Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-07 / 23. szám

zásra is (ordítsunk időt. Természetesen azt nem tartom szükségesnek, hogy minden szombat estét az Operában töltsenek, időnként, a változatosság kedvéért mozit, színházat, zenés szórakozóhelyet is látogassanak, vagy baráti körben jöjjenek össze. Sándor kitörésének valószínű a rendszeres operalátogatás volt az oka.

Matyi hangszertanulását illetően az a véleményem, hogy a gyereknek szüksége van ilyen irányú tevékenységre is. A zenetanulás fejleszti érdeklődési körét, műveltségét, szépérzékét és nem utolósorban a tanulás egyhangúságát is színesebbé teszi.

A divatirányzat tekintetében Sándor mellett állok — egyhangú és nem is egészséges az állandó nadrágviselet. Az emberi testnek szüksége van a levegőre, megkívánja a szcllős ruhaviseletet. Ilonkának meg kellene fontolnia Sándor megjegyzését, mert férjében ez az egyhangúság kiválthat egy olyan igényt, hogy megpróbál más nő után nézni.

Sándor szüleinek levelére „udvarias“ elutasító választ javasolok, mert biztos vagyok abban, hogy őket egyébként is meglátogatják év közben, a többnapos ünnepeken, névnap vagy születésnap alkalmával. Bognáréknak olyan üdülésre van szükségük, amely teljes kikapcsolódást biztosítana, és a gyerekek és felnőttek szempontjából egyaránt lehetőség nyílna a fürdésre is. Itt a pihenés

közben alkalom nyílna férj-feleség számára az annyira hiányolt négyszemközti beszélgetésre is.

SZIRÁKI MIHÁLYNÉ, Túra (Tőre)

Ilonkának nem volt teljesen igaza a papucsrendszert illetően. Ezt falun nem lehet megvalósítani, mert sok időt vesz igénybe. Viszont a férjnek is mérsékelnie kell a ki-be járást. Sándor kitörésének szerintem van alapja, ha csak divatból akarnának az Operába járni. Igaz, hogy szükség van a kikapcsolódásra, de hogy szombat este holtfáradtan az Operában üljünk, ha nem élvezzük az előadást, az mégiscsak túlzás.

Matyi hangszertanulásáról csak annyit, hogy ha a gyereknek nincs hajlama és kedve, a szülei ne erőltessék, úgy sem lesz abból semmi.

Én az állítom, a divatot követni nem kell. De ezt is lehet mérsékelni. Egy férjnek a divat terén is alkalmazkodni kell a feleségéhez. S végül a Bognár-család helyében elvállalnám Sándor szüleinek meghívását. Így anyagilag sem kerülne nekik az üdülés sokba és merem állítani, jól kipihennék magukat, mert a nagymama gondoskodna kényelmükről.

SZABÓ ILONA, Preäov

Ilonkának igaza volt. Nagyon is igaza, mert amelyik családban nincs bevezetve a „papucsrendszer“, ott aligha tud egy munkába járó nő példás rendet tartani. Az

állandóan behordódó por és piszok nemcsak hogy rárakódik mindenre, s nyomot hagy, amerre csak járnak, de egészségi szempontból is nagyon káros. S ezért Ilonkának először Sándort kell rászoktatnia a papucs viselésére, hogy a gyerekeknek legyen kitől példát venniük.

A kitörésnek, ami az Operába járást s Matyi zenetanulását illeti, sem volt alapja. Az ember sohasem elégedhet meg a már megszerzett műveltséggel, ismeretekkel. Állandóan újakkal kell bővíteni. Egy jól beosztott napi program után bizonyára művelődésre is jut idő. Ahol az új ház körül még sok a teendő, ott kicsit nehezebb, de ez sem jelentheti azt, hogy az embernek minden egyéb alól ki kell vonnia magát. S ha Matyinak kedve van a zenetanul- Iáshoz, az csak hasznára válik. Viszont nem adok igazat Ilonkának abban, hogy Sándorra szeretné ráerőszakolni a bő szárú nadrágot. Divat ide, divat oda, Sándor már nem tizenéves s tettebb, férfiasabb alakjára nemigen illene a széles szabású nadrág.

