Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
< z z *< ас < OL Ш Ш 5 «л о о U. öröm mindig о műhelyünkben. Но előfordul, hogy valaki megbetegszik, meglátogatjuk, és a biztató szó mellett azt is elmondjuk, mi történik távollétében itt,’ az üzemben. Olyan ez at épület, mintha egy nagy család otthona lenne,1' KAKAS SANDORNÉ: „Jelenlegi munkahelyemet megelőzően tizenöt évig dolgoztam Bratislavában. Ott sem panaszkodtam, de itt igazán jól érzem magam, örülök annak, hogy munkatársaim nem önző, érzéketlen emberek, hanem megértéssel vannak egymás iránt, általában vidám természetűek és tiszteletben tartják mások érdekeit is." ÁCS JÚLIA: „Nálunk Is, mint bárhol, együtt dolgoznak fiatalok, idősebbek. Mi legifjabbak, nem panaszkodhatunk, nincsenek közöttünk áthidalhatatlan nehézségek, talán mert mi fiatalok is dolgosak vagyunk, tiszteljük az idősebbeket, a nagyobb élettapasztalattal rendelkező munkatársakat, és szívesen meghallgatjuk tanácsaikat. Külön jóleső érzés, hogy idősebb kolléganőink egyenrangú munkatársaknak tekintik a fiatalokat, és ez nekünk bizalmat ad." PEER MARTA: „Nem szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol az emberek irigykednek egymásra, kispolgári nézetektől fűtve állandóan intrikákat szőnek egymás ellen, jogtalanul beleavatkoznak mások magánügyeibe. Ilyen helyen nem lehet jól dolgozni, mert az ember lelki nyugalma függvénye a munkája eredményének. Nálunk ilyesmiről szó sem lehet, de az üzem vezetősége nem is nézné tétlenül, ha mégis előfordulnának hasonló bomlasztó jelenségek. Az üzem vezetője Pastva Jozef, nyugtázza ezeket a szavakat és még hozzáteszi: „Talán az is elősegíti a jó munkatársi viszony kialakulását, hogy üzemünkben mindössze ötven alkalmazott van, és csupa nő. Többségük ebbe a faluba való. Problémáik sok mindenben hasonlóak, életkörülményeik és életfelfogásuk is nagyjából azonosnak mondható. Még soha sem volt szükség arra, hogy a munkatársi viszony megromlása címén valamilyen fegyelmi eljárást indítsunk bármelyik dolgozónk ellen. De szerintem ez nem is fordulhat elő olyan helyen, ahol a munkatársak nemcsak a jogaikat ismerik, hanem a kötelességeiket is. és elsősorban a munkatársi viszony íratlan szabályait..." M. A. Vitatkozni akartunk. Ezen a helyen nem volt min vitázni. így csak arra nyílt lehetőségünk, hogy bepillantsunk egy kisüzem életébe, ahol a dolgozók embertársi viszonyból jelesre vizsgáznak ... Ankétünkben azonban továbbra is helyet adunk azoknak a leveleknek, amelyek a munkatársi kapcsolatok elemzésével foglalkoznak. Hiszen másutt, más problémák adódnak. Leveleiket a következő címre várjuk: Nö szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Prazská 5. „Ifjú szemmel.“ Vonal alatt motorzúgás, mellettünk verik az Írógépet, vagy zúg a munkagép. Amikor ismét az utcára kerülünk — a zajból megint zajba jutunk. És ahogy hazaérünk, késedelem nélkül máris bekapcsoljuk a rádiót. Gépiesen. Vágy nélkül. Megszokásból. Az estét nem a vacsoraidővel mérjük, hanem a Tv-hiradó kezdetével. Bekapcsoljuk a TV-t, és világit a képernyő, áradnak a decibelek. Megtöltik az egész lakás légiterét, mert ha valakit a konyhába vagy a másik szobába szólít a teendője, nem tud meglenni ott sem a táskarádió, vagy a magnó nélkül. Ha vége a Tvprogramnak, s még lönn maradunk, bekapcsoljuk a rádiót. Gépiesen. Vágy nélkül. Megszokásból. Anynyira nem figyelünk oda, hogy sokszor elnyom az álom, de a rádió szól kivilágos Virradatig. S reggel kezdődik újból. Strandon, kiránduláson szól a táskarádió. Látogatóban a kávé előtt így kínálnak: „Egy kis zenét? Mindjárt bekapcsolom a rádiót..." £s megteszik. Gépiesen Vágy nélkül. Megszokás bál. Ezernyi zajforrás van körülöttünk mindennapi életünkben. Ébredéstől elalvásig decibelek bombázzák agyunkat, és időnként hosszú és okos cikkeket olvasgatunk a zajártalomról. Rábólintunk, de mégis mindennap megtesszük mi is a magunkét, nehogy akár csak egy órára csendben legyünk. Milliónyi hang vesz körül és — mennyit beszélünk arról, hogy magányosak vagyunk. Lármában élünk, lármát „teremtünk" — és a gyerekeinket szidjuk, hogy hangoskodnak, nem tudnak egy percig csendben lenni. Micsoda paradoxon! Pedig vannak olyan esti órák, amikor a külső zajok eltompulnak, elül a motorzúgás. Vannak még rétek, ahol tücskök ciripelnek, erdei ösvények, ahol hallani a levelek zizzenéséf, patakok, források csobognak kedvesen, megnyugtatóan. De nemcsak itt találkozhatunk a száműzött jóbaráttal. Otthonunkba is visszahívhatjuk: mondjuk félórányi szemlélődés az ablakban, amikor már bekandikálnak a tavaszi csillagok, vagy amikor a szél kavarja a rozsdás faleveleket, vagy amikor hull a hó. TV helyett másfél óra olvasás, kényelmes otthonkában, illatoson párolgó tea mellett. Vagy reggel