Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-09-20 / 38. szám
И v Ц l NEM NAGY ÜGY? Egy francia író írta le ezt a mondatot: Szép asszonyriak lenni keserves állapot... Ebből indulok ki. Csilla helyzete éppen ennélfogva nem volt könnyű. A kolléganők kedvessége mögött jócskán rejtőzhetett irigység, képmutatás. A férfi kollégák pedig szinte büszkék arra, ha az új, csinos kolléganőnek tehetik a szépet... De ez egy nőnek — még ha önálló, fiatal lány is — nem elég. Az még nem jelent sokat, ha az első pillanatban kedves volt hozzád Imre, mert ez az első benyomás a hétköznapok nehezebb perceiben ellenkezőjére is fordulhat. S éppen ezekben a nehéz percekben maradsz majd egyedül... Azt tanácsolom, legyen ez a kellemetlen ügy tanulság neked, s ne egy nagy csalódás, kiábrándulás. Ilyen kapcsolatokra nem érdemes építeni, az ilyen partnereket el4 kell kerülni. Imre nemcsak téged alázott meg szégyenteljes, gyáva viselkedésével, hanem a feleségét is. Hogy lehetne ilyen élettársat tisztelni? Pedig ha Imre helyrehozta volna a tévedését, ha mindent elmondott volna neki, talán nem fajult volna idáig az ügy, felesége megértette volna és megbocsátott volna a férjének ... Az embereket, munkatársakat nehéz kiismerni, azért is, mert éppen a nehéz helyzetekben ismeri meg az ember igazi arcukat. Neked ez jó lecke volt, de ne keseredj el. Egy másik munkahelyen ilyesmi már biztosan nem fordul elő veled ... Albert Mária, FiFakovo (Fülek) Д levél írója munkatársait hi^‘'báztatja abban, hogy a jelentéktelennek látszó kapcsolat kínos munkatársi üggyé fajult. A segítségüket hiányolta, de kérdés, hogy mennyire igényelte azt? Sajnos a munkatársak sem mindig olyanok, mint lenniük kellene. Vannak olyan emberek, akik minden apróságot, kis esetet felnagyítanak, ahelyett hogy segítenének a megoldásában. Igaz ugyan, hogy egy lánynak Izgatottan ülünk a szülészeti klinika folyosóján és számoljuk cipőnk orra előtt a kőkockákat. Mellettem szürkekabátos fiatalember, idegességében szinte eszi a cigarettát. Ёп sem vagyok egészen nyugodt, pedig van némi gyakorlatom. Amikor orvos vagy nővér jön arrafelé, a szürkekabátos felugrik és halkan kérdez. — Még mindig semmi — kapja a választ és lehangoltan ül vissza mellém. — Első gyerek? — kérdem — Eíső — és remeg a hangja. A lassú percek Így nőnek kínos órákká. Hirtelen kemény sarkak kopogása töri meg a klinika ujjhegyen járáshoz szokott csendjét. Kövér, energikus, negyven körüli, kopasz férfi érkezik nagy dérrel-dúrral. Dúl-fúl, mintha semmit sem találna rendjén. — Itt szoktak várni a leendő apák? — kérdi köszönés nélkül. mindig tudnia kell, hogy meddig mehet. De a gyakorlat azt igazolja, hogy legtöbben csak keserű tapasztalatok árán jönnek erre rá. A férfiak is tudatosítják, hogy jól vagy rosszul cselekedtek, de — rendszerint utólag. Mint Imre tette. S ha már így történt, becsületes dolognak azt tartom, ha valaki szembe néz az igazsággal, tetteiért vállalja a felelősséget és ha hibázott, igyekszik azt helyreigazítani. Nem vall becsületességre, ha másra hárítjuk a felelősséget, ha másban keressük a mi hibánk okát. Csillának azt tanácsolom, ne keseredjen el, keressen egy jó barátot, akivel majd ezt a téves lépését is megbeszélheti. De egyet jól jegyezzen meg magának tanulságul: az alkohol rossz tanácsadó. Soha ne igyon többet a kelleténél. A legfontosabb, hogy az ember mindig megőrizze józanságát, ítélőképességét. £s ez egyaránt vonatkozik a férfira is, a nőre is. V. I. Koiúty (Kosút) Nem menteni akarlak Csilla, mert meggyőződésem, hogy te is hibáztál, rossz fát tettél a tűzre, de ennél jobban hibáztatom az őszintének „látszó", de valójában képmutató kolléganőidet. Természetesnek tartom, hogy minden tekintetben be akartál illeszkedni a kollektívába, olyannyira, hogy még munkatársnőid viselkedési normáit is el akartad sajátítani, ök sok mindenben seqítettek neked, ám, amikor valóban jóindulatú segítségre lett volna szükséged, magadra maradtál. Előzőleg jó kapcsolat alakult ki köztetek, s ilyen viszony elbírta volna a szigorú kritikát, figyelmeztetést is. ök azonban ellenkezőleg cselekedtek. A |ó tanács helyett intrikákat szőttek, rosszindulatú megjegyzéseket tettek. Ebből az a tanulság, hogy nem lehet vakon bízni mindenkiben, még ha a kezdet kezdetén a legjobb emberi tulajdonságaikkal fordulnak is felénk. Ha pedig megnyertük a bizalmukat, felépítettük a szép, harmonikus munkatársi-emberi kapcsolatokat, vigyázni kell arra, hogy azt meg is tartsuk hosszú időre. Az én véleményem az, hogy csak egy új környezetben felejted el ezt a rossz emléket. Antus Mihályné, Vel'ké Túrovce Vonal alatt — Itt — válaszoljuk kissé nyersen, mert amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. — Kernhäuser vagyok — mondja a jövevény, — még nem kerestek, hogy a feleségem szült? — Nálunk nem — feleli idegesen a szürkekabátos. Ebben a pillanatban nyílik a műtőajtó és egy kismamát tóinak a kórterem felé. Mögötte az ajtóban az orvos. — Kornhauser — mondja, miközben a maszkot leveszi az arcáról. — Kornhauser úr önök között van? Kornhauser ugrik. — Gratulálok — mondja az orvos mosolygó arccal, — ön egészséges, háromkilós fiúgyermek atyja. Kornhauser arca sugárzik a boldogságtól és mintha győztes hadvezér lenne, köszönés nélkül vonul el előttünk. A szürkekabátos újabb cigarettára gyújt. A felháborodástól remeg a kezében a gyufa. — Nincs igazság — mondja. — Erőszakos frátereké a világ. Pedig mi jöttünk előbb. Mónika mindig arra vágyott, hogy testvére legyen. Kisfiú, vagy kisleány, mindegy, csak igazi testvér, akivel együtt lehet... Az édesapját is mindig nagyon várta, ha esteledett és vacsorázni készültek. Az pedig egészen természetes volt, hogy az édesanya türelmes, megértő, s lefekvés előtt mesét is mond ... Mónika nem is sejtette, hogy mindez mégsem olyan természetes. Nem sejthette, hiszen olyan kicsiny volt még, hogy a felnőttek dolgáról mit* sem tudott. Nem tudta, hogy a várva várt édes-