A nyaralást oldják meg úgy, hogy Ilonka és Sándor kéthetes üdülésre menjenek az üzemtől, Matyi háromhetes pionírtáborba, Ildikó pedig Sándor szüleinél tölthetné a nyarat. ^

KOVÁCS IRÉN,

Tekovské Luzany (Nagysalló)

szerű orvos szerint ily módon biztosan megszabadulnak méhük fölöslegesnek bizonyuló terhétől.

Amióta beköszöntött az emberiség életében az osztálytársadalmak korszaka és a szegényebb embernek alaposan meg kellett gondolnia, hogy hány szájat tápláljon, mindig a nőknek kellett lenyelniük a bizonyos „gyógyitalokat", magukba helyezniök különböző idegen tárgyakat, felvenni furcsa pozíciókat, hogy elkerüljék az anyaságot.

Fogamzást gátló különböző italok minden korban a Földön mindenütt el voltak terjedve: a kínai nőknek például még a múlt században is erősen lisztezett bablevest javasoltak, amelyben őszibarack magja főtt, de- a levesbe előzőleg már timsó-oldatot kevertek, némi sáfránnyal és borral ízesítve, miként azt a régi korok sémi női is tették; az indián asszonyok bizonyos fűmagokra, falevelekre, növények gyökereire és a gipszre esküdtek; a rómaiak arra a vízre, amelyben a kovács hűtötte az izzó vasat, vagy a petrezselyemre meg a mentára; a németek fűzfateára. Mindeddig — mondhatni — olyan italokról esett szó, amelyek még csak-csak elviselhetők. Mikor azonban a probléma megoldásába belekeveredtek a legkülönbözőbb specialisták meg szentek, akkor kezdett igazán bonyolulttá válni a kérdés. Az asszonyok állítólagos segítségére szolgáló gyógyszerkészítő tudomány — enyhén szólva — hátborzongató.

Szent Albert például (aki tanítványával, Aquinói Szent Tamással ellentétben nem ellenezte a természet bizonyos fokú ellenőrzését), a terhesség elkerülésére azt ajánlotta a nőknek, hogy igyanak férfivizeletet vagy egyenek méhet. (Félreértések elkerülésére: a mézgyűjtő méhecskéről van szó.) A tibeti asszonyok egy másik, igen tanult és kegyes férfiú, az egyik dalai láma útmutatásai alapján, elhamvasztott farkas szőrzetét itták vízben. Az amerikai indián nőknek jobb sorsuk volt; ők vízben áztatott faszén hamuját itták. Ekkoriban voltaképpen a világon mindenütt egy úton haladtak

tudósok, mágusok, javasasszonyok: növényi eredetű termékeket ajánlottak terhesség ellen vagy az elvetélés érdekében. Ezen az úton jutott el a korabeli fölfogás a lóheréhez, majd a pirulához. Ezt megelőzően azonban kegyetlen megpróbáltatáson estek át a szerencsétlen terhesek.

MACSKAMAJ

Plinius, akit pedig a római matrónák joggal tekintettek a kor tapasztalt nőgyógyászának Is (e híre a természethez való őszinte vonzódásból fakadt), azt ajánlotta például az asszonyoknak, hogy állandóan legyen a kezük ügyében pók vagy macskamáj, esetleg nőstényoroszlán méhének egy része, avagy egy fiúcska tejfoga. ö valóban nagyon észszerűen fogta fel az életet, s meg volt róla győződve, hogy ha egy nő „szinte ontja magából a gyerekeket", megérdemel „némi sterilitást". Hogy nem lelt rá a biztonságos sterilitás útjára, az igazán nem róható föl neki.

De Róma még hagyján, ha az ember meggondolja, mi játszódott le e téren ugyanebben az időben például Marokkóban. Itt azt a vizet itatták a fogamzás elkerülésére a nőkkel, amelyben előzőleg halottat mostak. Indiában mágikus szavakkal hessegették el a termékenységet. Kínában a férfi tömjénlabdacsokat aggatott a női test bizonyos részeire, az azonban nem derült ki, vajon erotikus célzattal, vagy fogamzásgátló okokból. A szláv országok asszonyai szentül hitték, hiszen effajta hiedelmüket „tudós" tekintélyek tápláltak, hogy ha három éven át nem akarnak teherbe esni, elég három darab követ dobni egy pocsolyába, vagy az is használ, ha három csomót kötnek egy madzagra, a madzagot állandóan magukkal hordják, esetleg három ujjúkon ülnek rendszeresen, bizonyos ideig. Minden korszakban akadtak specialisták, akik új meg új módszerekre bukkantak, illetve „találtak föl" ismét a régebbiekből néhányat. Ilyen volt például a XVIII. században újra feltalált módozat: égő széndarabok fölött kell a levegőt belélegeznie a nőnek, vagy valamilyen bűzlő mocsár fölött „élvezni" az illatokat; avagy csak egyszerűen büdös szobában tartózkodni bizonyos ideig.