még tiz csendes perc ráadás az ágyban, amikor végiggondoljuk az előttünk álló napot. Vagy vacsorafőzés csendben, magunkba nézve, önmagunkkal társalogva: nos, milyen is volt ez a mi napunk? Próbáljunk meg mindennap egy kicsit újból megbarátkozni a csenddel... vtAMí az igazsághoz Az iskola fontos szerepet tölt be a fiatal nemzedék tudományos világnézetének kialakításában, a kommunista erkölcs elsajátításában. Olyan tudással vértez fel, amely segíti a fejlődő ember képességeinek, tehetségének kibontakozását az egyén és a társadalom javára. VALÉRIA VASILOVA egyik fővárosi gimnáziumunk igazgatónője felméréssel támasztotta alá, hogy iskoláink milyen eredményeket érnek el e fontos nevelőfeladatuk teljesítésében. A felmérés eredménye kivonatosan a következőkben foglalható össze: „Az ifjúság nevelése része azoknak a forradalmi változásoknak, amelyeket munkásosztályunk a párt vezetése alatt a szocialista gazdaság, kultúra és társadalmi kapcsolatok felvirágoztatása érdekében, a szocialista embertípus kialakításáért tett. Az iskola az ideológiai nevelés fontos tényezője, célja, hogy a felnövekvő nemzedéket felfegyverezze a tudományos világnézet alapjaival, a kommunista erkölccsel, és olyan tudással, ismeretekkel, amelyek minden egyes fiatal számára lehetővé teszik, hogy a társadalom érdekében személyiségét teljes egészében kifejlessze. A pedagógusok tudatában vannak felelősségük súlyával, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy munkájuk csak akkor lesz eredményes, ha megkapják a szükséges támogatást, segítséget a családtól, az egész társadalomtól. A másodfokú iskolákban (gimnáziumokban, szakközépiskolákban) 15—19 éves fiatalok vannak. Ez az a kor, amikor a fiatalok fiziológiailag, fizikailag, érzelnfileg és értelmileg felnőnek, erőteljesen formálódik személyiségük. Az érettségi után a fiatalok nagy része munkába áll, megkezdik önálló életüket, lassan elfoglalják helyüket a társadalomban. Ezért nemcsak szakmai szempontból kell őket felkészíteni az életre, hanem politikai, eszmei felkészültségből is vizsgázniuk kell. A materialista világnézet elsajátításával olyan iránytűt kapnak a fiatalok, amely a későbbiek során is eligazítja őket az élet bonyolult kérdéseiben. Akik pedig főiskolán, egyetemen folytatják tanulmányaikat, nemcsak magasan képzett szakemberekké keli hogy váljanak, hanem magas eszmei értékek képviselőivé is, marxistákká. akik tudásuk legjavával szolgálják társadalmunk érdekeit. A gimnazisták között végzett felmérések azt igazolják, iskoláink — bár a harcban nincs megállás — szép eredményekről számolhatnak be. Arra a kérdésre, hogy az iskola eligazítja-e a tanulót a világnézeti kérdések rendezésében, a megkérdezettek háromnegyed része egyértelműen igennel válaszolt. A következő kérdésre, hogy a kapott válaszok, ismeretek elegendőek-e kérdéseikre, megoszlanak a válaszok. A hallgatók fele igennel válaszolt, a másik fele viszont igényli a szülők, az ismerősök, a szakirodalom és a sajtó segítségét. Érdekes megfigyelni azt is, hogy a világnézeti kérdések tisztázásában a tanulók milyen fontossági sorrendet állítanak össze az egyes tantárgyakból: történelem,polgári nevelés, biológia, fizika, kémia. A pedagógusok számára fontos, hogy milyen témakörök érdeklik leginkább a fiatalokat. A felmérések szerint a következők: a világ anyagisága, a világ keletkezése és fejlődése, a világűr kutatása, az élet keletkezése, az élet értelme. De olyanok is akadtak szép számmal, akik leginkább az emberek közötti kapcsolatokról, az erkölcsről, a vallás és a materializmus viszonyáról szeretnének többet hallani. Örvendetes, hogy a világnézeti nevelést a tanulók helyesen értelmezik, komplex módon, és nem szűkül le tudatukban csupán az ateista nevelésre. A szülő-pedagógus, vagyis az iskola-család együttműködésének szükségét leginkább a megkérdezett fiatalok igazolják. Arra a kérdésre ugyanis, hogy ki volt döntő hatással világnézetük kialakulására, nagy többségben a szülőket jelölték meg. A család után sorrendben az iskola következik, majd kisebb arányokban a szakirodalom, az élettapasztalat, társadalmi szervezetekben végzett munka. A részletes, sok mindenre kiterjedő felmérésnek ezek csak a legértékesebb pontjai, olyanok, amelyekre főleg most, tanévnyitás előtt, tanterv készítések előtt érdemes odafigyelni. És nem csak a pedagógusoknak, hanem a szülőknek is, sőt az egész társadalomnak. Kétségtelen, hogy csakis egyértelmű neveléssel teremtünk gyermekeink számára olyan légkört, amelyben értelmi, érzelmi életük, jellemvonásuk, egész személyiségük sérülések nélkül fejlődhet. Ez a bizonyítéka annak, hogy fiainkból, lányainkból szakmailag és eszmeileg is magasan képzett, szilárd meggyőződésű, egyenes jellemű embereket nevelünk.
