Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-04-26 / 17. szám

Mit tagadjam, nem éreztem kimerítő válasznak a becsületes egyszerű szavakat Izgatott, érdekelt a módszer, hogy minek az alapján érték el üzemszerte híres ered­ményeiket. — Mégis? — próbálkoztam tovább a faggatással — volt talán valamilyen külön megoldásuk, amit sikerrel alkalmaztak? II. intermezzó Nehezen bár, de visszairényítanám a témához beszélgetésünk fonalát, mert már elkalandoztunk, s szóba került a sport, a tv s az építkezésen dolgozó férfiak életé­nek nehéz oldala, a magára hagyott család, a családfő minden gondját vállaló feleség, ki a heti megsokszorozott műszakok után még a hétvégére hazatéró (esetleg havonta egyszer — kétszer hazalátogató) férj és apa pihenéséért talpal, fáradtságát mosoly mögé rejti, mert mindent megtesz, mert tízszer annyit fárad . . . csak jöjjön haza és érezze jól magát. — Nehéz ezt szavakba önteni — jutunk vissza Matys elvtárs jóvoltából a megkez­dett témához. — Viszolygok a hanyag munkától, a határidő-eltolódástól, a hibák eltávolítását jelentő kétszeres munkától, a kármegállapítás szégyenétől, a felesleges adminisztrálásoktól ... Az ilyen munka hangulatromboló, s negativ hatásait az egész részleg megérzi. Fordított esetben a dolgozók elégedettek, pénzjutalmat is kap­nak — egyszóval olajozottabban gördülnek a hétköznapok fogaskerekei. Nálunk aki lusta és hanyag, nem ma­rad meg sokáig. Megszökik. Aki viszont megszokik — folytatja a szójátékot — az megszereti a pontos szervezést, a munka­tempót, s rájön, hogy csak az ilyen munka­stílus fizetődik ki. A kollaudádós hibáknak elébe megyünk, előzetes, a szerződéssel egyeztetett átadást hajtunk végre, s ezek alapján kiszűrtük a hibalehetőségeket még az átadási határidők előtt. Ez a módszer csak segédeszköz, és csak megfelelő munkafegyelem mellett gyümölcsözik. III. intermezzó. A szocialista ember tennivágyása konk­rét formákat követel. Nem véletlen tehát, hogy a formalizmus elleni harcot a szo­cialista munkaverseny is zászlajára tűzte. A 240-es részleg ebben az értelemben is példamutató lépéseket tett. Minden szem­pontból mega ipozták a munkaverseny formáit s nem feledkeztek meg a rendsze­res erkölcsi és anyagi értékelésről sem. A mi alkalmazottjaink sosem húzódoz­tak a többletmunkáktól. Ritkán járnak haza családjukhoz, de ha a szükség úgy kívánta, feláldozták szabad idejüket, dél­utánjaikat, szombatjaikat, ünnep- és va­sárnapjaikat. Nagy József ácscsoportja, Jozef Ivaniiin, Ján PristáS és Bodnár József betonozó! valamint Ladislav Zele­­nák és Barzák Pál kőművesei azonkívül, hogy kezük munkáját mindenütt a jó mi­nőség dicséri, minden szükséges alkalom­mal az első felszólításra itt maradtak hét­végére, pedig nagyon hosszúra dagad min­den péntek előtt az a 100 — 150 kilométe­res távolság a család és a munkahely között. Megemlíthetnénk még azt is, hogy ezek a csoportok már hosszabb ideje dolgoznak Matys elvtárs vezetése alatt. Nem egy be­osztott már tiz éve együtt dolgozik vele. Nem csoda tehát, hogy már az egész rész­leg egy jól szervezett egység. Vannak cso­portok, melyek durvább munkákban tűn­nek ki produktivitásukkal, vannak ame­lyek igényesebb, precízebb feladatokat oldanak meg, de vannak olyanok is, akik a szakmai követelményeken túl is képesek megállni a helyüket az ipari építkezés sok­rétű feladatai közt. IV. intermezzó Milyen legyen a vezető beosztású dol­gozó? Mióta az ember dolgozik, állandó probléma ez. Társadalmunkban alapvető kérdés. A példák sora azt bizonyítja, hogy sok múlik azon, hogy milyen ember tölti be a vezető posztját. Hiszen a vezető az, aki rajta tartja a figyelmét a munkás hét­köznapok zökkenőin, feladatain, sikerein — egyszóval ütőerén. Matys elvtárs véle­ménye szerint a legfontosabb a példamu­tató rendszeresség és pontosság. A vezető beosztott tájékozottsága elsősorban attól függ, hogy mennyire állandó a kapcsolata a munkahelyek beosztottjaival. Végül a szavak helyett, hiszen talán kicsit sok is volt belőlük, szóljanak a szá­mok. Az Acélmű épületén már átadtak 50 millió koronányi értéket, méghozzá kiváló minőségben. Az acélmű intenzifikációs berendezésein 9,5 millió koronányi értéket szintén kiváló minőségben. Ez összességében 16 objektumot kép­visel egyetlen kollaudádós hiba nélkül. GAGYOR PÉTER vert kapott és két partizán kíséretében átment a szov­jet katonákhoz. A szovjet tanklsták nagyon sok segít­séget kaptak a bátor és oroszul tökéletesen beszélő fiatal lánytól, aki úgy Ismerte Budapestet, mint a tenyerét. |k|agyon sok minden történt még. Judit meg­kereste az édesanyját, de az apáról már egy hete semmit sem