vajon Mihály milyen búvóhelyet talált?

— Jaj, csak fél tíz lenne márl Csak Jönne márl — türelmetlenkedett, anélkül, hogy arca árulkodott volna nyugtalanságáról. Egyszerű, világoskék burett ruhájában, fehér kézitáskáját lóbálva, ráérős nőnek látszott. A férfiak utánafordultak, egy őgyelgő rendőrtiszt alaposan megnézte: szíve a torkába ugrott. Közönyt színlelve sétált tovább, elhagyva az érdeklődő rendőrkapitányt. A hiányzó két perc óráknak tűnt. Végre rófutott a nagymutató a hatos szómra, s Anna elindulhatott о Verpeléti út páratlan oldalán, a Körtér felé. Végre megpillantotta a közeledő Mihályt, belső ujjongássál mentek egymás felé, boldog összefutásra.

Beültek a Piccs Antal-féle sarki cukrászdába. Anna málnafagylaltot rendelt, Mihály sós süteményt. Nézték egymást, s félig virágnyelven, félig mozgalmi zsargonban beszélgettek.

— Jó lakást kaptál? — kérdezte az asszony.

— Kertes villában — mosolygott Mihály. — Akácos út, remek kilátás. Hideg-meleg víz. Szomszédaim bankárok, nagyvállalkozók. Nekem való társaság.

— Én sem panaszkodhatoml Csupa virág az ablakom, cserepes begónia és muskátliI Alattam fennsík, a budai hegyekre látok. Csupa arisztokrata lakik körülöttem. Előkelő negyed — közelébb hajolt —, először egy báróné villáját ajánlották a Rózsadombon, de ott zavart a nagy társaság. Amúgy megfelelt volna, de a bóróné nem elég művelt. Hogy Is fogalmazta egyik rokona? Csak „operallag" kulturált, a drámához nem ért, és ez engem nem elégített ki. Én a teljességre tartok igényt — idézte önmaqát, Mihály szemébe tekintve. — Örülök, hogy nem költöztem oda, hogy nem sikerült — mondta kicsit halkabban —, különben nem kerülök ilyen angyali helyre, valóságos földi angyalok közé.

Mihály megszorította Anna kezét:

— Nekem Is szerencsém volt, Wekerle kegyelmes úr rokonságához kerültem. Milyen boldog lenne a mama, ha ő vezethetné előkelő háztartásomat! De neki a régi kastélyt kell őriznie — a férfi homloka elborult. — Háromtagú személyzet áll rendelkezésére éjjel-nappal. A klshúgomat pedig elvitték nyaralni. Hűvös helyre ...

Anna megértette: Erzsit letartóztatták, Mihály helyett. Mi lenne, ha az övéit Is elvlnnék? Ha Pétert hurcolnák el, túsznak? — ütötte szíven a természetes féltés.

A könnyed hangulat elillant. Mihály áttért közös dolgaikra: a legsürgetőbb feladatokra, közömbös szavak közé rejtve a párt utasításait:

— Ilyen időben kell juniálist tartani, ha már elmaradt az Igazi majális. Gyönyörű május elseje.

Biztonságba kell helyezned a csoportodat... Utálom a rezes bandát, még a szabadban is. Mindenkivel beszélned kell. Megtudni, mi történt a többiekkel? Ki hiányzik? Magyarl még a Hungáriában játszik? ... Jelentsd, melyik csoport sérült meg. Akinek lehet, telefonozz. Ha szép marad az idő, hajókirándulásra is sor kerülhet... Mozgasd meg a gépezetet. A helyükön maradt gépészeknek mindenről értesülniük kell.

Attól tartok, nem találom együtt a családot.

— A vihar feldúlt majdnem minden fészket. Szegény fecskék, hová költözhetnek? ... Ha biztonságba helyezted a megmaradt csoportokat, vidékre utazol. Látogatóba, Nem maradhatsz Pesten, minden pillanatban rajtad üthetnek ... Készülj keresztelőre ... Szerezz új névre szóló okmányokat, és ha észreveszed, hogy az árnyékodba lépnek: az új iratokkal kezdj új életet. Most pedig meghívlak ebédre! — Mihály intett a pincérlánynak. — Keresztelő lakomára —■ tette hozzá fizetés közben.

A fehér bóbitás szőkeség Annához fordult.

— Itt keresztelik a kisbabát, a református templomban? Fiú vagy lány?

Anna.

Persze, hogy fiúi — ragyogott

— És mire keresztelik?

— Mihályral — szaladt ki az asszony száján. — Jól illik a Péterhez.

Ugyan, ne tessék mondani, mór a második gyerek?

— Jánosra! — szedelózködött a

férfi.

— János? — forgatta a pincérlány a szót. — Jánoska? Sok van belőlük, de azért szép név.

