Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
I/ Futólag találkoztunk a fönunkahelyén, de ott nem tudtunk nyugodtan be. - szélgetni. Nem is csoda, hiszen a lakáshivatal vezetője a Bratislava—Nivy I. sz. Nemzeti Bizottságon. Bármilyen ütemben épülnek is az új lakások, az igényekkel nehéz lépést tartani. Sok a türelmetlen várakozó, akik jogosan vagy esetenként kevésbé indokoltan sürgetik, követelik a lakást. Erélyességre, igazságosságra van szükség; kimerítő idegmunka a nap nap után megismétlődő kérelmek intézése. Éppen ezért esik olyan jól megpihenni a békés, szép otthon csendjében. Bekapcsolni a rádiót és jó zene mellett kézímunkázgatni. Az öltések nyomán színes mintákba formálódnak azok a régi, szép ukrán népi motívumok, amelyeket még otthon látott Anna Bergerová, lánykori nevén Daftová. És jólesik egy-egy könyvet leemelni a polcon sorakozók közül, belemerülni egy szépirodalmi alkotás, mű, vagy történelmi tárgyú mű olvasásába. Mert mi lehetne érdekesebb, izgatóbb, mint az emberiség története, küzdelmei?! Különösen annak, aki maga se szerette soha tétlenül nézni az eseményeket. Régi emléket idéz most fel, családi körben, csak a férje hiányzik, külföldi útja miatt. Két lánya között ülve olyan, mintha a nővérük volna. Pedig a gondok nagyon meglopták gyermekkorának örömeit. El lehet-e teljesen felejteni valaha is azt a szegénységet, amelyben munkás-paraszti családjuk élt, és nemcsak ők, hanem a kelet-szlovákiai humennéi járásban a legtöbben?! Apjuk kivándorolt Amerikába munkát keresni, soha többé nem látták viszont. Édesanyjukra maradt a négy gyerek felnevelése. — Bennünket, gyerekeket — én voltam a legkisebbik — kommunista szellemben neveltek. Az idősebb bátyám, Vasil, tizennégy éves korában Csehországba ment, hogy a pékmesterséget kitanulja. Alig serdült fel, bekapcsolódott az illegális munkába. 1945. május 6-án kivégezte a Gestapo. Tizennyolc éves volt... Környékünkön sok férfi, köztük nővérem férje is fegyvert fogott és a partizánokhoz csatlakozott. Édesanyánk úgy határozott, hogy mi is a hegyekbe megyünk. Ezt valahogy egész természetesnek tartottam, bár még nem voltam tizenöt éves. A hajam kislányosan két varkocsba fonva verdeste a hátamat... A Pugacsov csoportba kerültünk. Összekötő lettem. Olyan faluba küldtek megbízatással, ahol német katonák voltak. Azt mondtam az ellenőrzéskor, hogy babért vagy húsért megyek. Így hoztam és vittem a partizánoknak a híreket, üzeneteket. Egy nap kétszer meg kellett járnom ugyanazt az utat. Anyánk főzött és varrt a partizánoknak. Én később a Csapájev csoportban ápolónő lettem dr. Dolina mellett. Nehéz munkánk volt, se elég gyógyszer, se kötszer, de még szappan se volt. Egy kis epizód jut eszembe. Az orvos egy szoba-konyhás kis házban kezelte a betegeket, sebesülteket. Anyámmal, nővéremmel akkoriban mi is ott laktunk a háziaknál. Mi hárman a földön egy takarón aludtunk. De vágytam néha arra, hogy csak egy pillanatra puha párnát érezzék a fejem alatt! Egyszer nem is tudtam megállni és amikor már mindenki aludt, óvatosan odahajtottam a fejem a háziasszony párnájára. Öe rögtön elnyomott az álom és bizony reggel „lelepleztek“. Mikor Dukla körül a németek •ideiglenesen előretörtek, partizánjaink Lengyelországba húzódtak vissza. A falunkon vezetett jD 'S ■S > ’S <w ü a < p z о и át az utunk, mi hárman ott maradtunk. Otthonunkat már nem találtuk meg, mert az egész falut felperzselték a németek... A szovjet katonák vettek oltalmukba. A felszabadulás után a humennéi orosz gimnáziumba küldtek tanulni. Azonnal bekapcsolódtam a politikai munkába. Tizenhét évesen léptem a pártba. 