Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-01 / 1. szám
— Jól összeforrott kollektíva a mienk. Ezt az árvíz alkalmával bizonyítottuk be a legjobban, és ma is mindig felkészülten állunk, hogy ha szükség van ránk, segítséget nyújtsunk. Csapatunk az egyik évben gyakorlaton, a másik évben versenyen vesz részt. Itt vizsgázunk egészségügyi, polgárvédelmi ismeretekből és természetesen ügyességből is. Milyen gyorsan, felkészülten tudunk beavatkozni, ha elsősegélyt kell nyújtani. A hosszú évek során többször voltunk már járási elsők . . . A falu lányainak-asszonyainak hozzáállásáról tanúskodik az a tény is, hogy 1954-ben az alakuláskor héttagú, ma huszonhat tagú az eperjesi egészségügyi csapat. SZÓT KELL ÉRTENI Trakany (Tárkony) mindössze hatszáz lelket számláló falu, de itt is százharmincöt tagja van a Vöröskeresztnek. Nagy érdeme van ebben az eredményben Csémi Etus néninek, aki 15 éve tölti be az elnöki funkciót, és közben egészségügyi nóvéri képesítést is szerzett. A szervezet érdekében kifejtett munkájáért a központi bizottság bronz-, és a járási bizottság ezüstérmével tüntette ki. — Az emberek hajlanak a szépre, jóra, csak szót kell érteni, beszélni kell tudni velük és jó példával kell elöljárni — magyarázza szerémeg, amikor Rasticén (Nagymagyaron), a korszerű egészségügyi központ dolgozója, a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke Farkas Júlia elismerő szavai a férfiakat illették. Farkasnénak ugyanis, mint a járási véradó-toborzó verseny győztesének az elmúlt három hónap alatt hatvanhét önkéntest sikerült megnyernie — zömmel férfiakat. A helyi szervezet tagjai széles körű egészségügyi felvilágosító munkát fejtettek ki a cigány származású lakosság körében is és az eredmény: jobban ügyelnek a rendre, a tisztaságra, megtanultak korszerűen és racionálisan táplálkozni, tudnak elsősegélyt nyújtani, a terhes nők rendszeresen látogatják az egészségügyi tanácsadót, és közöttük is sok az ingyenes véradó. AZ UTÁNPÓTLÁS — Szinte fékezni kellett őket, annyian jelentkeztek — mondta büszkén Csóka Károlyné, a hrobonovói (alistáli) alapiskola pedagógusa. Mindenki tagja szeretett volna lenni az Ifjúsági Vöröskereszt Szervezetnek. A járás tizenhét iskolájában működik egészségügyi szervezet. Mindenütt aktívan kapcsolódnak be az önkéntes munkába, de az alistáli ifjúsági szervezet különösen megérdemli az elismerést. Minden tevékenységük a pedagógusok helyes irányító munkáját, példamutatását nyen. Nem toborozhatok véradókat, ha magam nem vagyok az. Meg az emberség, az idős, beteg emberek felkarolása, az is fontos . . . annyi sok egyedülálló férfi meg nő él, akiknek jólesik, ha megkérdezik, mire van szüksége . . . Látja, csak ennyit tettünk mi itt Tárkonyban Horváth Erzsikével, aki sokat segített nekem . . . NÁLUNK A FÉRFIAK Több helyen jártunk már, de mindenütt azt tapasztaltuk, hogy inkább a nők azok, akik a Vöröskereszt-szervezet gerincét képezik és a munka oroszlánrészét vállalják. Ezért lepett tükrözi. Már az iskola folyosóján elhelyezett faliújságok a „Tisztaság fél egészség", „Az úttest nem játszótér" vagy a „Táplálkozz helyesen" feliratok is azt bizonyítják, hogy itt milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az új ember formálásának. Annak, hogy ezekből a fiatalokból valóban értékes utánpótlás sarjadjon. Olyan áldozatkész önkéntesek, véradók legyenek, akik a járásban támogatják, továbbfejlesztik és tiszteletben tartják a Vöröskereszt emberséges, internacionalista küldetését. JANDÁNÉ H. MAGDA és LÖRINCZ KATÓ a tbc kórokozója egy élő bacilus, amelyet később Koch-bacilusnak neveztek el az orvostudományban, illetve a mikrobiológiában. A tudós a tbc-bacilus sejtfalából néhány év múlva fehérje-kivonatot szerzett, amelyet „tuberkulín“ -nak nevezett el, és most ezt mint elkülönítőszert használják az orvosi diagnosztikában. A híres tudós tovább dolgozott, kutatott és egyiptomi, valamint indiai útjai után felfedezte a kolera bacilusát — a Vibrio cholerae-t. Munkássága elismeréséül 1905-ben megkapta a Nobeldíjat. Koch élete alkonyán a következő sorokat írta: „Ha