Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-09 / 2. szám
És ezzel már vége is volt a látogatási időnek. A kabátot megkaptam, az elején vastagon bele volt száradva a vér. Csak később tudtam meg, hogy éjjelente, mikor kihallgatták őket a Hadik laktanyában, összevissza verték mindannylukat. Az orrát eltörték, ugyanakkor Kurko elvtársat a Zrínyi utcán a kihallgatások során kidobták az emeletről, mivel nem vallott. Ennek az elvtársnak a temetésén rengetegen megjelentünk és néma csendben tüntettünk vörös koszorúkkal, pedig rengeteg detektívet vezényeltek ki a temetésre. Most már megkezdődött a heti sorakozás a Hadik laktanya előtt az engedélyért és szombat délelőtt sortállások a Margit körúti fegyház előtt. A hétfői napok voltak azok, amikor a tiz pengőt postára kellett adni, hogy egész héten legyen egy kis pótlásuk, mert nagyon rossz volt az ellátás a fegyházban. Én házmester voltam, Így könnyebben küldhettem pénzt, mert közben a lakóktól mosást, vasalást vállaltam, mivel ügyvédet fogadtam és voltak olyan elvtársak is, akiknek nem volt hozzátartozójuk és azoknak is kellett egyes dolgokat beküldeni. Október elején az ügyvéd megmondta, hogy a Margit körúti fegyházból átvitték a kommunistákat a váci fegyházba, és ott lesz a tárgyalásuk is. Végre eljött október 24 —25-e. Mindkét nap szakadt az eső, mi asszonyok ott toporogtunk egész nap a fegyház előtt, mindig vártuk, hogy milyen hírekkel jön ki az ügyvéd. Első nap beadták nekik a csomagot, amit vittünk. Másnap már korán reggel ott voltunk a fegyház előtt. Nekem a cipőm teljesen át volt ázva, mert lyukas volt a talpa. Nagyon hideg volt, nyirkos eső esett, de nem számított, csak azt vártuk, legyen már vége. Délután négy órakor jött ki az ügyvéd, és felolvasta azoknak a nevét, akik aznap kiszabadulnak. Köztük volt a férjem is és Kovács elvtárs, aki magyar nagykövet volt Prágában, Marosán elvtárs, Hábel elvtárs, és még nagyon sok elvtárs. Csak este mertünk felszállni a vonatra, amelyik Budapest felé ment, mert mindegyik elvtárs kopaszra volt nyírva, agyongyötört, sovány volt mindegyik, látszott rajtuk, hogy ezek most szabadultak a börtönből. De mi ezzel nem törődtünk, mert boldogok voltunk, örültünk egymásnak! Még visszaemlékszem, énekeltünk is a vonatban! Akkor azt hittük, hogy ezzel véget ért a sok meghurcoltatás, de nem így történt. Férjem nem maradhatott otthon, mert állandó összeköttetésben volt a barátaival. Munkába nem mehetett, mert sehol sem vették fel, tudták a mesterek, hogy kommunista, ezért hol itt, hol ott kellett nekik megbújniuk. Röplapokat gyártottak és éjjel hordták szét. Mi fent laktunk a Puszanyómot soha egyszer se csípték meg! Egyenesen járt köztük, benyúlt az ágak közé, és elhessegette a pohos dongókat, a zümmögő méheket a dudoros körtékről, pufók őszibarackokról, az arany ringlókról, melyek a borostyánnál Is áttetszőbb nagy könnycseppekként csüngtek a fán. Mondja meg, miért, hogy az álmos gyíkok a napverte kőhalmokon felemelték közeledtére a fejüket, megnézték, aztán tovább süttették magukat abban a kemencemelegben, Es a siklókI a siklókI a grampai siklók I Soha nem láttam belőlük annyit ilyen kis helyen. Birodalmuk a gyümölcsös legtávolabbi sarkában volt, ahol a bodza- és galagonyasövény húzódott, s ahol a rigók és cinkék fészkeltek. Talán a nedvesség miatt kedvelték, ami a környező rizsföldekről odaszlvárgott. Főleg tavasszal, áprilisban, mikor az eke felhasltotta a fekete földet a közelgő vetéshez, tucatjával