Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-14 / 24. szám

élelmen kívül nem jutott többre a keresetéből. Amikor megnősült, felesége szoba-konyhás lakásban szülte a gyerekeket. A szoba kicsi volt — a gyerekek szaporodtak, de bizony nem volt miből a házhoz toldani. Közbe jött a háború is, s az ezt követő nehéz évek. S amikor 1949-ben Doborpusztán felvetődött a közös gazdálkodás lehetősége — első volt, aki meglátta benne sorsának könnyebbülését.

Pedig ekkor még ez sem jelentett könnyebb munkát, mint amit a nagygazda földjén kellett végezni. Sőt, talán még nehezebb is volt, mert hiába kapták meg közös gazdálkodásra a kisajátított földet — nem volt mivel megművelni, mit a földbe vetni. De ez mégis az övék volt, nem parancsszóra, hanem saját belátásuk, határozatuk szerint cselekedtek. 1951-ben hozzájuk csatlakoztak a nagylúcsi parasztok is. A szövetkezetnek ökre, lova, ekéje, vetőmagja lett. Am hiába volt meg a jóakarat, az igyekezet — a föld sovány volt, kevés termést adott. Az állatok legyengülten, takarmányhiányban szenvedve álltak az istállóban. S így bizony nem volt, ami jövedelmezzen, sokszor hónapok teltek el fizetés nélkül. A félhektár háztáji ekkor sokat segített. Megtermett rajta az aprójószágnak való, s minden zöldség, ami a konyhára kellett. S így, ha egy-egy hónapban késett is a fizetés, még mindig jobb volt, mintha a nagygazdától kellett volna várni a havi bért. '

Ahogy teltek az évek, úgy javult a termelési eredmény is. Milyen öröm volt, amikor megjelent az első traktor, s utána az önkötözőgép!... A gépi munka

iránt érzett bizalmatlanság úgy tűnt el, mint a reggeli napfény nyomán a harmat. Kaptak mór jó műtrágyát is, értékes vetőmagot. S a föld ezt a bőkezűséget gazdag terméssel jutalmazta.

— Életem legboldogabb napjai közé tartozik az a nap is, amikor először kaptunk osztalékot. Nem sokat kerestünk havonta, egy munkaegységért alig kaptunk nyolc koronát, s bizony másfél munkaegységnél többet naponta csak az állattenyésztők tudtak megkeresni. S így a havi fizetésünk sem volt több ötszáz koronánál. Év végén, amikor megkaptuk a munkaegység értékének a másik felét — nagy volt a szövetkezeti tagok öröme. Mi, hatezer koronát kaptunk — ennyi pénzt eddig még nem is láttam együtt! emlékszik vissza a kezdetre Mórocz bácsi.

Volt már miből egy szobával bővíteni a házat, megvenni a mosógépet, a gyerekeknek ruhát, cipőt, játékot.

Az utolsó tíz évben nagy léptekkel haladt előre a Lúc na Ostrove-i (nagylúcsi) szövetkezet. A termelési eredmény évről évre javult. Gazdagodott a szövetkezet — gazdag lett a tagság is. A nádfedeles kunyhók helyébe „paloták" kerültek, az istállók helyét pedig a garázsok foglalták el. Ma már könnyebb azt megszámolni, kinek nincs még autója, mint azt, kinek van.

Móroczék nem építettek új házat, ahogy a gyerekek szaporodtak, úgy toldották meg egy-egy szobával a régit. Korszerűsítették, gépesítették. Megfelelt a követelményeknek. Aztán a gyerekek egymás után hagyták el a családi fészket, saját kezükkel maguknak teremtették meg otthonukat. A hat gyerek közül négy a szövetkezetben keresett megélhetést. Rájuk már más sors várt, mint apjukra, nagyapjukra. Mind a négyen olyan családi házat építettek maguknak, amilyenre csak a földesúrnak tellett volnál... A legidősebb fiának Bratislavában, a legkisebb lányának pedig Dun. Stredán (Dunaszerdahelyen). van szövetkezeti lakása.

— Most már üres, csendes lett a ház. Csak a hét végén és a nyári hónapokban van tele újra gyermekekkel az udvar. A húsz unoka közül mindig akad, aki fölkeres minket — mondja meleg hangon Mórocz mama.

Mórocz bácsi már nyolcadik éve gondozza a szövetkezet növendékóllatait. Még másfél év van hátra a nyugdíjazásig. A garast már nem kell a fogukhoz verni, mint valamikor régen. Mindenük megvan, amire szükségük lehet — jövedelmükből még a gyermekeknek, unokáknak is jut. A szórakozásra, utazásra sem sajnálják a pénzt. Jártak már a Szovjetunióban, Németországban, Magyarországon.

Az öregségtől sem kell félniük. Az is biztosítva van. A nyugdíjból, ami Mórocz bácsira vár, nyugodtan megélhetnek

Huszonöt évvel ezelőtt Mórocz bácsi — s vele együtt számtalan föld nélküli nincstelen — vágyai föl sem értek eddig. Jobb életről ábrándoztok, de hogy ez ilyen hamar, s ilyen gazdagon valóra is váljon, azt még remélni sem merték. Tavaly, amikor szövetkezetük megkapta a „Munkaérdemrendet" és elnyerték az ötödik ötéves terv vörös zászlaját, a nyolc alapító tag közül о hat, aki még életben van — sírt örömében, ök tudták igazán, mit jelent ez az elismerés, ez a magas fokú állami kitüntetés ...

H. ZSEBIK SAROLTA

(kevesebb mint 1 %), a betegség tartós következményekkel jár. Ezért fontos, ha a kullancscsípés után vagy nyers tej ivása után influenza tünetei lépnek fel, keressük fel az orvost.

