Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-10-18 / 42. szám
A idők kezdetétől, évezredeken keresz/\ » tül az emberek megszülettek, éltek / V /, és meghaltak, nemzedékek váltották egymást, emberöltő emberöltő után következett. Senki sem gondolt rá egészen a múlt század közepéig, hogy hányán is vagyunk tulajdonképpen? 1830 körül állapították meg első ízben hozzávetőlegesen, hogy Földünkön 1 milliárd ember él. Száz év múlva, tehát a mi évszázadunk első felében, az emberiség elérte a két milliárdot, és ahhoz, hogy 3 milliárdnyi legyen, már csak harminc év kellett. S 1975 körül ("alig 15 év múlt el közben) már 4 milliárdan leszünk. 2000-re az emberiség száma körülbelül 6,5 milliárd lesz! (És ahhoz, hogy az emberiség ennek a kétszeresére növekedjék ilyen népszaporulat mellett, mint jelenleg, elegendő 35 év!) AZ EMBERISÉG JÖVŐJE Az Egyesült Nemzetek Szervezete az 1974-es évet a Népesedés Évének nevezte ki, s ennek a keretében rendezték meg augusztus második felében Bukarestben a Népesedési Világkongreszszust. 136 ország több mint háromezer küldötte tanácskozott a Föld népességének növekedéséről, az ezzel kapcsolatos sürgető gondokról, s azoknak megoldásáról. Mielőtt ismertetnénk nagyjából e világkongresszuson megvitatott egynémely pontokat, válaszoljunk arra a kérdésre, amelyet bizonyára nagyon sokan tesznek fel: miért ez a nagyarányú népszaporulat szerte a világon? A világ nagyon sok országában, elsősorban a fejlett ipari civilizáció uralta vidékeken jelenleg kevesebb a születések száma, mint a múltban. Ezzel szemben a számadatok mégis a népesség szaporulatáról árulkodnak, mert az orvostudomány olyan fejlett, hogy lényegesen csökkent, sőt elenyésztő a gyermekhalandóság, továbbá meghosszabbodott az átlagos életkor s ennek következtében megnövekedett az idősebb emberek arányszáma is. Azt, hogy a születési arányszám a fejlett országokban viszonylag csekély, az alábbi adatok bizonyítják: az 1970—1975-ös átlagos évi születési arányszám 1000 lakosra számítva Csehszlovákiában 0,57, Bulgáriában 0,70, Ausztriában 0,15, Dániában 0,39, Franciaországban 0,90, az NDK-ban 0,15, Magyarországon 0,37, Svédországban 0,60, az Egyesült Államokban 0,86, Nagy-Britanniában 0,33, a Szovjetunióban 0,98. Amint látjuk, a világ legfejlettebb országaiban még csak az egy százalékot sem éri el, kivéve Svájcot, ahol ez az arányszám 2,72. A másik oldalon viszont nézzük meg a fejlődő országokat, a „harmadik világ“ államait, amelyeknek a legtöbbjében a születési arányszám (1000 főre számítva) jóval meghaladja az 1 százalékot: Algéria 3,28, Kolumbia 3,18, Dominikai Köztársaság 3,28, El Salvador 3,11, Irak 3,45, Jordánia 3,33, Kenya 3,06, Marokkó 3,33, Nicaragua 3,25, Pakisztán 3,09, Paraguay 3,13, Fülöpszigetek 3,31, Szíria 3,26, Zambia 3,13, Jemen 2,94, Tunézia 2,71, Libanon 2,99, Szenegál 2,51, Irán 2,98 és így tovább. Ezek a tények, s nem véletlen, hogy így van. Bár logikusabb lenne, ha éppen a fejlett, maga-VI а л TÜKRÉBEN ■u < fiúi ia! ö I— О Ü_ sabb életszínvonalú országokban lennének többségben a népes családok, hiszen ezekben a magasabb életszínvonal ezt indokolttá tenné. Ám éppen a fejlettség magas foka diktálja itt a szempontot: inkább kevesebb, de egészséges, jól fejlett utódokat. S így ma már ismert, a gyakorlatban is alkalmazott fogalom a családtervezés, a születésszabályozás, a fogamzásgátlás. Az elmaradott országokban viszont az őstermészett, az ösztönök s nem utolsósorban az évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt kialakult nézetek határozzák meg a népesedést. Földünk e részein a természet parancsa úgy szól: minél több utódot, hogy a sokból a mostoha körülmények között legalább néhány megmaradjon, hogy ki ne haljon a faj, a törzs. A természetnek ezt a parancsát tették egyenesen kötelezővé a vallások és az ősidőkbe visszanyúló, de ma is változatlanul és erősen élő társadalmi előítéletek. Az istenek parancsa úgy szól: „sokasodjatok“, és bizonyos népek előítélete szerint a sok gyermek a családapa férfierejének bizonyítéka. És ezekben az országokban az is számít, hc?gy minél több gyermek, annál több a munkaerő a családban.