— Sokan vagyunk! — villant Mihály szeme. — És még többen leszünk I

A júniusi vad napsütés hosszú árnvékában két férfi álldogált az utcán. Kalapjukat a szemükre húzva szemlélődnek, Mihály rájuk pillantott, amúgy oldalról, s lassú léptekkel elindult a legközelebb! mellékutca felé. könnyed hangon érdeklődve társnőiétől:

— És ki lesz a keresztapa, naqvságos asszonyom? — Az egyik férfi lendületesen megemelte kalapját: — Csókolom a kezét!

Anna féliq visszafordult, detektívfogásnak vélve a hangos üdvözlést, agya lázasan dolgozott: mit is mondjon Mihályról. hogyan iqazolja magát? De Dongó Gyurkát ismerte fel a köszönőben.

— Jó napot, Gyurka! — köszönt vissza, vibráló állapotában túl hangosan, s kedvesen. A hírlaníró tétovázva nézett Annára és Mihályra, s minthogy nem kapott biztatást, visszatette kalaoiát. A barátlába karolt, s megindult, ellenkező irányban.

Ki volt ez a csálé kalapos? kérdezte Mihály.

— Újságíró. A rózsadombi villában ismertem meg, amikor lakás utón iártam.

— ö lett volna a házigazdád?

— A keresztanyám vendége volt. Baloldali értelmiséginek mutatkozott.

A keresztonvia térdeknlácsát! — mormolta Szlávik M'hálv, — Ugvancsak rám ijesztett. Úgy áll ott a barátiával a sarkon, szemére váqott kalappal, akár valami hekus a kollégájával.

— Inkább betvárfajta!

— Aszfaltbetvár?

— Bakonyi! Úqy gondolom, egyszer hasznos lehet számunkra. Jó utitórs válhat belőle.

— Csak nem szabadulsz a romantikától! Akkor hát menjünk a paszitára.

Templomba?

Kocsmába! — vidámult Mihálv, s a mellékutcákon át a fák közt megbúvó kisvendéglőbe vezette Annát.

(folytatjuk)

„Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?...11

Harminc évvel ezelőtt, 1944 novemberében halt meg RADNÓTI MIKLÓS

költő, aki a magyar irodalom legnagyobb klasszikusai közé számit. Fiatalon, alig 35 éves korában esett a háború áldozatául. 1940 Óta munkaszolgálatosként kínozták, később a német SS-ek karmaiba került, akik az agyongyötört költőt november 6-a és 10-e között agyonlőtték, majd tömegsírba temették. A sir felbontásakor találták meg kabátja zsebében utolsó verseit, amelyeket Tajtékos ég c. posztumusz kötetében adtak ki.

Radnóti mint induló költő is lázadó versekkel jelentkezett, de fokozatosan egyre érettebb, antifasiszta tartalmú remekműveket alkotott, amelyek azóta már a francia, orosz, olasz, német, angol olvasók ezreit is meghódították. Amíg azonban első jelentősebb verseskötete, az 1930-ban megjelent Pogány köszöntő, egy évre rá az Újmódi pásztorok éneke és még néhány, a pályája kezdetén született műve derűs, napragyogású volt — a hangja a nehezülő idők folyamán egyre komorodott. Verseinek szociális mondanivalója és az elnyomottakért folytatott küzdelem bátor jellemzője maradt. Igazi költői lángelméjét a megaláztatás, üldöztetés évei hozták felszínre, döbbenetes erejű utolsó verseiben.

ZRÍNYI MIKLÓS

gróf horvát bán politikai és hadi tudományával, irodalmi munkásságával Irta be magát a magyar történelembe. 1664 novemberében, tehát kerek 330 évvel ezelőtt bekövetkezett halálának évfordulója alkalmából röviden annyit jegyezzünk meg róla, hogy Pázmány Péter neveltje volt, aki az észt és a rendet tartotta a legfontosabbnak a világon.

Mint az a Zrínyi nemzetségben szinte hagyomány volt, energiája nagy részét ő is a török elleni harcra fordította, mikor pedig úgy látta, hogy a Habsburg kormányzat azt akadályozza — aktívan a Habsburgok és híveik ellen fordult. Politikai és hadi tapasztalatait irodalmilag is feldolgozta, mégpedig abban a finom és mélyen elemző stílusban, amelyet az olasz Firenzében a reneszánsz kimagasló alakja, Macchíavelli kezdett alkalmazni.

Költőként először 1651-ben nyilatkozott meg. Idillikus szerelmi verseket is Irt, ám fő műve a Szigeti veszedelem c. eposza, amely Vergilius Aeneiséhez hasonlóan nemzeti és vallásos jellegű. Benne dédapjának, Szigetvár hűs védőjének, Zrínyi Miklósnak és a török ellen harcoló katonáinak állít örök emléket. Bár verselése zord és meglehetősen göröngyös — szerkezete, a felező tizenkettőseivel fogalommá vált „Zrínyi vers“, valamint alakjainak jellemzése kitűnő, ami eposzát a reneszánsz-kori költők hasonló műveinek méltó társává avatja.