Hogyan lehet védekezni ezzel a kellemetlen ragályos . betegséggel szemben? A vírus körforgásának bonyolultsága korlátozza a hatásos beavatkozás lehetőségét. Az emberek személyes védelme a kullancsokat elűző szerekkel vagy legegyszerűbben a ruházat, fehérnemű és test alapos átvizsgálásával és az összes rászívódott kullancs idejében történő eltávolításával lehetséges. A gazdasági állatok (tehenek, kecskék, juhok) beoltásával csökken az emberek fertőzésének száma,

amit a nyers tej ivása okozhat és egyidejűleg részlegesen félbeszakad a vírus körforgása, mert ilyen állatokon a kullancsok már nem fertőződhetnek meg.

A legalkalmasabb védőszer a fertőzésnek kitett emberek beoltása. Megállapították, hogy az ellenanyagok, amelyek a kullancsenkephalitis vírusa általi fertőzésnél keletkeznek, védenek az ismételt megbetegedés ellen. A betegségen átesett és az ellenanyagokkal rendelkező emberek vérsavójának passzív beadása a kezdő stádiumban lévő pácienseknél enyhíti a betegség lefolyását, de nem alkalmas szélesebb körű használatra. A leghatásosabb a legyengített vírussal

való beoltás, amely nem okoz kárt a beoltott szervezetében, de közben a vírus ellen védő ellenanyagok képzésére kényszeríti. Az SZTA Víruskutató Intézete kutatóinak sok évi szívós laboratóriumi munka után sikerült előállítani olyan legyengített, Langat vírusnak elnevezett vírus variánst, amely alkalmas nemcsak a gazdasági állatok, de az emberek védőoltására is. A gazdasági állatok és emberek kísérleti beoltása eddigi eredményei nagyon ígéretesek és a külföldi víruskutatók nagy érdeklődését keltették fel.

Dr. Ján Kazár, CSc.,

az SZTA Víruskutató Intézetének dolgozója

ií(H

az

igazsághoz

Az ankét során érdekes vallomásokat olvastam fiataloktól, idősebbektől egyaránt.

Ami engem írásra késztet, az a mi korosztályunk sajátságos helyzetének érzékeltetése. Azt hiszem, éppen ezt a korosztályt képviselők mondanának tanulságos történeteket arról, mennyi kétely, vívódás, csalódás és bizalomvesztés árán jutottak el a materialista meggyőződéshez. Ez a korosztály a mai harminc év körüliek nemzedéke.

Mi, szüléinktől többnyire vallásos világnézetet kaptunk „örökségbe“. Amikor iskolába kezdtünk járni, a tantárgyakon keresztül megismerkedtünk a tudomány alapjaival, a világ keletkezésével, az emberiség fejlődésével, ennek keretében a vallás kialakulásával, formáival, s ez mind alakította világnézetünket. Csakhogy emellett vallásoktatásban is részesítettek bennünket, és szabad időnk nagy részét a vallásgyakorlás különféle formái töltötték ki.

En sem voltam kivétel. Vasárnaponként felvettem a legszebb ruhám, és templomba mentem. Szüleim parancsára. Nem ellenkeztem soha, de nem is érdekelt különösképpen. Anyám inkább csak szokásból küldött bennünket templomba. Apám nagyon vallásos volt.

Mégsem lettem olyan ember, amilyet szeretett volna belőlem nevelni. Nagyon korán szakítottam a vallással, s bár a materialista meggyőződésig jóval később jutottam el, gyermekkoromtól ez az út volt számomra járhatóbb. Nehéz volna megmondani, mi volt a döntő tényező, ami erre az útra téritett. Az iskola, a barátok, egy-egy jó tanítóm emléke, az olvasmányaim, anyám „életszagú“ filozófiája — talán mindez együttesen. Tudom, apámnak sokáig fájt, hogy négy gyermeke közül végül is mindegyik szakított a vallással, de ezt-a,.íejlődést a mai fejlett társadalmunkban, emberi közösségünkben törvényszerűnek tartom. S nemcsak törvényszerűnek, hanem egyben elkerülhetetlennek is. Mert lehetetlen, hogy a mai fiatalok, akik általános ismeretekkel, tudással felvértezve kerülnek ki az életbe, akik előtt a megismerés minden kapuja nyitva van, — lehetetlen, hogy sötétségben éljenek, több ezer éves dogmákban higgyenek, és ne az emberiség és a világ egyetemes fejlődésében.

Sokan azt mondták, mindegy, hogy miben hisz valaki, fontos, hogy a munkáját elvégezte, így is hasznos tagja lehet a társadalomnak, az emberiségnek. Ez, szerintem téves nézet, mert a belső meggyőződésünk, a világnézetünk mindenkor meghatározza cselekedeteinket, kapcsolatainkat a külvilággal, embertársainkkal, életcélunkat... S még egy lényeges mozzanat: minden ember célja szerintem a boldog, szabad emberi élet... S vajon a vallásos ember, aki minden cselekedetét isten akaratának rendeli alá, aki a büntetés vagy bünhődés félelmétől erkölcsi korlátok közé szorul, — mennyire szabad és boldog ember? Boldog csakis az lehet, aki nem egy földöntúli lény parancsára cselekszik jót, hanem saját erkölcsi meggyőződése diktálja cselekedeteit, — és máshogy viselkedni, dolgozni, élni képtelen, mert akkor meghasonlik önmagával, a belső énjével. Én pedig nem tudom elképzelni, hogy az életet érintő minden kérdésben ne legyek egészen tisztában önmagámmal. Ez a lelki egyensúly a boldog emberi élet alapja.

HORVATH IRÉN, pedagógus