Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-01-24 / 4. szám

KULTURÁLIS Ctt* ÉVFORDULÓK Sztyepan Petrovics Scsipacsov kétszeres állami díjas szovjetorosz költő 75 évvel ezelőtt, 1899-ben született. Fiatal éveit a Vörös Hadsereg soraiban töltötte. Első verseskötete, a „Századok sírdombjain", 1923-ban jelent meg, de benne még kevés az eredetiség. Az évek múlásával azonban a fiatal költő hangja egyre izmosodott és ma egy eredeti műfajnak, a Kral miniatűr­nek legtehetségesebb művelője a szovjet irodalomban. Többnyire rövid költe­ményei a forma nemes egyszerűségével és komoly mondanivalójukkal hatnak. A kicsiben, jelentéktelennek látszóban is meg tud ragadni valamit, ami több, ami nagyobb. Ám munkássága nem korlátozódik csak kedves miniatűrjeire, néhány hosszabb lélegzetű költeményével, így a Leninről írt poémával, a Zal­ka Mátéhoz írt és hasonló nagy versével is beírta magát a szovjet költészetbe. Scsipacsov 1941—42-ben egy frontújságot szerkesztett. A háború ével alatt a front különböző szakaszain tartózkodott. A harcok veszedelmei közt éppoly keményen megállta a helyét, mint a békés építés napjaiban. A nemes emberi érzések lírikusát hetvenötödik születésnapja alkalmából alábbi versével kö­szöntjük: NYÍRFÁCSKA Majdnem csupasz. Eső súlyától földig hajol és egyedül, némán vergődik, míg a zápor az ablak előtt kimerül. Téli tej, áthatolhatatlan, a hóvihar vállába kap s bízva a végső diadalban rázza a fehér karokat. De törékeny szépsége ellen elveszti vad rohamait. . . Akihez hű e tiszta jellem, még nincs itt az a harmadik. Vas István fordítása RENDEZVÉNY A stúrovói (párkónynónai) könyv­tár olvasótábora egyre nő. Nemcsak a bő könyvválaszték, de a rendezvé­nyek is vonzzák a lakosságot, azon­kívül aktuális kiállítások is formálják a látogatók ízlését. Az olvosókkal rendezett társaskörök közül meglepő eredményt hozott a decemberi be­szélgetés. Hat—tizenöt év közötti, cigány származású gyermekek érdek­lődését igyekeztek felkelteni az olva­sás iránt. Beszélgetés közben felra­gyogtak a szemek, főleg, amikor kézbe kapták a szép, új könyveket. Az ötletes rendezvényen szót kaptak a gyerekek is, mégpedig olyan for­mában, hogy aki el tudott mondani egy elolvasott mesét, jutalomképpen színes ceruzát nyert. Aki pedig a kapott könyvből folyékonyan olva­sott, egy-egy kifestőt nyert. A gyer­mekek közül kilenc beiratkozott az olvasók közé. Azóta rendszeresen cserélik és tisztán hozzák vissza a könyveket, mert a könyvek megőrzé­séről és tisztántartásáról Is szó esett. A nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy érdemes volt megrendezni a cigányfiatalok olvasókörét. A pár­­kónynánai könyvtár dolgozói minden második héten megrendezik ezt a népnevelő akciót. Elmondhatjuk, hogy Bitter Margit, a könyvtár igazgatónője és munka­társai a nehezebb utat választva terjesztik a kultúrát. Hajtman Béláné A NŐ KÖNYVESPOLCÁRA Thury Zsuzsa: A bécsi országút. Izgalmas témához nyúl az írónő, amikor a második világháborút megelőző kort és a háború idején a fasizmus ember­telenségét vetíti az olvasó elé. A hű korrajzban az értelmiségiek magatartá­sát festi meg remek jellem- és helyzetábrázoló erővel, mindezt a személyes élményekből fakadó erős szubjektivizmussal. A nagyon olvasmányos regény érdekes azoknak is, akik átélték ezt a kort és a fiataloknak Is. (bér) hogy nem elég egy férfi számára, ha jó családapa, igazságos és szigorú, hogy nem értette meg: Isten nem teremtett különböző osztályokat, s az értelem és a szorgalom egy hajítófát sem ér, ha az ember a pöcegödörben van, a pöce­­gödör fenekén; és nem látta át, hogy ő sohasem volt a pöcegödör fenekén, mások meg igen, hogy ő inkább volt adós, mint hitelező. Egy ember, aki egy helyben maradt, miközben a világ elő­revágtatott: emberséges, de nem méltá­nyos könyörületes, de nem megértő, nagylelkű, de nem testvéries. Talpig fér­fi, egy pátriárka az acélkorban. Ha négy évszázaddal előbb él, talán tökéletes lett volna. Nem ítélem el. Nem mentem fel. Bár igazi bírái azok a sáros parasztok lehet­tek volna, akiket jóltartott, de nem értett meg. Anyám felmentette. Felmentette vol­na, ha megkorbácsolja is. Habozott volna, amikor — talán öt­hat alkalommal — részegen jött haza. Nem volt az ital rabja. Paraszt volt valójában ő is, mértékletes, józan, mint a többi parasztember. A bort szerette, de mértékkel, a tömény szeszt nem ismerte. Tudjuk, hogy megy az ilyesmi, a társaság kedvéért, a gondok miatt iszik az ember, vagy egyszerűen iszik, mert tavasz van, és a kemény kérget át­törték az első hajtások. Tény, hogy nagy néha nem állt ellen a kísértésnek. Minden