1948-ban férjhez mentem és akkor kerültem Bratislavába, pontosabban Dúhravkára. Egy kicsit fáradtan sóhajt, mikor az elmúlt harminc évre gondol vissza. Munka, tanulás és politikai tevékenység, szünet nélkül. Hosszú az emlékezés? de örömtelivé teszi az elért eredmény. Akár társadalmi, akár egyéni vagy családi szempontból veszszük. Két lánya, Aniéka és NataSa tanult, dolgozik, önálló családi életet él biztos, rendezett körülmények között. Gyakran hazalátogatnak, mert mindig van mit megbeszélni a mamával. Még a két kis unoka, a kétéves Danka és az egyéves Andrejka látása, fejlődése is örömet okoz a fiatal nagymamának. A kicsinél eltörött a mécses, sírásra görbül a szája — ilyenkor aludni szokott — NataSáék hamar elvonulnak. Anna Bergerová dicséri a vejét, Kárász Pált, aki az ENSZ bratislavai számító központjában dolgozik, mint matematikus. Szakmai téren már felfigyeltek rá. Anyósa annál jobban értékeli, hogy komoly munkája mellett mennyire házias, hogy segít Natasának. A kis Danka már jobban elszórakozik egymagában. Anyukája, Aniéka közben arról beszél, hogy 6, mint mai fiatal milyen gondolatokkal és érzelmekkel hallgatja édesanyja életének történetét, emlékezéseit. — Szeretnék méltó lenni hozzá. A mi életünk egészen más. Mitólünk más helytállást vár el az eszme, a társadalom. Várom, hogy felvegyenek tagjelöltnek a pártba ... A SZNF 30. évfordulója kapcsán kerestük fel Anna Bergerovát. Élete, tevékenysége nem csak lányai, de más fiatalok számára is tanulságos. Belső indítékkal, változó körülmények között mindig azt tette, ami meggyőződése szerint elvtársainak és egész társadalmunknak a javát szolgálta. BERTHÁNÉ S. ILONA NEmGY? A levelek, vélemények, vallomások már sokféle szempontból rávilágítottak, milyen nek képzeljük el a munkahelyi légkört Ezúttal a tomasovi (féli) Kozatex üzemébe kopogtattunk be, hogy feltegyük kérdésün két: On, hogy van megelégedve a munko társi kapcsolataival? POLLAK IMRÉNÉTÖL csupán egy kar távolságra ül szomszédja Bernáth Mária Mária fiatal, Pollákné akár az anyja i lehetne. Generációs különbség van közöt tűk, nyilván a gondjaik is sokban eltérnek Négy éve dolgoznak együtt, szükség van egymás becsületes, pontos, megbízható munkájára. Meg is van az egyetértés. És nemcsak a munkában. „Második otthonunk a műhely, ahol egyéni problémáinkat is meg lehet beszélni, mindenki jó szándékkal van a másik iránt. Néha nagyon sokat jelent a segítség, egy meleg emberi szó, a megértő munkatárs..." — vallja Pollákné. MÓZES ERZSÉBET a műhely legfiatalabb tagja, néhány hete került ebbe a részlegbe. „Látásból, hallásból ismerek mindenkit, hiszen csaknem mindannyian falubeliek vagyunk. A munkahelyi kapcsolat azonban sokkal bonyolultabb, összetettebb viszony az emberek között. Először is igyekszem elsajátítani az itteni kialakult szokásokat, idősebb munkatársaim jó munkamódszereit. Én viszont szeretném, ha mindenki megértő lenne. Esti tagozaton végzem a középiskolát, érettségire készülök. Hetente háromszor kell iskolába mennem, néha bizony elfáradok. A munkahely számomra felüdülést is jelent, mert van, ahol megbeszéljem a napi gondjaimat, s vannak, akik szívesen tanácsolnak, segítenek." MOGROVIC5 FERENCNÉ az üzem törzsgárdájához tartozik, megalakulásától dolgozója annak. „Megszoktam itt, szeretem a munkatársaimat, nem változtatnék helyet. Szeretem a dolgos, csendes természetű, jó akaratú embereket. Azt hiszem, ha valamilyen ok miatt megszakadna a munkaviszonyom, hiányát érezném ennek a társaságnak és lelki életem is sokkal szegényebb lenne." SZTRANYOVSZKY LAJOSNÉ: „Nem tudnám megmondani, melyik a legjobb munkatársnőm. Már csak azért sem, mert nem akarnám egyiket sem kiemelni a másik rovására. Ez jó munkatársak között sértés lehet. Mindegyiket kedvelem, mindnek megértem a gondját, örülök annak, ha valakinek valami sikerül. Ez olyan közös О N О § N «/> Mi, a modern idők gyermekei szép lassan, szinte észrevétlenül száműztük ősidőktől meghitt társunkat, jó barátunkat: a csendet. Reggel, mielőtt még bármit tennénk, mielőtt csak egy szót is szólnánk, még csak félig van nyitva a szemünk, máris megnyomjuk a rádió kapcsolóját. Gépiesen. Vágy nélkül. Megszokásból. Csak bekapcsoljuk és felerősítjük, hogy elkísérjen még — ... ehm ... a fürdőszobába is. Az utcára énre a járművek robaja ostromolja a fülünket. A munkahelyen ismét rádió. Az egész munkaidő alatt. Kezdéstől egészen a végéig. Nem akkor kapcsoljuk be, ha már egy kissé elfáradtunk, s eszünkbe jut, hogy egy kis zene felüdítene. De nem, nyolc órán keresztül szól a rádió, zeneelőadás, hírek, óvodások műsora, egyre megy. £s közben mi is beszélünk ügyfelekkel, munkatársakkal, kintről behallatszik a