tudtak. Nemzetőri karszalaggal hazamentek a lakásukra friss fehérneműért, de me­nekülniük kellett — a lakók ellenségeik lettek. A partizánszövetségre siettek, ahol összetalálkoztak Lőcseivel. Ismét hazamerészkedtek, de közben már ellenforradalmárok jártak a lakásban és azt feldúl­ták. Ismét elfogták az apát és a lépcsőházban agyon akarták lőni. Judit nekiment az ellenforradalmárok parancsnokának, aki erre elhalosztotta a kivégzést „kíméletes" „vigyék máshová" utasítással. A mama telefonált az egykori pártközpontba, ahol Erdélyi Károly jelentkezett. „Ez a munkás-paraszt hatalom? — kérdezte Lőcseiné. — Hát a kommunistának nincs benne helyük?" Lőcseit egy órán belül hazaengedték a rendőr­­főkapitányságról. De nemsokára újra elvitték — a lakásukra éhes házmester jelentette fel. A városban drámai események zajlottak, tudták azt Is, hogy mi történt a Köztársaság terén, a szomszédok és isme­retlen hangok telefonon fenyegetőztek, De elmúlt. És apa is hazakerült a harcokból... Már december volt, és Juditot nem akarták befo­gadni az iskolába. Végre az Abonyl utcai gimná­ziumba felvették, mert ott régi kommunista volt az igazgató. Az osztályfőnöknő viszont kasztokra osz­totta a gyerekeket és egyre az ellenforradalmat és annak „hőseit" dicsőítette. Nem sokáig bírta ezt Judit. Még egy volt gorkijlsta diákkal elment a rendőrkapitányságra és feljelentették az uszító tanár­nőt. Utána azonban még szörnyűbb lett a helyzetük; nem volt ritka a gyerekek közti verekedés sem az utcán. Akkoriban történt, hogy a vörös úttörőnyakken­dőre felakasztott iskolásokat találtak szerte a város­ban, A diákszövetségen türelemre intették Juditot és társait, ők azonban nem bírták a légkört és az isko­lában végül is külön Gorkij-osztály alakult. Ez volt a magja a mai Radnóti Miklós orosz gimnáziumnak. 1957. március 21-én megalakult a KISZ, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség, de ennek előhírnöke a XIV. kerületben már januárban tevékenykedett: a kommu­nista érzelmű fiatalok jelszavakat festettek, tüntetése­ket szerveztek a Kádár-kormány mellett, A mozgalmi dalokat éneklő fiatalokat az utca néha megfenye­gette ... A kerületi szervezet azonban nőtt, erősö­dött, lelkesedett! Vezetőjük, a vegyipari középiskola tanára, emberileg és politikailag Is példaképük volt. Persze az ellenséges érzelmű fiatalok sem tétlen­kedtek! MŰK — márciusban újra kezdjük — jelszó­val vonultak fel, amire a kommunista fiatalok MÓL — mi is ott leszünk — jelszóval feleltek. Március 15-én tényleg kivonultak a tüntetők a Margitszigetre, de nem történt semmi rendbontás. A vehemens és nagyrészt inkább megtévesztett fiatalok ugyanis foko­zatosan megszelídültek, belátták a tévedésüket és egyre-másra jelentkeztek az építő szándékú Ifjúsági szervezetbe. Juditék eleinte berzenkedtek ellenük, de azután megértették, hogy a fejlődés meghozza a gyümölcsét. Ügy is lett. Judit 1957 nyarán meghívást kapott a Szovjet­­' unióba. Nagynénje, a spanyol fronton elesett Zalka Máté özvegye — Vera Ivanovna Zalka — hívta meg Moszkvába és Judit egy boldog hónapot töltött ott el. Moszkvába kapta a hírt, hogy odahaza kitün­tették a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrenddel. fÜ em volt olyan egyszerű Judit számára a na­gyon fiatal fejjel átélt izgalmakon és tapasz­talatokon túltenni magát. A fiatalsággal együtt jár a forrófejűség és jó időbe került, amíg elismerte, hogy a kommunista embernek, ha a hibákat fel­ismeri, azokon okulva kell igyekeznie a jövőben job­ban, okosabban cselekedni. Meg kellett küzdenie az elvi szilárdságért és ebben nagy segítségére voltak az idősebb, régi elvtársak, apja baráti köre és dr. Vóradi Sándor, az első kerület, rendőrkapitánya. Talán az ő hatására döntött úgy, hogy amikor érett­ségi után az Eötvös Lóránd Egyetem bölcsészeti ka­rán orosz—magyar tanári diplomát szerzett — utána a rendőrtisztképző főiskolára került nyelvtanárnak és ma már az orosz tanszék adjunktusa. Amama nemrég meghalt, de az apa, Lőcsei 1 'József él. És Juditnak saját családja is van már. Kis faluból származó parasztfiú lett az élete párja, aki saját tehetségével és erejéből küzdötte fel magát az Iskolákon, főiskolát végzett és három nyel­ven beszél — a Magyar Újságírók Országos Szövet­ségének nemzetközi osztályán dolgozik. Két gyerme­kük: 8 éves és 3 éves kislányuk bearanyozza az életü­ket, amely annyi küzdelem után sem az elernyedés vagy a visszavonulás csalóka örömével vonzza őket, hanem éppen az általános és mindenkori érvényű fuáíki üzenet mozgósító igazságával: Emberek, legye­tek éberekI Feljegyezte: L. GALY OLGA

Next

/
Thumbnails
Contents