hétfőn és csütör­tökön a piacra ment, Novarába, szeké­ren. Volt egy poroszkánk, nem volt a bérlők között egynek se olyan lova, amelyet le ne hagyott volna az úton. Félt a cigányoktól, őrült félelemmel, félt a kunyhóiktól, a sátraiktól, talán a sza­guk miatt; fújtatott és ágaskodott; két­szer is megbokrosodott, mikor még fia­tal volt, először, mikor apámmal volt a parádéskocsis és a tejesember is, mindhármójukat a sáncpartra repítette, kettőjüknek csontja törött; másodszor meg kiborította apámat és Luigi bátyá­mat, szerencsére súlyosabb következ­mény nélkül. Az évek múltával aztán le­csendesedett, és kezes lett, mint a bá­rány, és jóindulatú, mint az öszvér. Aznap a hőség és a bor megtette a Ki az igazi barát ? Két ember ment az úton. Egyszer csak előbukkan egy med­ve. Az egyik otthagyta a barátját, és gyorsan felmászott egy fára. Örült, hogy elbújhatott. A másik­nak erre már nem volt ideje, ezért a földre vetette magát, és úgy tett, mintha halott lenne. Amikor a medve odaért, körülszuszogta a fek­vő embert, és továbbment. A barát lemászott a fáról, és meg­kérdezte útitársát: — Mit súgott a füledbe a medve? — Hogy máskor ne válasszak olyan barátot, aki a bajban cserben­hagy! — felelte a másik. Aesopus után SIKERES VETÉLKEDŐ (Levelezőink tollából) Jól sikerült Fuőík-vetélkedőt rendeztek a lamorínl (somorjai) kilencéves alapiskola tanulói. A nyolcadikosok és kilencedikesek, pontosabban a Szovjetunió Fiatal Barátainak köre rendezte a vetél­kedőt a Fucík-év kapcsán. A kör tagjai hat külön csoport­ban készülődtek a versenyre. Feladataik sokrétűek és érdeke­sek voltak. Július Fuííknak az életével, műveivel kellett meg­ismerkedniük és kortárs-írók Fu­­éíkról írt műveivel, továbbá képes albumot készítettek. Ilyen előké­születek után került sor a vetél­kedő megrendezésére, amelyen több vendég is megjelent. A győz­tesek a nyolcadik C osztály tanu­lói lettek. A jól végzett munkát siker koronázta, és a CSSZBSZ járási vezetősége, a Városi Nép­könyvtár és az iskola szülői taná­csa értékes díjakkal jutalmazta a legjobban szereplő pionírokat. Bartalsky Ilona, Samorin (Somorja) Játsszunk együttl Egyszerű játék, kisebb gyerekek is könnyen elkészíthetik. Oyufaskatulya, gyufaszálak és dugók kellenek hozzá. E néhány kép alapján további figurá­kat Is kitalálhattok. Jó szórakozástI © A lapunk 51—52. számában közölt rejtvény nyertesei: Danko Ferenc, Streda nad Bodrogom (Bodrog­­szerdahely), Győri Nándor, Trstice (Nádszeg), Havetta Attila, Koláro­­vo (Guta). / ZU is r magáét, úgyhogy apám édesdeden el­aludt a bakon. Pinella, a ló, végigkoco­gott az úton, mintha mi sem történt volna, a gyeplő a farát verdeste, aztán szépen befordult a ház elé, mint más­kor. Apám nem mozdult. Anyám az ablaknál ült, meglátta apámat, ahogy kalap nélkül, lecsuklott fejjel ül, térdén az ostor, a gyeplő elengedve, és rögtön a legrosszabbra gondolt. Nem sikoltott. Egy szökkenéssel kint termett, egy ugrás­sal mellette volt. A szag ébresztette rá a valóságra, a szégyentől és a haragtól vérvörös lety az arca, durván megrázta apámat. Nem akart felébredni: talán az útról álmodott, dús gabonamezőkről. Anyám megint megrázta a karjánál fog. va, mire apám kinyitotta egyik szemét, aztán a másikat, zavaros fény csillogott bennük. Vidám és kitárulkozó volt, át­ölelte anyám derekát, ö visszahúzódott, mintha a lábára tapostak volna: — Várj csak, hadd segítsek — mondta —, tá­maszkodj róm. — Apám legyintett, fel­kelt, megtántorodott, körülnézett, mint­ha a kapukban álldogáló szomszéd­­asszonyokat hívná tanúnak, és kijelen­tette: — Mit akarsz? Azt hiszed, hogy részeg vagyok? Nincs szükségem senki­re. — Fél lábbal lelépett a hágcsóra, elvesztette az egyensúlyát, és elterült a kaviccsal felszórt úton. Szegény mamai Semmiféle megaláztatás nem lehetett volna súlyosabb számára: az ő férje, a gyermekei apja, a ház tisztelt és telj­hatalmú ura, a gazdal Ha elvonszolhat­ta volna az Illetéktelen tekintetek elől, ha elsüllyeszthette volna, megtette vol­na habozás nélkül. Megfogta a karját, és a nyaka köré fonta, így próbálta talpra állítani, de nem volt mit tenni, a nagy, élettelen test súlyosabb volt az ólomnál, és erőtlenül, tehetetlenül nyaklott ide-oda. Muszáj volt odahívni valakit az istállóból. Anyám maga ment oda, emelt fejjel, és ez rosszabb volt, mintha a vérpadra ment volna, Ezekben az esetekben apám, aki olyan mogorva és szűkszavú volt, vidám és fecsegő lett, ér érthetetlen szükségét érezte, hogy emberek között legyen, és mindenféle dolgokról meséljen, még a legbizalmasabbakról is. (folytatjuk)-

Next

/
Thumbnails
Contents