Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-06 / 36. szám

és a közösség javáért. Hosszú évekig fejőnö volt a Hroboftovói (alistáli) Efsz­­ben, most a szőlészetben dolgozik. Férje a szövetkezet zootechnikusa, nagyobbik fiúk harmadik szemeszterét kezdi oz idén о Nyitroi Mezőgazdasági Főisko­lán, a kisebbik a kilencedik osztályba megy. Nyugodt, rendezett családi életük eredménye a szép, új ház, a gondos­sággal és ízléssel berendezett családi otthon. SOKSZOR IRTUNK MAR RŰLA A kitüntetettek között van a Trhové Mytón (Vásárúton) lakó Oravecz Róza néni is. Olvasóink közül sokan ismerik, egy­szer mint népi ellenőrről, máskor mint a nőszövetség járási bizottságának el­nökéről, vagy mint képviselőről, tanács­tagról olvashattak róla. IRTA: Mint annyi sok asszony, a munkája, a gyermekei mellett társadalmi tenni­valókat is vállalt, felnőtt a közügyek Intézéséhez. Elneveti magát: — Pedig mikor 1951-ben Szülő Lojzl bácsi azt mondta: — Csoportvezető leszel, — azt sem tudtam, hogy mi az. Azután vala­hogy beszerveztem 16 tagot és meg­kezdtük a munkát. Néha még fizetést se kaptunk, gabo­na se volt. Nagyon nehéz időszak volt az! Róza néninek még annyivei Is nehe­zebb, mivel a férje nem tért vissza a háborúból s a maga lábán kellett meg­állnia. Az árendás ház helyét felváltotta mégis a szép, új ház, új bútorokkal be­rendezve. De ki tudna már pontosan visszaemlékezni a haladás minden lép­csőfokára, melyek a ma nagyszerű ered­ményeihez vezettek: Annyi asszonytár­sával együtt ebben Róza néni munkája is benne van. Most pedig hadd mutassuk be azt a szövetkezetét, amelynek Róza néni is alapítója volt. A VASARÚTI CSEHSZLOVÁK SZOVJET BARATSAG EFSZ járási és köztársasági méretekben elért rangját nemcsak aranyérmek, kitünteté­sek és elismerő oklevelek, és nemcsak magas hektárhozamai igazolják, hanem mindaz, ami első pillantásra is szembe­tűnő: kulturált környezete, nagy terme­lési bázisú üzemegységei, a jövőnek szóló építkezései. A munka kultúráját a munkaeszközök minősége és a környezet kultúráltsága adja. S hogy ez mit jelent a gyakorlat­ban a vásárúti efsz számára, azt meg­kíséreljük néhány leíró képpel szemlél­tetni. Az irodaépület előtt gondozott rózsa­ágy, a gazdasági udvar tiszta, rende­zett: árnyékot adó nyárfák sorai és cso-BERTHÁNÉ S. ILONA I. A kormánykltün­­tetés és körülötte a sok aranyérem a szövetkezet eredményeit iga­zol iák 2. A vásárúti szövet­kezet új száritó-3. A fáradhatatlan Oravecz Róza né-4. Tóth Ilona 22 éve dolgozik az alis­táli szövetkezet-6. Vörös Mária is a kitüntetett alapi­­tótagok közül va­ló 7. Angyal Lajosné -számára kikapj csalódás a kerti munka Fényképezte Juhász H. csarnoka ni ben 5. Dinnyeszüret portjai teszik hangulatossá. Fehér be­tonútok ívelnek egyik épülettől a mási­kig, a raktárakban és a szerelőcsarno­kokban rend és tisztaság. Újabb virág­ágyak, fűszőnyegek bukkannak fel ott, ahol nem is várna az ember. A gép­lakatosokat, szerelőket és állatgondozó­kat öltözők és zuhanyozók várják munka után. Egyszóval olyan munkakörnyezet, amely beláthatatlan messzeségbe szá­műzi a negyedszázaddal ezelőtti viszo­nyokat és ékesen bizonyítja mindazt, hogy a földművelő munkában és annak értékelésében nagy változások történtek azóta. Ez a jól szervezett és biztos alapokon