minden fertőző beteget kórházban tudnánk elhelyezni és így megakadályozni a fertőzést, akkor a tuberkulózist egyhamar fel tudnánk számolni.'1 Ezek, a több mint 60 évvel ezelőtt írt szavak, Koch óhaja lassan megvalósul. A halhatatlan tudósnak és szocialista társadalmunknak, — amely biztosítani tudja a szükséges feltételeket — köszönhetjük, hogy a tuberkulózist folyamatosan, de radidálisan elfojtják. A kötelező és rendszeresen megismétlődő röntgen szűrővizsgálatokkal feltárják a klinikailag „néma“ tüdőbajt is és a betegek a kórházakban, szanatóriumokban hatásos gyógykezelésben részesülnek. De a közvéleménynek tudnia kell, hogy ezen a fertőző betegségen csak akkor diadalmaskodhatunk teljesen, ha elejét vesszük a bajnak, a fertőzésnek, ha eljárunk az ellenőrző vizsgálatokra. Azt hisszük, nem felesleges még egyszer a nagy tudósra, Róbert Kochra emlékezve hangsúlyoznunk, hogy minden tüdőbeteg, aki időben orvoshoz fordul és megfelelő gyógykezelésben részesül, annak élethossza és boldogsága sohasem válhat függővé a tüdőbajtól. MUDr. URBAN ISTVÁN az igazsághoz Ha visszatekintek eddigi életemre és gondolatba újra átélem gyermekkorom, magam előtt látom azt az utat, amit materialista világnézetem kialakulásáig megtettem. Szegény család gyermeke lévén, életemet, főleg gyermekkorom emlékeit megpecsételte a háború alatti időszak. Apám politikai meggyőződése miatt nem tudott állandó munkához jutni. Ennél is súlyosabban érintette családunk sorsát a német megszállás. Édesapámat a nyilasok elhurcolták. Anyám egyedül maradt három gyermekével, én voltam a legidősebb. Apám testvéreiben azonban támaszt találtunk, engem is ők neveltek, igyekeztek pótolni mindent. Az ő segítségükkel végeztem el a polgári iskolát is. De fejemben már ekkor kavarogtak a gondolatok: miért élnek máshogyan a szegény és gazdag családok gyermekei? Vajon nem itt a földön kellene mindannyiunknak egyformán jól élni? Hol az igazság? A háború befejeztével vártuk, hogy édesapám hazatér. Hiába reménykedtünk ... Ekkor döbbentem rá igazán, hogy imádságainkat senki sem hallgatta meg, bármilyen szívből is jöttek a szavak. S hogy segítséget csak egymástól várhatunk, nem földöntúli lényektől... Tanulmányaimat és vágyaimat elfeledve, egy kereskedőhöz szegődtem inasnak. Erre az időszakra nem szívesen emlékszem vissza. Szerencsére nem tartott sokáig, mert a negyvennyolcas események véget vetettek a magánkereskedésnek is. Ekkor kerültem a Szlovák Hajógyár dolgozói közé, ahol hosszú éveket dolgoztam, s ahonnan kiemeltek jelenlegi funkciómba. Itt, a hajógyárban aktívan bekapcsolódtam i az ifjúsági szervezet munkájába. Nagy segítségünkre voltak a gyár politikailag fejlett munkásai, kommunisták, akik hatottak nézeteink kialakulására, akikben követendő példára találtunk. De valótlant állítanék, ha most azt írnám, akkor már kialakult bennem a tudományos világnézet. Mert voltak még életemben bizonyos szokások, amelyek olykor-olykor < mégis fogva tartottak, visszavezettek a vallás kötelékébe. Talán pontosan, dátum szerint nem is lehetne meghatározni, mikor szakítottam véglegesen a vallásos világnézettel. Ügy érzem, az állandó tanulás, olvasás, pontosabban pedig maga az élet változtatta meg gondolkodásmódomat. Tudásom mélyítéséhez, a tudományos világnézetem kialakításához igen erős érzelmi motívumként járult hozzá házasságom is. Életemet igazi kommunistához kötöttem, akiben azt láttam, hogy szép és szilárd elvei szerint dolt gozik és él. Nem csalódtam. Segítségével a tanulmányaimat is befejezhettem, a háztartás és gyermeknevelés gondjai mellett. Az említett tényeken kívül materialista meggyőződésem kialakulásához hozzájárult a mai mindennapi életünk gyakorlata is. A szocialista rendszer politikai és gazdasági győzelme, az állandó fejlődés, és az a biztos tudat, hogy ma már sem az öreg, sem a beteg nem szorul könyöradományra, mert szocialista rendszerünk minden emberről gondoskodik. Jó érzés arra gondolni, hogy a mai fiatalok útja az igazsághoz már nem lesz ilyen göröngyös, mint a miénk volt. LAVR1NEC ERZSEBET. az SZNSZ JB titkára Komárno, (Komárom).