bújtak elő, mit tucatjával! húszasával, harmincasával gyűltek a száraz kákacsomók alá vagy a vakondtúrások árnyékába, hogy minden lépés egész csapatokat rebbente» szét, Pfuj, hogy borzongtunk, hogy undorodtunk, hogy rettegtünk tőlük ml, gyerekek I Visszahőköltünk, kifordult a szemünk fehére, megkövültén álltunk, képtelenek voltunk a legkisebb mozdulatra, taszeri úton, így néha éjjel a kerten keresztül haza tudott jönni, hogy pénzt és élelmet vigyen magával! Közben engem állandó megfigyelés alatt tartottak a detektívek. Általam akarták elfogni a férjemet és a barátait. Ez nem sikprült. Amikor a Szálasi-kormány megalakult, a férjem hazajött. Már másnap három fiatalkorú nyilas jött felfegyverkezve. A kaput lezárták és kizavartak bennünket a lakásból. A lakókra is fegyvert fogtak és Így követelték tőlük, mondják meg, ki ez az ember. Azután a férjemet elvitték, Óbudán már egy csomó embert tereltek egybe. Kivltték őket a Duna-part felé. A férjemnek sikerült egyik ismerősével belépni egy kapu alá. Ott a házban estig megbújtak, este hazajött. Akkor már a lakók a házban mind összetartottak. Mind gyűlölték a nyilasokat. Mikor a lakók megtudták, hogy a férjem vissza tudott szökni, a padláson csináltunk neki helyet, ott bújtattuk egész addig, míg a felszabadító szovjet csapatok be nem jöttek. így sikerült túlélni ezeket az időket, amelyre nem is emlékszem vissza szívesen. A felszabadulás után átjöttünk Csehszlovákiába, mert a férjem csehszlovák állampolgárként élt Magyarországon. Mindketten bekapcsolódtunk Itt is minden munkába. Beléptem a nőszervezetbe, sok mindent csináltam, mert tudtam, ha építeni akarunk, akkor miránk, nőkre is szükség van. Beléptem a kommunista pártba. Azóta hosszú évek teltek el. Ha visszagondolok a múltra, bizony sokat tettünk mi asszonyok. Én a Stvrtok na Ostrove-i (csallóközcsütörtöki) nőszervezetnek lassan tizenöt éve az elnöke vagyok. Tavaly kitüntettek, a nemzetközi nőnapon bronzérmet kaptam. Utána a járási pártbizottságon, a februári győzelem 25 éves évfordulóján is kitüntettek. Júliusban voltam 60 éves, akkor a járási pártbizottságon elismerő oklevelet kaptam sok évi munkámért. Nagyon boldog voltam a születésnapomon, mert mindenki köszöntött: a hnb, a pártszervezet vezetősége, az egész község nőszervezete, az iskola igazgatósága, — és végül a kis unokám, aki látta, hogy köszöntenek és azt mondta: Nagymamám, én olyan boldog vagyok! Azt hiszem a kis unokám szava volt a legnagyobb elismerés az életemben, ezért érdemes volt ennyit küzdeni, dolgozni, mert tudom, hogy az unokámnak ma már sokkal könnyebb az élete, mint az enyém volt. Ezek voltak az én életem döntő napjai, és egyben az önéletrajzom, melyet csak nagyjából írtam le. STARNOVSKY EDÉNÉ miközben ők méltóságteljesen elslklottak a sövény felé, szürkén, magasba emelt fejjel, villás nyelvüket öltögetve. Éjszaka azt álmodtuk, hogy a zsebünkbe másztak vagy a bokánk köré tekeredtek, és kiabáltunk álmunkban. ö nem félt. Elment mellettünk, és a siklók épphogy megmozdultak, odapillantottak gonosz, kőkemény, fekete szemükkel. öröm volt számára a mindennapi séta a kertben, a legkedvesebb szórakozása lehetett a mogyorószedés. Előbb azonban a paradicsom és a paprika között nézett szét, felfogta a kötényét, és egymás után szedte bele a húsos gyümölcsöket, a nagy, lakkfényű zöldpaprikákat, s mikor már félig volt, a mogyoróbokrokhoz ment. Minden fajtából volt a kertünkben: érdes, hegyes termésű, sima héjú, mintha