nyugvó nagygazdaság 1951-ben alakult. Hatvanban egyesült a felsővámosival, jelenleg 1656 hektáron gazdálkodik. Évi forgalma harmincöt millió korona érté­kű. Az idei átlagos terméshomaza búzá­ból és árpából 60 mázsa felett volt. Nö­vénytermesztése 6—7 főnövényre össz­pontosítja erejét. Az állattenyésztő rész­leg törzskönyvezett szarvasmahaállo­­mónnyal dicsekedhet, a 116 hektárnyi gyümölcsös pedig tavaly 80 vagon ki­váló minőségű almát, körtét és őszi­barackot termelt. S az idei év? Lega­lább a kétszeresét hozza majd a tava­lyinak. A termelés növekedését gazdag és korszerű géppark is biztosítja. Az állandó tagok létszáma 300 fő körül mozog, az átlagkereset magas. A földműves munka értékének emel­kedése és műszaki forradalma magával hozta a faluba is azokat az igényeket, amelyekre eddig csak az iparban dol­gozók formálhattak jogot: a nyugdíjt, a fizetett szabadságot, a családi pótlé­kot és az ingyenes üdülést. A vásárúti efsz 73 beutalót szerzett az idén a ta­goknak. f — Pontos nyijvántartást vezetünk ar­ról, hogy ki, mikor és hány alkalommal vett részt kiránduláson vagy üdülésen — közli Mészáros Ernő, a szövetkezet fiatal közgazdásza — ez megkönnyíti az igazságos elosztást. Általában azt tapasztaljuk, aki egyszer már üdült va­lahol, azt nem kell rábeszélni, hogy másodszor is igénybe vegye ezt a lehe­tőséget. Aki pedig még nem volt sehol, szinte a faluból se mozdult ki, az annak ellenére, hogy igénytelensége és kénye­lemszeretete tartotta vissza csak egy külföldi vagy belföldi úttól — mégis megrövidítve érzi magát a többiekkel szemben. Tehát elsősorban ezeket a kö­zömböseket igyekszünk meggyőzni, szin­te kényszeríteni, hogy próbálják meg legalább. A szövetkezet most befejezett és még folyamatban levő építkezései már a jö­vőt, a földművesek jövendő nemzedékét szolgálják. Takarmányszárítójóban két pótkocsival is meg tud fordulni a trak­tor. Fehérre meszelt garázsok hosszú sora várja éjszakára a vontatókat és gépeket. Hűtővel felszerelt gyümölcs­tárolója 140 vagon befogadóképességű. A svéd mintára épült, légszabályozó be­rendezéssel, automatikus etetővel és trágyaszállítóval ellátott új tehénistálló­ban 512 állat kap helyet. Itt már meg­oldható lesz a munkaidő műszakokra osztása is. Új, korszerűbb öltözőt és zu­hanyozót kapnak az állattenyésztés és a gyümölcskertészet dolgozói is. A jó munkaszervezés és az összefogás szinte napról napro váltja valóra ezeket a terveket. Szemgyönyörködtető látvány a gyü­mölcsös is. Erő terhűktől roskadozó fák kínálják termésüket, odébb öntözőbe­rendezés vizsugarai pásztázzák a diny­­nyeföldeket. A talajt sávokban befedő műanyagfóliákon mór sárgulnak a diny­­nyék. Egy csapat leány és asszony éppen szüretel. ... A jelen ölelkezik a múlttal, össze­köti azoknak a szövetkezeti tagoknak, a termelésben dolgozóknak, szakembe­reknek, mérnököknek, technikusoknak, tudományos kutatóknak a munkáját, akik a 25 év folyamán a szövetkezetek­­'ben dolgoznak vagy dolgoztak. Szocia­lista társadalmi rendünkben megvan a lehetőség ahhoz, hogy a műszaki forra­dalom újabb vívmányait felhasználva, a szövetkezeti nagyüzemi termelés még biztatóbb távlatokat nyisson, és még bőségesebb aratás termése gazdagítsa népgazdaságunkat. és MIKOLA ANIKÓ

Next

/
Thumbnails
Contents