TÜ ÉS CÉRNA

Aki azonban ezeket a „finomabb" eljárásokat megvetette, az találkozhatott drasztikusabbakkal is, amelyekben a tű meg a cérna vitte a főszerepet... S itt kell megjegyezni, hogy bár mindennek a visszataszító kísérletezésnek a nők itták meg a levét, akadtak országok és korok, amelyekben a férfiak is megkapták a magukét; volt fölfogás, amely szerint a megtermékenyülést legegyszerűbben úgy lehet megakadályozni, hogy a férfit terméketlenítik meg azáltal, hogy megfelelő szervéből egy vagy két részt eltávolítanak. A múlt század közepén élt egy német sebész, aki a 14 és 30 év közötti férfiakat állami pecséttel szándékozta „lezáratni" éspedig úgy, hogy csak szigorúan meghatározott időpontokban vehették volna le magukról a pecsétes zárat. Magyarul: férfiak részére akart szeméremövet rendszeresíttetni.

Az egyiptomiak voltak az elsők, akik pesszáriumot alkalmaztak. Méghozzá krokodilürülékből, mézből és gumiból kevertet. Ha a nő visszautasította ennek használatát, akkor bizony nem tekintettek rá jó szemmel. (Az elmúlt évszázadban fedezték föl az egyik piramisban egy pesszárium maradékát.) Az angolok viszont, mint erkölcstelent visszautasították ezt a védekező módszert. A görög nőknek melegen ajánlották ezt, azzal a megmagyarázhatatlan eltéréssel, hogy az aktus után helyezzék el a pesszáriumot. Talán ez a magyarázata az ókori nagy görög népszaporulatnak.

Arab nők is használtak pesszáriumot; főleg kátrányból készültek. Itt-ott azonban az ókori arab világban is találhatók citrommal és különböző savakkal való kísérletezés nyomai.

A múlt század egy angol specialistája hideg karamellakrémet ajánlott a terhesség elkerülésére, csak éppen némi boraxot és kinint javasolt belekeverni.

Mindez azonban kíméletes védeke-EDEKEZÉSHISTÚRIA

zésnek mondató azokkal a gumicsövekkel, olajozókkal és egyéb műszerekkel szemben, amelyek éppen a múlt században kezdtek leginkább divatba jönni. Nem beszélve a kéregdarabokról, posztóhulladékokról, üvegkúpokról, amelyeket azzal a fölkiáltással, hogy minden jó a sperma terjedésének megakadályozására — helyeztek el magukban a szerencsétlen teremtések.

Kínában például feltalálták az apró fémgömböket, amelyeken belül csengőcskék szólaltak meg a veszély pillanatában. Európában is megtalálhatjuk ennek a nyomát, éspedig Casanovánál, aki többek között olyan asszonyokat is szerencséltetett kegyeivel, akik hatvan gramm aranyból készült gömböcskékkel próbálták megtermékenyítésüket akadályozni. A japán nők beérték egy félbevágott citrommal, a franciák szivaccsal.

Az igazi baj akkor kezdődött, amikor a tudomány először kezdett komolyan foglalkozni a kérdéssel és a „szakértők" a méhbe helyezett fura alakú, főleg tűre emlékeztető kis szerkezeteket helyeztek el, amelyek hallatlan sérülésekhez vezettek a férfiaknál is.

Hosszú társadalmi harc és tudományos kutatás eredménye a mai helyzet. Lehet a múltat megmosolyogni, de inkább mélységesen sajnálkozni kell a sötétség évszázadainak áldozatain. Fő- Ifeg a nők sorsa volt szomorú, amíg eljutottunk napjainkig, amikor már nem szégyen sem beszélni a nemi kapcsolatok kérdéseiről, sem józanul gondolkodni azon, hogy az adott társadalmi helyzetben a józan előrelátás szabja meg majd a csalódok sorsának alakulását.

Átvéve a „Magyarországából