keramikus festette volna, nagy szemű, erezett, zöldes; októberben hullani kezdtek, kippkopp, mint a jégeső, és elbújtak a füvek és lehullott levelek között. Mindennap hozott egy kötényre valót nekünk, falánk gyerekeinek vagy hogy eltegye a padlásra a hosszú téli hónapokra. Azt hiszem, Innen merített erőt az egyforma, szakadatlan mindennapi munkához. Időnként felteszem magamnak a kérdést: milyen élete volt? (folytatjuk) Nagyapónak napok óta mintha nagy-nagy titka volna. Fütyörészget, dudorászgat, mondogat a farakásnak. Fejszét, fűrészt, fúrót, később előszed vagy három vésőt. Faragni kezd, majd fűrészel, zeng belé a kicsi fészer. A gyalupad nyikorogva mondja, hogy a fát befogta, s máris jó kosárra való forgácsom van a pad alól. Nagyapó most, gondterhelten, méricskél a méteressel. S én hiába kérdem, kérem, meg nem mondja, hogy mi lészen. Enyvet aprít egy dobozba, majd a kályhán rotyogtatja, s nem tudhatom, hogy mi végre nem enged ki a fészerbe. Egyik reggel, hogy kilépek, látom, hogy minden fehér lett. Kert és udvar s a fák lombja, mintha mind nagyapó volna. S hát a térdig érő hóban vadonatúj szánkó várja, hogy ráüljön a nagyapó unokája. A GÖRBE NYÍRFA (Tatár mese) Tréfás kérdés KÄNYADI SÁNDOR Havaswm ** orom Élt egyszer régesrégen egy Igen furfangos szegény ember, aki messze földön híres volt arról, hogy mindig helyén van a nyelve, senki sem tud túljárni az eszén. Ugyanezen a vidéken élt egy gazdag ember Is, aki folyton dicsekedett az eszével, és magát tartotta a legokosabb embernek. — Engem még az a híres furfangos ember sem tud lóvá tenni — dicsekedett gyakran a gazdag. Egyszer az úton mendegélt, s az út szélén megpillantotta a furfangos embert, aki ott állt, egy görbe nyírfához támaszkodva. Odalépett hozzá a dicsekvő, és azt mondta neki: — Téged, barátom, furfangos és leleményes embernek tartanak, No, próbálj túljárni az én eszemen! — Megpróbálnám énl — felelte a szegény ember. — Túljárnék az eszeden valami furfanggal, csak az a baj, hogy nincs itt a furfangos tarisznyám. Otthon feledtem, — Hát menj haza, hozd el — mondta a dicsekvő. — Itt megvárlak. — Mennék én szívesen, de nem mozdulhatok Innen — mondta a furfangos, — Látod, hogy megdőlt ez a nyírfal Ha nem támasztom a hátammal, rögtön kidől. Megmérgesítette a dicsekvőt a sok kifogás, rákiáltott a szegény emberre: — Lódulj, hozd a furfangos tarisznyádat, addig majd tartom helyetted ezt a nyírfát! A furfangos elment, de nem is tért vissza. A dicsekvő pedig talán még most is támogatja a görbe nyírfát. ő as udvar éber Sri, Hosszú, bozontos a szőri. A csirhikit terelgeti, Cirmos cicát megkergeti. Lóg a nyelvi tüzis nyáron, Ugat holdas éjszakákon. Mindig gazdájára gondol. Tudod, hi 6? A.............I.........I Olvassátok el a verset! Hiányzik az utolsó szava, vagyis a megfejtés. Ha ügyeltek a verssorok rlmelésére, hamar kitalálhatjátok, melyik szó hiányzik. A megfejtést küldjétek be1 elmünkre, az új évben is rendszeresen megjutalmazunk néhány rejtvénymegfejtőt. A lapunk 49 számában közölt rejtvényre sok jó megfejtés és rajz érkezett be. Nyertesek: Csikós Zsuzsa, Tvrdoíovce (Tardoskedd), Éva Kasalová, Hont. Vrbice (Hontfüzesgyarmat), Nagy Erika, Samorln (Somorja). Jutalmat sorsoltunk ki azok között a levelezőink között is, akik a múlt évben rendszeresen írtak nekünk, bekapcsolódtak játékainkba. A nyertesek: Pulay Renáta, Nová Strái (örsújfalu), Farkas Albert, Dun. Streda (Dunaszerdahely), Mojzei Ferenc, Filakovo (Fülek). I
